Most, hogy az Oscart kiosztották, jöhet egy gyors poszt 2017 legjobb filmjeiről. (Jelige: fő a szerénység... ;-)
A jelöltek itt vannak:
Ez összesen 18 film, elég soványka termés. Hiába, a mozizás drága, jó az otthoni tévé és nagy a filmválaszték. De ezt hagyjuk, most a moziban látott filmeket értékelem. Ekkora termésre értékelésem szerint két díj már kiadható, úgyhogy lesz egy külföldi meg egy magyar. Na, akkor nézzük.
Külföldi film kategória
A jobb filmek egyértelműen az első félévből származnak. A nemzetközi választékból a Teljesen idegenek, az Elveszve Párizsban és a Frantz jöhet szóba, míg a második félévet esetleg a Kaurismaki-féle A remény másik oldala képviselheti. De nem ők nyertek, hanem Jim Jarmusch érdemtelenül elfeledett filmje:
Paterson (rendező: Jim Jarmusch)
Frenetikus darab, már ha lehet ilyet mondani egy filmre, amelyben alapvetően semmi sem történik. Mármint semmi sem történik azon a szinten, amit egy átlag (különösen amerikai átlag) filmtől elvárunk. Nincs lövöldözés, verekedés. Nincsenek emberi drámák, szerelembe esések, halálok. A film íve ugyanis nem arról szól, hogy mi történik a főhőseinnkel, hanem arról hogy mi nézők, hogyan ismerjük meg a címadó főhős mindennapi életét. Akivel alapvetően nem történik semmi, éli mindennapos rutinját: séta a munkába, munka, séta haza, séta a kocsmába, kocsma, séta haza, beszélgetés a feleséggel mindennapi apróságokról. Persze látunk eseményeket, találkozás egy ismeretlen kislánnyal séta közben, kocsmai drámák (másokéi) fültanúi vagyunk, hasonló mindennapos apróságokat élhetünk át. Ennyi.
És mégse ennyi. Mert ebben a mindennapos szemlélődő, nyugis életben költőiség és boldogság van. Nem az a fajta kirobbanó extázis-boldogság, amit csak pillanatokra élhet át az ember, hanem egy minden pillanatban jelenlévő, mindent átható belülről fakadó elégedettség, ami annyira hiányzik az izgága nyugati ember életéből. És íme, Jarmusch mutat egy ilyen embert a nyugati izgága világ kellős közepén. Lehet így is, üzeni a film. A legokosabb, amit tehetünk, hogy ha nem azon agyalunk, hogy lehetséges-e ez itt nálunk, mivelünk, (mert ha agyalunk, akkor adódik a válasz) hanem egyszerűen átadjuk magunkat a film hangulatának. Legalább másfél órára...
Magyar film kategória
A magyar mezöny se volt rossz. Andy Vajnáról sok "érdekeset" el lehet mondani, de az tény, hogy az ő kormánybiztossága alatt jó filmek készülnek, ráadásul a műfaj sokfélesége se tűnt el, tehát szó sincs a magyar művészfilmek kinyírásáról a közönségfilmek kárára. Már legalábbis kívülről nézve, mert persze közelebbről lehet, másként festenek a dolgok. Mindazonáltal többek között született egy csodálatos Oscar jelöltünk, egy szép kései Mészáros Márta film és egy teljesen elfogadható Kincsem limonádé.
Nálam azonban Török Ferenc nyert:
1945 (rendező: Török Ferenc)
Zseniális fényképezés, remek színészi alakítások, jó kis szikár forgatókönyv, elképesztő atmoszféra.
De nem ez a lényeg, hanem a történet. Pillanatfelvétel egy izgalmas, egyben tragikus átmeneti időszakról. A háborúnak vége, de megkönnyebbülésről szó sincs. A magyar vidék átmeneti állapotban van, még élnek a régi hatalmi mechanizmusok, még a régi jegyző a falu erős embere, de már jelen van a megszálló szovjetek által támogatott új rend, akinek fiatal képviselője már bejelentkezett a helyére. A rend megrendült, aminek sok apróbb-nagyobb jele van, a legnagyobb éppen családon belül, ahol a hatalmi szóval összehozott megfelelő házasság ellen lázadoznak a fiatalok. Azért a falu nagyobb része még szót fogad és ez egy darabig még így is marad. Gond azonban nem csak a már sejthető jövővel van, hanem a nem olyan régi múlttal is. Amiről mindenki hallgat. Hallgat, mert hallgathat, nincs, aki számonkérje a bűnöket.
Egészen addig, amíg a közeli állomáson egy napos délelőtt le nem száll a vonatról két fekete kabátos zsidó, akik aztán hallgatagon, komótosan megindulnak a falu pár kilométerre található falu felé. Az állomásfőnök tudja, hogy helyzet van, lóhalálában gyorsan lejelenti az esetet a faluban, ahol ez nagy riadalmat kelt. Merthogy az elvitt zsidók vagyona már jó helyen van ott, ahol most van, a visszatérésüket senki se várta, senkinek se hiányzott.
Miért jönnek, mit akarnak, ez a nagy kérdés. A film választ ad rá, de ezt nem árulom el, bár mellesleg sokkal fontosabb az, ami a leszállásuk és a megérkezésük között történik. Az, ahogyan a helyiek szembenéznek a múltbéli tetteikkel, illetve ahogy nem néznek vele szembe. És tulajdonképpen az ország egésze, az egyszeri átlagmagyar azóta se nézett ezzel szembe, a számos az ehhez hasonló film és könyv és a rengeteg történelmi tanulmány ellenére sem. Csak ezeket a többség nem olvassa, nem nézi. És amíg ezt a filmet is mindössze 30000 ember nézi meg, addig ez a szembenézés tovább késlekedik...
