Brutális film a Felperzselt föld. És egyben brutálisan jó.

Pár éve láttam egy libanoni filmet, a Karamellt. Akkor ezt írtam Libanonról, pontosabban a Karamell által megmutatott Libanonról:

Egy ország, amely a hírekben polgárháborús harcok, külső megszállás és vallási-politikai megosztottság okán szerepel, ebben a filmben egy kicsit más arcot mutat. Egy olyan országét, ahol ugyan létezik a megosztottság keresztény és muzulmán, hagyományos és modern, arabul beszélő és francia anyanyelvű polgárok között, ahol sok a fegyveres rendőr az utcán, de ahol ezek az ellentétek megférnek egymással és egy élhető, szerethető ország képét mutatják, ahol a szereplők természetesen élnek együtt mindezekkel.

Nos, a Felperzselt föld megmutatja azt a Libanont, ahol az ellentétek nem fértek meg egymással és az ország minden volt, csak nem élhető.

Persze ez egy régi történet, jól emlékszem, hogy a hetvenes évek vége felé mindennapos kötelező hírblokk volt a hiradóban a libanoni helyzet: mi történt a bejruti Zöld Vonalon, melyik milíciavezér állhatott a Pierre Dzsemajel elleni merénylet hátterében, éppen melyik oldalra állt át a drúz Valid Dzsumblatt és magánhadserege, kit támogat Szíria vagy éppen Izrael. Akkor kiskamaszként nem igazán gondoltam bele, milyen borzalmas lehet az ott élők számára egy ilyen mindenki mindenkire lő jellegű polgárháború. Erre a felismerésre szűk húsz évet kellett várnom, amikor valami nagyon hasonló játszódott le egy sokkal közelebbi országban. Jugoszláviában nagyon sok szempontból ugyanaz volt a helyzet, mint Libanonban: etnikailag tagolt, egymásba fonódó közösségek, vallási megosztottság, modern városi és archaikus falusi erkölcsök keveredése, a bosszú hagyománya. És nagyjából ugyanaz is történt: a látszólag idilli együttélés mögött megbúvó ősi gyűlöletek pillanatok alatt lángra lobbantották az országot.

Jugoszlávia széteséséről és az ottani háború szörnyűségeiről elég sok film készült, a régebbi libanoni történetről sokkal kevesebb, legalábbis amennyire én tudom. Ez persze nem véletlen: az európai filmkészítők figyelmét nyilván sokkal inkább felkeltette a közelebbi délszláv sztori, a Közel-Kelet iránt érdeklődők számára pedig Libanon csak egy a sok lehetséges téma (Izrael, palesztínok, Irak, Irán, stb.) közül. Libanon csak francia nyelvterületen kap némi extra figyelmet a történelmi kapcsolatok és a mindmáig létező kulturális örökség miatt. A Felperzselt Föld is ennek a kulturális kapcsolatnak köszönheti a létét, lévén kanadai francia filmről van szó.

A film egy Kanadába menekült libanoni asszony történetét mutatja be. Illetve egyszerre az övét és a gyerekeiét, akik az asszony halála után szembesülnek bizonyos családi titkokkal, amelyek felderítése végett vissza kell térniük őseik földjére. Szimpla, sokszor látott történet ez, a gyerekek útrakelnek, hogy szembesüljenek a szülők múltjával és felfedezzék örökségüket. Egyben a modern nyugati értékrend is szembesül az archaikus keletivel, amit felerősít az alkalmazott időugrásos technika is, ahogy váltogatják egymást  az asszony történetének és a lánya bolyongásainak jelenetei.

Ezeket persze csak utólag írom le ilyen tárgyilagosan. A film a sokszor látott klisék, kitalálható fordulatok, a néha talán "túlzottan szép" fényképezés és didaktikus történetvezetés ellenére is a székhez szögez. Amit egyfelől a főszereplők remek színészi játékának, másfelől néhány igazán eltalált jelenetnek köszönhetünk. Amikor egy rutinellenőrzés egy pillanat alatt mészárlássá alakul. Amikor az anyját kereső, a múltjáról még semmit sem tudó lány körül egy pillanat alatt megfagy a levegő. Amikor és ahogy a fiú eljut a milíciavezérhez.

És még sorolhatnám, de nem teszem, Tessék megnézni, amíg még vetítik.