"Biciklizni kezdtem" - nyilatkoztattam ki bő öt éve. Aztán megosztottam az első, második és harmadik év tapasztalatait. Azóta is biciklizem, ez a poszt a két legutóbbi évről szól. Pontosan posztsorozat, mert három részre daraboltam, ez a második. (Az első arról szólt, mennyit és merre bicikliztem az ötödik évben...)
Csapjunk bele: szerelések
Két év alatt történt egy és más, volt defektem, felnicsere, külsőcsere. Business as usual. Amivel viszont a legtöbb ideig kínlódtam, az a fékrendszer cseréje volt, erről szól ez a poszt.
A bringámat eredetileg Cantilever-fékkel szerelték, amivel igazából sose voltam elégedett, a fékhatás gyenge volt, a fékút hosszú, főleg ha a fékpofák már kicsit kopottak voltak, márpedig a kopás nagyon hamar bekövetkezett. Szóval amikor eldőlt, hogy egy ideig még nem veszek új bringát, akkor azt is eldöntöttem, hogy lehetőség szerint lecserélem a fékrendszert V-fékre. Arról a feleségem új bringájának kipróbálásakor meggyőződtem, hogy a V-fék sokkal jobban fog, igazából ez a próba adta a végső lökést.
Szóval az elhatároztást tett követte, irány az 1. számú szerelő. Viszem be neki a bringát. Megnézi, mondja OK, de most nem tudja megcsinálni, kb. egy hét, mire sorra kerül. Mondom nemigen hagynám nála egy hétre a bringát, beszéljük meg a részleteket (pl. hogy mennyibe fog kerülni), meg azt, hogy mikor tudja úgy elvállalni, hogy rögtön megcsinálja, Meg is állapodtunk, mondott egy árat (emlékeim szerint bőven 10 ezer felett), megbeszéltük a leadás napját, azzal, hogy másnapra megcsinálja.
Eljön a nap, viszem be a bringát. Ránéz, hümmög, előveszi a centijét, aztán közli, hogy nincs neki elég hosszú V-fékje. Merthogy az abroncs vastag, a sárhányó is, nem fog az új fék elférni. Ezt nehezen akartam elhinni, a kedvemért a katalógusait is átnézte, de végül csak arra lyukadt ki, hogy ez nem fog menni.
Ezzel a manőverrel az 1. számú szerelő sikeresen átkerült, a "na ezt is elkerülöm nagyívben, ha van rá mód" kategóriába. Nem azért, mert nem vállalta el, hanem azért, mert azt a nyamvadt centit az első vizitemkor kellett volna előkapni. Ott volt a kerékpár az orra előtt. Én meg nagyon nem szeretem, ha lustaságból vagy hanyagságból lopják az időmet.
A probléma, azaz a V-fékek hossza, ettől még valósnak bizonyult. Utánanéztem néhány webshopban, a dolog tényleg minimum neccesnek tűnt, a leghosszabb V fék fékkarja 11 cm-es volt, az én bringámra meg úgy tűnt, pár milliméterrel hosszabb kellett (volna). Na jó, nem sokkal, de mégis. Ugyanezt mondta a 2. sz. szerelő is egyébként, ő is méricskélt, odapróbált pár készleten lévő V-féket, lapozgatott katalógust, majd kimondta az itéletet: erre nem lehet V-féket tenni.
Azért megpróbálkoztam még a 3. sz. szervízzel is, ez egy Csepel márkaszervíz volt. Mondtam nekik a sztorit, ők is előkapták a centijüket, mérnek, hümmögnek. Hosszabb V-fék nem létezik, de szerintük ez még pont felfér, kicsit ráfekszik majd sárhányóra, de az nem gond, használható lesz. Ha gondolom, ők elvállalják. Legyen, mondom, beszéljük meg az árat, meg a határidőt. Hát, holnap estére meg tudják csinálni, az ár meg attól függ, milyen fék és fékkarkészletet választok, van olcsó, közepes, meg drága, mutatja is őket. Kérdem, nem túl silány-e az olcsó, mondja, hogy nyilván a drága jobb minőségű, de nyugodtan választhatom az olcsót, ehhez a bringához passzol és nem lesz vele semmi baj. Az ár meg kb. 8000 forint lesz összesen. (Újabb rossz pont az 1. sz. szerelőnek, aki majdnem dupla árért akarta volna megcsinálni.)
Szóval hepiend, másnap este megkaptam az bringát az új fékekkel és elégedetten nyugtáztam, hogy végre van fékem, ami rendesen fog. Kapcsolatunk azóta is harmonikus, elégedetten, gond nélkül használom. Még az időnként esedékes utánállítás és csere is valamivel könnyebben megy, mint a Cantival.
Illetve nem is, volt egy epizódunk, amiről majdnem elfeledkeztem, pedig ez is tanulságos volt. Pár hónap használat után egyszer csak elkezdett beragadni az első fék. Azaz behúztam a féket, és amikor kiengedtem, úgy maradt. Nem teljesen, tehát haladni tudtam, de féloldalasan állt, súrlódott is néha. Kézzel ki tudtam húzni, de a következő fékezésnél megint úgy maradt. Elég idegesítő volt, vittem is a szerelőhöz. A 2. számúhoz, merthogy ő volt közel. Ő meg szépen megmagyarázta, hogy felfekszik a fék a sárhányóra, meg ez egy olcsó darab, gyenge a rugója, ő ezt nem tudja megcsinálni. OK, mondom, fair enough, nem az ő munkája, végülis tisztességes hozzáállás, hogy nem vállal olyasmit, amit a szakmai lelkiismerete nem enged.
Persze ettől a probléma nem oldódott meg, a 3. számú szerelő meg kicsit távolabb volt, gondoltam egy kis internetes kutakodást megér a dolog. Gyorsan találok is huszonhat videót meg harminchárom rajzos leírást arról, mit kell tudni a V fékek felszereléséről és beállításáról. Ami ebből számomra érdekes volt, az a rugóerősség beállítása, amihez mindössze egy csavarhúzóra volt szükség. Nosza, irány a garázs, nézzük azt a beállító csavart, hm, eléggé ki van csavarodva, nem úgy, mint a hátsó féknél. Akkor állítgassunk rajta egy kicsit. Jé, most jó. Elengedéskor rögtön visszaugrik. Nahát, csak ennyi volt?
Nos igen, ennyi volt. Azt nem tudom, miért állítódott el, de többet nem tett ilyet és boldog házasságban élünk azóta is.
A 2. sz. szerelőről azóta sem tudom eldönteni, hogy szakmailag nézte be a dolgot, vagy valamiért szándékosan meg akart vezetni. Akárhogy is, sikeresen benavigálta magát az 1. sz. szerelő mellé.
Na, akkor ezt kiveséztem. Legközelebb idei bringásnaplóm utolsó darabja következik, az alábbi témában:
- Budapesti bringahelyzet, szerintem.