HTML

PromontorBlog

Mozik, utazások, fotózás. Budapest, Újbuda. Fogyasztóvédelmi füstölgések. Sportkommentárok. Sörélmények. Rendkívül eredeti, ugye...

Friss topikok

Címkék

Ők meg látogatnak

free counters (2008 november 28. óta)

Őket hirdetem

Bloggerunió

Magamat hirdetem

Első Magyar Háromcsillagos SuperBlog!

Ezt szívom

Budapest légszennyezettsége

Ehhez próbálom tartani magam

Ehhez próbáld tartani magad

Creative Commons Licenc

Férfi kézilabda EB 2012

Férfi kézilabda EB 2012

Férfi kézilabda VB 2011

Férfi kézilabda VB 2011

Női kézilabda EB 2010

Női kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda VB 2009

Férfi kézilabda VB 2009

Női kézilabda EB 2008

Női kézilabda EB 2008

Férfi kézilabda EB 2008

Férfi kézilabda EB 2008

Női kézilabda VB 2007

Női kézilabda VB 2007

Focinemzet

2016.08.01. 08:00 promontor

A stadionépítési programhoz a Mobil Petrol (az "elefántos") benzinkút hálózat is csatlakozott:

pisifoci_2016_07_23_003c_478x269.jpg

Ráadásul ezek az intézmények igazán a tömegsportot szolgálják, bármely arrajáró leállhat "focizni" egy kicsit.

pisifoci_2016_07_23_001c_478x283.jpg

Itt az újabb bizonyíték: Magyarország focinemzet!

(A képeket az M6-oson lőttem, Paks mellett...)

Szólj hozzá!

Címkék: foci magyarország blődli villámposzt design center

Csehsörfesztügyi beharangozó

2016.06.24. 10:13 promontor

 

Kezdődik a Cseh Sörfesztivál.

Csehsörfeszt vs. Főzdefeszt

A cseh sörfeszt 9. a sorban és a felületes szemlélő emlékezvén arra, hogy két hete a 11. Főzdefeszten kóstolgathattunk magyar kézműves sörcsodákat (meg sörnemcsodákat is, sajna), az hajlamos azt gondolni, hogy a cseh esemény a fiatalabb testvér. Valójában fordítva van, ugyanis a Főzdefeszt tavaszi/őszi váltásban kerül megrendezésre, míg a cseh sörfeszt sajnos évente csak egyszer, június és július fordulóján szerencséltet minket jelenlétével. Igaz, ezt részben kompenzálja az, hogy alkalmanként viszont jóval hosszabb, mint a lényegében egy hétvégére szorítkozó Főzdefeszt. (Számomra ez utóbbi jóval kedvezőtlenebb, a hétvégéket sokkal neghezebb felszabadítani.)

Ha már így hasonlítgatok, akkor el kell mondjam, hogy láthatólag a két rendezvény eltérő üzletpolitikát folytat. Nekem a csehes rendezvény ingyenvécés, belépőmentes megoldása klasszisokkal jobban bejön, különösen, ha arra gondolok, hogy a Főzdefeszt tavaly óta sikeresen összehozott egy 50%-os WC-díj emelést és egy elvileg 20 %-os poháráremelést (gyakorlatilag még többet is, mert tavaly tavasszal még be lehetett váltani a poharat egy sörre az Élesztőben, idén már nem...). Ráadásul ha belegondolok, hogy elvileg mostantól félévente egy újabb Főzdefesztes csodapohárral "gazdagodhatok" majd, akkor egyre jobban berzenkedem ez ellen a rendszer ellen: ennél még az is jobb volt, amikor legalább egy korsó  túlárazott "prémium árfekvésű" sörre be lehetett váltani az Élesztőben: legalább megvolt az az érzés, hogy volt valami "bevétel" belőle. Most viszont az a dilemma, hogy vajon van a lejárt főzdefesztes poharaknak másodpiaca vagy csak szimplán dobjam ki őket a francba?

Korsót persze a cseh sörfeszten is árusítanak majd, de nem kötelező, lesz műanyagpohár többféle méretben és elfogadják a saját korsót is, ha valaki azt hoz. Azt hiszem ez már közel van az ideálishoz, ennél már csak az lenne jobb, ha az egyes márkák saját korsói és poharai között is lehetne válogatni. Bár egy-két forgalmazó szokott ilyesmivel próbálkozni, tehát valószínűleg részben ez a kívánságom is teljesülni fog.

Ami egy kicsit aggaszt, az az új - remélhetőleg ideiglenes - helyszín: a nap aszalta buszparkoló a Műcsarnok mellett szerintem túl meleg lesz és attól félek, krónikus árnyékhiány lesz. Remélem, nem lesz igazam (a szervezők focisátrat és sok napernyőt igértek), de az akkor is bosszantó, hogy miközben pár száz méterre ott az árnyas Városliget, mi egy felforrósodott betoncsíkot kapunk csak.

A hasonlítgatással igazából azért húzom az időt, hogy minél később kelljen bevallani, hogy idén nincs a korábbiakhoz (2015, 2013, 2012, 2011) hasonló részlete sörtáblázat. "Lapzártáig" ugyanis nincs sörlista sem, csak főzdelista. Így aztán idén csak azon főzdéket sorolom fel, amelyekre külön vadászni fogok, a sorrend kb. prioritás szerint:

  • Clock (Potštejn): Még nem ismerem. A honlap alapján igéretes kis főzde, klasszikus cseh alapsörök mellett amerikai kézműves típusokat is főznek. Újhullámos cimke- és alátétdesign.
  • Lucky Bastard (Brno): Még nem ismerem. A honlap alapján igéretes kis főzde, divatos nemzetközi kézműves típusokat főznek, APA, IPA, BIPA, stb. Újhullámos cimke- és alátétdesign.
  • Urban (Třebíč): A Facebook oldalon igérték, hogy lesz. Amúgy tavalyi felfedezés, remek cseh és nemzetközi sörökkel: bárhol, bármikor! 
  • Purkmistr (Plzeň-Černice): Tavalyi felfedezés, remek sörökkel: bárhol, bármikor!
  • Maxmillian (Kroměříž): Szerintem ittam már tőlük valamit, de mit? Muszáj felfrissíteni az emlékeket!
  • Kocour (Varnsdorf): Az egyik első itthon is megjelenő cseh kézműves főzde, kapni is itt-ott a söreit. Remélem, lesz valami újdonság is tőlük.
  • Klaster Praha: Ez nem teljesen világos, mi lehet, tippem szerint a Strahovi Kolostor főzdéje, mely esetben keresni fogom a söreiket, mert egyszer ugyan jártam náluk, de még nem kóstoltam mindegyik sörüket.

Azt hiszem a válogatási elv elég egyértelmű és nem is meglepő: az itthon nem elérhető kis főzdék söreire utazom elsősorban. Ez persze nagy kihívás, ugyanis eddigi tapasztalataim szerint ezek a főzdék limitált mennyiséggel, limitált időtartamra szoktak megjelenni, egy-egy sörük gyakran egy nap alatt elfogy. Ez egyrészt izgalmas vadászatot eredményez, másrészt meg azt, hogy alkalmanként azért vissza fogok "kapcsolni" a már ismert közepes gyárak söreire is. Nagyot azzal se tévedhetek.

Mindenkinek jó kóstolást kívánok!

(Frissítés, 2016. július 2.: Kommentekben tárgyalom a kóstolt söröket és egyéb tapasztalataimat. A sorrend esetleges, ahogy sikerült előszednem a mobilos jegyzeteimet. Bónusznak itt egy fénykép a legizgalmasabb pavilon választékáról:

csehsorfeszt_2016_06_28_sorarlap_478x683.jpg

7 komment

Címkék: budapest sör csehország villámposzt cseh sör cseh sörfesztivál

A lengyel átok

2016.05.31. 08:16 promontor

Megénekeltem már itt pár nagy sportcsalódást, ezért a küszöbérték elég magasan volt. De múlt vasárnap sikerült átlépni.

Nem írtam átokposztot tavaly télen, amikor női kézilabdázóink elbukták a vb nyolcaddöntőt az esélytelenebbnek tartott, középszerű iparosokból álló, ezzel szemben stabil, motivált és egy igen jó edzővel megáldott lengyelekkel szemben. Ezzel egyébként nemcsak a női válogatott, hanem Németh András is megbukott a válogatott élén, immáron másodszor.

Nem írtam februárban, amikor a lengyel hokiválogatott kiénekelte a sajtot a mieink szájából és helyettünk jutott tovább a hazai pályán megrendezett olimpiai selejtezőtornáról. Megjegyzem, hosszabbítás után, büntetőkkel mradtunk alul. Ismerős ugye?

handball_sad.gifTegnapelőtt viszont a Veszprém egy elképesztő meccsen, kilencgólos előnyről visszaesve, hosszabbítás és büntetőpárbaj után maradt alul a kézilabda BL döntőjében a lengyel Kielce csapatával szemben. Ez olyan sokk volt, amit muszáj kiírnom magamból, így aztán elérkezett az ideje a lengyel átokposztnak.

A fenti vereségeknek ugyanis egytől egyig súlyos következményei voltak:

  • A női kézisek nemcsak a vb legjobb nyolc csapata közé nem jutottak be, de ezáltal az olimpiára sem. Pedig az emberanyag alapján szerintem ott lenne a helyük.
  • A férfi hokisok nem jutottak tovább a következő olimpiai selejtezőtornára. Pedig ők voltak az esélyesebbek, a papírforma alapján jobbak vagyunk a lengyel hokisoknál. A továbbjutás elmaradása három nagyon értékes őszi tétmeccstől fosztotta meg a csapatot és a hoki világranglistán se tesz jót nekünk, aminek lehetnek negatív következményei későbbi világversenyek beosztásánál.
  • A Veszprém újfent nem nyert BL-t, pedig igencsak régóta vágyik már rá, teljes magyar kézilabda társadalommal egyetemben. Pedig a szakértők a döntő előtt azt mondták, picit jobbak vagyunk, mint a Kielce. 

Szóval tagadhatatlanul nagyon fájt mindhárom vereség. A Veszprém zakója mindazonáltal tragikumával kiemelkedik a fenti hármasból. Hosszabbítást és büntetőpárbajt ugyan hozott a hokimeccs is, de ilyen összeomlást, mint a vasárnapi BL döntő, nem. Óhatatlanul mindenkinek eszébe jut a büntetőpárbajnál ismerősebb és elszomorítóbb analógia: nevezetesen Sidney és Zágráb.

Amikre persze lehetett olyasféle remek magyarázatokat találni, hogy az a nők miatt volt, a tökös férfiak ilyen összeomlást nem produkálnak. Meg azzal, hogy ilyesmire csak a magyarok képesek. Mohács, Muhi, Világos, ugyebár. Ezekről a magyarázatokról persze eddig is lehetett tudni (vagy minimum sejteni), hogy leegyszerűsítő hülyeségek. Most példánk is van rá. Mert ugye a Veszprém az egy tökös férficsapat. És messze nem (csak) magyar, a húzóemberek az egyetlen Nagy László kivételével mind külföldi klasszisok, szerb, horvát, izlandi és spanyol szupersztárok. 

És mégis megismételték Sidneyt és Zágrábot.

Ha egy csapat kézilabdában kb. 15 perccel a vége előtt 9 góllal vezet a vele egyébként nagyjából egyenlően rangsorolt ellenfelével szemben (azaz nem arról van szó, hogy a kiscsapat addig csodát tett az egy félidőt ellazsáló klassziscsapat ellen, aztán a hajrában izgul, hogy elég lesz-e az előny) az csak magát okolhatja, ha a végén mégis kikap. Merthogy innen már nem szabad.

Márpedig itt ez történt. 45 percig a Veszprém remek teljesítménnyel uralta a meccset az egyébként szívósan kapaszkodó Kielce ellenében és legjobb úton volt egy sima győzelem felé. Na, még egy gól, gondoltam, és meglesz ez. De nem lett még egy gól, hanem valami más történt, amit nem vagyok képes felfogni. Persze sokat megélt szurkolóként hamar rájöttem, mit látok: egy újabb Sidneyt, egy újabb Zágrábot. A tapasztalt, dörzsölt, sokat látott világsztárok olyan összeomlást produkáltak, amilyet én férficsapattól ezen a szinten még soha nem láttam. Még most, egy két nap után se vagyok képes semmi értelmeset írni az utolsó tízenöt percről és félek, szurkolók százezrei éreznek hasonlóképpen. Döbbenetes pofon volt ez. És persze nyilván nem csak nekünk, hanem a legfőbb áldozatnak, a csapatnak magának is.

Nem tudom, fel lehet-e állni egy ekkora pofon után. Nem tudom, kibírhatja-e egy csapat egysége, tartása ezt a fajta összeomlást. Hogyan lesznek képesek a játékosok elkerülni saját maguk és egymás marcangolását. Hogyan lesznek képesek a jövőben egy rangadó hajrájának anélkül nekimenni, hogy megremegjen a kezük hogy ne jusson eszükbe, hogy megint megtörténhet a Kielce elleni összeomlás. Hiszen ha ez egy racionálisan megmagyarázhatatlan összeomlás volt, akkor arra sincs ésszerű módszer, hogy a jövőben kiküszöböljük.

Hogyan lesz képes elviselni a Veszprém elviselni azt a tudatot, hogy egy szinte egyedülálló, jó eséllyel soha vissza nem térő lehetőséget hagyott így kicsúszni a kezéből? Az egész magyar sportsajtó egyetértett abban, hogy a szezonbeli játékosmozgások, a Kiel és a Barcelona meggyengülése, a PSG erősödése, de egyben rutintalansága egyedülálló esélyt adott a szintén erősődő, de rutinosabb és jóval összeszokottabb Veszprémnek arra, hogy idén egy szép sorozat megkoronázásaként a csúcsra érjen. Nem volt ez persze toronymagas esély, inkább csak egy orrhossznyi előnyről lehetett szó, de az is látszott - és látszik - hogy az idő nem nekünk dolgozik: ugyanez a csapat jövőre kevesebb eséllyel indul el. Még egy nem ilyen módon elbaltázott döntő terhe nélkül is ez lenne a helyzet. Így meg pláne.

Nagyon helyes, szép és tiszteletre méltó a szurkolótábor kiállása a csapat mellett és tőlem is távol álljon bármiféle vádaskodás, hibakeresés. Nem segít az már semmin, attól nem fog kevésbé fájni ez a vereség. Meg hát különben is, miért pont én találnék magyarázatot a magyarázhatatlanra. De a gesztusok ellenére, megvannak a kételyeim, hogy sikerülhet-e felállni ennek a csapatnak egy ilyen elvesztett BL döntő után. Szurkolni fogok érte, de szerintem az olyan csoda lenne, amiben én jelen pillanatban nem nagyon tudok hinni. .

A lengyeleket viszont jó lenne valamilyen formában legközelebb nagyon elpáholni. Talán Kijevben sikerül.

Szólj hozzá!

Címkék: sport veszprém kézilabda olimpia átok jégkorong bajnokok ligája lengyelország férfi kézilabda kielce

Magaslati levegőn összemennek a söröskorsók

2016.05.25. 08:41 promontor

Fogyasztóvédelmi szösszenet következik:

Összel Dobogókőn jártunk a haverjaimmal és egy sörözős hétvégét (Prága helyett) a kilátó melletti turistaházban töltöttük (http://dobogokoturistahaz.hu/). Alapvetően mindennel elégedettek voltunk, a szállás ár-érték aránya megfelelő, az étterem is jó, főleg a betérő turistákat célzó zsíroskenyér-pogácsa-almáspite trió dicsérendő.

Annak nem annyira örültünk, hogy egy korábbi látogatás óta a csapolt sör árát felemelték 450 forintról 550-re korsónként, de gondoltuk, egy hétvégére belefér a "magaslati" ár és amúgy a Pilisvörösvárról hozott Rotburger szűrt világosa finomnak találtatott, szóval még ebből se lett volna Homár poszt.

A Homár poszt akkor kezdődött érlelődni, amikor az étterem esti zárása után a személyzet eltávozott és mi az esti kártyázásunkhoz kezdtük a magunkkal hozott sört fogyasztani. Rögtön kezdtünk egy egyliteres üveggel, amit kiöntöttünk két korsóba... Illetve amikor a két korsó megtelt, némileg csodálkozva tapasztaltuk, hogy még elég sok maradt a palackban, kitöltve a harmadik korsónak majd a harmada megtelt. Hm.

Az eltérés elég jelentős volt, úgyhogy további tesztelésnek vetettük alá korsóinkat (mármint a turistaház korsóit, amiben az árlap szerint félliter sört szolgáltak fel), amelynek eredményét a mellékelt fotók illusztrálják.

Az első három képen az látszik, mi történik, ha a korsóba a hagyományos módon, azaz megfelelő habot képezve töltünk sört (persze mire lefényképeztem, a hab kicsit összement, de nem ez a lényeg). Hát az történik, hogy az üveg alján marad fél-egy deci sör:
dobogokoturistahazkorso1_2015_11_07_478x115.jpg

A második hármas sorozat azt mutatja, mi történik, ha ezután várunk pár percet, amíg a hab kimegy a sörből. Nos, akkor a maradékot óvatosan kitöltve belefér a korsóba, igaz akkor a habmentes sör pont színültig tölti a korsót:
dobogokoturistahazkorso2_2015_11_07_478x113.jpg
 
Azaz éppenséggel pont félliteres a korsó, már ha valaki teljesen habmentes sört kap. Habbal sajna kevesebb. A nekünk felszolgált csapolt sör természetesen rendes habkoronával érkezett, kár, hogy eszerint viszont nem érte el a félliteres mennyiséget.

Hogy a hiányzó adag az fél vagy egy deci volt, az már tulajdonképp részletkérdés.

Szerintem Eötvös Loránd most kicsit rosszallóan tekint le a róla elnevezett turistaház üzemeltetőire...

Szólj hozzá!

Címkék: sör homár fogyasztóvédelem dobogókő turistaház söröskorsó Rotburger

Sasadi csomópont: első benyomások

2016.04.22. 07:43 promontor

Átadták a csodacsomópontot, én meg kipróbáltam. Egyelőre biciklivel, mert ugye hétközben azzal járok, az autós kipróbálás majd a hétvégeken következik be.

Ha biciklis szemmel nézzük, a csomópont azt a klasszikus szemléletet tükrözi, hogy a biciklis az a gyalogossal rokon állatfajta, a neki szánt infrastruktúrát a gyalogosoknak szánt infrastruktúra részeként kell kialakítani. Az úttest a gépjárműveknek való, azt a biciklis csak a gyalogosok üzemmódjában használja, azaz a zebra melletti átvezetések segítségével keresztezze.

Azt a világért sem állítanám, hogy ennek a szemléletnek egyáltalán nincs helye, az adott csomópont esetében pl. elég sok érv szól mellette.

Az autópályabevezetőn nyilván nincs helye bringásoknak, a csomópont mellékágai meg várhatólag elég forgalmasak lesznek és a különböző irányokból érkező forgalmak fonódása nem kedvez a kerékpárosok biztonságának. Azaz a jelenlegi kialakítást adottnak véve alapvetően én is járdán vezetett infrára tereltem volna a bringásokat.

Az más kérdés, hogy a jelenlegi kialakítás helyett lehetett volna másfajtában gondolkodni, akár egy nagyvonalúbban - részletek itt - akár egy költségtakarékosabban és ezekben az alternatív elgondolásokban már a bringásoknak is lehetett volna helye akár az úton is. Különösen az elsőben...

Szóval nézzük, hogyan is sikerült a csomópont kerékpáros-gyalogos része. A hivatalos álláspont szerint remekül, hiszen Sasad és Őrmező között "akadálymentes gyalogos- és kerékpáros kapcsolat létesült".

Nos, az akadálymentesség mozgássérült honfitársaink közlekedését valóban nagyban könnyíti és ez mindenképp tiszteletre méltó eredmény, de minden egyéb tekintetben a Sasadot és Őrmezőt összekötő gyalogos alagút kialakításánál láthatólag nem volt szempont sem a gyalogosok, sem a kerékpárosok gyors közlekedése. Az alagút ugyanis csak a főpálya két oldalát köti össze, a csomópont mellékágait azonban zebrán kell átszelni. Pontosabban zebrákon, merthogy elég sok van belőlük. De nézzük a részleteket, fényképekkel illusztrálva:

Őrmezei oldal

sasadicsomopontbringaval0_2016_04_18_001_478x269.jpg

1. kép (fent): Őrmezei oldal, a pályaudvar régi aluljárója felől érkezve. A közelebbi zebra keresztezi az Alsó Beregszász utat, ezzel átjutunk a Nagy Gyalogosgyűjtő Járdaszigetre ahonnan egy másik zebrán átkelhetünk a gyalogos-biciklis aluljáróhoz.

sasadicsomopontbringaval1_2016_04_18_003_478x269.jpg

2. kép (fent): Őrmezei oldal, már átkeltünk két zebrán és az új gyalogos aluljáró felől visszanézünk Kelenföld irányába

sasadicsomopontbringaval2_2016_04_18_006_478x269.jpg

3. kép (fent): Újabb kép az új gyalogos aluljáró felől. A járdaszigetről kiinduló harmadik zebra (a kép hátterében) az Alsó Beregszász út másik oldalára vezet át, azok, akik a 4-es metróhoz vagy Őrmezőre mennek, azok ezt használják.

sasadicsomopontbringaval3_2016_04_18_002_478x269.jpg

4. kép (fent): Utolsó kép az új gyalogos aluljáró felől, a Balatoni út felől érkező sávokkal és a Sasad -> Őrmező irányú alagút kijáratával. A háttérben a járdán látható az oszlopáról elhiresült kerékpárútszakasz is. Amivel hosszú távon nem is az oszlop a gondom, hanem az, hogy mi lesz, ha a mellette lévő üres telken esetleg tényleg felépül a régóta tervezett nagy irodaház. Az ugyanis megsokszorozná a gyalogos forgalmat, garantált gyalogos-bringás konfliktusokhoz vezetve.  Amelyekhez remek előjáték lesz majd az építkezés, ismerve a magyar építőipar figyelmes hozzáállását az építkezések alatti zavartalan gyalogos és bringás közlekedés biztosításában.

Sasadi oldal

sasadicsomopontbringaval4_2016_04_18_009_478x269.jpg

5. kép (fent): Első kép a sasadi oldalon: az új gyalogos aluljáróhoz vezető lépcső balra, a kerékpáros-mozgássérült rámpa jobbra látható. Ezzel így nincs is különösebb baj.

sasadicsomopontbringaval5_2016_04_18_014_478x269.jpg

6. kép (fent): Sasadi oldal, folytatás: azzal viszont már van, hogy ha felértünk a lépcsőn/rámpán, akkor még mindig nem értük el Sasadot, a folytatáshoz egy újabb zebrán kell átverekednünk magunkat. Az egymáshoz képest csálén felfestett zebra és bringás átvezetés "egyéni" megoldás, de legalább vicces.

sasadicsomopontbringaval6_2016_04_18_011_478x269.jpg

7. kép (fent): Sasadi oldal, harmadik kép: Sőt, itt is vár egy második zebra, ez igazán remek. Ráadásul a két zebra között egy szűk, háromszög alakú, lejtős ficak van, éljen a "sok jó biciklista kis helyen is elfér" elv. Mellesleg az már pár nap után látszik, hogy a gyalogosok is inkább ott mennek, mint a lépcsőn, csak hogy még zsúfoltabb legyen. Azt érintettség hiányában nem tudom megítélni, hogy mozgássérült szemmel megfelelő-e ez a lejtős ficakos átvezetés, nekem mindazonáltal  kerekesszékkel túl meredeknek tűnik. (Ha igazam lenne az azért lenne elég ciki, mert ugye akkor borulna a beigért akadálymentesség...)

 

sasadicsomopont_2016_04_22_sel1_478x268.jpg8. kép (fent): Sasadi oldal, utolsó kép: Sasad rulz! Éljen, felülmúltuk az őrmezei oldalt, nekünk három zebra jutott, nyertünk! A bicajosok (illetve a Gazdagrét irányába haladó gyalogosok) a Beregszász utat is lámpás zebrával abszolválhatják. (Persze igazából az őrmezei oldalon is van három zebra, csak azok "csillagkapcsolt" módon jöttek létre, itt viszont "soros kapcsolást" alakítottak ki...)

Villámstatisztika

Nem is én lennék, ha nem méricskéltem volna egy kicsit. Következzenek tehát Promontor összegyűjtött villámstatisztikái az első sasadi "időmérő edzésekről".

1) Az első méréspár a járdától-járdáig tartó átkelés időtartamát mérte le, azaz az összesen öt zebrán és az alagúton való áthaladás idejét, kerékpárral.

sasadicsomopontidofutam_478x249.jpg

  • Sasad-Őrmező irány: 2 perc 11 másodperc (3 mérés átlaga)
  • Őrmező-Sasad irány: 3 perc (4 mérés átlaga)

(A kérdéses szakasz nagyjából 200 méter hosszú, azaz a ~140 másodperc ~5 km/h átlagos átkelési sebességet jelent.)

2) A második méréspár az átkelő értékelésének arra a fontos szempontjára mutat rá, hogy itt korábban nem lehetett átkelni kerékpárral, azaz valamennyi időt és távolságot spórolhatunk a korábbi útvonalhoz képest. Az alábbi kép a legközelebbi lehetséges régi (Balatoni útra vezető aluljárón, majd onnan a Menyecske-Cirmos utcán keresztül haladó) útvonalat és a mostanit mutatja. Az útvonalak kezdő és végpontjait karikákkal ábrázoltam.

sasadicsomopontroutesoldandnew_478x195.jpg

Nézzük az adatokat:

  • Régi útvonal: 1630 méter, 5 perc 52 másodperc
  • Új útvonal: 780 méter, 4 perc 1 másodperc

Azaz 850 métert és szűk két percet spórolhat az, aki a Bereszász út felől érkezik.

A mérleg tovább javul, ha figyelembe vesszük, hogy a Balatoni úti alujáró egyirányú, visszafele szabályosan nem használható: Sasad felé legközelebb szabályos kerékpáros átkelési lehetőség csak Gazdagrétnél volt eddig, de ezt a különbséget már nem mértem ki.

Most akkor ez sok vagy kevés?

A gyalogos átkelés megvalósítását vérmérséklet szerint sokféleképp lehet értékelni. Lehet egyfelől felháborodni a százmilliós aluljárón, ami mellé 5 zebra kell, hogy A-ból B-be jussunk. Lehet másfelől kicsinyesnek titulálni a másodpercek számolását, mondván mit számít az a mondjuk egy-két perc késlekedés a zebrák miatt, amikor egy zebramentes aluljáró lehet, hogy sokszázmilliós pluszkiadás lett volna?

Csakhogy a költség-haszon elemzések pontosan az ilyen másodperces, perces késésekről vagy időnyereségekről szólnak és ezeket állítják szembe azokkal a milliárdokkal, amiket az építkezésre költünk. A csomópontot évtizedekig fogjuk használni, sok ezren, esetleg több tízezren. A sok perc és másodperc tehát összeadódik és egy társadalmi szintű időnyereséggé alakul. Ezt lehet forintosítani és szembeállítani az építés és karbantartás költségeivel. Ebből derül ki elvileg, érdemes-e elkölteni erre az adónkat.

Éppen ezért olvastam némi csalódottsággal, hogy bár állítólag készült ilyen elemzés, az nem nyilvános. Ezek szerint nem vagyunk rá elég érettek, hogy tudjuk, volt-e értelme az egésznek.

(Persze azt is tudjuk, hogy a papír sok mindent elbír, a 4-es metrót pl. igencsak túlbecsült utasszámokkal sikerült csak "nyereségesnek" kihozni, a valóságban pénzpocsékolás volt, a társadalmi haszna sose fogja elérni a befektetett költségeket.)

Értékelés, nem csak biciklis szemmel

A legnagyobb pozitívum, amit el lehet mondani, az az, hogy létesült egy átkelő az egyébként Újbudát Amazonasként kettévágó Budaörsi úton. Ez mindenképp értékelendő. Más pozitívumot nem nagyon tudok elmondani, láthatólag a tervezésnél a prioritáslista végén szerepelt az, hogy a gyalogos-bringás átkelés gyors és kényelmes legyen. Így aztán nem is lett az.

Ha amúgy ennek az áldozatnak lett volna értelme, akkor azt mondom, hogy OK, megértem. De sajnos olyan sok értelmét az egész csomópontnak nem látom.

  • A kivezető két oldalán található le- és felhajtódzsumbuj érzésem szerint nem csak a gyalogosokat fogja meg, hanem az autósokat is. Azt vélelmezem, hogy nekik nem kell 4-5 lámpát leküzdeni, mint a gyalogosoknak, de hogy a reggeli-esti csúcsban lesz a lámpáknak lassító hatásuk, az szerintem borítékolható. Ez egyébként önmagában nem tragédia, ez itt már városi terület, ide nem valami szuper autópályacsomópontot kell építeni, ami minden irányba lámpamentesen átvezeti az autósokat. A kritika tehát nem annak szól, hogy lámpák vannak, hanem annak, hogy ha amúgy se lehet őket megúszni, akkor minek a milliárdos csomópont alagutakkal...
  • Hát nyilván azért, hogy a kivezető viszont megússza a lámpákat. A csomópont fő prioritása láthatóan az volt, hogy az autópályakibevezető forgalma zavartalan maradjon. Hogy ennek mennyi értelme van akkor, amikor befelé legkésőbb kb. 1200 méternyire, a Nagyszőlős út magasságában már kezdődnek a dugók, kifele pedig a Sasadi útig a mindenféle városi forgalmak fonódása miatt teljesen felesleges az "autópálya-feelinget" erőltetni, azt nem tudom.
  • De nézzük az alagutakat egyenként: van egy visszafordító alagút Sasadról Őrmezőre (belvárosi irányba), ami kiváltja a tőle kb. 500 méternyire fekvő Balatoni úti aluljárót, ahol eddig is vissza lehetett fordulni. A nyereség kb. 1000 méter, illetve ha reggeli csúcsban bedugul a Balatoni út torkolata, akkor mondjuk kb. öt perccel kevesebb várakozás. Igazán kiváncsi lennék ennek az alagútnak az önálló költség-haszon elemzésére...
  • Van egy visszafordító alagút Őrmezőről Sasadra (a városból kivezető irányba), amit jelenleg csak az autóbuszvégállomásról lehet elérni, sem a P+R  parkolóból, sem Őrmezőről nem közelíthető meg szabályosan. Valószínűsíthető, hogy a P+R-esek problémáját meg fogják oldani, de egyelőre úgy tűnik, hogy az őrmezeieknek továbbra is az Egérút marad, ha kifelé akarnak menni. Mindez azért "vicces", mert Őrmezőn több ezren laknak, a P+R viszont mindössze 485 férőhelyes (na jó, terveznek még további 500-at, ha a MÁV felszabadít néhány vágányt a pályaudvaron...).

Szóval adott egy csilivili 7+ milliárdos csodacsomópont, aminek ugyan tagadhatatlanul van egy-két hasznos funkciója (elsősorban a bevezető oldali lehajtó és a buszok kényelmesebb kihajtása kifelé), de valahogy sikerült egy bonyolult, felesleges funkciókat rosszul megvalósító, ugyanakkor fontosabb funkciókat meg nem támogató, kompromisszumokkal terhelt objektumot létrehozni. Megismétlem, amit fentebb mondtam:

  • Ennél lehetett volna sokkal olcsóbb, az alapfunkciókat jól megvalósító megoldás.
  • Vagy lehetett volna picit olcsóbb megoldás, a négyes metró által megkövetelt minimumra fókuszálva kihagyva pár felesleges dolgot (pl. a Sasad->Őrmező visszafordító alagutat).
  • Esetleg lehetett volna egy valószínűleg valamivel drágább, de sokkal célszerűbb megoldást megépíteni.

Néhány megfontolandó javaslat

Ezen persze utólag legfeljebb morgolódni lehet. Viszont még a jelenlegi keretek között is lehetne pár dolgot jobban csinálni. Nézzük mik ezek:

1) Ha már van P+R lehajtó sáv a bevezető oldalon, akkor itt kicsiben végre meg lehetne honosítani azt az Európában sok helyütt elterjedt rendszert, hogy a bevezető utakon az onnan elérhető városi parkolók szabad helyeinek számát kijelzik. Itt ez különösen hasznos lenne, mert 485 hely nem túl sok, hamar betelhet, aki pedig egyszer lepattan a betelt parkolóról, az többet nem jön le, ha nem veheti biztosra, hogy lesz helye.

2) Meg lehetne szüntetni az Őrmező->Sasad fordító korlátozott használatát. Ennek oka a pletykák szerint az, hogy a XII. kerület ragaszkodott ahhoz, hogy ne szolgálhasson az alagút a reggeli dugók idején menekülőútként a Hegyvidék felé. Ismerve a magyar autósok menekülőutak iránti affinitását ezt a félelmet nem tartom indokolatlannak, de úgy érzem, a szigorítás kissé drákóira sikeredett, sikerült a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni.

sasadicsomopontbringaval9_2016_04_18_004ct_478x266.jpg

9. kép (fent): Az említett visszafordító alagút Őrmezőről Sasadra, amit gondosan elzártak az őrmezeiektől és egyéb gyanús elemektől.

 A hegy felé vezető menekülőutat sokkal egyszerűbben le lehetett volna zárni azzal, ha a Beregszász út csatlakozó szakaszát az ellenkező irányba egyirányúsítják. Ebben az esetben az alagút csak az autópályakivezetőre és a Budaörsi útra vezetne ki. Ha teljesen biztosra akarunk menni, akkor a Budaörsi útra a Beregszász út és a gazdagréti csomópont között kicsatlakozó további három utcát hasonlóan egyirányúsíthatnánk, ezzel az esetleges további Budaörsi úti "menekülőút-használat" teljesen értelmetlenné válna, hiszen visszakényszerítene a gazdagréti csomópontra, aki meg azon akarna "menekülni", az már úgyis az Egérútnál lehajt a sztrádáról.

3) A sasadi oldalon az a bizonyos ficak (ld. 6 vagy 7. képet fentebb) a két zebra között elég rosszul sikerült, azon szerintem kellene még "faragni". A minimálmegoldás egy korlát lenne a lépcső mellett, ez az időseket és a mozgássérülteket segítené, de az ideális szerintem a ficak vízszintbe hozása lenne. Az alagút kijáratához helyezett buszmegálló is jöhetne feljebb és a ficak közepére rakott villanyoszlop se a legjobb helyen van.

Zárszó

Kb. ennyi pár nap után.

Drága volt, savanyú lett, de a mienk. Használjuk és okuljunk belőle.

A magam részéről az újdonság elmúltával visszatérek a megszokott hétköznapi útvonalamhoz, az rövidebb. Viszont az aluljáró jól jön majd, ha hétvégenként Kelenföld vagy esetleg a Kopaszi gát irányába kalandozunk a családdal.

24 komment

Címkék: budapest politika közlekedés metró kerékpár tömegközlekedés bicikli négyesmetró közpénz kerékpárút autózás újbuda sasad csomópont latolgatok őrmező bkk

Staropramen Dark: tripla vakteszt

2016.04.02. 08:54 promontor

Amikor február vége felé az utolsókat pofozgattam a nagy magyar barnasörtesztes poszton, azt gondoltam ez majd egy jó kis időálló tesztsor lesz a magyar sörpiacon jelenlévő könnyű és olcsó barnasörökről, én meg egy darabig nem fogok sörökről írni. Ehhez képest jött a Staro-ügy.

De kezdjük az elejéről...

Magyar sörtörténeti pillanat, mint lehetőség

Vannak a magyar sörpiacon mindenféle cseh sörök, ugyebár.

Ezek egy részét a magyarországi sörgyárak forgalmazzák, tipikusan azon az alapon, hogy az őket tulajdonló sörmulti milyen cseh sörmárkaneveket tudhat magáénak. Így árusít a Dreher Kozelt és Pilsner Urquellt, a Borsodi Staroprament, a Heineken meg legújabban Krusovicét. Az, hogy ezek az ismert cseh sörmárkák mennyire képezik a cseh sörtermés legjavát, arról megoszlanak a vélemények. Én azok közé tartozom, akik szerint akár a közepes cseh gyárak, akár a kis cseh főzdék főzetei között van jó pár, amelyik simán lekőrözi a fenti multimárkákat, de azért azt el kell ismerni, hogy egy Dreherhez, Borsodihoz avagy Sopronihoz képest ezek is előrelépést jelentenek.

Mármint azok, amelyeket valóban Csehországban főznek. Merthogy a fentiek közül sajnos van jó pár, amelyek itthonról származnak. Régóta Kőbányán főzik a világos Kozelt és Bőcsön a világos Staroprament, hát ezek nem is túl jók, hogy finoman fogalmazzak.

A barna Staropramen viszont Prágából érkezett és bár nem volt soha a kedvencem, azért iható darabnak tartottam, amit szükség esetén (egyéb készletek kifogyásakor vagy egy Borsodival szerződött kocsmában) meg lehetett inni.  Viszont úgy látszik, a Borsodinál sokallták a szállítási költségeket és/vagy érettnek találták a bőcsi gyárat arra, hogy mostantól a barnát is ott főzzék. Ezt meg is tették és a mostanában a boltokba frissen érkező Staropramen Dark sör már hazai gyártású. Erről persze nem volt semmilyen bejelentés/sajtóközlemény, a dologról onnan lehetett tudomást szerezni, hogy figyelmes fogyasztók elolvasták a söröscímkén feltűntetett gyártási információkat és riasztották az ismerősöket. Én is így szereztem tudomást a változásról, aminek viszont blogírói pályafutásomra nézvést lesz pozitív hozadéka.

ketstaro2_2016_02_27_005cs_478x312.jpg

A váltás ugyanis nem egycsapásra következett be, egyelőre még itt-ott fellelhetőek Prágából érkezett készletek: azaz az eredeti és a hazai főzésű Staro összevethető és ez a poszt pontosan ezt az összevetést fogja megtenni. Bár volt már összehasonlító sörteszt a blogon (Kaiser és Löwenbräu), a mostani annyiban mindenképpen blogtörténeti premiernek számít, hogy ez lesz az első vakteszt, azaz a két sört közreműködő ismerősök fogják a poharamba tölteni és én anélkül pontozom le őket, hogy tudnám, melyik a magyar és melyik a cseh főzet.

Módszertan

A vakteszt módszertana eltér a Sörbúváron mostanában megszokott csomagolásos metódustól.

Kitöltés

Az alapötlet az, hogy legalább két résztvevő esetén az anonimitás biztosítható azzal, ha mindenki valaki másnak tölt és a párosítást csak a végén árulja el a többieknek. Az összekeveredés kiküszöbölésére mind a poharak, mind a palackok kapnak egy számos matricát, pl. - három résztvevő esetén - az alábbiak szerint:

  • Poharak:
    • P1 és P2 (Polikárp nevű kóstolónknak)
    • N1 és N2 (Nikodémusz nevű kóstolónknak)
    • J1 és J2 (Jeremiás nevű kóstolónknak)
  • Palackok
    • M: a magyar
    • CS: a cseh

starovakteszt_2016_03_30_002_400x220.jpgA résztvevők sorban kitöltenek egy-egy pohár sört valamelyik másik tesztelőnek (a többiek közben hátat fordítanak) és feljegyzik a véletlenszerű párosítást egy papírra, majd azt lefordítják. A következő fél megtölt két másik poharat, szintén véletlenszerűen, annak a párosítását feljegyzi egy másik papírra és lefordítja. És így tovább. Valahogy így:

  1. Polikárp kitölti a söröket Nikodémusznak, felírja a papírra a párosítást (N1-A, N2-B) és lefordítja a papírt.
  2. Nikodémusz kitölti a söröket Jeremiásnak, felírja a papírra a párosítást (J1-B, J2-A) és lefordítja a papírt.
  3. Jeremiás kitölti a söröket Polikárpnak, felírja a papírra a párosítást (P1-B, P2-A) és lefordítja a papírt.

Természetesen ha van egy kívülálló, akit hidegen hagy a kóstolósdi, de hajlandó segíteni, akkor ő kitöltheti az összes poharat, a párosításokat azonban ekkor is fontos feljegyezni és letakarni.

Tesztelés

Én a mostanában végzett tesztjeimnél alkalmazott RateBeer pontozást alkalmaztam, ez röviden összefoglalva így néz ki:

  • illat (0-10),
  • megjelenés (0-5),
  • íz (0-10),
  • kortyérzet (0-5),
  • összbenyomás (0-20)

A két sört párhuzamosan kóstolgatva fogyasztottam, hogy az illat és iz különbségeket viszonylag kis időkülönbségekkel képes legyek detektálni. Az utóízek értékelésére időnként hosszabb kortyolási szüneteket iktattam be. Ha szükségét éreztem, a sörök közti váltásnál pár korty vízzel próbáltam kiöblíteni az ízeket.

Az egyes poharak pontjait és szöveges jellemzését a papíron folyamatosan rögzítettem, J1 és J2 jelzésssel.

starovakteszt_2016_03_30_006_400x227.jpg

Amikor mindhárman végeztünk, először mindenki elmondta a saját tapasztalatait, a párosítást csak ezután fedtük fel.

Előzetes feltételezések

Nagy izgalommal vártam a tesztet. 

Egyrészt kiváncsi voltam kóstolói képességeimre: mennyire leszek képes két elvileg azonosnak marketingelt sör között az árnyalatnyi különbségeket felfedezni. A barna láger ebből a szempontból ráadásul nem könnyű feladat, a barnasör ízét adó pörkölt maláták képesek az apróbb különbségeket, illetve hibákat simán elfedni, talán ez az egyik fő oka annak is, hogy a minapi barnasörtesztemen a hazai sörök relatíve sokkal jobban teljesítettek, mint a régebbi világos teszten.

Ebből a szempontból kifejezetten örültem, hogy a teszten társtesztelők is résztvettek, nem is akárkik. Mindketten tapasztaltabb és képzettebb kóstolók, mint én, továbbá mindketten főznek saját sört is. Nikodémusz kódnevű kóstolónk diplomás serfőző, egynémely sörét volt szerencsém "megénekelni", Polikárp pedig rendszeresen megosztja serfőző tapasztalatait az érdeklődő közönséggel. Bíztam tehát abban, hogy egy hármas teszt némileg megszűri a különböző egyéni képzettségben és érzékenységekben rejlő szubjektivitást.

Másrészt persze az is lehet, hogy az a bizonyos barnasörtesztes tanulság (azaz a kisebb honi lemaradás) objektíve is igaz és itt is érvényesül, azaz a borsodi barna Staro képes lesz kellemes meglepetést okozni. Ha ez így lesz, az esetleges kisebb hibák ellenére sem fogok a kardomba dőlni. Lehet, vesztünk egy közepes cseh sört (sag schon, ha tehetem, úgyis kisebb cseh gyárak termékeit iszom) és kapunk a Soproni Démon mellé egy második elfogadható - közepes, de azért szükség esetén iható - magyar barnát.

Teszteredmények

Nézzük akkor a teszteredményeket! A tesztelőtársak értékelését szó szerint, minden változtatás nélkül vettem át. A pontozással csak én bajlódtam, de a "melyik a jobb" kérdésre mindenki válaszolt. Az üres zárójelben elrejtettem a tesztelt változatot, kijelöléssel láthatóvá tehető.

Polikárp értékelése

P1 ( cseh    )

Szép mahagóni szín, krémes sokáig megmaradó hab. Visszafogott kávés édes malátás illat. Ízében a kávés jegyeket egy nem túl intenzív maláta édesség egyensúlyozza. Komló jelleg nem jellemző sem illatban sem keserűben. Nem érzek zavaró mellékízeket. Vékony, vizes sör, de könnyen iható.

P2 (magyar)

Színe azonos a másikkal. Habja kicsit vékonyabb volt. Illata visszafogottabb, szinte hiányzik. Egy picit fémes, enyhe maláta. Savanykás, halvány diacetil és pörköltesség. Tanninos egész szájat összehúzó fanyarság, talán emiatt is keserűbbnek tűnik az előzőnél.

Összegzés:

Az első sört kiegyensúlyozottabbnak éreztem, szívesebben innám. A másodiknál a fanyarság, szárazság nekem kicsit sok volt.

Az én értékelésem

J1 (magyar)

  • Illat: Visszafogott, de kellemes, likőrös, kicsit kakaós, kicsit bogyós gyümölcsös. 7 pont
  • Megjelenés: Nem túl sok, de szép hab, nem túl tartós. 4 pont
  • Íz: Kakaós, inkább édes, nagyon enyhe keserűség, pici dió. Utóíz semleges, enyhén kesernyés, száraz. 6 pont
  • Kortyérzet: Enyhe, kellemes szénsavasság, selymes kortyérzet, kicsit vizes. 4 pont
  • Összbenyomás: Semmi különös, de harmonikus, elég jó össze van rakva, hibát se éreztem benne. 14 pont
  • Összpontszám: (7/4/6/4/14) 3,5

J2 ( cseh    )

  • Illat: Visszafogott, likőrös, kicsit kólás, hamar elillan. 6 pont
  • Megjelenés: Mire megkaptam, a hab már elült. 3 pont
  • Íz: Édes, kicsit kólás, kicsit likőrös. Talán kávés, néha. Utóíz semleges, enyhén kesernyés, száraz, talán picit gyógyszeres, de elmegy. 5 pont
  • Kortyérzet: Enyhe, kicsit száraz, kólás, picit szúrós szénsavasság, összességében elmegy. Kicsit vizes. 3 pont
  • Összbenyomás: Semmi különös, nagy hibát nem éreztem benne, de ezt a kólás ízt nem nagyon szeretem sörben. 12 pont (Utólagos megjegyzés: ezt a fajta kólásságot érzem újabban a barna Kozelben és nem vagyok tőle elragadtatva.)
  • Összpontszám: (6/3/5/3/12) 2,9

Összegzés:

Nálam J1 volt a nyerő, kicsit harmonikusabb volt, kevésbé kólás, kevésbé gyógyszeres utóíz.

Nikodémusz értékelése

Az N1 (magyar) habja tartósabb, mint az N2-é ( cseh    ). A két sör színében nem látok különbséget (színtévesztő vagyok). Az N1 illatában fémesség van jelen, N2 illata földes, festőmalátás. Mindkét sör vizes korttyal indul, amit először egy savanykás utóíz követ és végül egy földes, kakaós, festőmalátás zárással ér véget. Az N1 szénsavasabb, krémesebb. A komló semelyik főzetben érezhető igazán, a keserűséget inkább a festőmaláta hozza.

Tanulságok

Érdekes eredmények születtek, több szempontból is.

  • Lényegében döntetlenre végzett a két sör. Polikárpnál a cseh nyert, nálam a magyar, Nikodémusznál döntetlen volt.
  • Egyfelől senki nem volt nagyon elragadtatva egyik sörtől se, a pozitív értékelések általában a "korrekt, de nem túl izgalmas, ivósörnek tulajdonképp elmegy" jellegűek voltak. Másfelől a negatív értékelések se voltak túlzottan drasztikusak, senki se tartotta ihatatlannak őket, de kisebb ízhibákat, egyensúlytalanságokat azért felróttak.
  • Az eredmények szórása megmutatta, hogy a sörkóstolás elég szubjektív műfaj, az eredmények mindig egyszerre jellemzik a sört és azt aki kóstolja. Nem mondom, hogy az objektivitás nem növelhető: jól láthatóak a szóhasználatbeli különbségek is az értékeléseknél, amik az egyes kóstolók tapasztalatát és tudását jól jellemzik. Ugyanakkor a két nagyjából hasonló tudású vendégkóstoló sem ugyanúgy értékelte a két sört, azaz nem érdemes arra az esetleg csábító következtetésre jutni, hogy a "jobbak észrevették"...
  • A sörtesztelés szubjektivitása nemcsak a tesztelők közti különbségben rejlik. Ha visszaolvasom a minapi barnasörtesztemben a Staropramen kritikát, eléggé eltér mindkét mostanitól és emlékeim szerint is határozottan különbözött az akkori élmény a mostanitól. Hogy ennek a sörök közti valódi különbség az oka, vagy a körülmények közti különbség (pl. hőmérsékleti; a mostani kóstolásnál talán a szokásosnál picit hosszabban melegedett a sör), netán megintcsak a kóstoló "következetlenségéről" van szó, azt nehéz eldönteni, de az biztos, hogy a jelenség nem ritka: ugyanazt a sört pár hetes vagy hónapos különbséggel kóstolva nemegyszer tapasztaltam már lényegesen eltérő ízélményt. Mindezt nemcsak kézműves söröknél, ahol az egyes főzetek esetleges különbözősége közismert, hanem nagyipari söröknél is.
  • Amit kifejezetten a magam számára levontam, az a pontozás következetlensége, amin javítanom kellene. A két egyidőben kóstolt sörre nézvést a pontszámok kb. korrekten jelzik a különbséget, de ha a tavalyi Staropramen kóstolásom pontjaival összevetem őket, akkor most valószínűleg túlpontoztam mindkettőt, ugyanis emlékeim szerint egyértelműen a múltkor 3,4 pontosra értékelt sör volt a legjobb, tehát a mostani 3,5 és 2,9 pontoknak reálisan valamivel lejjebb kéne menni.
  • Az elég érdekes (illetve fura) jelenség volt, hogy mindhárom tesztelőnél az egyik sör habja már szinte teljesen leapadt, mire a kitöltés lezajlott, míg a másiké még valamennyire tartott. Szóval volt egy egyértelmű különbség a habzásban. Csakhogy egy tesztelőnél a cseh sör javára, kettőnél a magyaréra. Ami ugye elsőre elég fura. Gyanakodtunk a "kitöltési stílus" különbségére, illetve én később arra gondoltam, hogy esetleg a cseh palack gyorsabban "elhabzott", ezért nyert a később kitöltött poharaknál a magyar. De persze ezek csak találgatások. Ami miatt felhoztam, az az, hogy ez is egy olyan jelenség, ami a jól jellemzi az objektív sörbírálat nehézségeit, mert az ugyanazon palackból kitöltött sör se ugyanúgy viselkedett különböző poharakban.

Verdikt

Elég sokat morfondíroztam fentebb a sörtesztek szubjektivitásán, de ezt adottságnak tekintve mégiscsak az első két pont a lényeg: a cseh és a magyar változat nálunk kb. "döntetlenre" végzett. Azaz a teszt ebben a konkrét esetben nem igazolta vissza automatikusan azt a"tételt", hogy a magyar licenszet jobb elfelejteni, csak az eredeti az igazi.

Persze a vélemények megoszlottak, azaz vélelmezhetően másoké is meg fog oszlani. Akit tehát érdekel a barna Staro, annak azt tanácsolom, hogy kóstolja meg az új magyar változatot maga és döntsön róla a saját ízlése szerint. Aki meg még talál a cseh változatból, az kóstolja őket össze, szerintem mindenképp érdekes tapasztalat lesz.

Szólj hozzá!

Címkék: prága sör sörteszt vakteszt cseh sör Staropramen staropramen dark Borsodi Sörgyár Bőcs

Promontor nagy sörtesztje: a barna "ivósörök"

2016.03.29. 07:42 promontor

Sörforradalom van honunkban, mint tudjuk.

Koncepció

Ez a poszt a forradalom alsó szegmensét vizsgálja. Volt már egy ilyen posztom, az az egyes főzdék könnyű világos alapsöreit tesztelte. Ez a teszt egy dolgon változtat, a vizsgálandó sörök szinén. A világos helyett a barna söröket veszi górcső alá.

Előrebocsátom, hogy a teszt kevésbé lesz kézművesorientált, mint a korábbi. Inkább azt mondanám, hogy nagyjából egyenlő arányban lefedi a szupermarket  vs. magyarkézműves vs. csehsörbolt beszerzési háromszöget. Ennek a hármas kiegyensúlyozottságnak két oka is van. Egyrészt a kézműves szektor nem töri magát különösebben barnasörügyben. Legalábbis a könnyű barna lagersörök szegmensében nem. A szokásos boltjaimban összesen 3 fajta, a kategóriának nagyjából megfelelő sört tudtam összeszedni, abból is kettő PET palackos volt, amiket némi hezitálás után végül belevettem a tesztbe. Másrészt viszont Csehországban ez egy elterjedt fajta, sőt igazából azért is választottam ki tesztelésre ezt a típust, mert azok a bizonyos könnyű cseh barnák az első prágai látogatásaim során a kedvenceimmé váltak és nagyjából azóta is azok. Szóval arra gondoltam, hogy ha már így van, akkor legyen pár itthon is beszerezhető cseh darab is versenyben.

Kritériumok

A "bevizsgált" választék persze némileg esetleges, az általam látogatott boltok alkalmankénti kínálatától erősen függött A kiválasztási szempontok mindazonáltal az alábbiak voltak:

  • "Könnyű barna" sör. Írhattam volna  "könnyű barna lágert" is speciel. Eredetileg a cseh 10-es, max. 11-es Balling fokos sörök erősségét szerettem volna belőni, de ez pont a magyar oldalon nem nagyon jött össze. Így aztán  a könnyűség relatív fogalom lett , lesznek 5% alkoholtartalom feletti sörök, de az igazán testes darabok, azaz a baksörök kimaradnak.
  • Max. 400 forint/fél liter beszerzési ár. Ez "alapsörárnak" ugyan elég húzós, gondolkoztam 300-on vagy 350-en is, de végül úgy gondoltam, ha múltkor 400 volt a határ, legyen most is annyi. (Ebbe egyébként ezúttal könnyen belefértem, a legdrágább sör 339 Ft volt.) Persze ez a felső határ csak akkor tekinthető legalább viszonylag olcsónak, ha ezért jár fél liter sör.
  • Csomagolás, az mindegy. Igazából szerettem volna üvegpalackra korlátozni a versenyt, de akkor a kézműves szekció egyetlen darabra csökkent volna, így aztán engedtem a szigorú követelményből, jöhettek PET palackos darabok is.  Mindenesetre igyekeztem a műanyagba csomagolt darabokat hamar elfogyasztani, remélvén, hogy a PET palackoknál előforduló gyakoribb sörhibákat megúszom, ez nagyjából be is jött. Ha már mindegy, akkor becsúszott egy dobozos sör is, barna Kozelt ugyanis Magyarországra csak dobozos formátumban hoznak be a nagy kereskedőláncok.

Az alábbi tudnivalókat már a múltkori posztban is leírtam, de aki nem olvasta volna, annak megismétlem. Aki olvasta, ugorhat a keretes anyag végére.

Pontozás

A sörök pontozására a nagy sörportálok (RateBeer, BeerAdvocate) rendszerét alkalmazom, eszerint a söröket öt kategória szerint pontozom, rááadásul kategóriánként eltérő skálán: illat (0-10), megjelenés (0-5), íz (0-10), kortyérzet (0-5), összbenyomás (0-20). A kategóriák jelentéséről kicsit bővebben itt  (meg itt, itt és itt) található bővebb infó. Az összpontszám az öt kategóriapont összege (elvileg maximum 50 pont), tízzel elosztva: így egy iskolai osztályzatra hajazó végeredményt kapunk.

Az így kapott pontszám persze egyszerre jellemzi a sört és azt, aki a sört értékeli. Ahhoz, hogy ebből a kettős jellemzésből a sörre nézvést is megtudjunk valamit, ahhoz valamennyire ismerni kell a pontozó pontozási szokásait: mit jelent egy 4.1-es vagy egy 2.7-es pontszám? Nos, nálam valami ilyesmit:

  • 4 feletti pontszámot csak egészen kiváló söröknek adok, olyanoknak, amiket - ha módom van rá - bármikor szívesen újrakóstolok. Ezek meghatározó sörélmények, illetve kedvencek.
  • 3-4 közötti pontszám általában kellemes, korrekt söröknek jutnak, amik ugyan nem annyira emlékezetesek, de azért fogyaszthatóak és bármikor szívesen újrafogyasztom őket, ha szembejönnek.
  • 2-3 pont között már problémásabbak a sörök, ezek azok, amelyeket maximum egy újabb - ellenőrző - kóstolás kedvéért szerzek be megint, de egyébiránt inkább kerülöm őket. Na jó. ha éppen nincs más, akkor azért megihatóak éppen, ezekben a sörökben is van értékelhető élmény, de az összkép már inkább negatív.
  • 2 alatt silány, rossz, vagy legjobb esetben is "olyan semmilyen" sörök vannak. Ez a feketelista, ezeket tessék kerülni.

A RateBeer-en is szoktam pontozgatni néha az eddig leadott 100 értékelésből 12 volt 4-es felett, 5 pedig 2-es alatt, 26 pedig 2-3 között. A maradék, tehát lényegében az értékelt sörök kicsit több, mint fele pedig 3 és 4 közötti nedű. Szóval viszonylag pozitívan állok a sörökhöz, de ebben talán az is benne van, hogy ha ízlik egy sör, azt szívesebben pontozom, mint ha nem ízlik.

Disclaimer 1: Csapolt vs. palackozott

Ez a teszt palackozott sörökről szól. Örök vita, hogy van-e objektív különbség csapolt és palackozott sör között. Elismerve, hogy csapolt sör is lehet rossz és jó, meg palackozott is lehet rossz és jó, én magam arra hajlok, hogy a csapolt sörökben több a potenciál. Ergó, ha valaki azzal védené meg kedvenc kézműves sörét, hogy a kedvenc kocsmájában az mennyire jó, amikor a Gizike csapolja. akkor nyitott kapukat dönget. Készséggel elismerem, hogy igaza van és még az alábbi teszteken kifejezetten leszerepelő sörök is nyújthatnak kellemes élményt megfelelő csapolás esetén. Annál is inkább, mivel van a tesztben olyan sör, amiről nekem is ez a tapasztalatom.

Disclaimer 2: Összehasonlíthatóság

 A poszt megírása elég sokáig tartott, alkalmanként egy sör került sorra. Van olyan sör, amit kétszer is kóstoltam, van, amit csak egyszer. Összességében a tesztek elég nagy időkülönbséggel zajlottak. A pontozás elvileg biztosítja az eredmények összehasonlíthatóságát, de gyanítom, a valóságban ez nem feltétlenül van így. Ha egyidőben kóstolnám a söröket, elképzelhető, hogy némileg más sorrend születne. Ugyanakkor nagy eltérés a pontszámokban szerintem nem lenne.

Tesztek

Na, akkor csapjunk a lovak közé:

Kapucinus Barna (Kapucinus), 339 Ft (az árak általában üvegbetét nélkül értendőek)

Pár éve kóstoltam valamelyik nyári sörfesztiválon, talán a Corvin sétányon, akkor valami nem tetszett benne, így elkönyveltem az "ilyet nem veszünk" kategória tagjaként. Ez viszont régen volt, ideje volt egy újabb esélyt adni a magyarhertelendi barnasörnek.

Szép  világosbarna hab, sűrű sötétbarna szín. Kellemes édeskés illat. A sör egy kellemes ivósör, jól csúszik, van egy alapvetően édeskés-semleges alapíze, amiben kicsit pörkölt, kicsit csokis, kicsit meggyes, kicsit likőrös ízek bújnak meg, mondjuk a pörkölt malátás-csokis vonal az észrevehetőbb. Az utóízben is ezek jelennek meg némi keserű aláfestéssel. Mondjuk van benne valami gyanús gyógyszeresség, de nem vészes. Nem egy világmegváltó darab, de meglepően kellemes, egyszerre egy jól csúszó, semleges ivósör és mellette még némi komplexitást is ad.

Pontozás: (7/4/7/4/12) 3,3

Franzberger Barna (Franzberger), 220 Ft

(Ez a sör egy picit kilóg a sorból, PET palackos, ráadásul mindjárt literes.

Szép, sötétbarna-feketés szín, drapp, vastag, selymes hab. Illatra-ízre kakaós, kicsit pörkölt, keserű. Az illatban van valami furcsa kellemetlen mellékaroma is, nem tudom beazonosítani. A sör maga alapvetően kakaós, pörkölt, enyhe (nagyon enyhe) kesernyés utóízzel. Kicsit egyoldalú, talán ezért érzem azt, hogy az egyébként mérsékelt, egyáltalán nem túlzásba vitt pörkölt-kakaós alapíz valahol mégiscsak túl sok és nem eléggé harmonikus a végeredmény. Ugyanakkor egy kellemes, iható, ízhibáktól mentes darab, abszolút fogyasztható kategória.

Pontozás: (6/4/6/3/10) 2,9

Rotburger Barna (Rotburger), 250 Ft (??)

(Ez a sör is literes PET palackos. Az árára nem emlékszem, a haverokkal ugrottunk be Dobogókőre menet. Ettünk finom zsirosdeszkát, ittunk finom csapoltat és vettünk pár liter sört, legyen mit innunk esténként a turistaházban. Köztük volt egy üveg barna, amit viszont csak otthon kóstoltam meg.)

Erősen gondolkodtam, bevegyem-e ezt a palackot a posztba. Sörként ugyanis nehezen értékelhető. Mind az illata, mind az íze határozottan savanyú . Nagyon zavaróan savanyú. Ha megerőltetem magam, rémlik mögötte egy talán rendes sör (pörkölt maláta, némi komló) is, de sajna ez megsavanyodott. Végülis érthető, ha azt nézem, hogy két nappal a szavatosság lejárta után bontottam fel. Viszont a vásárlás napja mindössze négy nappal előzte meg a kóstolás napját, és a savanyodás mértéke igencsak markáns volt, azaz hajlamos vagyok vélelmezni, hogy rossz volt az már akkor is, amikor megvettük. Összességében a Promontor-féle Homár szabályzat szerint nem igazán volt vevőbarát megoldás Rotburgerék részéről rámsózni ezt a palackot. Az a minimum lett volna, hogy figyelmeztetnek, hogy hahó, ez két nap múlva lejár.

Nem akarok senkit véglegesen lebeszélni a Rotburger Barnáról, lehet, hogy jó sör. A világosuk jó, a szüretlenjük is, akár ez is lehet az. De mindenkinek ajánlom, hogy vásárláskor ellenőrizze a fogyaszthatóságot.

Pontozás: ezt hagyjuk

Mementó Barna (Palóc), 270 Ft

(Ez is PET palackos, de legalább fél literes).

Pár éve ezt is kóstoltam valamelyik korai Főzdefeszten, még a ratebeer-en is pontoztam, aztán kb. ugyanúgy járt, mint Kapucinus Barna, besoroltam az iható, de nem különösebben fogyelemre méltó kategóriába és nem kerestem azóta. De persze ideje volt a Mementónak is egy újabb esélyt adni. Mellesleg időközben az is kiderült, hogy tulajdonképpen egy felsőerjesztésű porter sörről lenne szó, ha minden igaz. Nézzük hát, hogyan teljesít:

Szép barna, de gyorsan tűnő habbal indít. Az illata kellemetlen, savanykás,fura. Az íze viszont kellemes, kesernyés, kakaós, icipici savanykássággal, ami még kell. Ugyanakkor a szénsavasság kicsit erősebb a kelleténél. Ezzel együtt egész jó darab és egy-egy kortynál felfedezni vélem benne a felsőerjesztett sörök frissességét is. Kellően keserű az utóíze is, jobb, mint amilyenre emlékeztem.

Pontozás: (5/3/7/3/12) 3,0 (részpontszámok eltérnek a régi pontozástól, de a végeredmény ugyanaz...)

Kozel Černý (Pivovar Velké Popovice), ~219 Ft ill. (420 Ft + ü)

Prágajáró körökben klasszikus alapsör. Sokáig a világ legjobb sörének tartottam. Legalábbis azt a változatát, amit a prágai Fekete Ökörben csapolnak. Ma már árnyaltabb a véleményem, nem feltétlenül az utóbbi két év kellemetlen tapasztalatai miatt, mint inkább a kicsit kitágult sörös látóköröm miatt. Ami persze nem jelenti azt, hogy a Csehországban csapolt barna Kozel rossz sör lenne. "Ivósör" kategóriában még mindig nagyon erős versenyző.

A tesztelt példány persze nem az, hanem az itthon kapható dobozos. Illetve a Kozel esetében több kóstolás is volt, Volt dobozos, amit itthon lehet kapni, volt dobozos, amit Szlovákiában vettem (egy helyi alkesz megesküdött rá, hogy ég és föld a különbség a magyar dobozos és szlovák dobozos között, hát ez is le lett tesztelve) és volt üveges változat, amit Csehországból hoz be a Csakajósör. Ezzel az esetleges "külföldre ócskábbat adnak" jellegű elméleteket akartam tesztelni és az egyáltalán nem reprezentatív vizsgálatocska nem állapított meg érdemi különbséget, így az alábbi értékelés mind a dobozosokra, mind a specializált sörboltban beszerzett "eredeti" üveges változatra vonatkozik:

Szép, bár kicsit gyorsan drapp fogyó habbal indít, amibe bele harapván édeskés, enyhén kakaós ízt érzek, az illat is olyan enyhén kakaós, enyhén kovászos-kenyeres. A sör maga nagyonsötétbarna, de nem fekete és nem nagyon sűrű, mert a fény azért átjut rajta. Az íze édeskés, kis kakaós-étcsokis keserűség az utóízben van csak. Kicsit vizes, mondjuk 3,7%-os alkoholtartalom mellett az a meglepő, hogy csak ennyire. A kortyérzet kicsit kólás, a végefelé egyre inkább az ize is, túlságosan is. A melegedés nem tesz jót ennek a sörnek. Nagyon könnyű és nagyon szimpla sör, egyfajta édeskés, icipicit kakaós-csokis-kólás ízt hoz, elég jól eltalálták, még akkor is, ha erősen motoszkál bennem a gyanú, hogy valaha ez sokkal jobb sör lehetett. A kólás vonalat - amit csehországi csapolás esetén még soha nem éreztem - meg kifejezetten rossz néven veszem. De az is lehet, hogy csak a nosztalgia beszél belőlem.

Pontozás: (6/4/5/3/10) 2.8

Staropramen barna (Pivovar Staropramen), ~219 Ft

A Kontrollcsoport második tagja legyen egy másik cseh sör, amely szintén szinte bárhol beszerezhető kis hazánkban, lévén a Borsodi Sörgyár és a prágai Staropramen gyár már jó ideje azonos multitulajdonossal van megáldva, amelyik ráadásul kiracionalizálta a borsodi bázisú barnasörfőzést és behozta helyette a Staropramen Dark-ot, egyenest Prágából.

Persze ez az utóbbit már itthoni bevezetése előtt is ismertük, találkoztunk vele néhányszor Prágában. Találkoztunk, de nem szerettük, a Staropramen söreit jóval gyengébbnek véltük, mint a Kozelt, a pilzenit vagy éppen a Budvar söröket, szóval általában kerültük az egyébként is kicsit szocreál hatású Staropramen logós sörözőket. Szóval amikor először megláttam pár éve a közértek polcain a frissen importált Staros palackokat, egy darabig nem nagyon akaródzott leemelni őket a polcról. Csak hát a magyar közértek polcain nem sok leemelnivaló sört találni, így egy idő után azért csak vettem egy-egy üveggel mind a világos, mind a barna Staropramenből. Mind a kettő kellemesen meg is lepett, sokkal jobbak voltak annál, mint amire emlékeztem. Így aztán egy darabig viszonylag rendszeresen iszogattam mindkettőt. A világos esetén a hazai gyártásra való áttérés vetett véget a "románcnak", a barna esetében elsősorban a sörforradalom kapcsán megugró izgalmas sörválaszték, másodsorban meg egy-két gyengébbnek érzett palack koptatta ki a "korrekt, de unalmas" cseh barnát.

A fenti szöveg még tavaly kora ősszel íródott, azóta változott a helyzet, a borsodiak úgy döntöttek, import helyett maguk főzik a barnát is. Ez a kóstolás tehát máris idejétmúlt, mert még az importot kóstoltam, ami ugye lassan eltűnik a boltokból... :-(

A hazait még nem kóstoltam, de ami késik, nem múlik. Viszont az egy másik poszt lesz...

Most azonban a teszt kedvéért újrakóstoltam, nézzük hogyan teljesített a (számormra) hullámzó történetű cseh klasszikus:

Kellemes bézs hab, sötétbarna test.  A hab tartós, szép, semleges illatú, kicsit savanykás, földes, íze mérsékelten kesernyés, kakós, pörkölt beütéssel. A sör maga kb ugyanez, enyhén kesernyés, pörkölt malátás alapízzel. Selymes, harmonikus, kicsit - de egyáltalán nem zavaróan - vizes kortyérzet. Ideális ivósör, ráadásul az alapízek mellett időnként előbukkan némi gyümölcsös, füves karakter is, szóval még némi komplexitást is kapunk. Jól eltalált, nagyon kellemes darab. Picit talán lehetne keserűbb, de ne legyünk telhetetlenek.

Pontozás: (6/4/7/4/13) 3,4

Soproni Démon (Heineken Hungária), ~219 Ft

A Kontrollcsoport második tagja legyen egy "magyar" sör. Nyilván kóstoltam már, elvégre kb. nyolc éve a piacon van. A véleményem nem is feltétlenül rossz, egészen ihatónak sorolja be az emlékezetem. Annyira, hogy lényegében ezt tartom a legjobb magyar nagyipari sörnek, nem mintha ez önmagában túl sokat jelentene. Magamtól nemigen veszem, viszont ha  a Heineken-vonalat nyomató kocsmákba vet néhanapján a sorsom, akkor általában ezt választom, ha van csapolva, akkor úgy, ha nincs, akkor palackban. Ez persze nem jelent nagyon gyakori kóstolást, így kiváncsian vártam, hogyan teljesít a Heineken csoport üdvöskéje a nagy barnateszten:

Szép, selymes világosbarna hab, fekete test. A hab elég tartós, illata kb. semmilyen, íze keserű, pörkölt kávés, kis savanykás beütéssel. A sör is kb. ugyanezt hozza, enyhén pörkölt, enyhén kávés, és kellemesen vékony, iható teste van (szemben a szerintem fullasztó Dreher Bakkal), kellemes, bár nekem picit túl buborékos kortyérzet. Pont olyan, amire emlékeztem, semleges, kicsit amolyan pörkölt irányba elmozduló ivósör, egész jó.

Pontozás: (6/3/7/4/13) 3,3

Postřižinské Tmavý (Pivovar Nymburk), 330 Ft

A nymburki főzde alapbarnáját bárki megkóstolhatja csapon a Hrabal Sörözőben, ahol ugyan gyakori vendég vagyok, de az erős mezőnyben nem minden alkalommal kerül sorra a Tmavý. Most viszon a szintén a Hrabal franchise-hoz tartozó Bohémia Sörszalonban beszerezhető palackos változatot teszteljük:

Szép sűrű sötétdrapp habbal indít, malátás, karamelles, csokis illatokkal, enyhe savanykás felhangokkal. A hab amúgy közepesen tartós, selymes, krémes, az íze alapvetően csokis, nugátos, kicsit kesernyés. Ez a karamelles, barnacukros, nugátos, csokis íz a sörben is megvan és a sokféle jelző ellenére nagyon egyféle, domináns illatról és ízről van szó, amit (mármint az egyféle íz dominanciáját) normál esetben nem szeretek, de ez valahogy nagyon eltalált, kellemes, harmonikus darab. Lehet, ezúttal kicsit hidegen ittam, korábbi kóstolások alkalmával a domináns alapíz mellett, némi fűszeres, gyümölcsös jelleget is éreztem. A kortyérzet is alapvetően rendben van, nem túl agresszív, mérsékelt szénsavasság, kicsit lehetne selymesebb talán, egy árnyalatnyi kólásság szorult bele. Az utóízben eleinte ugyanaz a csokis-nugátos íz érezhető, aztán átadja a helyét egy száraz keserűnek. Nem hibátlan, néha kicsit vizes (ami alapvetően nem baj, de talán ehhez az ízhez dukált volna kicsit nagyobb test), de így is nagyon szerettem/szeretem.

Pontozás: (7/4/8/4/14) 3,7

Konrad Kapucín (Pivovar Vratislavice) 330 Ft

Szintén a Bohémia Sörszalonban szerezhető be a poszt talán legismeretlenebb barnasöre, amit azonban nem véletlenül vettem bele a válogatásba:

Szép sötétbarna test, szép, vastag és tartós habpárna, kesernyés, enyhén savanykás ízzel. A sör selymes, enyhe kortyérzettel, keserű és pörkölt ízekkel indít, kicsit stout-os. Ez az utóízben is markánsan érezhető. Később diós, csokis  fűszeres, füves ízek is előjönnek. Remek darab, markáns de azért elég sokoldalú és ezáltal harmonikus sör.

Pontozás: (8/4/8/4/18) 4,2

Összegzés

Nézzük először is az összesített listát:

Magyar kis főzde:

  • Kapucinus, 3,3
  • Franzberger 2,9
  • Mementó, 3,2

Magyar multi:

  • Soproni Démon 3,3

Cseh multi:

  • Staropramen, 3,4
  • Kozel 2,8

Cseh közepes főzde:

  • Konrad, 4,2
  • Postřižinské barna, 3,7

Néhány megállapítás, pontokba szedve:

  1. Szemben az alap világos sörökkel, barna lagerben Magyarország jobban teljesít (bocs). Emlékeztetőül, a magyar világos láger kézművesek a múltkori posztban 2,475 pontot értek el átlagban, ráadásul úgy, hogy a nyolc kóstolt sörből kettő volt efelett (Kapucinus Szeplőtelen 3,3 és Legenda Diesel 3,9), hat pedig alatta. Ha az átlagból felfelé kilógó két "kakukktojást" kivesszük, a maradék hat csak egy elkeserítőhöz közeli 2,1 pontos átlagot hozott. Ehhez képest a barnák 3,13-as átlagot hoztak, azaz egy teljes osztályzattal jobban szerepeltek. Korrekt, iható sörökről beszélünk és ha csodát nem is szabad várnunk, kellemes, élvezhető darabokat azért kapunk.
  2. A kézműves sörök alapvetően jól bírták a versenyt a multisörökkel, még a cseh gyártásúakkal is (ebben persze benne van az is, hogy a valaha nagy kedvenc Kozel barna - legalábbis palackos és dobozos változatok - nem méltó a márka nagy híréhez), azaz megállapítható, hogy barna lagerben kisebb a lemaradásunk.
  3. Azt azért látni kell, hogy a tesztelt cseh sörök átlagos alkoholtartalma 4,2%, a magyaroké pedig 5,3%. Azaz versenyképesek a magyar sörök, de úgy, hogy kb. egy kategóriával gyengébb cseh sörökkel vetjük össze őket. Ez részben fogyasztói elvárás, a csehek egy ivósörtől 10-as Balling fokot várnak, azaz kb 4% alkoholtartalmat, míg a magyarok inkább 5%-t. Másrészt a fogyasztó elvárás mellett valószínűleg technológiai/serfőzői tudáskülönbség is manifesztálódik itt: könnyű sörből jó sört csinálni az nem egy egyszerű dolog és a kis magyar főzdék nem nagyon képesek rá, szemben a csehekkel.
  4. Azt sem árt hozzátenni, hogy a receptek harmóniája azért cseh oldalon még mindig sokkal jobb. A magyarok valahogy ragaszkodnak ahhoz az eszméhez, hogy egy barnasörben kell legyen valami markáns domináns barnasöríz, ezt általában valami pörkölt, kávés, esetleg kakaós ízben találják meg és ezt emelik ki. Ezzel szemben a cseh sörök általában semlegesebbek, illetve ha ki is emelnek egy ízt (a jobbak azért megteszik), az összhatás akkor is valahogy  kiegyensúlyozattabb, Összességében pedig "jobban csúsznak".
  5. Miután a magyar szelekció nagy része PET palackos versenyző, felvetődik a megbízhatóság kérdése. Három versenyzőből láttunk egy példát problémás darabra, én azért hajlamos vagyok optimistán azt gondolni, hogy a valós arányok ennél jobbak...

Összességében a végkövetkeztetés az, hogy a kedvenceim még mindig a kevésbé ismert cseh barnák valamelyik specializált csehsörboltból, de nem szaladok el akkor sem, ha egy kisüzemi magyar versenyző jön szembe.

A sörforradalomnak vannak eredményei, de teendője is bőven.

Szólj hozzá!

Címkék: sör fogyasztóvédelem kozel sörteszt sörfőzde sörforradalom postřižinské tmavý ležák barna sör postřižinské Staropramen Rotburger Kapucinus kozel barna Franzberger barna Franzberger Soproni Fekete Démon Konrad Konrad Kapucin Rotburger Barna barna lager

Barcelonai benyomások

2016.03.21. 07:14 promontor

Barcelonában jártunk januárban.

Itt sem először fordultam meg (a család igen), sőt, érdekes párhuzam, hogy a kilencvenes években is egy éven belülre esett barcelonai és párizsi nagyvizitem, meg most is. (Jelige, Dumas-tól elemelve: "Húsz év múlva...") Bár most csak a nyári párizsi utunkat mondanám nagyvizitnek, a barcelonai három és fél nap legfeljebb közepesnek mondható, ki is hagytunk jó pár "kihagyhatatlan" látnivalót . Ezzel együtt jó kis nosztalgiaút volt mindkettő. Lassacskán jobban érdekelnek a régen látott régi uticélok, mint az újak.

Részletes összefoglaló nem lesz, viszont lehet, hogy hagyomány lesz a felsorolásszerűen megosztott praktikus és nem praktikus megfigyeléshalmazból, amolyan vegyesfelvágott jelleggel. Az utazáshoz egyébként sok alapinfót ezúttal is a fapados blog megfelelő posztjából és a hozzáfűzött kommentekből szedtünk, ezt a forrást mindenkinek ajánlom, aki arrafele készül.

Közlekedés

  • Fapadosok közül repül a Wizzair és a Ryanair is, a fapadosblog szerint érdemes vegyesen használni a kettőt, odafele a Wizz jó (reggel érkezik), visszafele a Ryan (este indul haza). Mi erről itt nem részletezett okból (esetleg egy homárjellegű posztban majd elmesélem) lemaradtunk és teljes egészében Wizz-el repültünk.
  • A Wizz hajnalban indul Pestről és mivel a taxit drágállottuk, tömegközlekedést éjszaka két gyerekkel nem tartottam reális opciónak, reptéri minibusz meg ugye éppen nincs és amúgy se olcsóbb négyesben, ezért végül autóval mentünk ki. A hivatalos reptéri parkolási opcióknak öszintén szólva nem is néztem utána, a párom talált a szokásos kuponos oldalán egy ajánlatot, az 4800 forintért fedett parkolót és reptéri transzfert adott. Velük elégedettek voltunk, de persze sok hasonló ajánlat van, érdemes kicsit böngészni a webet, lehet van olcsóbb opció is.
  • Visszafelé is korán kellett elindulnunk a reptérre, ez két szempontból is külön szervezést igényelt, egyrészt a szállással is egyeztetni kellett a korai távozást, másrészt ilyenkor a közlekedési opciók is ellenőrzendők, szerencsére ez egy vasárnapi kora reggel volt, olyankor a barcelonai metró egész éjszaka folyamatosan jár.
  • A fapadosok Barcelonában a T2 terminálon szállnak le, ez a régi terminál, ott az új terminált nevezik T1-nek. A kettő között egyébként ingyenes kisbusz ingázik, de erre nekünk nem volt szükségünk.
  • A reptér a belvárossal azonos zónában található és a legolcsóbb bejutást az egyzónás T10-es gyűjtőjegy biztosítja az R2 Nord elővárosi vonat használatával, aminek az állomása a fentebb említett T2-es terminál mellett található. (Ezügyben egyébként a már említett  Fapadosblog posztban benézték a szerzők a szükséges jegyfajtát és teljesen feleslegesen a kétzónás jegyet ajánlották, de egyrészt az ilyesfajta tévedéseik ritkák, másrészt a blog elég ismert ahhoz, hogy ezeket a tévedéseket a kommentelők rövid úton helyretegyék, mint ahogy az ezúttal is megtörtént. Amúgy mentségükre szóljon, hogy a weben elérhető források jegyárak ügyében elég zavarosak, érzek némi tudatos maszatolást azzal a motivációval, hogy rásózzanak a gyanútlan turistákra feleslegesen drága jegyeket...)
  • Egyébként nekünk annyiban könnyebb dolgunk volt, hogy január végén még az R2 Nord volt az egyetlen kötöttpályás kapcsolat a reptérrel. Februárban viszont átadták a metró L9 Sud vonalát, ami a reptér mindkét terminálját érinti és nyílván sokakat fog elcsábítani. Mi mégse bánjuk, hogy nekünk ez a lehetőség nem volt adott, mert erre speciális reptéri jegyet kell venni (Bitllet aeroport), ami 4,50 euro, ráadásul a leírásokból még az se teljesen egyértelmű, át lehet-e szállni vele más metróvonalakra. Az általunk használt R2 Nord vasútvonalon viszont továbbra is használható a tízes gyűjtő, ami 99 centre jön ki fejenként és mivel át lehet szállni vele a metróra, lényegében bárhova eljuthatsz vele ezért az összegért. (Rövid hétvégére érkező egyéni utasoknak persze meggondolandó, hogy kell-e az a tízes gyűjtő, de ha azt vesszük, hogy oda-vissza 9 eurót a reptéri metróra is ki kell fizetni, akkor kétlem, hogy ne érné meg a gyűjtő, amit ráadásul meg is lehet tartani egy későbbi útra...)
  • A barcelonai metró sokban hasonlít a párizsira, sűrű hálózat, jó lefedettség és járatsűrűség, de sok lépcső, szűk fehércsempés folyosókkal. A jegy - a már említett T-10 - olcsóbb, mint Párizsban, sőt a jelenlegi árfolyamon éppcsak drágább, mint az itthoni tízes gyűjtő, ha meg a nyújtott szolgáltatás reálértékét tekintem, még olcsóbb is.

Szállás

  • A szállásunkat maradéktalanul tudom ajánlani (A Booking.com-on is foglalható és mi ott is foglaltunk a kedvezőbb lemondási feltételek miatt), nagyon jól felszerelt, modern apartman és a jó helyen is van, a centrum kb 15 perc séta és nekünk a környék is nagyon tetszett, a Poble Sec negyed kellemes hangulatú, viszonylag turistamentes, patinás környék, amolyan "igazi" barcelonai hangulatot áraszt, a szűk utcákon régi házak, kovácsoltvas korlátos erkélyekkel, kiakasztott száradó ruhákkal, itt-ott katalán zászlóval. Pár sarokra a Carrer de Blai kellemes sétálóutca elfogadható árú kocsma, kávézó és tapasozó helyek tömkelegével.

Történelem

Barcelona és Budapest a földrajzi távolság ellenére meglepően sok hasonlóságot mutat építészetileg. Ennek egyik oka a történelmükben rejlő hasonlóságok, bár a történelmi párhuzamok nyilvánvalóan véletlen egybeesések:

  • Első jelentősebb korszaka mindkét városnak a római időkre nyúlik vissza, bár a Barcino néven futó Barcelona ekkor talán nem annyira jelentős város, mint a provinciai központ Aquincum.
  • A középkorban is volt mindkét városnak jelentős korszaka, Barcelona a mediterrán kereskedelemből szerezte jólétét és a katalán-aragon állam főleg tengeri (Szicília, Nápoly, Athén stb.) terjeszkedéséből a politikai hatalmát. A Gót Negyed és a Katedrális őrzi e korszak emlékét.
  • Hanyatlásuk is nagyjából egyidőben kezdődött, nálunk Mátyás halála, Barcelona esetében a spanyol egység létrejötte (Kasztília hegemóniájával) és Amerika felfedezése jelezte ennek kezdetét. Persze a hanyatlás nem ugyanazt jelentette Barcelona és Buda esetében, utóbbinak azért egyértelműen durvább sors jutott.
  • A XIX. század vége viszont mindkét városban a gyors fellendülés és növekedés időszaka, ennek eredménye a két város szabályos szerkezete (Budapesten körutas, sugárutas, Barcelonában négyzethálós) és a nagy új városnegyedeket jellemző, erősen díszített neomindenféle építészeti stílus. Bőségesen adnak bámulnivalót a szecesszió szerelmeseinek is. Mindkét város törekedett fejlődésének demonstrálására is, Barcelona két világkiállítással (1888, 1929), míg Budapest a milleniumi kiállítással.
  • A nagy fellendülésnek mindkét oldalon vesztes háborúk vetettek véget, Budapestnek az I. világháború és Trianon, Barcelonának valamivel később a spanyol polgárháború tett be. Mindkét városnak jutott diktatúra és elnyomás, ami egészen a XX. század végéig tartott. Barcelona előbb "szabadult" (Franco 1975-ben halt meg), így amikor Budapest még éppen csak azon gondolkodott, mit kezdjen magával, addigra Barcelona (és persze a demolratikus Spanyolország) már egy olimpiával ünnepelte a XX. század közepének lidércnyomásától való megszabadulást és az ezzel járó fellendülést.

Hasonlóságok tehát vannak, de azért ne vigyük őket túlzásba.

Budapest, bár méretben hasonló, gazdasági és infrastrukturális fejlettségben nem ugyanaz a súlycsoport, mint Barcelona. Valószínűleg már a XIX. században se volt az, azóta pedig tovább nyílt az olló. Az egy főre jutó nemzeti jövedelemről nem találtam statisztikát, de meglepne, ha nem lenne jelentős (többszörös) különbség a katalán metropolisz javára. Jól mutatja ezt pl. a közlekedési infrastruktúra: Barcelonának van 10 rendes metróvonala (meg egy félkész) és egy kb. 20 vonalból álló elővárosi vasútrendszere, egy évi 35 milliós forgalmat bonyolító reptere (Ferihegy kb. 10 milliónál tart). A gazdasági erő különbsége presztizsben is jelentkezik, Barcelona a már említett világkiállítások mellett rendezett egy olimpiát is, erről Budapest csak álmodozik (szerintem hiába), de például rendelkezik olyan "világmárkákkal' is, mint az FC Barcelona focicsapat vagy a Sagrada Familia.

Gaudiváros

Ha már a párhuzamoknál tartunk, mindkét város adott első osztályú szecessziós építészklasszisokat a világnak, Barcelona Antoni Gaudit, Budapest Lechner Ödönt. És bár Lechnernek nagy rajongója vagyok (évtizedekig naponta csodáltam a kőbányai Szent László templomot vagy éppen az Iparművészeti Múzeumot, továbbá áhitattal zarándokoltam el pl. a pozsonyi Kék Templomhoz), be kell valljam, hogy Lechner konformista kishivatalnoknak tűnik Gaudi vad, szabadon szárnyaló, utolérhetetlenül egyedi zsenijéhez képest. Aki nem hiszi, járjon utána, Barcelona a legjobb hely erre.

A praktikumok:

  • Gaudi nagy biznisz, mára mindegyik műve belépőjegyes attrakció, nem is olcsó, legalábbis nekünk csóró magyaroknak biztosan nem. Nem mindig volt ez így, a kilencvenes években a Güell Park még teljesen ingyenes volt, a Sagrada Familiában pedig csak a tornyok megmászása volt fizetős attrakció. Ez "jól" megváltozott, bár a Güell park külső részei azért még ingyenesek, igaz, aki nem áldoz a fizetős területre, az lemarad a legszebb részekről.
  • Mi három Gaudi alkotást tekintettünk meg (Sagrada Familia, Casa Mila, Güell Park), mindhárom többórás programnak bizonyult, pedig néhány extrán fizetős tétel kimaradt. A Sagrada Familiába pl. csak az alapjegyet vettünk (15€), ezzel megnézhető a templom és az alagsori kiállítás, de ezúttal kimaradt a torony (a templom+torony kombó majdnem a duplája, 29€ lett volna) és a Güell Parkban is csak magát a parkot néztük meg, kihagyva a Gaudi Házat és a Casa del Guarda-t.
  • Jegyvásárlás lehetséges az interneten, ez januárban nem annyira fontos, egyik helyen se volt nagy sor a helyszínen, de gyanítom, nyáron érdemes ezzel a lehetőséggel élni. A Güell Park ráadásul egy eurós engedménnyel is ösztönzi az internetes vételt. Az előre megvett jegyek időre szólnak, késni valószínűleg nem érdemes, mi mindenesetre nem "próbáltuk ki".
  • A Casa Mila volt a legdrágább jegyünk, de nem sajnáltuk. A jegyárban benne van az audioguide és emlékeim szerint a húsz évvel ezelőtti állapotokhoz képest sokkal több a látnivaló. Akkor a tető és az udvarok mellett mást nem nagyon mutattak meg, most a padláson perendeztek egy nagy kiállítást és egy korhűen berendezett lakást is meg lehetett nézni.
  • A Güell Parkban volt a legnagyobb a tömeg, jelentős ázsiai kontingens képviseltette magát. Nem volt elviselhetetlen, de gyanítom, hogy nyáron viszont már az. Persze valószínűleg igaz ez a többi Gaudi épületre is.
  • A Sagrada Familia építése jól halad, legalábbis húsz évvel ezelőtti emlékeimhez képest sok újat láttam, annak ellenére, hogy pl. még mindig csak négy toronynál tartanak: merthogy lesz majd 18 és bármennyire is nehéz elképzelni, a még megépítendő 14 torony mind magasabb lesz, mint a mostaniak. Azt igérik, hogy 2026-ra (Gaudi halálának centenáriumára) kész lesz. Erről nem vagyok teljesen meggyőződve, de azért 2030 körülre beterveztünk egy újabb vizitet az elkészült Sagrada Familia megtekintésének szándékával.
  • Két további épületet (Palau Güell és Casa Batlló) csak kívülről csodáltunk meg, sajnáltuk, de ezúttal ennyi fért bele, mind időben, mind büdzséileg. Majd a már említett 2030-as látogatás során ezekre is sor kerül.

Zászlótan

Jól kiokosodtam a katalán zászlók kapcsán. Igen zászlók, merthogy több is van:

  • Létezik csillagmentes változata, ami Senyera névre hallgat. Ez a hivatalos katalán zászló, azaz a jelenlegi katalán autonómia államilag is elfogadott zászlaja, amit ilyenformán a katalóniai állami intézményeken lehet látni elsősorban. Kinézetre olyan, mint egy árpádsávos lobogó, csak piros-fehér helyett piros-sárga csíkozású.
  • Van aztán az Estelada, a "csillagos" lobogó, ami a Senyera módosított változata, a rövidebb oldalon egy háromszögbe helyezett ötágú csillaggal. Ennek két változatával találkoztam. A gyakoribb az Estelada blava, amelyben a háromszög kék, benne a csillag pedig fehér. Ritkábban látnia az Estelada vermella-t, amiben a háromszög sárga, a csillag pedig vörös. Az Estelada a a függetlenséget követelő katalánok zászlaja, amit Barcelonában leggyakrabban erkélyek korlátján lógatva lehet látni, így demonstrálván egy-egy lakó nemzeti érzelmeit.

flagspano_478x105.jpg

Camp Nou

  • Elsétáltunk a Camp Nou mellett is, kellő áhítattal. Érdekes, hogy a csajok odavoltak egy stadion-előtt-pózolós fotóért, ez valószínűleg a fiú osztálytársak irányából átszűrődő hatás. Focirajongók nyílván hüledezve veszik tudomásul, hogy a stadionlátogatást kihagytuk, sajnáltam rá a fejenként 23 eurót (gyerekeknek 18). Focimeccs érdekes módon kettő is volt az ottlétünk alatt, egy kupameccs mellett egy bajnoki rangadót is kihagytunk (szintén főleg smucigsági okok miatt), pedig a helyiekkel együtt örülhettünk volna az Atletico Madrid elleni 2-1-es győzelemnek.
  • A Camp Nou egyébként kívülről erősen Népstadion jellegű építmény, ami talán nem teljesen véletlen, nagyjából egyidőben épültek. Nem csoda, hogy a mára kicsit régimódi stadion lecserélésén már jó ideje gondolkodnak, a legújabb hírek szerint végül nem új stadion épül, hanem felújítják a mostanit: de persze a kinézete teljesen megváltozik majd.

Nagyjából ennyi. Sok minden kimaradt, amit egyébként láttunk (erőd a Montjuic tetején, Gót Negyed, Rambla, Esernyős Ház, Passeig de Gracia, Kolombusz emlékmű) és persze sok minden kimaradt magából a vizitből is (Tibidabo, olimpiai és világlkiállítási létesítmények, Montserrat, Tengerészeti Múzeum stb.), dehát ez már csak így van.

barcelonapano_478x692.jpg

Marad a végső jó tanács: Barcelona jó hely, tessék megnézni.

Szólj hozzá!

Címkék: barcelona foci utazás spanyolország gaudi camp nou Katalónia Lechner Ödön Güell Park Sagrada Familia Casa Mila estelada senyera estelada blava estelada vermella

Keresd a különbséget!

2016.02.28. 09:40 promontor

Villámposzt csehsörkedvelőknek. illetve azon belül is Staropramen-fogyasztóknak.

A minap egy Facebook csoportban valaki figyelmeztetett, hogy a barna Staroprament is elkezdték Bőcsön főzni és egyelőre a boltokban mind az importált (még?), mind a hazai (már) kapható. Nem gondoltam, hogy pár nap után"kedvenc" Spórolósomban rögtön belefutok mindkét változatba, de ha már így esett, gyorsan beszereztem mindkét példányból egy palackot.

Összehasonlító kóstolásra majd csak később kerítek sort, ez a poszt a kétfajta sör megkülönböztetésének módszertanát fogja ismertetni a külcsín azaz a csomagolás alapján.

1: Első címke

Ezek szinte teljesen egyformák, a minta, a színek, a szöveg ugyanaz, egy különbség van: a magyar változaton az első címke alján, a "Dark Beer" felirat alatt található a lejárat dátuma. Ez a cseh változaton nincs, ott a hátsó címkén lesz ugyanez az info. (A képeken a sárga keret mindig a cseh változaton jelöli azt a helyet, ahol különbözik a magyartól...)

ketstaro4_2016_02_28_012cs_478x337.jpg

2: Kupak

Más a kupakok színe. Innentől a feleségemet, mint színszakértőt idézem: a "cseh változat teltebb, melegebb sárgászöld, a magyar változat sápadtabb, fakóbb kékesszöld". A képen jobboldalt látható a cseh változat, a különbség egyértelműen érzékelhető, de persze a vakuzás befolyásolhatta a fényviszonyokat, tehát a boltban lehet másmilyennek látszik...

ketstaro1_2016_02_27_004cs_478x312.jpg

3: Nyakcímke

A cseh változaton szerepel egy "Imported" felirat, a magyaron ez nincs meg.

ketstaro3_2016_02_28_009csc_478x281.jpg

4: Hátsó címke

A perdöntő persze a hátsó címke, ezen egyértelműen szerepel, hogy az egyik esetben a Borsodi Sörgyár csak forgalmaz, a gyártó a csehországi Staropramen Pivovar, míg a másik esetben a gyártó a Borsodi Sörgyár, a csehek csak a licencet adják. Itt vannak grafikai különbségek is, a magyar gyártású sör címkéjén szerepel a szép ferdeírású Staropramen logó, illetve a cseh változat alján itt szerepel alul lejárat dátuma.

ketstaro2_2016_02_27_005cs_478x312.jpg

Összegzésként hangsúlyoznám, hogy bár nem örülök a váltásnak, jobban szerettem volna, ha marad a megszokott minőségű import, egyelőre távol áll tőlem a "jajj, megint szar hazait fogunk kapni remek cseh import helyett" vészmadárkodás (bár természetesen a suttyomban zajló váltás nem teszi rokonszenvesebbé a gyártót, hogy finoman fogalmazzak). Nemcsak azért, mert még nem kóstoltam őket össze, hanem azért is, mert barnasörben eddigi tapasztalataim szerint azért nem teljesen reménytelenek a magyar sörök se (már amennyi van) és a Staro barna pedig cseh mértékben azért nem teszi olyan magasra a mércét (elnézést a rajongóktól, de szerintem - szigorúan szubjektíve - olyan közepeske sör ez cseh skálán), hogy ezt ne lehetne megközelíteni Bőcsön.

Hogy sikerült-e, az majd a kóstolásnál kiderül. Mindenesetre megpróbálok majd egy vaktesztet összehozni.

5 komment

Címkék: sör homár fogyasztóvédelem villámposzt cseh sör magyar sör Staropramen sörcímke staropramen dark Borsodi Sörgyár

Mozinapló 2015/2

2016.02.05. 08:41 promontor

Frissítés (2016. február 6.): Persze a Hajnali Láz kimaradt, most pótoltam, lásd a poszt alján...

Terminator: Genisys (július 21.)

Folytatódik a fogócska John Connor és a Mátrix (izé, Skynet) között az idő alagútjaiban, zsákutcáiban és szerpentinjein. Ennek kapcsán T800-asok, T1000-esek, sőt még egy T3000-es is bevetésre kerül, de John, Sarah, és persze kedvenc T800-as Arnoldunk rutinos menekülők, úgyhogy az üldözök a végén hoppon maradnak. Apokalipszis elhalasztva, a következő részig legalábbis. Lehet, egy T34-es kellene...

good.gifTaxi Teherán (július 27.)

A félév filmje és talán az évé is ez lesz, ha veszem magamnak a fáradtságot és felújítom a Promontor díjat végre valahára. A perzsáknak vérükben van a költészet és ki merné tagadni, hogy a filmkészítés is költészet. Pedig miféle költészet van egy városi taxizásban, gondolhatja ez egyszeri pesti filmrajongó, de Jafar Panahi jól megmutatja: mondhatnám vicceskedve - mondom is - hogy minden várakozásomat überelte...

Eichmann show (augusztus 27.)

Elfogadható, bár kicsit vontatott történelmi tabló a XX. század egyik Top 10-es peréről, Adolf Eichmann jeruzsálemi elitéléséről. Szembesülhetünk a szörnyűséggel újra és kapunk közben kis morfondírozást a média hatalmáról. Fajsúlyos téma, sajnos azonban súlytalan feldolgozás. Ismeretterjesztésnek jó.

Papírvárosok (augusztus 29.)

A lányom kérésére mentünk el megnézni a Papírvárosokat. Ő még előtte áll a filmben ábrázolt korszaknak, de már közelít felé, én meg már rég túl vagyok rajta. Ennek megfelelően ő roppant lelkesen nyilatkozott a filmről, nagyon tetszett neki, nyílván megérintette őt. Engem nem annyira érintett meg, így inkább egy kellemesen megírt, nem teljesen kiszámítható, élvezhető tinifilmként könyveltem el. Szerelem, gátlásosság, önmagunk keresése, világ felfedezése, kapcsolatok próbálgatása, ökörködések, szabadság, let's hit the road, ilyesmik. Persze azért igazi lázadás nincs, szigorúan konformak maradunk, ez kérem egy hollywoodi film. A többek által hangoztatott egyediség ebből következően relatív, a már emlegetett hollywoodi normák szerint ráfogható és persze a színészi játék is jó, de azért pl. a Sráckorhoz hasonlítani erős túlzás. Vannak azért ennél mélyebb, katarrtikusabb filmek is a témakörben.

good.gifCsendes szív (szeptember 19.)

A felütés kicsit hasonló a Születésnap című legendás Dogma filmhez: családi összegyűlés egy kellemes vidéki udvarházban, a felszínen mosolygós semmitmondás, a mélyben titkok és boldogtalanság, ami persze óhatatlanul kirobban. A hasonlóság persze ezzel kb. véget is ér, a "titok" itt egészen más és a Születésnap formailag és lelkileg egyaránt extrém iránya helyett ez egy mérsékeltebb, "szelídebb" kamaradarab. A téma persze komoly és a film alkalmat ad a nézőnek is arra, hogy elgondolkodjon a méltóságteljes halál kérdésén. Időszerű kérdés, tanulhatnánk a filmből.

good.gif45 év (???)

Ez egy Mike-Leigh-film Mike Leigh nélkül, szerethető átlagbritekről. Idős házaspár, gondtalan jólét, visszafogott, udvarias, szeretetteljes modor, mi bajuk lehet az élettel. Hát, valami mégis van. Valakinek semmi se jó, mondatja velem a káeurópai cinizmus, de az az igazság, hogy jólét ide vagy oda, az emberi lélek törékeny jószág és időskorban különösen nehezen teszi magát túl régóta hordozott fájdalmakon, sérelmeken.

good.gifFúsi (???)

Kövér, anyjánál lakó negyvenes gyereklelkű főhős. Szűz. Munkahelyi csúfolódások, kilátástalan, magányos élet. Összejöhet egy ilyen pasiknak egy nő? Ha más nem, legalább az az összevissza csaj a táncóráról, akiről persze elég hamar kiderül, hogy nem kicsit mániás depresziós? Ha megnézzük ezt a filmet, kiderül. Figyelem, nem amerikai hurráoptimista történet ez, sötét északi hangulatra számítsunk.Valahol egy picit ugyanazt a témát, az emberi szerencsétlenséget és reménytelenséget járja körül ez a film is, mint Roy Andersson zseniális trilógiája, csak a svéd szimbolista filmköltészet helyett izlandi kisrealizmust látunk. Nem annyira zseniális, de azért ez a film is a helyén van.

good.gifTökmag és gázolaj (november 21.)

Két kitaszított, különc kamaszfiú barátsága, plusz egy kis nyári kalandozás.Semmi különös, ha úgy vesszük, de valami mégiscsak van ebben a filmben, talán az, ahogy egy-egy bizarr epizódban szembesülünk a modern francia társadalom néha szerethető (de azért messze nem annyira idilli, mint ahogy azt a közhelyesebb filmekben láthatjuk), néha mulatságos, néha elszomorító oldalát.

Kémek hídja (december eleje...)

Korrekt, feszes, jó színészi alakításokkal megtűzdelt munka Spielberg filmje, de összességében egy kicsit unalmas. Nem csak azért, mert előre tudjuk, mi lesz a vége (ez már csak így van, ha történelmi témát dolgozunk fel), hanem azért is, mert valahogy minden gesztus, minden fordulat és minden pátosz kiszámítható. Tom Hankset meg már túl soxor láttuk, mint vonakodó kisembert akiből azért mégiscsak hős lesz. Mármint amerikai hős, mi más. Pátosz, hazafias érzelem, veregessük vállon magunkat, hogy milyen derék legények vagyunk mi.

Káosz karácsonykor (december 20.)

Rutinból megrendezett, rutinból végigjátszott felszínes karácsonyi családi tabló, megjósolható fordulatokkal és végződésekkel. Meg lehet nyugodni, az idei karácsonyi film kipipálva, mehet a mozikba.

good.gifHajnali Láz (december vége)

Ha már a Saul fiára nem sikerült még összegyűjtenem az erőmet eddig, akkor nézzünk egy "könnyedebb", tradicionálisabb lagerfilmet, pontosabban posztlagerfilmet. Merthogy ez a láger (Svédországban, a háború után, idekeveredett lágertúlélőknek) nem az a láger. Mégis, az a láger még szedi az áldozatait, gyógyíthatatlan lelki és fizikai betegségek formájában. De azért innen már van kiút. Egy ilyen kiútról szól ez a film, méghozzá igaz történet alapján. Szóval ha valaki szerint túl nagy adag hollywoodi szentimentalizmus szorult bele, akkor a helyzet az, hogy ezek szerint bennünk emberekben van időnként túl nagy adag hollywoodi szentimentalizmus. Még mindig jobb, mint realistán belehalni a feldolgozhatatlanba.

Szólj hozzá!

Címkék: film mozi terminator jafar panahi panahi Steven Spielberg Papírvárosok kémek hídja Taxi Teherán fúsi

Wildhoney

2016.01.20. 07:44 promontor

A 2. sz. sörkritika következik.

Akit a sörkritikával, mint műfajjal való kapcsolatom, illetve a sörkritikusi ars poeticám érdekel, az olvassa át az 1. sz. sörkritikámat, a többieket ezzel nem untatnám, vágjunk bele.

Mit is fogok inni avagy guglizós-asszociációs cimkefejtő szekció

A múltkori kolléga nem nyugszik, már megint főzőtt egy sört. Sőt, többet is, de egy poszt egy sör, a többiről talán máskor.

Szóval nézzük végre azt a újabb sört, előszőr is a külcsínt. Szép csatos üveg, szép narancsos színvilágú cimke, rajta a Wild Honey felirat alatta a stílusmegjelelölés: mézes amber ale.

wildhoney1_478x708.jpg

Méz

Szóval méz. Hát erről lehet asszociálni sok mindenre, kezdve a sörforradalom ikonikus darabjára, a Keserű Mézre, ami csak a nevében mézes, vagy éppen a belga Barbar sörre, ami viszont tartalmában is az. (Tényleg, a Barbar-t valamikor réges régen, egy távoli galaxisban, még a sörforradalom hajnalán - amikor a csakajósör még a Rákóczi úton állomásozott -  kóstoltam egyszer, ha a fene fenét eszik, akkor sincs róla konkrét emlékem, lehet, újra kéne kóstolni...) De nekem például eszembe jutnak kamaszkori olvasmányaim, amelyekben középkori kalandorok mézsört kortyolgattak az út menti fogadóban az éppen aktuális kardpárbajuk előtt/után, vagy éppen a tallinni Olde Hansa remek mézes barnasöre a kilencvenes évek végéről.

Utóbbiak egyébként arra utalnak, hogy a mézsör az valami régi valaha népszerű és elterjedt ital lehetett. Ez tudomásom szerint nagyjából igaz is, legfeljebb az a kérdés, milyen is volt az a mézsör és van-e köze a mai mézes sörökhöz.

Az első gond rögtön az, hogy létezik mézsör és létezik mézes sör:

  • A mézsör az mézből készül, lényegében mézes vízből erjesztett alkoholos ital és egyáltalán nem sör a szó szoros értelmében (hívják amúgy mézbornak is, kb. ugyanannyi joggal - azaz semennyivel - merthogy bornak se bor). Viszont az igaz, hogy nagyon régi italféleség, ókori források már említik és az is igaz, hogy régen sokkal elterjedtebb volt, mint manapság. Szóval azok a középkori lovagok simán ihattak ilyet a fogadójukban.
  • De persze a sör is lehetett mézes. A komló elterjedése előtt sok mindennel ízesítették a sört: gyógyfüvekkel, fűszerekkel, ánizzsal, gyömbérrel, tölgyfakéreggel és még sok minden mással, így többek között mézzel is. Persze ezek a régi mézes sörök minden valószínűség szerint nagyon mások lehettek, mint a maiak, mert ugyebár nem mindegy, hogy a komló helyett teljes egészében mézzel "fűszerezzük" a sört vagy éppen egy alapvetően komlózott sörhöz egy icipici mézet keverünk az "egzotikum" kedvéért.

Az is kérdés persze, hogy mit várjak egy mai mézes sörtől. Nyílván nem egy agyoncukrozott sört szeretnénk inni, azt gondolnám, hogy szerencsés esetben a mézben lévő cukrot alkohollá alakítja az élesztő az erjesztés során, tehát inkább a mézben lévő egyéb anyagok, adhatnak valamilyen speciálisabb ízt, illatot a sörhöz. Hogy milyet, arról őszintén szólva fogalmam sincs.

De majd meglátjuk. (Vagy nem, mert az is simán elképzelhető, hogy ezek a speciálisabb mézes ízek és illatok elbújnak a hagyományos sörkomponensek által adott ízek és illatok mögé...)

Zene

De térjünk rá a cimkefejtés második szakaszára! Miért Wild honey és mi az a "search the answers to every why" felirat a cimkén?

Ismervén haverom zenei elkötelezettségét és cimkeügyi múltját, nyilvánvaló, hogy itt valami keményezene van a háttérben, amit én most szépen kiguglizok.

  • Hát jön is az első találat: Beach Boys, 1967. Hm, Beach Boys. Biztos? Nem hinném, de azért meghallgatom az album címadó dalát, aztán még egyet (a legsikeresebbet). Ahogy gondoltam, nagyon nem a haverom zenei ízlése, viszont a cimke háttere akár paszolna is az album "pszichedelikusnak" mondott stílusához, szóval a biztonság kedvéért rákeresek az album borítójára és a dalszövegeire is, de egyik sem stimmel, szóval ez egy vakvágány.
  • Na jó, keressünk tovább. Másodikra kijön egy U2 szám: ez már közelít, de azért még mindig erősen kétkedem. A U2 még mindig lagymatag zene egy derék metál rajongónak, különösen ez a kifejezetten szelídre hangszerelt dalocska. A dalszöveg és az albumborító itt is visszaigazolja a gyanúmat, ez se talált.
  • Na, nehogy már ne találjam meg az igazit, keressünk tovább! Mondjuk vegyük észre, hogy a wildhoney egybe van írva! És bingó, rátalálok a Wildhoney című albumra, a svéd Tiamat együttes adta ki. Akik egy metal zenekar, nahát, vannak Sédországban metalzenekarok? Azt hittem, ez finn kiváltság ott északon. Na de mindegy, ha svéd, hát svéd, ez lesz az! És hát az albumborító és a dalszöveg is stimmel! Na, akkor ünneplésképpen hallgassuk meg a Visionare című dalt, amiből az idézett mondat származik. Egész jó, a metalnak az a fajtája, amit speciel én is képes vagyok fogyasztani, kemény, méltóságteljes, kicsit meditatív és még tulajdonképp még dallamos is. Egyébként ezt az albumot is jellemzik a pszichedelikus jelzővel is néha, szóval lehet, az a Beach Boysos találat se teljesen véletlen. (Vagy igen és én úgy járok, mint a szofisztikált kritikus, aki úgy megmagyarázza a kritizált mű rejtett rétegeit, hogy a szerző csak bámul...)

Na, most hogy meghallgattam az éves metaladagomat, jöjjön végre a sör, meg persze a sörkritika!

Wild Honey - magyar kézműves Amber Ale, mézzel ízesítve

Fogyasztva Advent második hetében, a Sztenderd Promontor-féle Sörkóstolási Protokoll előírásai szerint, azaz a hűtőből kivéve nagyjából félórát pihent, aztán kb. további 30-35 perc alatt kortyolgattam el.

Nagy hab, csak lassan, több részletben tudom kitölteni. Remegős, szivacsos-krémes állagú, színre sárgásbarna. Illata érezhetően gyümölcsös, olyan amerikai komlós, bár nem IPA intenzitású.  Íze (a habé) keserédes, mézes, kenyeres. Jó érzés ezt a habot harapdálgatni, sűrű, krémes, tartós fajta.

wildhoney2_478x519.jpg

A sör színe meleg vörösesbarna, fény felé tartva erősen narancsos. Nagyon szép, hívogató. Az íze nagyon harmonikus, kiegyensúlyozott. Érezhető az amerikai komlók gyümölcsössége, néha grapefruitot is felfedezni vélek benne. Markáns a maláta is, kicsit kekszes, kicsit kenyeres. Kicsit talán mézes is. Sűrű sör. Kellemes szénsavasság, icipicit lehetne lágyabb, de pl. a múltkorinál jobb. Kiegyensúlyozott utóíz, éppen csak egy leheletnyi keserűséggel, viszont az szép hosszan megmarad.

Összességében nagyon jó kompozíció, talán egy picit nekem még jobban is ízlik, mint a múltkori. Kevésbé éreztem sokoldalúnak, relatíve kiismerhetőbb, egyértelműbb darab, viszont, harmonikusabb és üdébb. S persze a kiismerhetőség relatív fogalom, azért ez még mindig inkább egy komplex "kóstolósör" kategória. Megváltoztatva a megváltoztatandókat, emlékeztet engem a jobb Keserű Méz példányokra, ahhoz hasonló harmóniát teremt keserű és édeskés ízek között, persze híven a komlók és az élesztők különbségéhez, mindezt kissé vadabban, komplexebben.

Ratebeer pontozás:

  • AROMA 7/10
  • APPEARANCE 5/5
  • TASTE 7/10
  • PALATE 4/5
  • OVERALL 16/20

Összesen 39/50

Szólj hozzá!

Címkék: sör beach boys mézsör metal zene U2 wild honey Tiamat wildhoney sörkritika

Rejtett kincsek - Budaörsi Repülőtér

2016.01.11. 08:44 promontor

Szülinapomra kaptam ajándékba egy sétarépülés utalványt.

A megbeszélt időpontban megjelentem a Budaörsi Repülőtéren, ahol kiderült, hogy egy váratlan szervíz miatt késésben vannak, így még az előző kuncsaftot se reptették meg.Választhattunk, hogy elfogadjuk a csúszást vagy máskorra kérünk időpontot. Elfogadtuk a csúszást, mondván addig körülnézünk a reptéren. Erről a körülnézésről szól ez a poszt.

A Budaörsi Reptér nevével ellentétben egyébként nem Budaörs része, Budapest XI. kerületéhez tartozik. Persze a panorámát a szomszédos Budaörs dominálja, a bevásárlóközpontok fehér kockaépületei, mögöttük a dombokra kapaszkodó település, templomtorony, kápolna, meg persze a hol erdős, hol kopár, sziklás dombsor. Szép, tulajdonképp.

budaorsirepterpano_478x84.jpg

Maga a reptér nem egy óriási létesítmény, van egy füves kifutópálya, egy hangár és egy kerek fehér épület.

A hangár környékén a szabadban áll néhány repülőgép amolyan kiállítási tárgyként, ezekkel kezdtük. Volt itt helikopter, mindenféle kisrepülőgép (szárny alul, szárny felül, légcsavar az orron, légcsavar a szárnyon), vitorlázógép, motoros sárkányrepülő, sőt még egy lepukkant vadászgép is. Ezek persze a legutolsó kivételével nem igazi "kiállítási tárgyak", a legtöbb láthatólag használatban van.

budaorsirepterli2_478x359.jpg

A legérdekesebb és legnagyobb darab egy szépen felújított Li-2 típusú utaszállító gép volt, rajta egy régies Malév felirattal. Erről csak utólag derítettük ki, hogy ez is használatban van, sétarepülésekre be lehet fizetni és a története is kifejezetten érdekes.

A hangár az hangár, mi lehet rajta érdekes, egy nagy hodály, hogy ne rozsdásodjanak a gépek, ha esik az eső, ugyebár. Hát, tulajdonképp igaz. A budaörsi hangár egy szép Kossuth címert tud felmutatni építészetileg, ettől azért az obligát fényképen kívül nem nagyon estünk hasra. Persze a tartalom izgalmasabb lett volna, de egy "tilos a belépés" felirat elriasztott minket az alaposabb inspekcótól. Azért belestünk és láttunk sokféle gépet, azért láthatólag van itt repülősélet.

budaorsirepterhangar_478x229.jpg

A végére maradt a már említett fehér épület. Ami tulajdonképp nem is teljesen fehér, az alsó szint sárga, a felső fehér, a középső meg meghatározhatatlan, hulló (ázott?) vakolat, sárga és fehér foltok keveréke. Amúgy ez egy tipikus 30-as évekbeli modern épület (később kiderítjük, hogy Borbíró Virgil és Králik László tervei alapján, 1936-1937-ben épült), amiből elég sok van és amik az építészetileg laikus közönség szívét nem különösebben dobogtatják meg. Általában  az enyémet se, de konkrétan ez a kör alaprajzú, teraszos épület egész pofás lenne még mai formájában is. A források szerint egyébként eredetileg kifejezetten elegáns és kecses volt, a későbbi átalakítások sokat rontottak rajta. Valami azért megmaradt ebből, pl. a tetején az a kis fülke (az irányítótorony) szerintem telitalálat.

budaorsirepterepulet_478x302.jpg

Bár elvileg "a nagyközönség számára nem nyitott", azért be lehetett surranni. Belül van egy pofás váróterem, amit egész szépen kifestettek nemrég. Viszont a falon körben található festmények, (pontosabban fotomontázsok) igen ramaty állapotban vannak, ami elég sajnálatos, mert amúgy szépek lehettek valaha, légifelvételek a világ és az ország minden tájáról, Balaton, Kreml, Colosseum felismerhető a nagyon kifakult képeken. A várótermen kívül egyébként is elég lerobbant minden belül is. Védett épület, Magyarország, sajnos ez megszokott, ilyet már láttam. Találunk még egy emléktáblát, rajta kilenc ismeretlen név, akikről kiderül, hogy egy 1982-es repülőszerencsétlenség áldozatai, egy AN-2-es gép innen szállt fel és a Hármashatár hegyen zuhant le. Az utasok mind pilóták, pilótaoktatók, illetve repülőgépszerelők voltak.

Nagyjából ennyi a a reptér, hacsak nem említem az elzárt területen található szupertitkos katonai bázist roncstelepet, de azt nem említjük, pszt!

Magáról a sétarepülésről, ami nagy élmény volt, talán később írok, addig is itt vannak a reptéren készített fotók:

 

Szólj hozzá!

Címkék: budapest repülőtér újbuda budaörsi rejtett kincsek budaörsi repülőtér

Az én meccseim, 2015

2015.12.31. 08:11 promontor

Az év utolsó napja, az év utolsó posztja. Visszatekintő poszt, ahogy az ilyentájban dukál: visszatekintés az év nagy meccseire.

Összességében nem volt rossz év ez csapatsportokban, már ha eltekintünk a kézilabdától, ahol igencsak vegyes a kép. Pontosabban a férfi kéziben vegyes, a női kéziben nagyon ramaty.

De a részleteket nézzük a meccsek alapján:

handball_sad.gifMagyarország - ja, nem... (férfi kézilabda vb, január...)

A januári megszokott kézilabdaszurkolás idén elmaradt, tekintettel az előző évi szlovén sorscsapásra, amelynek következtében a magyar csapat nem utazhatott Katarba. Így aztán 2016 januárjában kell(ene) vért izzadnia a vb-knél szokásosan sokkal erősebb Eb-n, hogy esetleg elcsípjen  egy olimpiai selejtezős helyet. Kb. Mission Impossible, de azért annyira mégsem, hogy ne bujkáljon ott a halvány remény a Naiv Szurkolóban. Pedig mennyivel könnyebb lett volna a katari vb-n...

good.gifLengyelország-Magyarország 1-2 (férfi jégkorong, divízió I/A vb, április 25.)

Videó: Összefoglaló

Ha április, akkor jéghoki vb.

Mármint divízió 1a vb, azaz másodosztály. Persze 2008 óta a cél mindig a feljutás. Legalábbis szurkolói szemmel, mert persze a szakmai realitás az mindig a másodosztályban maradás volt.  Elsősorban azért, mert hokiban az utóbbi években rendszeresen ingázó négyes (Ausztria, Szlovénia, Kazahsztán, Olaszország) egyértelműen jobb volt nálunk, mondom ezt annak ellenére, hogy azért a kazahokat egyszer elkaptuk, és az olaszokkal/osztrákokkal is volt hosszabbításos meccsünk.

Idén nem lehetett pontosan tudni, mi várható a krakkói vb-n. Egyrészt a magyar csapat tavaly elég gyengén szerepelt és hivatalosan is átalakulófélben lévőnek minősült: Rich Chernomaz hároméves ciklusának második éve volt ez, elsősorban azzal a feladattal, hogy fiatalítson. Ezt egyébként becsülettel meg is tette, amúgy. Az más kérdés, hogy a legfontosabb "fiataljaink" az örökifjú Frank Banham és a szintén nem juniorkorú Andrew Sarauer volt. Akiknek a honosítása - lévén semmilyen magyar rokoni szállal nem rendelkeztek - legalábbis megosztotta a szurkolói társadalmat. Sokan a magyar válogatott "olasz útra lépésének" rémét vizionálták, de a megengedőbbek is maximum olyasmiket mondtak, hogy hát jó srácok ezek és a velük a csapat esélyes lehet a feljutásra, hát egye fene.

A feljutás egyébként az ellenfelek megvizsgálása után sem tűnt teljesen irreálisnak. Természetesen a mezőny nagyon sűrű volt, a "megszokott" japán és ukrán vetélytársak mellett a tavaly feljutó lengyelek is bivalyerősnek tűntek, szóval a pakliban simán benne volt az is, hogy egy-két szerencsétlen meccs után a kiesés ellen kell küzdenünk. Viszont az A csoportból kieső kazah-olasz párosból az olaszok ezúttal a szokásosnál valamivel verhetőbbnek tűntek, ugyanis ők éppen most tagadták meg a már emlegetett "olasz utat", amit egyébként igazából "kanadai útnak" kellene hívni, lévén korábban a taljánok tucatjával honosítottak kanadai játékosokat és vették be őket a válogatottba. Aztán a legutóbbi A csoportos kiesés után deklarálták, hogy ennek vége, új, fiatal hazai játékosokra épülő válogatottat akarnak építeni. Ezt meg is tették és egy fiatal csapat mindig sebezhetőbb, mint egy rutinos öreg rókákból álló társaság.

Mire persze eljutottunk a lengyel meccsig, addigra nagyjából megválaszolódtak a fenti kérdések. Japánt és Ukrajnát két verejtékes, kínkeserves, hátrányból megfordított szoros meccsen legyűrtük. A kazahok tanultak a két évvel ezelőtti vereségükből: végig nagyon odafigyelve, koncentráltan játszva érvényesítették a papírformát és simán legyőztek minket. Viszont az olaszok tényleg elkaphatónak bizonyultak, az ellenük aratott 4-1-es győzelem volt talán a legsimább meccsünk, ami nem annyira az olaszok gyengeségét mutatja, hanem azt, hogy arra a meccsre nagyon rákészültek a mieink és a tornán legjobb játékát mutatta a csapat a taljánok ellen.

Az utolsó napi lengyel-magyar viszont gyakorlatilag ki-ki-meccsé változott, mivel egy lengyel győzelem a hazaiak feljutását jelenthette volna ami kárunkra. A lengyelek nagyon felszívták magukat, remekül védekeztek és kontráztak. A mieink is éretten játszottak, aminek egy kicsit rakkolós gólnélküli első két harmad lett az eredménye, amelyben enyhe magyar mezőny és helyzetszámfölény mellett bármelyik csapat gólszerzése benne volt a pakliban. Igazi gyomorremegős, körömlerágós meccs volt.

Egy pillanatra úgy tűnt, az izgalmak talán alábbhagynak a harmadik harmadban, lévén az elején megtört a jég, Hári begyötörte a vezető gólunkat és a kitámadó lengyelek ellen ezután már mi kontrázhattunk. Sajna ki is hagytunk két -három ziccert, ami majdnem visszaütött, amikor a végén (már a kapuslehozatalos fázisban) egy távoli lengyel lövés beakadt és a lengyelek nagyon nyomtak egy győztes gólért. Ekkor már én is fel-alá járkálva szurkoltam a tévé előtt, de szerencsére a hokiisten igazságot tett és a végén egy magyar üreskapus gól zárta le a meccset.

Aminek eredményeképp egy álom beteljesült: jövőre újfent vizitál a magyar hokiválogatott az A csoportban.

handball.gifGyőr - Ferencváros 25-27 (női kézilabda, magyar bajnoki döntő, május 14.)

Videó: Összefoglaló

Két csalódott csapat találkozott a magyar bajnoki döntőben.

A csalódottság oka elsősorban a nemzetközi sikertelenség, a Győr két BL győzelem után idén még a Final 4-ba se jutott be (jól betéve ezzel gazdaságilag a budapesti rendezésnek) és ezt csak részben lehetett a sérülés/terhességhullámmal magyarázni; legalábbis szerintem volt benne némi formaidőzítési, meccselési probléma is. A Fradinak tulajdonképp az egész szezonja elég reménytelen volt, kezdve azzal, hogy egy kutyaütő német csapat elütötte őket a BL részvételtől. Ettől még megnyerhette volna a csapat a KEK-et, ahogy erre volt kétszer is példa az elmúlt években, de ott meg egy dán csapat állította meg őket egy megalázó kettős vereséggel.

Csalódottság ide vagy oda, a Győr volt az esélyes, erősebb keret, "örökös" (azaz hétéves) bajnoki cím, spanyol sztáredző. Már az is meglepetés volt, hogy az első, népligeti meccset hozta a Fradi, persze nem kis mázlival, Szucsánszki a vége előtt 4 másodperccel egyenlített, a büntetőpárbajt pedig szintén az ő hetesével (vagy Szikora védésével, ahogy tetszik) hozta a népligeti csapat. Még ezzel együtt is a Győr volt a favorit. A visszavágót (és győri győzelem esetén a harmadik meccset is) Győrben tartották és persze a keretük is továbbra is erősebb volt.

És így se nyertek. Tulajdonképp sima ügy volt, a Fradi végig vezetett.

Lehetne ezt Herr nyakába varrni, aki nem nagyon találkozott a meccs elején a labdával és a Fradi tulajdonképpen azt az előnyt őrizgette végig, amit addig épített ki, amíg Herr védte (illetve nem védte) a győri kaput. Az ember elsőre nem is érti, miért Herr kezdett a kapuban, amikor a Győrnek volt egy Lundéje, de aztán rájön, hogy éppenséggel indokolható a döntés: egyrészt Lunde éppcsak visszatért a szülésből, másrészt Herr tavasszal a két csapat alapszakaszbeli bajnokiján éppenhogy kivédte a Fradisták szemét. (Herr egyébként általánosságban is nagyon ritkán igazolta azt, hogy helye lenne egy Győr szintű csapatban vagy éppen a magyar válogatottban, persze lehet, hogy csak az én "mintavételeim" nem voltak elég reprezentatívak.)

De nem kellene Herr nyakába varrni, mert igaz ugyan, hogy Lunde beállásával a Győr elkezdett visszakapaszkodni, de igazából a Fradiban végig volt annyi tartás, hogy a győri felzárkózási rohamokat időben visszaverje: többször feljöttek a győriek egy-két gólra, de ilyenkor mindig megtorpantak, illetve mindig volt valaki a Fradiból, aki dobott egy-két fontos gólt, amivel megint elléptek.

Ami igazából azt mutatta, hogy itt nem (csak) Herrel volt baj. A két csalódott csapat közül a Fradi volt az, amelyik mentálisan és fizikailag jobban összekapta magát. Talán azért, mert a győriek azt hitték, a Fradit már annyiszor legyőzték, majd csak lesz valahogy most is. Hát nem lett, mert az egyébként a szezonban nem sokat mutató Fradi összeszedte magát, ráadásul az utolsó meccsen még a távozó Tomori is mutatott valamit abból a klasszisból, akit egyébként elég jól rejtegetett már vagy egy éve.

Azóta egyébként a a Győr továbbra is küszködik, a BL selejtezőt ugyan sikerrel vette, de a csoportban nem muzsikált túl meggyőzően (szemben a Fradival, igaz, nekik sokkal könnyebb csoportjuk volt) és az őszi bajnokijukat is behúzta a Fradi, igaz, nagyon szoros meccsen. Ami két dolgot jelent 2016-ra nézvést: egyrészt a magyar bajnoki cím sorsa nyitottabb, mint az utóbbi években, másrészt a BL Final 4-beli magyar részvételre egyáltalán nem vennék mérget. Igaz, oda most legalább két magyar csapat is ácsingózik némi eséllyel.

Akárhogy is, egy Fradi-álom beteljesült: a zöld-fehér kéziscsapat sok-sok év után újra magyar bajnok lett.

handball.gifBarcelona - MKB Veszprém 28-23 (férfi kézilabda BL döntő, május 31.)

Videó: A teljes meccs és egy összefoglaló

Magyar férfi kézicsapat nyert már BEK-et (1982-ben a Bp. Honvéd), a Veszprém volt BL második (2002-ben), szóval, ha így nézzük, az idei ezüst se olyan nagy kunszt. Pedig de. A kézilabdában ugyanis nagyjából ugyanúgy beindult az üzlet, mint a fociban (a mértékek persze mások), ömlik a sportágba a pénz, egyre többe kerül, ha versenyképes csapatot akarsz építeni. Persze a Veszprémbe is öntik a pénzt valakik, de nem annyit, mint egyik-másik nyugati sztárcsapatba. Legalábbis tudtommal nem annyit, mint az elődöntőben legyőzőtt Kielbe vagy a döntebeli ellenfél Barcelonába.

Vegyes érzelmekkel figyeltem a meccset. Egyértelműen a Barca volt az esélyes és viszonylag magabiztosan hozták is a mérkőzést, egy pillanatig se volt igazán kérdéses, melyik csapat nyer. Ez volt az a pont, ahol a Veszprém egyszerűen "elfogyott". Ugyanakkor mégiscsak a kézilabda csúcsát produkálta a két csapat, kőkemény védekezéssel, remekül összeált kombinatív támadójátékkal, kiemelkedő egyéni alakításokkal, ráadásul nem csak a Barca oldalán (Saric, Karabatic, Tomás), hanem a Veszprémén is (Nagy László, Momir Ilic). És ha tudtuk is, láttuk is, hogy a Barca jobb, azért a Veszprém nagyot küzdött és végig ott loholt a katalánok sarkában.

Hogy aztán 2016-ban folytatódik-e az igéretes veszprémi sorminta (legjobb nyolc, legjobb négy, legjobb kettő az egymást követő években) azügyben vannak kételyeim. A keret ugyan erősebb lett (főleg Palmarssonnal), de érzésem szerintm még mindig nem lesz elég, ráadásul Ortega edző furcsa menesztése és a lebegtetett edzőkérdés sem igér sok jót, még akkor sem, ha egyébként megbízott edzőként Sabate jól teljesít. A versenytársak közül a Barca még mindg Barca,  PSG, a Kielce és a Vardar bivalyerősek, erősebbek, mint tavaly. A Kiel talán gyengült, de nehezen tudok kölni Final 4-t német csapat nélkül elképzelni, ha nem a Kiel, akkor valamelyik másik el fog oda jutni. Szóval nem triviális a Final 4 elérése sem és pláne nem triviálisak a további lépcsőfokok. Szóval ha tippelnem kéne, a 2015-ös eredménynél gyengébb veszprémi szereplést várok...

A racionális tippemtől függetlenül persze szurkolok azért, hogy a Veszprém elérje nagy álmát, a BL győzelmet..

handball.gifPortugália - Magyarország 25-26 (férfi kézilabda Eb selejtező, június 10.)

A már említett tavalyi szlovén sorscsapás után a magyar kézilabdaválogatott leginkább az Eb selejtezőkön mérethette meg magát. Nem volt magas a léc, az ukrán-portugál-orosz hármason gázolt át a csapat százszázalékos mérleggel.

Ebből még leginkább az oroszok oda-vissza legyőzése tűnik jegyezhető teljesítménynek, bár azt azért meg kell jegyezni, hogy valószínűleg a koromból adódóan hajlamos vagyok a mindenkori orosz csapatok erejét a korábbi félelmetes szovjet szbornajákhoz hasonlítani. Ez már régen nincs így. Az orosz férfi kézisek kb. egy évtizede (az athéni olimpiai bronz óta) nem produkáltak semmilyen komoly eredményt, sőt, gyakran még a nagy tornák első körében elvéreznek. Szóval a dupla legyőzésük is legfeljebb kései elégtétel lehet mondjuk ama athéni bronzmeccsért vagy éppen a 2007-es vb-n elszenvedett utolsó másodperces vereségért (ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a magyar csapat később nem jutott ki a pekingi olimpiára).

Az oroszok elleni meccseket viszont nem láttam, így ebbe  posztba a portugálok elleni győzelem került bele.

Ami egyáltalán nem volt magától értetődő. Az oroszok elleni kettős győzelem után Talant Dujshebaev "kimenőt" adott az idősebb kulcsembereinknek és az utolsó két meccsen fiatal játékosoknak adott elsősorban bizonyítási lehetőséget. Ami az egyébként nem nagyon jegyzett portugálokkal szemben nem igért sok jót, lévén őket már az őszi odavágón, a fent nevezett idősebb kulcsemberek jelenlétében is alig bírtuk megverni. Nem véletlen, hogy az orosz kapitány elég kétségbeesetten bámult, amikor Dujshebaev bejelentette az ifjoncok bevetését, nekik ugyanis egyáltalán nem volt mindegy, hogy a magyar csapat "ajándékoz-e" pontokat a portugáloknak.

A szünetben még úgy tűnt, ajándékoz. Bár jól kezdtünk, az első félidő végére fordítottak a rutinos hazaiak és ezt az előnyüket látszólag magabiztosan tartották a második félidő elején is. Ugyanakkor már ebben az időszakban jó volt látni, hogy van, spiritusz a fiúkban, mindenki bátran próbálkozott és az egyéni megoldások mellett egész igéretes összjátékot is mutatott a magyar csikócsapat. Ráadásul láthatólag a végét jobban bírtuk, a fáradó portugálokat öt perccel a vége előtt utolértük és a "money time-ban" - láss csodát - a fiatal Bodó két góljával meg is nyertük a meccset.

Ahogy már mondtam, a nemigen jegyzett portugálok elleni győzelmet nem érdemes túlértékelni. A nemsokára következő Eb-n klasszisokkal keményebb ellenfelek várnak ránk. Ugyanakkor jó volt látni, Dujshebajev képesnek tűnik a "nemlétező utánpótlásból" a ütőképes csapatot kovácsolni. Lehet, hogy ez az ütőképesség egyelőre csak a selejtezőcsoportokban elég, de ha nem akarunk nagyon visszaesni Nagy Laci és kortársai visszavonulásakor, akkor ezekből a fiatalokból már most el kell kezdeni csapatot építeni. A Mocsai féle tutista válogatási elvekkel ez nem nagyon menne, ehhez láthatólag egy bátrabb edző kell és Dujshebajev ilyen. Remélem, a Mission Impossible  (azaz az olimpiai kijutás) esetleges kudarca (ami bizony eléggé papírforma) nem vezet az edző menesztéséhez: ha komolyan vesszük a fiatalítást és a jövő csapatának építését, az egy több éves projekt. Ami nem jelenti azt, hogy nem kell mindent megtenni az Eb-n a kijutásért, de Talant mentalitását ismerve a motiváció nem fog hiányozni.

Én mindenesetre szurkolok azért, hogy beteljesüljön egy álom és a magyar férfi kézilabda válogatott vizitáljon az olimpián.

good.gifMagyarország - Románia 4-3 (férfi futsal Eb selejtező play-off, szeptember 22.)

Videó: Összefoglaló

Nem voltam figyelmes követője eddig a magyar futsalsportnak. Halványan rémlik, hogy általában - a "nagypályásokhoz" hasonlóan - nem vagyunk jelen a nagy világversenyeken, illetve hogy egyszer rendezőként azért szerepeltünk, nem sok sikerrel. Az is rémlik, hogy - nem úgy, mint a nagyok - selejtező play-offot azért többször játszott a válogatott és ezeket általában elbukta, bár általában viszonylag szoros meccseken.

Hogy ilyen előzmények után hogyan akadtam bele a mostani Eb selejtezős play-off párharcunkba, talán magam se tudom. Az rémlik, hogy olvastam a reménykeltő odavágóról (2-2 idegenben az esélyesebb románok ellen), de ez még mindig nem ösztökélt arra, hogy vadásszak a visszavágó közvetítésére, úgyhogy tiszta véletlen volt, hogy rábukkantam az M4-en.

De ha már rábukkantam, elkezdtem nézni. Egész jó volt, bár megjegyzem, láthatólag sokat változott azóta, hogy  gyerekkoromban a téli szünetben a királyi tévén rendszeresen adtak teremfoci tornákat. Egyrészt, régen palánk volt, azaz szinte sose hagyta el a pályát a labda, másrészt akkoriban a nagypályás csapatok (Nyíl, Törő és a többiek) mentek terembe télen, azaz nem léteztek önálló teremfoci játékosok és csapatok.

De hagyjuk a múltat, nézzük, mit tudnak aranylábú futsalosaink. Kezdetnek pl. rögtön lőnek egy gólt, ha ez foci lenne, máris lehetne ráülni az eredményre, mert ezzel továbbjutók vagyunk. De ez futsal, itt ritka az egygólos meccs, a fiúk meg tisztességesen nyomnak tovább, kihagynak pár ordító helyzetet, a rutinos románok meg egy kontrából egyenlítenek, ezzel le is megy az első félidő. A másodikban az elejét megnyomják a vendégek és egy elég szerencsétlen helyzetből büntetőt kapnak, amit be is lőnek. Hátrányban a csapat, továbbjutók a románok. Nyomunk, de akadozgat a gépezet, a románok rutinosan tartják az eredményt, már-már lemondóan legyintek, hogy megint hősiesen bukunk el, de milyen a futsal, egy blokkról lepattanó lövést bekotor a jókor érkező magyar csatár és máris jöhet az idegborzoló hosszabbítás.

Ami megint román rohamokkal kezdődik, büntetőket hibáznak, de aztán itt is egy lecsorgó labdából lesz gól, ez baj, innen már két gól kéne, de nem nagyon akar összejönni semmi. Ilyenkor jön a futsalban a kapuslehozatal, ez amúgy egy kockázatos és nem is annyira látványos állapotot eredményez, a védekező fél sündisznóállásba húzódik, a támadó fél meg hiába van létszámfölényben, azért a biztonság kedvéért főleg hátul adogat, hátha rosszul tolódik a védelem és rá lehet bikázni vagy valakinek üresbe passzolni. Ez eleinte nem tűnik nagyon célravezetőnek, mert a románok jól tolódnak, mindig odaérnek és jól zárják a szögeket, mi meg nem merjük az igazán kockázatos passzokat bevállalni.

Aztán születik egy nagy átlövésgól, a világ végéről ellőtt labda vagy három védő között talál utat, a kapus meg későn látja meg, mire reagálna, az a kapuban van. Már csak 3 perc, de van remény! A románok fáradnak, most már akad helyzetünk, köztük egy ordító kapufa is, de persze az üres kapunk állandó kockázat, néha vissza is jön pár másodprerce a kapus. Aztán a végén jön az igazi dráma, egy román kontrát leszerelünk, hátulról hozzuk fel a labdát, már csak pár másodperc van hátra, előre kell ívelni. Hát íveljük, rávarázsoljuk a magyar csatár fejére, aki megcsúsztatja, a kapus mellett bemegy a kapuba.

Mindezt kb. két másodperccel a lefújás előtt. Ennél drámaibb továbbjutást nehéz elképzelni, nem csoda, hogy a csarnok felrobban, a csapat ölelkezik, én meg a tévé előtt hatalmasat sóhajtok. Ez nagy klasszikus volt!

Annyi megjegyzésem még lenne, hogy az M4 stábja ifjabb Knézyvel az élen teljes hozzánemértésről tett tanúbizonyságot, mert végig a hosszabbítás során azt sulykolták, hogy bármilyen döntetlen esetén büntetőrúgások lesznek. Ez totál hülyeség, természetesen ilyenkor döntetlen esetén is érvényes a fociban mindenütt alkalmazott idegenbeli több gól szabálya. Azaz 3-3-nál még a románok álltak továbbjutásra, de "nagytudású" ifjabbknézynk ekkor már megnyugodva konstatálta, hogy "legalább a büntetők megvannak". Még az sem tűnt fel neki, hogy a magyar csapat továbbra is a kockázatos kapuslehozatalos taktikát alkalmazta, na vajon miért, ha a "büntetők megvoltak"?

Akárhogy is, egy álom beteljesült: jövőre vizitál a magyar futsal válogatott az Európa bajnokságon.

good.gifMagyarország - Norvégia 2-1 (férfi labdarugdosgató Eb selejtező play-off, november 15.)

Videó: Összefoglaló

Azért harminc év után labdarugdosgató világversenyre jutni akkor is nagy eredmény, ha tudjuk, hogy ezt a 24 csapatos bővítésnek köszönhetjük és tudjuk azt is, hogy a magyar foci úgy általában nem tört ki egyik napról a másikra abból a posványból, amiben harminc vagy még több éve dagonyázik.

Sokat gondolkoztam, hogy melyik válogatott meccs legyen az év meccse, mert bizony kötelességszerűen végignéztem majdnem mindet (a finnek elleni helsinki győzelem maradt ki, amit azért sajnálok, mert azon a meccsen állítólag kifejezetten jól jászott a csapat). Lehetett volna a görögök elleni otthoni küzdős, a románok elleni bunkerfocis 0-0, a feröeriek elleni Böde-show, az északírek elleni "mármegintazutolsópercbenkapunkegynyamvadtgólt" vagy éppen a görögök elleni sörmeccs, izé, gólparádé, izé, edzői kisérlet. Ezek valahol mind nagyon jellemzőek a magyar focira.

Sokkal kevésbé jellemzőek, de annál örömtelibbek voltak a norvégok elleni play-off meccsek. Ilyen nyomás alatt magyar csapat régen játszott ilyen összeszedett és céltudatos játékot. Továbbra sem játszottunk szép focit, hagytuk a nálunk labdabiztosabb és kombinatívabb ellenfelet labdát birtokolni, de a támadásaikat lelkes, önfeláldozó és bizony számomra meglepően fegyelmezett és okos játékkal megöltük, a csatáraink meg hozták azokat a kontragólokat, amik régebben annyira hiányoztak.

Objektíven nézve inkább az idegenbeli meccset kéne kiemelni, mert akkor törtük meg a norvég magabiztosságot és magunkkal is akkor hitettük el, hogy meglehet ez, de mégiscsak az itthoni visszavágón jutottunk ki Franciaországba. És hát ezen is jól kellett játszanunk ahhoz, hogy meglegyen az a kijutás. És jól is játszottunk. Kb. ugyanúgy, mint Oslóban: a norvégok birtokolgatták a labdát, mi meg lődözgettünk egy remek kontragólt. Lőhettünk volna még egyet-kettőt, aztán a hajrában lőttünk egy mázlis/brusztolósat, hogy teljes legyen a csoda. A norvég szépítésnek meg örüljenek a norvégok, másnak úgyse nagyon tudnak.

Akárhogy is, egy álom beteljesült: jövőre vizitál a magyar labdarúgó válogatott az Európa bajnokságon.

handball_sad.gifMagyarország - Lengyelország 23-24 (női kézilabda vb nyolcaddöntő, december 17.)

Videó: A teljes meccs

Muhi, Mohács, Világos, Trianon, Nemzethalál, Siralomház. Katarzis, avagy Rió túl messze van. Németh András második dicstelen búcsúja, avagy miért nem azt csinálják a lányok, amit megbeszéltünk.

Nézzük bővebben:

  1. Ezen a meccsen a magyar csapat mind mentálisan (első 15 perc, utolsó 10 perc), mind erőnlétileg (utolsó 10 perc) csődött mondott. Ezért nyilván a játékosok is szégyelhetik magukat (már csak azért is, mert mindenki nézzen csak magába, ne másokra kenje a hibát), de itt elősorban a szakmai stáb a felelős. A mentális felkészítés, a győzni akarás "fejekbe verése" az edzők feladata, az erőnléti felkészítés szintén. Érdekes, hogy pl. amikor KEB volt az edző, sokkal jobban bírta a csapat erőnlétileg. De pl. a sokak által lesajnált Hajdú János két "egymeccses" tornán is bizonyította, hogy azt a bizonyos "egy" meccset képes hozni. Pedig neki Pekingben egy mainál jobb román csapatot kellett legyőznie és a két éve simán legyőzőtt spanyolok se "lengyel kategória".
  2. Szerintem a magyar női kézilabda válogatottnak a játékosállománya alapján ki kellett volna jutnia a 2012-es olimpiára és ki kellett volna jutnia a 2016-osra is. 2012-ben edzői alkalmatlanság (Mátéfi Eszter) miatt nem jutottak ki és most is ez a helyzet, sajnos Németh András felett láhatólag eljárt az idő. Ő szépet alkotott 2000 körül a Fradival, de a válogatottól már 2007-ben is csúnya kudarccal búcsúzott és most még nagyobbat betlizett. Nekem úgy tűnik, külföldi edző és külföldi stáb kellene ide is. Akiktől szerényen és szorgalmasan tanulni kéne a magyar edzőgárdának.
  3. Részletesebb elemzés egy hozzáértőbb tollból itt: Az egymeccses világbajnokság értékelése

Akárhogy is, egy álom meghiúsult: jövőre nem vizitál a magyar női kézilabda válogatott az olimpián.

Ezzel vége is a posztnak, már csak az obligát befejezés van hátra:

Boldog, szurkolásban gazdag új évet kívánok (ahogy láttuk, alkalom lesz rá)!

Szólj hozzá!

Címkék: sport foci vb kézilabda jégkorong női kézilabda eb selejtező férfi kézilabda évértékelő beszéd 2015 legjobb meccsek Eb

Párizsi benyomások

2015.11.05. 07:02 promontor

Párizsban jártunk a nyáron.

Részletes összefoglaló valószínűleg nem lesz, viszont felsorolásszerűen megosztok néhány praktikus és nem praktikus megfigyelést, amolyan vegyesfelvágott jelleggel:

  • 18 év alatt ingyenesek a múzeumok. Nem mindegyik, de a legfontosabbak (Louvre, impresszionisták, Pompidou, stb.) igen. Mindenkinek, még szír illegális bevándorlóknak is. EU polgároknak meg 26 éves korig. Családosok, egyetemisták, irány Párizs!
  • Persze akinek nincs ingyen (azaz a felnőtteknek), annak elég drága. A kisebb múzeumok 7-8, a nagyobbak 10 euró felett vannak (Louvre 15, Musée d'Orsay 11). Mi vettünk Museum Pass-t, így valamivel olcsóbban kijöttünk, viszont a múzeumi napokon holtfáradtan értünk haza, gyakorlatilag tövig koptattuk a lábunkat. A lányok hősiesen bírták...
  • 12 év alatt van félárú jegy a metróra. Pontosabban a szimpla jegyből nincs, de a 10-es gyűjtőből van. Kicsit szívtam a fogam, hogy a nagyobbik kölök pont kifutott belőle. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy neki is gyerekjegyet vegyünk, de aztán a becsület győzőtt. Ahhoz képest, mennyibe volt ez az út, az a kb. összesen húsz euro pluszköltség már nem osztott, nem szorzott.
  • Diákoknak (26 éves korig) van hétvégi jegy is. Gondoltam én. Aztán amikor vettem volna egyet, akkor azt írta ki az automata, hogy Saturday or Sunday, azaz hétvégi jegy, de csak egy napra. Ezen kicsit felhúztam magam, mert a közlekedési vállalat honlapján található francia szöveg alapján én ezt hétvégi jegynek gondoltam. És amikor este újraolvastam a leírást a RATP honlapján, akkor is: mert egy napijegy esetén mi értelme weekend ticketnek hívni és főleg mi értelme azt írni, hogy a jegy érvényes az első nap 0. órájától az utolsó nap. 24. órájáig, ha az első nap ugyanaz, mint az utolsó. Persze lehet, hogy a Google Translate alapú francia tudásom nem tökéletes, de ha már itt tartunk, azért az elég snassz, hogy a jegyfajtákról nincs angol nyelvű leírás. Pedig még a provinciális Budapesten is sikerült összehozni ilyet a BKK-nak...
  • A metró és a HÉV (franciául RER) hálózat amúgy mintaszerű sűrűségű, bárhova el lehet jutni velük. A design nekem tetszik, a jellegzetes fényes fehér csempe, a kovácsoltvas, szecessziós feljárók szépen illenek a párizsi hangulathoz. Megjegyzem, mozgólépcsővel és lifttel igencsak kevéssé ellátott a metró, a hosszú, szűk és néha világvárosiasan büdös (értsd: a design másik értelmezése az, hogy erősen illemhelyszerű, amit a helyenként markáns ammóniaszag is megerősít...) folyosókat rengeteg lépcső tagolja, a "lejárjuk a lábunkat, míg átszállunk vagy éppen felérünk a felszínre" effektus természetes velejárója a párizsi metrózásnak. A 4-es metró ikerállomásait védelmező budapesti álláspontot ("Ha a mozgólépcsők egy közös állomás két széléről indulnak, akkor is óriási maradt volna a gyaloglási távolság.") az átlag párizsi valószínűleg értetlenkedve fogadná.
  • Valamennyire érthető, hogy a 14 (+2 elágazás) metró és 5 RER vonallal rendelkező hálózat egyes szakaszait időnként felújítás vagy karbantartás miatt lezárják, de az akkor is fájt, hogy a Versailles-ba menő turistamágnes RER C vonal városi szakaszának felújítására a turistaszezon csúcsának számító augusztust találták a legalkalmasabbnak a könnyed franciák. Ez nekünk két plusz átszállást és kb. 40 perc utazási időt jelentett. A másik "tust" a 13-es metróvonal Basilique de St. Denis metróállomásának időleges lezárása jelentette, az emiatt szükséges átszállásokat végül nem vállaltuk be, így a francia királyok temetezési helyéül szolgáló híres katedrális megtekintése ezúttal kimaradt a programunkból.
  • A két évvel ezelőtti bajor utazásunk sorcsökkentő megoldásait sajnos korlátozottan tudtuk alkalmazni Párizsban. Az Eiffel torony az én hibám, korábban kellett volna kapcsolnom. Kb. egy héttel az utazás előtt mindenesetre már nem volt elérhető jegy egyik napra sem, így kénytelenek voltunk végigállni a kb. 80 perces sort. (Ez lehetett volna több, ha nem kb. a nyitásra megyünk és lehetett volna kevesebb, ha a könnyed és nagyvonalú franciák nem negyedóra késéssel nyitják meg a kaput. Na jó, akkor is valamivel kevesebb lett volna, ha a lépcsőn megyünk fel, az a sor lényegesen rövidebb volt, de a lányok nem vállalták be.) Aztán vártunk még kb. félórát a másodikon, ahol át kell szállni a csúcsra menő liftre. Ezt amúgy nem panaszképp mondom, az Eiffel torony egy mérnökembernek mindenképp kihagyhatatlan célpont és hát a legutóbbi (1995) még eléggé low-budget párizsi utam során kihagytam, azaz most mindenképp pótolni illett.
  • Meglepő módon a leghosszabb sort nem az Eiffel toronynál, hanem Versailles-ban kellett kiállnunk. Ez annyiban persze nem meglepő, hogy a híres kastélykomplexum turistatömegeket vonz, annyiban viszont nekem csalódás volt, hogy naívan abban reménykedtem, hogy a Paris Museum Pass-unk majd viszonylag gyors bejutást biztosít majd. Hát nem biztosított. A biztonsági ellenőrzés volt az első akadály és ahhoz csak egyetlen sort alakítottak ki. Így viszont valamivel több, mint másfél órát töltöttünk a kapuk előtt. Ezt se bánom. Versailles szintén kimaradt anno és szintén nagyon készültem a pótlásra. A palota csodálatos, mindenképp látni kell. Illetve pontosítok: nem annyira csodálatos, mint inkább elképesztően pompázatos és fényűző. Birodalmi, na. Ebben van valami ellenszenves egy magamfajta kisországbéli kurucnak, de ezzel együtt is ezt azért egyszer látni kell.
  • Ami viszont pont a pompázatosság és fényűzés szempontjából csalódást keltett, az a kastély parkja, ami bizony elég "kopottas" volt számomra. Ennek talán az egyik oka a franciák által kedvelt apró homokszerű fehér aprókavicsos borítás, amitől az ember cipője (és a nadrágja is, amúgy) kb. öt perc alatt poros lesz, de igazából a rengeteg nem működő szökőkút, kopottas pavilonocska vagy éppen üres medence is inkább hanyatlást, mint napkirályi pompát idézett.
  • Szerencsére a már említett Museum Pass azért biztosított előjogokat: a Louvre és a Musée d'Orsay teljesen külön sort biztosított már a biztonsági ellenőrzéshez is a bérleteseknek, így ide viszonylag gyorsan be lehetett jutni.
  • Budapesti Bubis felhasználóként elvileg logikusan adódna, hogy Párizsban kipróbáljuk a Velibet, de ez nem történt meg, lévén a kisebbik kölök még túl kicsi hozzá. Így aztán a Velib kimaradt, de azért igyekeztem figyelni, vajon mennyire interálódott be a városi létbe a közbringa. Nos, eléggé. A nagyobb utak szélén elég gyakran láttunk bringasávot, és elég sokan használták is, sajáttal és Velibbel is. Nem amszterdami mértékben persze, de azért elég sokan, talán valamivel többen, mint Pesten, de persze forgalomszámlálást nem végeztem, szóval a fene tudja. A kis utcákban is rendszeresen láttunk bringásokat, könnyed párizsias módra centizgették az autókat, akik hasonlóképp könnyed párizsias módon centizgették vissza a bringásokat. Ez elvileg nem hangzik túl rokonszenvesen, de igazából nem volt veszélyes, mert általában kis sebességgel és kis sebességkülönbséggel végrehajtott zsonglőrködésekről volt szó, ami nem hordozott magában komoly balesetveszélyt. Pontosabban koccanásveszélyt nagyon is, de sérülésveszélyt nem.
  • Párizsba az obligát Erfransz mellett három fapados is repül, mi a fapados blog idevágó remek cikke alapján  a Transaviát és ezáltal az Orly-t választottuk, ez abszolút bejött. Fapadosban kezdők vagyunk (ez volt a 2. számú próbálkozás), ezért kicsit féltünk a csomagokkal, meg a ferihegyi bádogszaunával kapcsolatos mizériáktól, de félelmeink alaptalannak bizonyultak. Ehhez persze kellett, hogy betartsuk a csomagokra vonatkozó szabályokat (meglepő módon remekül befértünk két gurulósba és két hátizsákba, pedig tíz napra mentünk és még laptopot is vittünk), de akárhogy is, a beszállás egész gyorsan és flottul ment. Szóval a fapados hozta azt, amit az egyszeri utas elvár tőle, elvitt A-ból B-be különösebb utasszívatások nélkül. Az Orly is remek választás, fejenként két jeggyel, egy villamos-metró átszállással gyakorlatilag bármely párizsi címre el lehet jutni teljesen normálisan.
  • Sokáig kerestünk megfizethető szállást, elsősorban a Booking.com-on vadásztunk, elég elkeserítő árakat találtunk csak. Aztán a már említett cikkben valaki javasolta a Homelidays.com-ot, azt is megnéztük ez egy amolyan francia booking.com-os portálnak tűnt. Ránézésre is bővebb volt a kinálat, mint a bookingon, találtam is rajta egy álomapartmant, Marais negyed, két szoba, felújított tetőtér, kb. 60 euro/éj, már majdnem megyek lelkesen mutatni a családnak, de aztán látom, hogy előleget kell utalni és kezdek gyanakodni, hogy túl szép ez az ajánlat. Kutakodom tovább kicsit a neten és találok pár panaszkodó posztot, hogy ezen a portálon gyakran kamu apartmanokkal vágják át az utazókat. Nézem tovább a portált, olvasom (pontosabban próbálom google translate segítségével megérteni) a portál ászf-jét, és hát benne van, hogy ők csak közvetítenek, nem ellenőriznek senkit, foglalás csak saját felelősségre. OK, hát akkor a homelidays-ről ennyit.
  • Azért csak találtunk szállást, de kicsit kijjebb kellett mennünk. Elkezdtem Párizs környéki szállásokat nézni metróvonalak mentén, így akadtam rá egy szállásra Creteil-ben, ez egy francia apartmanszállólánc, végül náluk foglaltunk. Alapvetően elégedettek voltunk velük, azt adja, amit igér, egy dolgot tudok tanácsolni annak, aki idetéved, ha lehet kérjen tartalék csipkártyát az ajtóhoz, mi először csak egyet kaptunk és az egyik este ez elromlott, persze recepció már nem volt, nem kevés telefonálásba került mire bejutottunk. A javukra szóljon, hogy kompenzáció gyanánt kaptunk egy ingyenreggelit.
  • A francia fine diningot érthető okokból kihagytuk, így 1-2-3 Mislencsillagos Csodaétteremben se voltunk. Remek bagetteket és sajtokat vettünk a közértben esténként, illetve lassacskán egy üveg bordói vörösbort is elszopogattunk hozzájuk. A városban általában szendvicset ettünk. Pár alkalommal tettünk csak kivételt, a Quartier Latinben, a Saint-Séverin környékén van sok kis étterem, amelyik 10-12-15 euróért háromfogásos turistamenüt kínál, itt kétszer ettünk. Ezek előnye, hogy minden fogáshoz több ajánlat is van illetve hogy szerepelnek a turisták számára elengedhetetlen ételek, úgymint békacomb (megvolt), csiga (kihagytuk), hagymaleves (semmivel se jobb, mint itthon), creme bulee (megvolt) és hasonlók. Egyszer ettünk egy hasonló menüt a Montmartre-on is egy hangulatos, de sokkal tömötteb helyen is, az se volt rossz.
  • A francia fagyit többször teszteltük a gyerekek kérésére. Elég ócska.
  • Disneyland kimaradt. Nemcsak azért, mert rohadt drága, hanem azért is, mert a beszámolók szerint augusztusban hatalmas sorok vannak mindenhol. És ugyebár egy kurvadrága vidámparkban nem azzal akarom tölteni a napomat, hogy sorbanállok, arról nem is beszélve, hogy emiatt az maradjon meg a gyerekekben, hogy mennyi jó attrakcióról maradtak le a az órás sorállások miatt. Erről aztán a csajokat is meglepően könnyen sikerült meggyőzni.
  • Belefutottunk viszont egy meglepetés nyári vidámparkba a Tuileriák kertjében, ez az előzmények után kihagyhatatlan volt. Nyilvánvalóan lehetetlen volt az orrunk előtt elterülő vurstlira nemet mondanunk a kölköknek. Persze szívtam a fogam, mert egy-egy attrakció 3-5 eurót kóstált fejenként, végül abban maradtunk, hogy amikor arra járunk (és hát azért jártunk arra többször is, elég centrális hely, ugyebár), beugrunk egy-két körre. Így valamennyire kordában tartottuk a költségeket, de azért a gyerkőcöknek is jutott valami.

Hoppá, most látom csak, hogy a sok praktikum között elveszett maga a város. Az alábbiakban pár lelkendező pont arról, mit kell szerintem látni:

  • Gótikus katedrális és rózsaablakrajongóknak (mint pl. én is) a Notre Dame mellett kihagyhatatlan a Sainte Chapelle és a St. Denis katedrális (amit mi a már említett okokból mégiscsak kihagytunk). Akinek ez nem elég, az Párizs szűkebb és tágabb környékén több kirándulást is tehet (pl. Reims, Rouen, Beauvais), a mi választottunk Chartres volt, ahol mellesleg nem csak tényleg csodálatos katedrálist élveztük, hanem a kisvárosi nyugalmat is. Hiába Párizs már néha sok volt nekünk.
  • Valószínűleg a kisebbséghez tartozom, de nekem nagyon bejön a Defense negyed. Ez az a hely, ami ugyan a XX. század terméke, de én még a XXI. század elején is kellően futurisztikusnak érzem, mintha egy sci-fi díszletei között járkálnék. Továbbá azt is gondolom, hogy a Defense jó példa arra, hogy a kortárs "acélüvegkockagyártó" építészet is képes minőségi épületek előállítására. Én még a sokak által emlegetett elidegenítő, embertelen kockaváros effektust se érzem, valahogy van benne élet. Persze nem annyi, mint a szomszédos Párizsban, de ahhoz képest, hogy egy elővárosról beszélünk, nem rossz ez.
  • Persze Párizs azért jobb. Nehéz megmondani melyik negyedet, épületet szerettem a legjobban, így következzen egy szubjektív felsorolás.
    • Szeretem a Marais negyedet, azon belül is a kedvencem a Vogézek tere.
    • Tetszik a Pompidou center környéke és a '95-ös első nagy párizsi utam során nagyon szerettem a közeli Les Halles komplexumot, elsősorban persze a parkját. Ezúttal ebből keveset élvezhettünk, mert a Les Halles-t éppen átépítik, sajna.
    • Szeretem a Luxemburg palota kertjét, sőt igazából minden párizsi parkot szeretek, a már említett tipikus porosító fehérkavicsosos borítás ellenére. Pontosabban nem annyira a parkok szépek (bár azért azok), mint inkább a hangulatuk megkapó, amit a tömegesen piknikező franciák teremtenek meg, akik sokkal természetesebben használják és élvezik a parkjaikat, mint mi.
    • Szeretem a párizsi utcakép tipikus elemeit: a kovácsoltvas erkélyeket, a keskeny saroképületeket, a patisserie-ket, a boulangerie-ket, és egyéberie-ket.

Szóval Párizs gyönyörű, varázslatos hely. Jó volt ott lenni.

paris2015bypromontorblog_478x398.jpg

Frissítés, 2015. november 14-én:

Mielőtt véglegesítettem, többször átolvastam a posztot, hogy nem felejtettem-e el megemlíteni valamit. Az ilyen "sok apró emléket, benyomást felsorolunk" jellegű irásoknál mindig ott motoszkál bennem, hogy valamit biztos kihagytam.

Hát most az egyik kimaradt gondolatra már emlékszem:

Párizsban sokszor találkoztunk a terrorveszély apró jeleivel, a minden múzeumban kötelező csomagátvilágítással, a parkokban, forgalmas tereken, nevezetességek közelében néha felbukkanó rendőrőkkel vagy éppen sisakos, állig felfegyverzett terrorelhárítókkal. 2001 szeptembere vagy éppen Charlie Hebdo óta ez nem meglepő és felesleges túlzásnak se éreztük. Hogy mennyire nem volt az, az tegnap este óta még egyértelműbb. Sajnos.

Biztos lehetne okos mndatokat írni terrorról, fanatizmusról, szabadságról, nemfélésről. Ezeket meghagyom a nálam bölcsebbeknek.

Marad a részvét és az együttérzés egy csodálatos város csodálatos lakóival...

3 komment

Címkék: utazás franciaország párizs

Paulus Velocipedus - Három év múlva

2015.09.26. 08:45 promontor

"Biciklizni kezdtem" - nyilatkoztattam ki bő három éve. Aztán megosztottam az első és a második év tapasztalatait. Azóta is biciklizem, ez a poszt a harmadik évről szól. Rövidebb lesz, mint az eddigiek, nem kell félni.

Mennyit bicikliztem?

Itt a válasz:

sportstracker_003_01092015_064218c_478x130.jpg

Éljen, megdőlt a rekord és átléptem a 3000 kilométeres álomhatárt. Az okok (nem számítások, hanem inkább érzések alapján) a következők:

  • Most már többnyire a Lágymányosi hídat használom munkába járásra, az pedig egy kicsit hosszabb útvonal, mintha a Szabadság hídon megyek. Utóbbit mostanában akkor használom csak, ha "gyorsan" haza kell érnem.
  • A gyerekekkel csinálunk mostanában kisebb köröket a környéken. Nem komoly túrák ezek, pár kilométer alkalmanként, de talán egy százast már hozzád az eredményhez.
  • És ugye itt van a Bubizás. Azt meg nem is írtam még, hogy újra Bubizok, nyár elején öten összedobtunk a kollégákkal egy közös éves bérletet, így azóta beesik pár városi kilométer Bubiból is, bár nem mindegyik Bubimenetet mérem, ha csak egy-két állomásnyit megyek, azért nem indítom el a trackert.

Szerelések

Nem volt olcsó év, az első félévről már írtam. A másodikban is voltak váratlan kiadások. Egyrészt tönkrement a támasztó és mivel egy beépített és egyben szerelhetetlen darab volt (tiszteltetem a tervezőt), le kellett fűrészeltetnem. És persze kellett egy új támasztó, amivel amúgy nem vagyok nagyon boldog, a hátsó keréknél van és jóval kevésbé stabil, mint a régi, de középre sajnos nem lehet új támasztót tenni. (Mondtam, tiszteltetem a tervezőt.)

Aztán eltőrt a hajtókar:

schwinncsepel_2015_04_13_001c_478x284.jpg

A szerelő meg azt tanácsolta, cseréljük le a láncot (nagyon megnyúlt) és a racsnit (rettenetesen kopott) is, hagytam magam meggyőzni (már az előző is ezt mondta), ez is kb. egy huszasba fájt.

Egy bizonyos ponton komolyan fontolóra vettem, hogy ami elég, az elég, jöjjön egy új bicaj. Ki is néztem a weben egy Neuzer X-Streetet, csak aztán amikor meg is szerettem volna nézni, akkor sehol se volt. Csak rendelésre van, mondták, ami csapdahelyzet, mert addig nem rendelem meg, amig nem nézhetem-tapizhatom meg és ülhetek fel rá netán. Aztán jöttek egyéb kiadások, amik elterelték a figyelmemet és a fentebb említett hajtáscsere után levettem a napirendről az új bringát.

További költségvetési tételek

Mármint a sajátomat. Merthogy a legkomolyabb kiadási tétel nem is a saját bringám volt, hanem a lányoké, ők ugyanis nem átallanak nőni, illetve a régi bringát kinőni, így aztán kellett nekik új bringa. Meg az asszonynak is: neki eddig nem volt, az enyémet használta hétvégenként, de vérszemet kapott és közölte, jó lenne neki is egy saját, mert akkor például ő is is tudná néha vinni a gyerkőcöket, meg netán négyesben is tudnánk menni bringázni.

Ez utóbbiből egyelőre csak néhány alkalom valósult meg és a közeli cukrászda volt a legtávolabbi pont, ameddig eljutottunk, de titkon reménykedem, hogy a Kopaszi Gát vagy éppen a Bikás Park sem elérhetetlen célpont.

Amíg ezek megvalósulnak, addig meg irigykedve olvasom Zita bringás beszámolóit...

Kilátások

Újabb rekorddöntést kevéssé valószínűsítek, bár nem is zárható ki. Elsősorban a családi tekerések gyakoriságán fog múlni a dolog.

Illetve itt van még a Petőfi híd kérdése.

Ezt eddig ritkán használtam. A járdát egyszer próbáltam, még az elején: nagyon keskenynek találtam, ráadásul a pesti oldalon lépcsőzni kellett, így azóta bojkottálom. Az úttestre meg kora reggelenként merészkedek néha ki, kb. kéthavonta egyszer. Máskor nemigen, sajna a gépjármű forgalom sűrű és "természetesen" muszáj rajta 70-el átszáguldani, hogy aztán a piros lámpához odaérve maradjon ideje a tisztelt úrvezetőknek a pesti dugókat meg a hülye közlekedésszervezőket szidni.

Most viszont elkezdtek bringasávokat kialakítani a hídfőknél. Az egyelőre nem világos, hogy magán a hídon mi lesz, illetve azt tudom, hogy alapvetően a járdán lesz egyirányú bringagyalog, de az még kérdés, hogy lesz-e a Margit hídhoz hasonlóan az úttesten kerékpáros nyom. Ha lesz, akkor egy két próbát biztos teszek majd vele. Sőt valószínűleg a járdás verziónak is adok egy újabb esélyt, bár hogy őszinte legyek, azt nagyon rossz megoldásnak tartom.

Viszont ha akármelyik változatban beválna a Petőfi híd, az valószínűleg távolságcsökkenéshez vezet majd. Jövőre meglátjuk.

Szólj hozzá!

Címkék: budapest közlekedés kerékpár bicikli kresz critical mass kritikus tömeg bringázz munkába Csepel Petőfi híd paulus velocipedus trilógia Neuzer X-Street