Naszóval, a mindenféle rejtvény és kis színes után következzen egy naplószerűbb beszámoló arról, hogyan is került Promontor Japánba.

Természetesen repülővel.

Oda

Hosszú út volt. Budapest-Frankfurt-Nagoja-Miyazaki, háztól házig több, mint 24 óra.

Budapest-Frankfurt

Kezdetnek Ferihegy, szokásom szerint viszonylag korán kiérek és a poggyászleadás meg a biztonsági ellenőrzés is gyorsan megy, így elég sok időm van üldögélni a váróban. Mivel múltkor már jól megcsodáltam, most már rutinosan lerogyok a fekete fotelekre, kapom elő a laptopot, hogy dolgozzak egy kicsit. Hoppá, nincs áram a konnektorban, hát ez milyen dolog? Na jó, nézzünk egy másikat, abban meg van, hát akkor áttelepülök öt méterrel arrébb, de azért magamban kicsit ejnyebejnyézek, ez olyan magyaros trehányságnak tűnik. Kiváncsi vagyok, mi lesz mondjuk három év múlva, lesz-e még működő konnektor a csodaváróban?

A Budapest-Virsliváros járat laza bemelegítés, két óra sincs. Kilátásnak kaptam egy kis rutinszerű dél-budapesti panorámát (Köki, Kőbánya Városközpont, aztán Duna, Háros, M0, stb.) később meg némi Alpok is jutott, mielőtt mindent elöntött a nagy német felhőpaplan. A kaja OK, megcsodálom az összehajtható műanyag kanalat, aztán kicsit olvasgatok.

Frankfurt-Nagoja

Most jön az út java, röpke 12 órát töltök majd a levegőben. Ami rögtön egy bosszantó afférral indul, csúnya feketepontot osztok ki a Lufikereskedőknek.

Ez azonban némi magyarázatot igényel, szóval kezdjük az elején: ugyan viszonylag sokat repültem már életemben, mégis gyerekes módon ragaszkodom az ablak melletti helyekhez. Régen ez elég lutri volt, attól függött, hogy a reptéren hányan csekkeltek már be előttem. Én igyekeztem ezért elég korán kiérni, de azért ennek az eredményessége elég esetleges volt. Ráadásul még az ablak melletti ülés se volt garancia a jó kilátásra, gyakran előfordult, hogy remek rálátásom volt a szárny szegecseire.

Éppen ezért az utóbbi években elterjedt internetes check-in a számomra világ legjobb találmánya volt. Pontosan kiválaszthattam az ülést, a grafikák általában még azt is mutatják, hogy pontosan hol a szárny, arról nem is beszélve, hogy az útvonal ismeretében még az oldalt is jól ki tudom választani (elég bossszantó, amikor a kapitány bemondja, hogy balra a Mont Blanc látható, de Te éppen a jobboldalon ülsz...). Szóval a magam részéről mindig a legkorábbi lehetséges check-in időpontban (általában 24 órával a felszállás előtt) rákattanok a légiársaság honlapjára és válogatok a jobbnál jobb helyek közt. Bár nyilván van jó pár hozzám hasonló tervezgetős utazó, mert azért sose én vagyok az első helyfoglaló (illetve erről még lesz szó később), de amióta interneten szerzem be a beszállókártyát, azóta nem volt olyan, hogy ne lett volna megfelelő ablak melletti helyem.

Ezúttal is pipec helyeket foglaltam (legalábbis az elso két járatra, a japán belföldi járatra a Lufisok nem tudtak foglalni mert az egy japán partnerjárat volt), a budapesti felszállást - ahogy fentebb írtam - kifelé bámulva néztem végig.

A frankfurti beszállásnál - és most visszajutottunk a feketepontosztáshoz - viszont a csodabeléptetőkapu a beszállókártya leolvasásakor víjjogott egyet, majd berregett és kinyomott egy új beszállókártyát, a képernyőn meg katonás németséggel csak az üléscsere felirat pislogott pimaszul.

Ránézek az új kártyára, ez tuti nem ablak melletti. Na ne!

Pillanatnyi hezitálás után reklamálok az ott álló fess nácinál lufisnál, hogy mi a fene ez, kérem az ablak melletti helyemet! Biztos?, Ez nagyon jó hely, folyosó mellett van, mondja a lufis. De én direkte ablak melletti helyet foglaltam magamnak, látja, mutatom neki egyre mérgesebben. Kicsit elhúzza a száját, de javára szóljon, hogy elkezd pötyögni a terminálon és a végén kiad egy ablakos helyet. Kár, hogy a másik oldalon és a szárny elején, azaz a turbina jól belelóg a kilátásomba, ráadásul a lábamat se tudom kinyújtani, mert pont fal van előttem.

Szóval Kedves Lufikereskedők, ha valaki veszi magának a fáradságot és jó korán lefoglalja a helyét, akkor kéretik nem elvenni tőle! Ha mindenáron cserélni kell (bár nem értem, miért kell), akkor olyanok közt kevergessétek a helyeket, akik már csak a reptéren kapták meg ezeket, azoknak valószínűleg amúgy se túl nagy trauma a helycsere.

Bele is telik vagy félórába, míg úgy-ahogy napirendre térek a szörnyű gaztett felett. A kilátásba belógó turbina még többször emlékeztet a súlyos atricitásra, de amúgy a 12 óra viszonylag békésen és problémamentesen telik.

A kaja nem rossz, italozás címén pedig kipróbálom a Lufikereskedők híres Warsteinerét, bár ezen a járaton dobozos verziót adnak, de azért nem rossz ez se. A habja impozáns és az íze is elnyeri a tetszésemet: a kötelező keserű mögött van valami selymes üdeség is benne. Ugyan ez a két vetélkedő íz nem ad olyan harmonikus összhatást, mint a jobb cseh pilzenik, de azért ez is nagyon jó.

A moziválaszték lehetne jobb is, illetve emlékeim szerint négy éve jobb volt, jobb híján az Anonymoussal kezdek. Kosztümös film, úgy általában szeretem az ilyeneket, mivel ez olyan jó közepes, ezért ezt is alapvetően szeretem. Némi olvasásszünet után második filmnek pedig jó lesz a kínálatban szereplő egyetlen teljesen tudománytalan ámde nagyon fantasztikus film, a Cowboyok vs űrlények. Szellemes kombó, szerintem jövőre a Robin Hood a Vérfarkasok ellen jön, 2014-ben meg Gladiátorok vs. Sithek. De egy repülőút kb. 10. órájában az ember nem nagyon válogatós, így megbocsátóan veszem tudomásul, hogy a cowboyok természetesen legyőzik az Idegeneket (Jaj, most elszóltam magam...)

Közben persze kelet felé haladunk, így egy gyorsított éjszaka után hamar felkel a nap és én azt veszem észre, hogy már Korea felett repkedünk. Ki is szúrom Szöult, de azon kívül, hogy hatalmas és halványan kivehető egy várost átszelő folyó, túl sok nem látszik a párás, ellenfényes időben. Meg persze az a fránya szárny sincs túl jó helyen, ugye kedves Lufisok...

Kisvártatva Japán következik, először masszív, hóborította hegyek, aztán egy nagy, elképesztően sűrűn lakott völgy, amelyet több irányból érkező bővizű folyók szabdalnak, hát úgy látom itt az elsivatagosodás nem akut veszély. Van időm bámészkodni, mert a gép közben kirepül a tenger fölé és tesz egy kört, így lehet számolgatni a sűrű hajóforgalmat is. Mellesleg a nagojai reptér a tengerre, pontosabban egy mesterséges szigetre épült, látványos a leszállás.

Willkommen in Nagoja!

Nagoja-Miyazaki

Nagoja biztos nagyon érdekes város, de én sajnos rögvest repülök tovább. A 4 óra átszállási idő arra bőven elég, hogy a csomagomat felszedjem és átcipeljem a belföldi járatok termináljához, majd ott becsekkeljem, de ahhoz nem, hogy várost nézzek, így marad bő két órám számítógépezni a váróban. Szerencsére itt is van konnektor és szerencsére Promontor elég alapos volt ahhoz, hogy a kollégáktól a japán hálózathoz való átalakítót kunyeráljon, így a repülőgépen alaposan lemerített laptopnak tudok enni adni.

A repülőútról túl sok mindent nem tudok elmesélni, legfeljebb azt, hogy a japánok komolyan veszik, hogy a felszállásnál minden elektronikus eszköz kikapcsolandó, ezért amikor meglátják nálam a fényképezőgépet, rám szólnak, hogy kapcsoljam ki. Ez azért kár, mert ennek a szakasznak nagyjából a felszállás és a leszállás voltak az érdekes szakaszai. Ha a jobboldalon ülnék, akkor érdekes lenne a teljes út, mert akkor Japán nyugati partvidékét látnám végig, de én sajnos a baloldalon ülök, így  többnyire (egy-két kijebb nyúló félsziget kivételével) a végtelen óceán látványa jut, az pedig most éppen nem sarkall filozófikus gondolatokra, ezért inkább olvasok.

A Miyazaki reptér szintén a tengerparton található, bár nem egy külön szigeten, viszont a leszállópálya benyúlik az óceánba. A leszállásnál azért bámulom a partot, a párás idő ellenére látni pl. a reptértől délre található Aoshima szigetet (ide előzetes reményeim szerint talán el tudok ugrani...), illetve ahogy ereszkedünk le felé, arra leszek figyelmes, hogy a tengerben hemzsegnek a halak, ha azt veszem, hogy ez már párszáz méter magasságból látszik, akkor nem is kis halakról van szó. De persze hogy milyen halak, arról fogalmam sincs.

Mire elcsodálkozom mindezen, le is szállunk. A csomagokat gyorsan kiszórják, lehet menni a szállodába. Itt szembesülök először az MKV realitásaival, a szállodába menő buszra egy órát kellene várni. A taxira meg húsz másodpercet, így lenyelem a békát és betottyanok a patinás Mercibe, benyögöm a szálloda nevét, majd kissé bávatagon elkezdem bámulni az új országot.

A Miyazaki napló viszont egy másik poszt lesz...

Vissza

Szemben a visszaúttal, amit a téma egyezése miatt idecsatolok.

Viszontagságok

Kezdetnek, még az indulás előestéjén újabb rosszpont a Lufisoknak: nem működik az online check-in. Begépelem a jegyszámot, kapok egy elég fura hibaüzenetet, aminek az első mondatában mindenféle rövidítés meg dollárjel szerepel, ez azért snassz, mert láthatólag ez egy programozóknak szóló hibaüzenet, ami valahogy belekeveredett a laikus felhasználóknak szánt üzenetbe. Strigula.

A második mondat viszont némi reményt ébreszt bennem, egy telefonszámot ajánlgat, hogy hívjam azt, majd ott becsekkelnek. Nosza hívom, ekkor egy német női géphang közli, hogy ők ilyenkor nem dolgoznak, hívjam őket reggel 8 és délután 5 között. Aha. Kár, hogy ahol én vagyok, ott reggel tíz körül van éppen, na ja, értem én, hogy Némethonban meg még éjszaka, de ugye egy ilyen válasz szintén elég snassz egy mindenféle kontinenst és időzónát berepülő légitársaság részéről. Dupla strigula, egy a német nyelvért, egy másik a meghiúsult hívásért.

De Promontor nem adja fel, délután újrahívom a számot (előtte persze ellenőrzöm a honlapot, eredmény ugyanaz), ekkor már felveszik és a női géphang elkezdi sorolni a menüt, aztán az almenüt, meg az al-almenüt, majd valahára kilyukadok egy humanoid férfihangnál, aki azt mondja, hogy az a baj, hogy a japán járatra nem tud becsekkolni a rendszer. OK, mondom, de mi van a két másikkal? Arra be tudnak, mondja. Akkor rajta, mondom én. Ő személyesen sajna nem tud, de lediktálja a számot, amit hívnom kell. Hm, de hiszen pont azért hívtam őt, mert ezt a számot adta meg a rendszer. Strigula.

Mindegy, lediktálja, felírom. Jé, ez ugyanaz a szám, mint amit én is hívtam, na úgy látom, a lufisok kicsit belevesztek a mátrixba: "Luficsekin vagyok, sajnos nem tudom őnt becsekkelni, kérem hívja a Luficsekint!" Strigula.

Mindegy, hívom a luficsekint noch einmal, újabb géphang, menü, almenü, al-almenü (ezen a ponton rájövök, hogy az előző férfihanghoz valószínúleg egy rossz almenüválasztással juthattam, tehát tulajdonképp én vesztem bele a mátrixba), humanoid női hang, újra elmesélem a csekin-eposzt. Aha, mondja, hát igen, ő az illetékes elvtársnő és az a baj, hogy a japán járatra nem tud becsekkelni a rendszer. OK, mondom, de mi van a két másikkal? Hát, arra sem tudnak, mondja, ha nincs első, akkor nincs a többi sem. Majd másnap a reptéren.

De jó...

Gratulálok, kedves Lufisok! A fenti eset kapcsán az alábbi feketepontokat sikerült begyűjtenetek.

• Miért nem lehet egy több járatból álló utazás összes járatára egymástól függetlenül becsekkelni? (Tudom, most sokan azt mondják, hogy mi van, ha lekések az elsőről? A válasz az, hogy ez a felvetés régen lehetett legfeljebb jogos, amikor a becsekkelés a reptéren történt és azt jelezte, hogy az utas ott van és 99,9% a valószínűsége, hogy a check-in és a beszállás között már nem fog elveszni. Attól kezdve azonban, hogy egy nappal előre, otthonról is be lehet csekkelni, ennek nincs jelentősége, a rendszer nyilván felkészült arra, hogy a becsekkelt utasok egy része "elveszik"...)
• Ha már így van, akkor miért nem írja ki ezt rendesen az online rendszer, miért ad meg ehelyett egy telefonszámot, hamis reményeket ébresztve?
• Miért nem 24 órában hívható telefonszámot ad meg az online rendszer?
• Miért mondanak ellentétes információkat a humanoid hangok a telefonos rendszerükben?

Ejnye-bejnye.

Újat tanulok

Másnap reggel reggelinél összefutok az egyik magyar kollégával, szóba elegyedünk. Kiderül, hogy ugyanazon a járaton repülünk, pontosabban ugyanazon a járatkaravánon, egészen hazáig. Elmesélem az előző napi viszontagságaimat, erre ő azt mondja, hogy dehát a helyet már a jegy vásárlásakor iletve azután bármikor le lehet foglalni, nincs az a check-in-hez kötve. Ő már szépen le is foglalta régen a saját helyét.

Kopp.

Ez most az állam volt. És én még azt hittem, milyen élelmes vagyok ezzel az idejekorán becsekkelős módszerrel. Na mindegy, jó pap holtig tanul, ezt megjegyzem magamnak. Majd legközelebb alaposabb leszek. Mert ugye nem rossz az online check-in sem, nem kell a reptéren sorbaállni, de az azért az a fentebb elmondottakból kiderül, hogy lényegében az ablak melletti ülés miatt csináltam elsősorban...

Miután hazajöttem, meg is néztem a lufisok honlapját. A helyfoglalási lehetőség nincs nagyon kiemelve, de kis kereséssel valóban megtalálható. Persze a dolog nem olyan egyszerű, pl. az economy jegyekkel csak az interkontinentális járatokra lehet előre foglalni, az európaiakra csak a check-in-nel egy időben, ami így azért elég érthetetlen korlátozás.

Mondjuk ez nekem még így is jó lett volna.

Miyazaki-Nagoja

Mindegy, itt az ideje indulnom a reptérre. Persze az MKV-nak reggel sincs számomra elég korai járata (hajnali 7 óra van...), így egy újabb combos taxiszámlát generálok a cégnek jobb híján.

A reptéren a check-in gyorsan megy, a csomagomat beveszik Pestig (ez alap), helyet viszont nem tudnak foglalni csak Nagojáig (meg se vagyok lepve), pontosabban automatikusan ad egy helyet a mátrix, eszem, nem eszem, nincs más.

Még gyorsan veszek valami ajándék bonbont meg színes ceruzát/rajzfüzetet a gyerkőcöknek, aztán irány a gép. Az idő felhős, a felszállásnál még látok valamit, de aztán csak a fehér felhőpaplant majdnem végig, a nagojai leszállásból se sokra emlékszem, úgyhogy biztos nem volt egy lélegzetelállító látvány.

Nagoja-Frankfurt

A nagojai átszállás a leghúzósabb, alig több mint egy óra, van benne vágtatás hosszú folyosókon meg egy biztonsági ellenőrzés is. Ehhez képest én még a helyem átrakásával is megpróbálkozom (sikerül is, pont nincs sor, kapok két szárnytól távoli ablak melletti helyet, pedig már kevesebb mint egy óra van az indulásig és idefele tele volt a gép: hát a fene se érti, minek aggodtam én ezen ennyit... ;-) és az itteni reptéri boltban is veszek némi ezt-azt a gyerkőcöknek-felnőtteknek. Hatékony átszállás volt.

A felhők még mindig nem tűntek el, így egyelőre belemerülök a visszaútra szánt könyvbe. Ez jobb, mint az odaúti, persze biztosra mentem, mert egy trilógia második kötete és már az elsőt is szerettem. A kajáltatás után viszont kissé elpilledek, ezért ekkor a agymosás gyanánt kiválasztom a legújabb Johny English darabot, hát tulajdonképp ahhoz képest nem is rossz, helyenként jókat derültem rajta. Persze amikor ötvenharmadszor sütik el az "összetévesztek egy jóravaló idős hölgyet a kínai bérgyilkosnővel" című poénpótlékot, akkor már örülök annak, hogy ezzel egyben vége is a filmnek.

Később megpróbálkozom még a választék egyetlen német darabjával, a Dreiviertelmond-dal (igazán lehetne több is, ebben nem kéne szégyellni a németséget, kedves Lufisok!), ez egy kedves, bár mindazonáltal kissé didaktikus és kiszámítható tanmese a török-német együttélés mindennapjairól és az előítéletekkel való nehéz leszámolásról. Láttam már jobbat, de azért összességében ez volt a legjobb film a Frankfurt-Nagoja-Frankfurt viszonylaton.

Ahogy közeledünk Európa felé, először Finnország felett nosztalgiázom egy kicsit, majd Tallinn felett is elrepülünk, innen már alig egy óra és Frankfurtban vagyunk.

Willkommen in Europa!

Frankfurt- Budapest

Frankfurt bazinagy reptér, bazihosszú folyosókkal, ráadásul a tengerentúlról érkezők a tranziton is csak egy újabb biztonsági ellenőrzésen keresztül tudnak átvergődni az európai járataikra. Itt aztán jó negyedórát sorban állok, lévén a tömeg is bazinagy.

Azért még veszek valami italt Zsuzsának, aztán irány a gép. Felszálláskor szép tiszta az idő, sűrűn lakott, kulturált, szépen fésült, ápolt táj felett visz a felszálló gép útja, kiszúrok egy kedvesen kanyargó folyót is, ez akár a Majna is lehet, vagy nem. Később szép habos felhők jönnek, majd később paplan, innentől megint olvasok, amit csak a kaja szakít meg illetve, nézd csak itt palackos Warsteiner van, ez kellemes levezetése egy fárasztó repülőútnak.

Ferihegy a szokásos: kicsit provinciális, kicsit fapados, itt ugye nem a szép új váróba vezetnek minket a folyosók, hanem rögtön némi lépcsőzéssel szoktatnak minket a honi viszonyokhoz. Kell is szokni, mert nem tudom más hogy van vele, de nekem a reptéri út menti látvány még mindig kultúrsokk már pár napos távollét után is.

Willkommen in Ungarn!