Egy enyhe gyerekbetegség néha jól is jöhet egy kézilabdarajongónak.
Történt ugyanis, hogy a feleségem hetek óta lobbizott egy szabad mozilátogató estéért a nagyinál. Mármint nem a nagyival akart moziba menni, hanem velem, a nagyi arra kellett, hogy a gyerekekre vigyázzon. Össze is hozta szépen a dolgot péntek estére. Mindezt még a múlt héten, amikor nem tudatosult bennem, hogy aznap nekem nem a na'vik csatáit kellene néznem a moziban, hanem a magyar kézisek csatáját a csehek ellen a tévében.
Namost lehet, hogy nem válna el az asszony, ha bejelenteném, hogy a mozieste sztornó, merthogy én holmi kézilabda meccset akarok meredten bámulni helyette, de ezt nem mertem kipróbálni. Helyette a tévéműsort böngészgettem, ugyanis a Sport1/2-nek meg van az a jó szokása, hogy a népszerűbb meccseket lehetetlen időpontokban újra leadja. Így aztán a válás kockáztatása helyett azon hezitáltam inkább, hogy a 0.30-kor kezdődő éjszakai ismétlést nézzem, vagy a hajnali 5.30-asra keljek fel inkább.
Minderre azonban nem került sor, csütörtök este ugyanis a nagyobbik lányom belázasodott. Szerencsére a betegség nem tűnt komolynak, kis láz (38,3), bágyadtság. A másnapi nagyinál alvás azonban le lett fújva. Én meg nézhettem a mieinket egyenes adásban.
Illetve először a latin rangadót:
Franciaország - Spanyolország 24:24 (10:10)
Az első félidőt úgyanúgy kezdte mindkét csapat, ahogy az előző meccsüket abbahagyták: a spanyolok labdákat loptak és villámgyors lerohanásgólokat szereztek, a franciák meg töketlenkedtek. Egy pillanatra úgy nézett ki, hogy a spanyolok a franciákat ugyanúgy szétverik, mint minket vagy a cseheket. Aztán a franciák valahogy összekapták magukat és ugyan támadásban továbbra is szenvedtek, de a védelmük összeállt és lassan (7-7-nél) utolérték a spanyolokat. Ekkor már hiánycikk volt a meccsen a gól, szünetig tízig jutott mindkét csapat. Azért nem volt rossz meccs, jó pár klasszis megoldást elővezettek a pályán nagy számban található klasszisok.
A második félidő aztán egy körömlerágós rangadó lett két "negyedben" előadva. Az első "negyedben" a franciák elhúztak öt góllal, a másodikban a spanyolok felzárkóztak (a franciáknak határozott problémáik vannak a másidk félidőkkel, mindhárom meccsükön volt meglehetősen komoly rövidzárlatuk. Illetve inkább hosszúzárlat volt az. Két perccel a vége előtt már a spanyolok vezettek egy góllal, lehetett volna kettő is, de valahogy a franciák visszabírkózták magukat. Döntetlen, a spanyolok három ponttal mennek a középdöntőbe, a franciák pedig remélhetőleg kettővel. De ezt mindjárt meglátjuk.
(Amúgy "totógyilkos" meccs volt, az indexes tippbajnokságban szinte mindenki spanyol győzelemre tippelt.)
Magyarország - Csehország 26:33 (13:14)
Hát ez nem igaz, hogy milyen elfuserált húsz percet produkáltak a fiúk az elején. Mert az, hogy a spanyolok ellen is így kezdtünk, az még menthető, a spanyolok az egy klasszis csapat, de ezek a csehek a középszer alja és ezt most is megmutatták: egy komolyabb csapat nem öt góllal vert volna minket az elején, hanem tízzel. Mondjuk az ötben is benne volt néhány olyan, ahol még a szerencse is kellett a mi dekoncentráltságunk mellé, annyira pechesen pattantak a lecsorgó labdák.
Az se igaz, hogy a védelmünk milyen gyatra volt, ha véletlenül egy kicsit lendületbe jöttünk volna, valaki azonnal kiállíttatta magát és nem lehetett ezeket a bírókra fogni, egyszerűen csak arról volt szó, hogy a magyar csigák, még a cseh teknősökkel se bírták tartani a lépést. Nem mintha támadásban jobban ment volna. Az irányítás abból állt, hogy az irányító először kiadta a labdát jobbra, visszakapta, majd kiadta balra, visszakapta, ciklus vége, kezdődhetett minden előlről, amíg valaki eldurrantotta a labdát, elcsente egy cseh védő, vagy valakinek rosszul passzoltuk.
Aztán volt a csapatnak kb. nyolc jó perce, ezalatt feljöttünk 8-13-ról 13-13-ra és egy pillanatra úgy tűnt, lesz még itt esélyünk. Ekkor természetesen az egyik védőnk megint kiállíttatta magát, a félidőt a csehek nyerték egy góllal. De az esély még megvolt, egy jó második félidővel le lehetett volna győzni az amúgy nem túl sokat mutató cseheket (ha cseh szurkoló lettem volna, valószínűleg sokat anyáztam volna a félidőben az eldurrantott cseh lövések és a náluk is megtalálható hibák, fegyelmezetlenségek, na meg a nyolc perc rövidzárlat miatt, amivel evesztegették a biztosnak tűnő előnyüket...)
A második félidő annyiban különbözött az elsőtől, hogy ebben a félidőben nyolc jó percünk se volt. Kezdetnek rögtön egy 4 gólos cseh roham következett, ami megintcsak nem a frenetikus cseh csapatot dicsérte, hanem az öltözőben alvó magyarokat. Innen aztán már nem is volt visszaút, talán egyszer jöttünk föl -3-ra, de persze rögtön jött rá egy emberhátrány, amit sikerült három bekapott góllal ünnepelnünk. Húsz perc után az örjöngésem apátiába csapott át és az utolsó tíz percben már arra is hajlandó voltam, hogy egy-egy pillanatra kimenjek a konyhába üdítőt tölteni a lányaimnak. Ha nagyon könyörögtek volna, még altatni is elmentem volna őket, annyira nem hiányzott ennek a meccsnek a látványa. Pedig a vége felé még a játékvezetők is megkönyörültek rajtunk és néhány elég nevetséges kiállítással megszórták a cseheket is (pedig kompenzálni nem kellett, mert a mi kiállításaink jogosnak tűntek), de emberelőnyben se ment semmi.
Csoknyai húzásai nem jöttek be: a nullát akárhogy kavarjuk, csak nulla lesz belőle. Vagy minusz egy. Fazekas pl. azért védett néha, Puljezevics ezzel szemben teljesen enerváltan álldogált a kapuban, távolról sem emlékeztetve 2007-es vagy 2008-as önmagára. Bár persze védelem nélkül nehéz. Császár valamivel jobb teljesítményt nyújtott, mint a hamar lecserélt Eklemovics, de ez sem az irányításban mutatkozott meg, az továbbra is az egy jobbra passz egy balra passz jegyében zajlott, inkább abban, hogy volt néhány jól eltalált közbelövése. Ilyeneket Katzirz is csinált, nagyjából ő volt az egyetlen átlövőnk, aki ma átlőtt. Csak míg Jicha a cseheknek 14-et lőtt, addig Katzirz öt gólra volt hitelesítve.
Összegezve, sikerült kikapnunk egy olyan cseh csapattól, amelyik egyetlen valamirevaló játékost tudott felmutatni, a már említett kieli átlövőt, Jichát. Az, hogy a kapusuk 46%-al védett, az a mi "érdemünk", mint ahogy a másik magát megszóró cseh, Filip 11 gólja is a siralmas védelmünket jellemzi inkább, mint a cseh szélső zsenialitását. Tehát nemhogy az egyetlen klasszisukat nem tudtuk kikapcsolni, de még az átlagos cseh játékosok is soknak bizonyultak számunkra.
Utoljára magyar csapat világversenyen a 2006-os Eb-n esett ki a csoportkörben, akkor azonban a tényleg erős Dániától és Szerbiától elszenvedett (nagyjából "elfogadható") vereségek okozták vesztünket. Ilyen kiábrándító játékot én ettől a csapattól egyszer láttam mostanában, azt a bizonyos Izland elleni fiaskót, ami miatt nem mehettünk a pekingi olimpiára. De nem, visszavonom, talán az se volt ennyire megszégyenítő vereség. Végülis utóbb Izland olimpiai ezüstöt szerzett, amit erről a cseh csapattól nemigen várhatunk: engem az se lepne meg, ha nulla ponttal zárnák a középdöntőt.
Az Eb előtt azt mondtam, hogy nem szabad biztosra venni a csehek elleni meccset, benne van a pakliban a vereség és a kiesés. Ha nem ennyire siralmas teljesítménnyel kapunk ki, akkor most szomorúan, de többé kevésbé higgadtan konstatálnám, hogy nem lehet mindig jól teljesíteni, benne van a pakliban egy-egy gyengébb világverseny, majd legközelebb jobban megy.
Nos, lehet, hogy legközelebb jobban megy, de emellett a mai szerencsétlenkedés mellett akkor se bírok szó nélkül elmenni. Hogy lehet. hogy egy csapat, amelyik tudja, hogy ez a sorsdöntő meccse a tornán, ennyire gyengén teljesít akkor, amikor a legfontosabb lenne a jó teljesítmény? Illetve nem is tudom, miféle csapatról beszélek. Ez nem csapat volt, ez hat össze-vissza szaladgáló, NB II-es szintet produkáló, labdától szabadulni próbáló szerencsétlenség volt.
Nem akarom nagyon megsérteni ezeket a fiúkat és az edzői stábot se, mert tudom, hogy produkáltak már ennél sokkal jobat is, remélem fognak is még, de azt kell mondjam, ezt a ma esti, teljesen reménytelen, silány alibiszínvonalat eddig csak egy másik imádott csapatsportág magyar gyülekezetei produkálták. És nagyon remélem, hogy a magyar kézilabda nem követi ennek a másik sportágnak az útját. Úgyhogy az így felszabadult jövő héten (meg persze azután is) jó lenne azon gondolkodni, hogy mit is kellene tenni azért, hogy ezt elkerüljük. Ez a gárda ugyanis annál is vékonyabbnak tűnik, mint amilyennek én gondoltam őket.
Eredetileg abban reménykedtem, hogy a meccs után ünneplésképpen felbonthatok majd egy palack sört a legutóbbi prágai vizitről hazahozott sörkészletből. Nos, ettől inkább eltekintek, nem sok kedvem van hozzá, pláne nem cseh nedűhöz.
Egy enyhe gyerekbetegség néha nagyon rosszul jön. Én pl. ma este jobban jártam volna a na'vikkal.
(74,5)