Lengyelországban jártunk augusztusban.

Részletes összefoglaló nem lesz, viszont felsorolásszerűen megosztok néhány emléket, megfigyelést, amolyan vegyesfelvágott jelleggel. Mondjuk ez se lesz rövid:

Előtörténet

Ez volt a 4. alkalom, hogy lengyel földre léptem és az eddigi leghosszabb utam. 1990-ben egy napot töltöttem Gdanskban, két-három évvel később egy hétvégét tötöttem Koszalinban a barátom esküvőjén, végül pedig 2000-ben egy hétvégét Krakkóban. Azaz rövid utak voltak és régen voltak. Ennek megfelelően a bennem élő kép igencsak idejétmúlt volt. A kilencvenes években jól látható volt a válság sújtotta ország szegénysége és lerobbantsága. Ezen a képen kicsit árnyalt a 2000-es út, Krakkó már akkor is nagyon szép volt és éreztünk némi bizakodó hangulatot is, ugyanakkor pl. az autós szenvedéseink a határ és Krakkó között tovább éltette bennem az elmaradott lengyel infrastruktúra képét.

Ez elmúlt években aztán Lengyelországnak elég jó lett a sajtója, folyamatos gazdasági fellendülésről, magára találó önbizalomról, magabiztos országról szóltak a hírek. A felkészülés során szerzett benyomások (pl. a rohamosan kiépülő autópályahálózatról) is alátámasztották azt a várakozásomat, hogy egy "új" országot fogok látni.

Általános tapasztalatok

Azt kell mondjam, Lengyelország nem okozott csalódást, még az elvárásaimoz képest is kifejezetten jól teljesített. Jöjjenek először az általános helyzetre vonatkozó megfigyeléseim:

• A lengyel utak remek állapotban vannak, legyenek azok városi vagy országutak. Láthatólag komoly felújítások voltak az elmúlt években. Úgy látszik, el lehet költeni az EU támogatásokat úgy is, hogy van látszatja.
• Az épületek is általában jobb állapotban vannak, mint itthon, bár azért ez nem annyira általános. Mindenesetre az első pár napban a lengyel hegyvidéken csupa rendezett, jól karbantartott portát láttunk, sehol nem omladozott a vakolat. Krakkó nagy része is jó állapotban van, nemcsak az Óváros, de pl. a szállásunkul szolgáló kollégium és környéke is nagyon kellemes. A kivétel a Kazimierz negyed, amely az "antivilágban" híresen elhanyagolt volt és ennek a nyomai ma is látszanak: itt vegyesek az állapotok, van sok épület, ami még a pesti romkocsmaállapotokat idézi, de van sok szépen felújított ház is.
• Lengyelország tiszta, a lengyelek nem szemetelnek (vagy gyorsan takarítanak), az egésznek van egy tiszta, északias hangulata, pedig igazán északra egyáltalán nem mentünk: Kárpátok, Krakkó, Wroclaw lett csak kipipálva.
• Bár az autópályafejlesztések inkább a kelet-nyugati irányokra és az ország belsejére koncentrálnak, azért Krakkótól délre is jutott némi friss autóút, ami jó is volt, mert ahol nem volt, ott bizony nagy dugók voltak, egy-egy kisvárosi lámpa elég hosszú sorokat generált.
• Az autópályarendszer amúgy vegyesen ingyenes illetve fizetőkapus, Krakkó és Wroclaw között pl. fizetnünk kellett.
• A benzin valamivel olcsóbb, mint nálunk.
• Ha már közlekedés, a közösségi közlekedéssel is kedvező tapasztalataink voltak, mind a krakkói, mind a wroclawi tömegközlekedés, fejlett, érzésem szerint fejlettebb, mint a budapesti. Futár ott is van, a jegyrendszer - szemben a huszonsok éve igért budapestivel - már elektronikus, időalapú jegyekkel, amivel át lehet szállni. Jegyautomaták nemcsak a nagyobb megállókban, hanem minden járművön vannak és készpénz mellett kártyával is lehet fizetni. A jegyárak olcsóbbak, mint Pesten és gyerekeknek mindkét városban tudtunk félárú jegyet venni. Az egyetlen negatív esetünk Wroclawban volt, ahol két automata is benyelte az érméimet.
• No koldus, no hajléktalan. Vagy eldugták őket.
• Árak: szállásárak kb. magyar szinten, szinvonal jó. Élelmiszer boltban és étteremben is elég olcsó. A feleségem lelkesedett a ruhaboltokért, szerinte olcsóak és jók.

USB töltő a krakkói villamoson

Kaja

• Nekem elég jól bejöttek a levesek, mondjuk ez nem ért váratlanul, a szláv népek jók a műfajban, az általuk - és persze általam is - kedvelt kicsit savanykás ízvilág a lengyel levesekben is megvolt. A kedvencem a zurek volt, ez egy kolbászos és főtt tojásos leves. Szintén kóstoltuk a céklalevest, a barszczot, ami ugye az ukrán borscs közeli rokona, bár nekem elsőre csalódást okozott, hogy magából a névadó céklából nem kerül bele, általában csak "üres" levet kaptunk, illetve arra azért volt példa, hogy húsos pirog volt benne.
• A piroggal meg is érkeztünk a szilárd fogásokhoz, A pirog, azaz lengyelül pierogi egy lengyel-orosz ikerétel, kb. egy derelyeszerű tésztaféleség különböző töltelékekkel, szemben azonban a magyar derelyével, a töltelékek általában sósak. A leggyakoribbak a húsos, a krumplis, a gombás és a túros változatok, de Krakkóban belefutottunk egy többnapos nagy pirogfesztiválba, ott azért voltak édes pirogok is, lekvárosak, gyümölcsösek, de ezek azért ritkábbak. Nekem bejöttek a sósabb változatok, gyakran kóstoltuk őket.
• Ennél gyakrabban már csak bigost rendeltem, ez lett a kedvenc lengyel ételem. Krakkóban a főtéren volt valami szezonális zsibvásár, ami alapvetően három összetevőből állt: volt egy színpad, ahol néptáncoltak, volt egy (illetve 5) pavilonsor mindenféle népiesch csecsebecsével, meg egy kajás pavilon körülötte asztal- és padsorokkal. Itt volt mindenféle vásári kaja lengyel módra, sok kolbász, krumpli, gomba, na és persze bigos. Ez ránézésre egy székelykáposztaféleség: káposzta, húsdarabkák, lengyelesen megfűszerezve (fűszerfelsorolás itt), hát valami zseniális volt. Ezután nem nagyon volt olyan étterem, ahol a bigos nem szerepelt a rendelt fogások között. És persze klasszikus népi kaja, van egy alapíze (káposzta, hús, kötelező fűszerek), de kicsit mindenütt másképp csinálják (opcionális fűszerezés) szóval ugyanazt ettem sokszor, de mégse. Akárhogyis, aki "lengyelbe megy", egyen bigost!
• Ami még szintén nagyon bejött, azok a hegyisajtok voltak. A Kárpátokban mindenütt árulták ezeket natúr, füstölt és nagyon füstölt változatokban, egyik finomabb volt, mint a másik, frissek, sósak, pikánsak. Aki arra jár, ne hagyja ki, szerintem jobbak, mint a parenyica.
• Mi édesszájúak vagyunk ezért elég sokat próbálkoztunk cukrászdákkal, sütikkel illetve közértben beszerezhető desszertekkel. Maradéktalanul csak a lengyel tejkaramellával voltam elégedett, ennek mind a sima, mind a kakaós változata nagyon finom. Mondjuk ez nem újdonság, néha itthon is lehet ezeket kapni, ha máshol nem, az Arbatban, Elment még a szintén lengyel specialitásnak számító Ptaszie Młeczko, ez egy csokival borított tejesszuflészerűség. A cukrászdákkal már nem volt annyira szerencsénk, a torta illetve sütiválaszték jóval kisebb, mint itthon és igazán finom dolgot nem találtunk, ezzel szemben - ellentétben más élelmiszerekkel - elég drágák is voltak, drágábbak, mint itthon, Fagyiügyben is vettünk mintát, mérsékelt sikerrel.

Sörök

A sört ugye kedvelem, ha utazom, akkor pedig a program része a sörügyi felderítőmunka és a honi állapotokkal való óhatatlan összevetés. Lássuk tehát a lengyel helyzetjelentést:

• Nagyüzemi fronton eléggé esetleges mintákat vettem, a  már említett krakkói zsibvásáron volt valami világos lager, a bigoshoz jól csúszott, de nem varázsolt el. Szintén Krakkóban egy kávézóban kóstoltam egy tankos Tyskie-t (a lengyel söripar válasza a tankos Dreherre, ugyebár), az is kb. az elmegy kategória volt, a nem túl megalapozott verdikt tehát: a magyar nagyüzemieknél jobbak, a cseheknél gyengébbek, mondjuk, hogy a szlovák szint.
• Amiben mindenképp kitűnik a lengyel nagyüzem, az a Balti Porter. Ez egy történelmi sörfajta Észak- és Kelet Európában (a lengyelek mellett a balti államokban, finneknél, oroszoknál is elterjedt), eredetileg az Angliából importált porter sörök helyi készítésű másolatai voltak, persze a helyi főzdéknek megfelelő alsóerjesztésű technológiával. A Balti Porter egy erős (8-9-10%) barnasör, gyengén komlózott, édes, malátás, csokis, alkoholos, likőrös ízvilággal. Mindenki gyárt Portert, én kettőt kóstoltam eddig és van még pár palack a pincében, ami kóstolásra vár. Nem feltétlenül kedvenc fajtám, de alkalmanként desszertsörnek és kóstolósörnek egyaránt ideális, kifejezetten komplex sörfajta.
• Amiben szintén elég jól teljesítenek a nagyüzemek, az a sörforradalomhoz való csatlakozás. Az első szállásunk egy kis hegyi falu volt, a helyi kis közért polcain a szokásos lagerek mellett olyasmik hevertek ott mint a Zywiec APA meg a Zywiec Saison, nosza ezek mentek is bele rögtön a kosárba. Azért kiváncsi lennék, mikor lesz Soproni Saison a sarki Tescoban. Persze a Drehernek vannak a mindenféle Komlósai, azok elvileg akár értékelhetőek lennének a lengyel teljesítménnyel egyenértékűként. Lennének, ha a Komlósok jó sörök lennének. De nem azok, szemben pl. a Zywiec Saison-jével, ami viszont az. Nem egy világbajnok darab, de teljesen korrektül hozza a saisonok minden jellemvonását, még ha nem is olyan kifinomult harmóniában, mint mondjuk egy Dupont. 
• Családi út lévén kézmüves sörök tekintetében korlátozottak voltak a lehetőségeim: speciális sörboltok helyett templomokat és kastélyokat "kellett" felfedezni, kézműves kocsmák helyett meg általánosabb célú vendéglátóipari egységeket (illetve kiemelten cukrászdákat). Azért a helyzetet javította, hogy a nagyobb közértekben érezhető volt a kézműves jelenlét: Krakkóban pl. a Pinta és a Kormoran söreit több helyen láttam, vettem is belőlük.
• Ezzel együtt "mutatóba" mind Krakkóban, mind Wroclawban sikerült egy-egy kézműves kocsmát is meglátogatni, ha csak egy-két pohár erejéig is. Krakkóban a Viva la Pinta a fent már említett Pinta "márkasörözője" az óvárosban, tipikus újhullámos sörforradalmár hely. Kicsit keresgélni kellett, egy kapualjban találtunk rá, de nagyon kellemes a kerthelységük. Kicsit IPA túlsúlyos volt éppen a kínálat, konkrétan talán egy nem IPA sör volt csapon, de a szúrópróbaszerűen kiválasztott két sör azért finom volt. Wroclawban a Pod Latarniami-ra jutott félórám, a kínálat hasonló újhullámos-kézműves jellegű, viszont a berendezés egy századfordulós kávézó hangulatát idézi inkább, nagyon kedveltem.
• Az amerikai craft stílus mellett megtalálható egy hagyományosabb kisüzemi vonal is, ezek inkább a hagyományos közép-európai fajták (cseh-német stílusú lagerek) saját verzióit főzik. Krakkóban ilyen volt a CK Browar, ahol egy felejthető búza után hamar leléptünk, Wroclawban viszont több sikrrel jártunk, itt csak a főtéren legalább 4-5 saját sört csapoló étterem-kocsma is van, két helyre is benéztünk (Spiż és Złoty Pies), nem voltak rosszak.
• Az árakra se volt különösebb panaszom, a palackozott sörök frontján talán a szélesebb terítés miatt, de érezhetően valamivel olcsóbbak a lengyel kézműves sörök magyar társaiknál, a kocsmák meg kb. magyar (na jó, pontosítsunk, pesti) árakon mérték a nedűt.
• A lengyel kép amúgy még nem teljes, jó pár az út során begyűjtött palack pihen a pincében a sorára várva, ráadásul a lengyel palackgyűjteményt az őszi V4 sörfesztiválon sikerült tovább bővítenem. Van jó pár balti porter (talán egyszer írok is egy nagy balti porter posztot), néhány újhullámos fajta és sikerült pár palack észt Saku sört is begyűjtenem, ezek szépen lassan sorra fognak kerülni.

Pod Latarniami, Wroclaw: a Roch Shire-t kóstoltam

Na, ez elég hosszú lett, úgyhogy folyt. köv. legközelebb.