Tegnap délelőtt jártunk az Artigiana Gelati fagyizóban a Csaba utcában, ahol látogatásunk tanulságát a címben már összefoglaltam. Kifejtés alább:

Ezt a Csaba utcai fagyizót nagyon ritkán szoktam meglátogatni, mert nem nagyon esik útba, bár azért számon tartottam, mint az egyik legjobb fagyizóhelyet Budán. Pár hónapja a feleségemmel kettesben is jártunk itt (egy Herczku Ágnes koncerten voltunk a Városmajori Színpadon) és ez a vizit is megerősítette a korábbi besorolást. Valószínúleg neki is ízlett a fagyi, mert tegnap ő vetette fel, hogy a "családi évnyitó fagyizást" ejtsük meg itt, ezúttal a gyerkőcökkel.

Először elmentünk mellettük, de mikor vissszafordultunk, már megvoltak. Éppen akkor nyitottak, ezért nem vettük észre őket elsőre. Mi voltunk az első kuncsaftok, más nem is volt még az üzletben. Ennek kifejezetten örültünk, mert kisebbik lányunknak mostanában az a szokása, hogy akkurátusan végigmondatja választékot (olvasni még nem tud), mielőtt kiválasztja a citromfagyit. Az Artigiana Gelati fagylaltismertető szempontból nem könnyú feladat, mert sok specialitásuk van, ami a szokásosnál jobban gondolkodóba ejtette Csillát (meg persze a többieket is). Szóval pont jó volt, hogy nem tartottunk fel senkit az elég hosszúra húzódó felolvasásunkkal.

Azonban sajna egy ponton a lányunk elkövetett egy égbekiáltó búnt. Az egyik fagyiköltemény kapcsán kicsúszott a száján az a mondat, hogy lehet, hogy az ő gyomra nem bírna el egy speciálisan fűszerezett fagyit és esetleg kihányná azt. Már éppen mondtuk neki, hogy ez nem valószínú, de nyugodtan válasszon másikat, amikor a boltban rendezkedő hölgy (gondolom a tulajdonos lehetett) közbevágott és kioktató hangon közölte, hogy már elnézést, de igazán modortalan dolog egy fagyizóban hányásról beszélni.

Valóban nem illik ilyesmit mondani (bár nálam az etikett ilyesfajta megsértése a legenyhébb kategóriába tartozik), a feleségem elnézést is kért, hozzátéve, hogy ezt azért egy gyereknek el lehetne nézni, azonban a hölgy nem volt megbocsátó hangulatban és úgy gondolta, hogy ezt ki is fejti. A pontos szövegre nem emlékszem, de a kioktató, ingerült hangjára igen. Olyasmiket fejtegetett, hogy ez igazán a jólneveltség alapvető része és hogy a gyerekenek is meg kellene ám tanítani. (Nyilván úgy képzelte, hogy én előre tudom, mit fog mondani a következő pillanatban a gyerek és ha az ellentétes a jómodorral, akkor egy gombnyomással letilthatom a kijelentést...)

Bizonyára mi is hibásak vagyunk, mert valahogy ahelyett, hogy megalázkodva végighallgattuk volna a kioktatást, próbáltunk egy-két megjegyzéssel arra utalni, hogy jó-jó, de talán nem kéne ekkora ügyet csinálni ebből. Ez rossz taktika volt, felingerelte vendéglátónkat és folytatta nevelésünket. Ennek hangneme viszont minket ingerelt fel egyre jobban.

Egy idő után aztán (ez kb. két-három percnyi arrogáns hangú kioktatásfolyam elteltével történhetett meg) elszakadt nálam a cérna, közöltem, hogy mi fagyizni jöttünk volna, de ha valahol ennyire nem látnak szívesen, akkor erre már nem is vágyunk és elkezdtem kifele terelni a családot.

Nem gondoltam volna, hogy lehet rontani a helyzeten, de sikerült. Távozási szándékunk még inkább felháborította a hölgyet. Ekkor már lebunkózások es egy "Takarodjanak innen'" is elhangzott (utóbbi teljesen feleslegesen, hiszen éppen takarodtunk...). Még az utcán is utánunk kiabált, ekkor már a hölgy (olaszul is beszélő) férje is csatlakozott hozzá. Ebben a fázisban azért már én se maradtam adós. Gondoltam, ha már ordítozós-olaszos hangulat, hát legyen: talán ezzel is teszek egy kis jószolgálatot a hely hírnevének és hasonló hangerővel viszonoztam a jókivánságokat.

Mindazonáltal utólag is teljes értetlenséggel állok az incidens előtt. Nem értem, hogy miért kellett egy szerencsétlen elejtett gyermeki megjegyzésnek ilyen vitává fajulnia. Azt gondolom, hogy ezt simán szó nélkül kellett volna hagyni és azt meg végképp nem értem, hogy miért nem lehetett elfogadni az első (második, harmadik) elnézéskérésünket. Egy kereskedőnek nem szítania kellene a konfliktust, hanem megelőzni, vagy ha már kialakult, akkor csitítani. Hát itt nem ez történt és ebben nem mi voltunk a hibásak.

Kár, mert ezek után nyilván még kevésbé fog útba esni az Artigiana Gelati, mint eddig. Ettől nyilván nem fognak csődbe menni, nem is azért írtam ezt le. Viszont figyelmükbe ajánlom, hogy egy igazán jó helyhez nem csak a jó fagyi, hanem a vendégváró mosoly is hozzátartozik. Ha ez hiányzik, a fagyi sem lesz az igazi.

Az "évnyitó fagyizást" ebéd után a gazdagréti Diamante fagyizóban eszközöltük, ahol pont ebből a mosolyból bőven részesültünk: kedvesen tűrték a lányom válogatósmúsorát, egy alkalommal kóstolót is adtak ez egyik rejtélyesebb nevű kompozíciójukból. És a fagyijuk is ízlett.