Na, hát akkor miről is szólna az első igazi blogbejegyzésem, ha nem egy igazán értelmetlen magyar témáról, a magyar labdavagdosó válogatottról. Ez van, sajna így nőttem fel, fociztunk a téren, megbeszéltük a Fradi-Dózsa meccseket, és persze szurkoltunk a válogatottnak. Tekintettel arra, hogy ez a hetvenes évek második felében és a nyolcvanas évek első felében történt, arra szocializálódtunk, hogy a vb-re illik kijutni, hogy aztán ott a csoportmeccsek után kiessünk. Így utólag nem is volt rossz, de ennek '86 után vége szakadt, és azóta hiába tudom az eszemmel, hogy nem kéne magamat idegesítenem az aktuális lebőgésünkkel, a beidegződések erősebbek: ha meccs van, oda kell ülni a tévé elé és szurkolni kell.

Hát nem is tudom, melyik a jobbik eset, amikor egy teljesen reménytelen csapatot látok Kisinyovban, vagy amikor egy szerethető, igyekvő társulat produkál egy izgalmas meccset az aktuális Európa bajnok ellen. A kisinyovi meccs racionális szemmel nézve sokkal jobb, mert félóra után van esélyem felállni és kikapcsolni a tévét, ezzel megmentvén egy órát az életemből valami értelmesebb tevékenység számára. A görög meccs sajna izgalmasabban alakult, a csapat is produkált egész szép jeleneteket, meg lehetett egy darabig hinni a győzelemben, szóval ezt ugye végigüli az ember, aztán a végén káromkodik egyet, hogy már megint zakó. Összességében ez utóbbi sokkal frusztrálóbb, akkor már inkább Kisinyov.

Naszóval, akkor egy kis elemzés, mert hiába mondja a Várhidi, hogy ne akarjon mindenki szakmázni, (ld. http://www.inforadio.hu/hir/sport/hir-162513), a foci bizony attól is  érdekes, hogy mindenki ért hozzá, így természetesen én is. Úgyhogy most egy kis csakazértis szakmázás következik, bár senki ne várjon nagy meglepetéseket, szerintem rajtam kívűl többszázezer ösztönös edzőzseninek vannak hasonló meglátásai.

Először is nézzük a moldovai fiaskót, ami ugye szépen illeszkedik a sorba, Lichtenstein, Izland, Málta jut eszembe így hirtelen. Vagy leginkább Lettország, mert oda ís úgy ment a csapat, hogy alkkor majd megmutatjuk, megverjük őket szépen idegenben, ahogy azt a nagyoknak kell. Szépen nekik estünk, benyomtuk őket a kapu elé, még tán helyzetünk is akadt, aztán jött egy ellentámadás, a bekapott gól, aztán gyorsan még egy, és már el is úszott a meccs, már az elején.

Nem lehetne egyszer tudomásul venni, hogy mi egy gyenge csapat vagyunk, középszerű csatársorral és kifejezetten bizonytalan védelemmel? Hogy ennek a csapatnak nem azt kéne játszania idegenben, hogy beszorítjuk az ellenfelet? Persze lehet mondani, hogy betlizett a Fülöp az első gólnál, meg hogy a második gól egy szerencsésen eltalált lövés volt, csak sajnos mindig van valami váratlan balszerencse, amiből mi kapunk gólt és nem az ellen. Átok sújt minket, na. De vissza az én javaslatomhoz: nem lehetne szerényebben állni az idegenbeli meccsekhez, még Moldova ellen is?  Szépen beállítani az egész csapatot védekezni, tessék tömörülni, csúszni-mászni, lezárni a középpályát, ne tudjon egy csatár egy csel után beszabadulni a 16-osra, vagy húszról csakúgy lövöldözni. Aztán ha szerencsénk van, egy elől bóklászó csatárral lövünk egy gólt, és talán nem kapunk egynél többet, ez már döntetlenre jó. Gelleinek bevált ez a lengyelek ellen, bevált a svédek ellen, idegenben, lett is belőle két döntetlen, azzal még jól álltunk.

És ugye hány pontra is lett volna szükségünk a negyedik helyhez ezen a két utolsó meccsen (beszámítva a papírforma bosnyák vereséget Isztambulban)? Hát pont egyre, azaz egyetlen kis döntetlenre. Akkor meg nem lett volna jobb egy kicsit óvatosabban játszani Kisinyovban? Egy kiscsapatos betömörülő védekezéssel azért még egy gyengébb napot kifogó magyar csapat is összehozhatta volna már Moldova ellen azt a döntetlent. Mellesleg, ha nem jön be, és mondjuk kikapunk a klasszis moldávoktól, de mondjuk csak egy góllal, már az is jobb lett volna: akkor most ötödikek lennénk.

Ha már arról a hiányzó döntetlenről beszélünk: a görög meccs második félidejének elején hősiesen beszorítottuk a görögöket a kapujuk elé, hajtottunk a vezetésért, kis szerencsével meg is szerezhettük volna. Miért volt mégis rossz előérzetem a kihagyott helyzetek uán, hogy baj lesz ebből? Talán csak nem azért, mert egy magyar válogatott törvényszerűen kap kontrából gólt, amikor kitámad, még a görögöktől gyengébb csapatoktól is? Nem lett volna okosabb itt is egy kicsit óvatosabban játszani, nem egyedül hagyni szerencsétlen védőinket, akik köztudottan nem tudnak mit kezdeni a kontrákkal, a gyors és technikás csatárokkal? Az 1-1 nekünk meghozta volna a 4. helyet a csoportban, mi a francnak kellett fejjel menni a falnak? Ja persze, a dicsőség, meg a magyar virtus, hát igen. Szerintem eszetlenség.

Különben is, visszatérve még az első meccsre: a moldávok az előző három tétmeccsükön idegenben verték Máltát és a bosnyákokat, otthon pontot vettek el e törököktől: ez a mi szintünkön már figyelemre méltó eljesítmény, mi ugyanebben a konfigurációban 4 ponttal kevesebbet gyüjtöttünk: szóval szerintem illett volna óvatosan állni ehhez a kisinyovi kiránduláshoz.

Na, akkor most essünk neki a görög sorstragédiának. Vagy inkább bohózat. Szó se róla, szépen hajtottak a srácok és produkáltak néhány szép jelenetet és remek helyzeteket hagytak ki. "Biztató" volt a játék, a "jövő" csapatát épitjük, hát most még sok volt nekik a rutinos görög csapat de majd jövőre. Vagy azután (Vagy 121 év múlva...). Meg különben is, a helyzetek alapján nekünk kellett volna győzni. Meg különben is, rohadt partjelző, nem is volt les! Győzelmet érdemeltünk volna, de nem volt szerencsénk!

Hát nem, nem volt. Sosincs. Minden sorozatban van néhány heroikus meccsünk, ahol egész jól játszunk, de végül elbukunk. 1-2 a svédek ellen Gellei alatt, aztán 1-2 a lengyelek ellen, ugyancsak vele. 0-1 megint a svédek ellen Lothar őrgróffal, 0-3 mostanában a törökök ellen, de ott is milyen jól ment, 60 percig. Szóval igen, ezt mindig hozzuk, hogy egy-két meccsen szépen játszunk lehet utána nyilatkozni, hogy azért a jövőre nézve bíztató a játék, meg minden. Csak a jövő, amikor eljön, akkor Málta van, meg Moldova, meg Lettország.

De hogy visszatérjek a görög meccsre: volt egy szerencsés gólunk, megpattant a védőn a labda, át a kapus fölött. Ha nem pattan meg, kapura se megy, bedobás lett volna. Aztán löttünk még egy gólt, a Vanczák. Csak sajnos öngólt. Dehát mit várjunk a Vanczáktól? Már a mozgásán látszik, hogy képtelen labdát kezelni, nem lát a pályán, darabos a mozgása. Hát ő az a védő, akinek a válogatottban a helye? Valószínűleg igen, a többiek még silányabbak. Csak akkor ne csodálkozzunk azon, hogy a védelmünk meccsenként kb. két gólt hoz öszze (12 meccsen 22-t, ebben a selejtezősorozatban). De ne bántsuk csak a védelmünket. Ízlelgessük a világhírű ("technikás", "szellemes", stb.) magyar csatárok és középpályások neveit: Buzsáky, Gera, Priskin. Hány gólt is lőttek a moldávoknak és a görögöknek? Egyet. Azt, ami megpattant a védőn. De hosszabb távon se jön ki nagyon a "technikás" és "szellemes" magyar csatársor fölénye: ebben a selejtezősorozatban 12 meccsen 11 gólt löttünk, meccsenként sem jött ki az 1 gól.

Végeredményben a "biztató" jelek ellenére 6. lett a csapat a csoportban, az utolsó két meccsen 0 pontot szerezve, pedig csak egyetlen egy pontocska kellett volna ahhoz az áhított negyedik helyhez. És mint tudjuk, ezek a helyezések fontosak, mert lassan a mi csapatunk lesz egy kalapban Andorrával meg San Marino-val.

Ezzel nem akarom azt mondani, hogy nem értékelem Várhidit és a fiatal kis csapatát. Játszottak néhány szép és izgalmas meccset, ahol többet érdemeltek volna a vereségnél. Némelyik fiatal csatárunk tényleg egész jó, pár év múlva talán a helyzeteket is belövik. Persze legalább hármat kéne lőniük, mert sajnos négy épkézláb védőnk nemigen lesz az elkövetkező évtizedben. Dehát a Real is ezt csinálja, a védelem be-be kap gólokat. a csatárok meg lőnek többet. Szóval nem tartom kizártnak, hogy ez a csapat eléri azt a szintet, hogy a selejtezőcsoportból kis szerencsével akár tovább is jut, és ezzel beállítja gyerekkorom álomcsapatának "rekordját". És ezzel speciel elégedett is lennék.

Szóval nem kéne a Várhidit kirúgni. Mi lenne, ha végigcsinálna legalább négy évet, vagy hatot? Mondjuk a következő sorozatban kitüzzük célul a negyedik helyet a csoportban, aztán meg a harmadikat. Ha összeszoktatja a csapatot, esetleg időközben visszafogad néhány idősebb rókát (pl. Huszti), beépít néhány újabb ifjú titánt a Várszegi féle focisuliból, akkor ez a csapat 2012 táján küzdhetne a továbbjutásért.

Aztán lehetne fogadni, mi lesz előbb: eurónk, vagy világversenyre kijutó focicsapatunk. Én meg kaphatnék szívinfarktust minden meccsükön.