Bár a 2014-es NOSZF-túránk fő célpontja Plzeň városa volt, azért teljesen Prága se maradt ki. Gyanítom, hogy ennek egyetlen oka az volt, hogy András haverom tavaly kihagyta az akkor felfedezett és közönségsikert aratott Hrom do Police nevű műintézményt és most pótolni akarta a mulasztást. Így aztán szombat kora délutántól egy a szokotthoz képest rövid, de azért egy pár kocsmát érintő belvárosi sétára volt azért időnk, álljon itt egy beszámoló az érintett objektumokról.
Kezdés a tavalyiak ellenére természetesen az Ökörben. Elég korán érkeztünk, kb. félház volt. Annak viszont nem örültünk, hogy a tavalyi pincérrel akadtunk össze. Ez a söröknél nem okozott gondot, jöttek gyorsan, ahogy az kell, finomak voltak, ahogy az kell.
A kajával viszont megjártuk. Nem úgy, ahogy tavaly, hanem úgy, hogy nem kaptunk. Amikor megérkezett a második kör sör, jeleztük, hogy ennénk is. Pincér megáll, OK, mondja, mit kérünk. Kértünk hermelint. Nem volt. Kértünk topinkát. Az se volt. Nem emlékszem, harmadikra kértünk-e valamit, egy ponton ugyanis pincérünk lezárta a kérdezősködést és elmondta, hogy mi van.
Nos, volt klobasa és volt parek. Talán volt spekacek is. Igen, egészen pontosan az a három féle fogás volt, amelyik súlyra megy, azaz amelyikkel el lehet játszani ugyanazt, amit tavaly is. Abból viszont nem kértünk, maradtunk a folyékony kenyérnél, megittuk a maradék sörünket, aztán - mivel kezdtünk igencsak éhesek lenni - továbbálltunk.
Fizetésnél egy 317 nanoszekundumig tartó lelkiismereti válságot értünk át, amikor észleltük, hogy a kajaügyi kérdezősködésünk elvonta emberünk figyelmét és ezáltal a második kör sör nem lett bestrigulázva, de aztán rezignáltan tudomásul vettük, hogy pénztárosunk szó nélkül kifizeti a számlán szereplő összeget. Sag schon, ha ennyit kért, hát ennyit kapott. Tavaly is megkapta, amit kiszámlázott, így lett idén is.
Ettől függetlenül nem voltunk vidámak: kajálni szerettünk volna, ez meghiúsult. Nem gondolnám, hogy emlékezett ránk egy év távlatából (nem csináltunk mi ott botrányt), viszont külföldiségünk nyilvánvaló volt. Sőt, a magyarságunk is, ugyanis amikor másnap délelőtt visszatértünk és megint nem volt semmi más, mint a már említett három fogás, akkor a hiányra magyarázatul kicsit gunyorosan annyit még hozzátett kedves barátunk, hogy járt ott egy magyarszko társaság és minden egyebet felzabált az étlapról. Na persze.
Ilyen érezhető rokonszenv mellett se a szombat délutáni, se a vasárnap reggeli vizitünk nem nyúlt túl hosszúra, amit csak abból a szempontból sajnálok, hogy ha tovább maradtunk volna, akkor a helyi rendeléseket megfigyelve letesztelhettük volna azon elméletünket, miszerint a szűkített választék csak a külföldiekre (netán csak a magyarokra) vonatkozott-e. Így ez egy bizonyítatlan elmélet maradt, bár a magam részéről 99%-ban biztos vagyok, hogy ez volt a helyzet.
Szombaton egyébként a várból lefele jövet a Kandúrban összefutottunk Péterékkel (a 2. sz. Novemberi Prágajáró Csapattal) és ők tettek epés megjegyzéseket bizonyos előző napi Ökörbeli Eseményekre, amiből azt szűrtem le, hogy ezúttal talán velük is történhetett valami számlázási malőr, de ezt persze nem állíthatom biztosan, tekintettel arra, hogy mi gyorsan továbbálltunk, így nem volt idő az eset részletes feltárására. Talán majd egyszer...
Nem akarok másokat eltántorítani az Ökörtől, a sör jó, a helyiség patinás, a múltja legendás, talán a személyzet se mindig ugyanaz (apropó, aki többet tud arról, hogy milyen eséllyel lehet elkerülni "kedvencünket", illetve hogy a régi személyzet megvan-e még, az legyen kedves írja meg!), de mindezek ellenére elkerülhetetlen a megbotránkoztatás: két év konzisztens rossz tapasztalatai alapján az Ökör sajnos narancs fokozatú figyelmeztető jelzést kapott nálunk. Társaságunk egyes tagjai az élmények hatása alatt egészen odáig mentek, hogy ebbe az intézménybe nekik már nincs is kedvük eljönni többet és keressünk Prága (sőt általában Csehország) helyett más uticélokat. Bár ezt a magam részéről elhamarkodott és eltúlzott szankciónak érezném, mindazonáltal elképzelhető, hogy a következő sörtúrabeszámolónk nem Prágából fog kelteződni.
Tekintettel arra, hogy a pilzeni reggelink óta nem ettünk, az Ökörbeli diétánk következtében igencsak korgott a gyomrunk. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy volt a listánkon egy közeli, még felfedezésre váró intézmény, a Valašská pivnice.
Valašsko, avagy Oláhok Morvaországban
Hogy ne mindig csak a sörről essen szó, fedezzük fel a Valašská pivnice "titkát". Ami persze nem nagy titok, csak egy kis odafigyelés kell: az a söröző honlapjáról is kiderül, hogy ez a hely egyike az örvendetesen szaporodó ismeretlen vidéki söröket csapoló prágai helyeknek. Innen pedig már csak egy kis kiváncsiság kell annak kiderítéséhez, hogy ez a bizonyos "vidék" jelen esetben Valašsko névre hallgat. Ahhoz se kell nyelvzseninek lenni (Valašská->vlach->oláh), hogy nevezett tájegység nevében délkeleti szomszédainkra utal.
Na de mit keresnek a románok Morvaország északkeleti részén, Szlovákia tőszomszédságában?
Nos, a mindentudó wikipédia szerint itt egy tipikus középkori szivárogva vándorolgatós sztori áll a háttérben: román pásztorok terelgették végig a juhaikat Kárpátok mentén a XIV-XVII században, mígnem eljutottak Morvaország keleti területeire. Átvették a helyi többség cseh-szlovák nyelvét, megtartva ugyanakkor a származástudatot, megtámasztva némi román eredetű szókészlettel, meg egy jó csomó egzotikus népszokással.
Mára persze a régió lakói kb. ugyanannyira csehek, mint amennyire magyarok mondjuk a Jászság lakói: a keleti származásra a településnevek, az eltúnőfélben lévő dialektus, az inkább csak kuriózumként örzött népszokások utalnak. Nemzetiségi probléma nincs, az "etnikai" különállás legfeljebb némi tipikus csehes viccelődéshez szolgáltat apropót...
A pince talán kicsit steril, nincsenek is túl sokan, ami talán nem is baj, mert egyetlen kicsit keszeg felszolgáló látja el a vendégeket, aggódnánk, bírja-e a terhelést. A kelet-morva sör mellett kelet-morva étlapot is kapunk, van pl. egy igéretes levesük, a Valašská kyselica s klobásou, arra rögtön lecsapunk és jól is tesszük, a cseh és román gasztronómia remek keveredése ez az üdítően savanykás tejszínes-káposztás-kolbászos leves (ld. még csorbaleves, ugyebár). A második fogásra nem emlékszem, talán valami knédlis dolog lehetett, megbolondítva némi szlovákos beütéssel, de valami sztrapacskás dolog is szerepelt az étlapon, hamár a szlovák vonalat szóbahoztam.
A sörök kellemesek voltak, bár nagyon markáns emléket nem hagytak maguk után, még abban se vagyok teljesen biztos, hogy a háromféle sörből melyik kettőt kértem ki. Mondjuk ebben az is szerepet játszhat, hogy biztosan kóstoltam a harmadikat is, lévén ilyenkor arra ügyelni szoktunk, hogy lehetőség szerint teljesen lefedjük a sörkínálatot.
Akárhogy is, az összkép nagyon pozitív, a kellemes sörök, kifejezetten remek kaják és a helyhez képest kifejezetten mérsékelt árak mindenképp ajánlottá teszik az "Oláh Pincét".
Sok újat nem tudok elmondani a tavalyihoz képest legfeljebb annyit, hogy ezúttal társaságunk negyedik tagja is megtapasztalhatta, milyen remek hely. A matjes ezúttal is csodálatosan finom volt, ennek kapcsán bele is bonyolódtunk némi matjesológiai diszkusszióba (nevezetesen arról, milyen hal a matjes: a heringpárt nyert, de a lazacpárt javára szóljon, hogy egy jól elkészített matjes megközelíti az egyébként sokkal finomabbnak tartott halféleség ízét). Még valamit ettünk, talán Pivní sýr lehetett, de ebben nem vagyok biztos.
Hogy aztán ez a két pozitív élmény mennyiben fogja ellensúlyozni az Ökörbeli kellemetlent, és visszatérünk-e Prágába, azt nem tudom. Késő ősszel kiderül.
Végezetül jöjjön a frissített térkép:
e>
Kedvenc prágai sörözőim nagyobb térképen való megjelenítése