HTML

PromontorBlog

Mozik, utazások, fotózás. Budapest, Újbuda. Fogyasztóvédelmi füstölgések. Sportkommentárok. Sörélmények. Rendkívül eredeti, ugye...

Friss topikok

Címkék

Ők meg látogatnak

free counters (2008 november 28. óta)

Őket hirdetem

Bloggerunió

Magamat hirdetem

Első Magyar Háromcsillagos SuperBlog!

Ezt szívom

Budapest szmogtérképe

Ehhez próbálom tartani magam

Ehhez próbáld tartani magad

Creative Commons Licenc

Férfi kézilabda EB 2012

Férfi kézilabda EB 2012

Férfi kézilabda VB 2011

Férfi kézilabda VB 2011

Női kézilabda EB 2010

Női kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda VB 2009

Férfi kézilabda VB 2009

Női kézilabda EB 2008

Női kézilabda EB 2008

Férfi kézilabda EB 2008

Férfi kézilabda EB 2008

Női kézilabda VB 2007

Női kézilabda VB 2007

A mások élete

2008.01.07. 13:01 promontor

Szürkeség, alaposság, morál, hatalom. Ezek a szavak forognak a fejemben ezután a nagyon német film után. Amely egyébként nagy film, megrendítő film. Először is, magávalragadó az atmoszférája: az NDK világ szürkesége és korlátoltsága süt minden kockájából. A szürke épületek, a szürke Trabantok és Wartburgok, a szürke ruhába öltözött emberek. A középszer világa.

Ugyanakkor alapos világ is: a Stasi alapos munkát végez, amikor bepoloskáz egy lakást és alapos munkát végez, amikor minden állampolgárról gondosan vezetett aktát raktároz, precíz rendben. (Később az egyesített német állam hasonló precízitással tárolja majd a megnyitott aktákat, legfeljebb a technológia lesz modernebb. Hiába, az alaposság veleszületett német tulajdonság.)

De a morál, az etikus viselkedés utáni vágy is valahol egy nagyon német tulajdonság, és erről is szól a film. A morális érzék okozza, hogy az egyébként megalkuvó, konformista iró végül szembeszáll a kommunista rezsimmel és a morális érzék okozza, hogy a megfigyelésével megbízott Stasi ügynök végül követi a példáját. Az érdekesebb (és nyilván egyáltalán nem jellemző) eset persze a Stasi ügynöké, aki hatalmas átalakuláson megy át. A szürke, sivár személyes világú, de rendkívül pedáns és rendszerhű bürokrata a népszerű író megfigyelése során szembesül azzal, hogyan tapossa el a hatalom a tehetséget és képmutató módon hogyan tiporja sárba a saját hivatalos eszméit. Bár hősünk szürke kisember, van benne erkölcsi érzék és a maga módján a film végén ő is szembeszáll a hatalommal, sőt meg is fricskázza az orrát.

A film mellesleg számunkra, magyarok számára is tanulságos. Példa arra, hogyan nézhet szembe egy nemzet a múltjával és hogyan tisztulhat meg a szembenézés által. (Egyébként nem ez az első német példa: már a második világháború után is lezajlott Németországban - pontosabban a nyugati felében - egy szembenézési folyamat a náci bűnökkel, hasonló következetességgel.)

Ehhez azonban az első lépés, a következetesség: mindent nyilvánossá kell tenni. Nem kenjük el a dolgokat, nem mismásolunk: mindent kiadunk. Nem úgy mint nálunk, ahol eleinte a politikai leszámolás eszköze volt az ügynöklista, manapság pedig számomra teljesen átláthatalan, milyen alapon derül ki egy-egy közszereplőről, hogy aláírt. Az mindenesetre azonos, hogy akárkiről is derül ki, az igazi katarzis elmarad. Az illető hallgat vagy mentegetőzik ("nem írtam soha semmi terhelőt másokról, védtem őket, tiszta a lelkiismeretem", stb.), elhangzik egy-két semmitmondó, közhelyes nyilatkozat a valamilyen módon érintettek és más közszereplők részéről részéről ("a rendszer áldozata volt", "személyes tragédia" mondják a saját szekértáborbeliek, "erkölcsi nulla", "mindig is tudtam" mondják a másik oldalon), az átlagember csak vállat von és nem érdekli az egész.

Ha már itt tartunk, még valami eszembe jut a filmről, pontosabban még valaki. Szabó István, akiről nagyjából két éve derült ki, hogy szintén ügynök volt főiskolás korában, jelentett társairól, nem is keveset. Ami a személyes szerepét illeti, tipikus példája a magyaros elkenésnek: amíg nem derült ki, mélyen hallgatott (sunyított, mondaná anyukám), amikor kiderült az eset, akkor előadott egy hihetetlen és elég hamar megcáfolt verziót arról, milyen hősiesen is viselkedett ő tulajdonképp. A filmes és tágabb társadalom pedig nagyjából kiállt mellette: nagy rendező, Oscar-díjasunk, hát csak nem fogjuk meghurcolni, vagy akár csak kényelmetlen helyzetbe hozni. A következő filmszemlén - ahol éppen a Rokonok premierje volt, még a szokásosnál is erősebb vastapsot kapott, amely a megbocsátást volt hivatva jelképezni.

Pedig Szabónak biztosan okozott lelkifurdalást múltja és hitelesen felvállalhatta volna a személyes szembenézést is, ha korábban nem, hát 1989 után. Mert a "művész" amúgy felvállalta azt: egész életművét átszövi a tehetséges de megalkuvó egyén és az őt megrontó hatalom viszonyának taglalása. Már a Brandauer-féle trilógia élen a Mephisto-val is erről szólt, de a legegyértelműbben a Szembesítés-ben nézhetünk szembe ezzel a erkölcsi dilemmával, méghozzá igen magas színvonalon. Ráadásul azt sem lehet mondani, hogy ezekben filmekben Szabó egyértelműen felmentené hőseit, illetve önmagát. Sőt. Csak hát az a sunyítás. Meg az a blabla, amit leadott, amikor lebukott. Azt nem kellett volna. Sajnos saját maga nem bírta ki a "szembesítést". És persze mi magyarok sem bírtuk ki.

Szólj hozzá!

Címkék: film mozi magyarország és németország élet és irodalom ndk szabó istván mephisto stasi szembesítés a mások élete das leben der anderen florian henckel von donnersmarck ügynöklista promontor dij

A bejegyzés trackback címe:

http://jozsefbiro.blog.hu/api/trackback/id/tr21288068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.