HTML

PromontorBlog

Mozik, utazások, fotózás. Budapest, Újbuda. Fogyasztóvédelmi füstölgések. Sportkommentárok. Sörélmények. Rendkívül eredeti, ugye...

Friss topikok

Ők meg látogatnak

free counters (2008 november 28. óta)

Őket hirdetem

Bloggerunió

Magamat hirdetem

Első Magyar Háromcsillagos SuperBlog!

Ezt szívom

Budapest szmogtérképe

Ehhez próbálom tartani magam

Ehhez próbáld tartani magad

Creative Commons Licenc

Férfi kézilabda EB 2012

Férfi kézilabda EB 2012

Férfi kézilabda VB 2011

Férfi kézilabda VB 2011

Női kézilabda EB 2010

Női kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda VB 2009

Férfi kézilabda VB 2009

Női kézilabda EB 2008

Női kézilabda EB 2008

Férfi kézilabda EB 2008

Férfi kézilabda EB 2008

Női kézilabda VB 2007

Női kézilabda VB 2007

Tokióban jártam 7. (V. 21-22.)

2008.05.23. 17:23 promontor

Május 21. (bevásárlás, pakolás)

Ahogy írtam tegnap, bementem a konferenciára. Megérte, mindkét előadást Kishor Trivedi tartotta, remek pasi, kicsit nárcisztikus alkat, de van humora és van is mire büszkének lennie.

Ráadásul a hozzám hasonló földhözragadt mérnökök számára kifejezetten hasznos volt, hogy végre nem egy olyan tipikus tudományos előadást kellett meghallgatnom, amelyben egy szakterület egészen kis részletkérdésében elért legújabb eredményecskéjét fejtegeti valaki hosszasan, elmagyarázva, hogy ha ezt az apróságot másképp csináljuk, mint eddig, akkor 3,14%-al jobb eredményt is elérhetünk, persze csak ha teljesül 27 peremfeltétel (ennek elmagyarázása húsz oldal érthetetlen levezetés mindenféle hieroglif képletekkel, amikből jó, ha egy integráljelet néha felismerek), továbbá elmondja, hogy milyen további kutatások vezethetnek esetleges újabb 1,23% javuláshoz, de az ezzel járó peremfeltételeket és további tízoldalas levezetést majd csak a következő évi konferencián fogjuk megtudni. (Félreértés ne essék, nem akarom a tudományos munkát lebecsülni, nagyon is fontos az, csak nem az én világom. Nyilván egy tudós számára meg mondjuk az én mérnöki világom részletei érdektelenek...)

Ezzel szemben tartott két könnyed, de azért informatív előadást. Az elsőben a nagy megbízhatóság, illetve a nagy elérhetőség területének néhány alapfogalmát, illetve az azzal kapcsolatos tévedéseket vette számba, ami azért érdekes, mert az elterjedt tévedések kapcsán tisztázhatta az alapfogalmak tényleges tartalmát. A második előadás még érdekesebb volt, amennyiben a szoftver hibák típusairól, és a szoftver öregedés fogalmáról beszélt, (ami elég különösen hangzik, de aztán elég jól elmagyarázta a dolgot). Azt is elmagyarázta, hogy mi a tudományos oka annak a közkeletű jelenségnek, hogy egy szoftver rendszert újraindítással gyógyíthatunk, illetve elég sokat beszélt a megelőző újraindítások különböző módszereiről (www.software-rejuvenation.com). A legtöbb dologról ezek közül tulajdonképpen már hallottam, de azért ez a jól összeszedett, szellemesen előadott anyag így is "megvilágosított".

Aztán gyorsan le is léptem utána. Szuvenírvásárlásra a szombaton már meglátogatott Nakamise piac lett volna a legjobb, de az túl messze volt, így helyette némi internetes keresgélés után a közeli Oriental Bazaar boltot néztem ki, a már szintén említett Harajukuban, két megállónyira Shinjukutól.

De előbb irány a szálloda, ledobtam a laptopot, magamhoz vettem a fényképezőgépet és még átugrottam a szomszédos városházába, amelynek a déli kilátótornyát vasárnap lekéstem. Most sikerült feljutnom, bár nagyon ramaty párás idő volt, nem is lettek nagyon jók a képek. De a kilátás Shibuya és Roppongi felé mindenképp megérte a gyors vizitet.

Aztán gyerünk shoppingolni. Az Oriental Bazaar tényleg nem olyan jó, mint a Nakamise piac, de azért elmegy, majd egy órát elnézelődtem, pontosabban nem csak nézelődtem, hanem vásárolgattam is. Utána beugrottam egy játékboltba a csajoknak a kötelező babát és összerakós játékokat megvenni. Végül irány a Tokyu Hands, egyfajta háztartási és barkács áruház, itt is vettem egy-két apróságot. Mire végeztem, már kilenc fele járt. Még beugrottam egy kis közértbe egy két édességféleségért szóróanyagnak, aztán irány a szálloda, ahol a német kollégákkal megbeszéltük, hogy a legfelsőbb emeleti bárban beváltjuk az ingyenitalra jogosító kuponunkat. Ezzel jól el is ment az idő, legalább két órát beszélgettünk mindenféléről.

Ami csupán azért volt baj, mert még nem csomagoltam be. A pakolás ráadásul elég sokáig tartott, mert ugyan visszafele kevesebbet kell hajtogatni (lévén a ruha nagy része szennyes), viszont sok volt az ajándék. Közben elkortyolgattam a Sapporo sörgyár néhány termékét (Sapporo, Yebisu), így nagyon későn, de meglehetősen vidáman tértem nyugovóra.


Május 22. (a hazaút)

A hosszú nap. Kelés háromnegyed hatkor, 7.07-kor indul a Narita Expressz Shinjukuról a reptérre. Gyors tusolás, öltözés, stb. Még reggelit is kaptam a korai kelés ellenére, a tegnap esti fizetéskor a kezembe nyomtak egy kupont, amivel a korán reggel nyitó büfében is lehetett reggelizni. A kiszolgálás szuper.

Aztán utolsó pakolás és indulás. A kulcsot a szobámban hagyom, gondolom, majd a takarítónő összszedi. Hát ez nem jó ötlet, mire leérek a lifttel, rájövök, hogy a szállodai számlát fent hagytam, de kulcsom persze már nincs. A fenébe! Irány gyorsan a recepció, hátha gyorsan adnak egy pótkulcsot, tíz perc tartalékidőm van még. Hát nem kulcsot adnak, hanem menjek vissza a szobához, a karbantartók majd kinyitják. OK, felmegyek, várok, karbantartók nem jönnek, nekem viszont mennem kell, mert lekésem a vonatot. Remélem, majd küldenek számlát postán, ha szépen kérem (jún. 1: küldtek)

Azért a Narita Expresszt szépen elcsípem, a reptéren meg jó korán kint vagyok. Leadom a bérelt telefont a DoCoMonak, becsekkolok, át a biztonsági ellenőrzésen, és máris a tranzitban vagyok, jó sok időm van, ami kell is. Van még pár ezer jenem ajándékokra, ezen mindenféle szépen csomagolt japán desszertet veszek, azt nem tudom, finomak lesznek-e, de egzotikusak biztosan. Még mindig van félórám, ezalatt letusolok, mivel a reggeli nagy rohanásban és cipekedésben alaposan leizzadtam. Ötszáz jen a tusoló, előtérrel, két nagy és két kicsi törülközővel, igazi éden a megfáradt utazónak. És frissen, tisztán, szárazon léphetek fel a repülőre.

Ahol újfent ablaknál ülök, remek, már készítem is a fényképelőgépet elő. Persze az idő nagyon párás, meg felhős is, de felszálláskor biztos látok majd valamit, meg talán nem lesz végig felhőtakaró mindenütt. Az út első félórája jól el is telik az ablakon kifelé való bámulással és fényképezéssel. Naritából kelet felé száll fel a gép, majd az óceán felett fordul vissza és úgy repül át a szárazföld felett. Először a Yamato-alföld sűrűn lakott területei felett visz az út, majd a hegyek fölött, végül pedig elérjük Japán keleti partját.

Innentől már alkalmanként elszakadok az ablaktól, kaját is hoznak, meg olvasgatom is az aktuális scifimet (az Átjáró sorozat 2. kötetét), megnézem a filmválasztékot, mire újra kipillantok, már valahol Oroszország felett járhatunk, nagy hegyek, sok folyó, kevés település. Ez még nem az igazi Szibéria lehet, hanem az Amúr vidéke. Az idő rettenetesen párás, próbálkozom fotókkal, de nem nagyon reménykedem. Innentől ki-ki bámulok néha, de vagy felhőtakarót látok, vagy párás időbem elig kivehető monoton, erdős-hegyes, folyós tájat. Talán egyszer akadok össze egy hatalmas folyó szerteágazó ágrendszerével: impozáns, de fogalmam sincs, merre járhatok.

Marad az olvasás, egy kicsit laptopozok is, aztán megnézek egy japán filmet (az odaút két hollywoodi filmje kielégítette ilyen irányú igényeimet, most valami érdekesebbet szeretnék látni). A Kaabee a második világháború előestéjén játszódik Japánban, ahol a háborúellenes nézeteket valló professzort bebörtönzik, felesége egyedül marad két gyerekkel. A történet a támasz nélkül maradt anyáról és két gyerekéről szól, a kisebbik gyerek szemszögéből (egy Japánban népszerú életrajzi regény megfilmesítéséről van szó, tehát igaz történetről). Megható és megrázó, ahogy a magányos és védtelen család átéli Japán háborúba sodródását, az ellenséges környezetet.

Az út vége megint izgalmasan alakul tájképi szempontból. A finn tóvidéket kuksolom hosszasan, majd az Aland szigetek felett repülünk át Svédország irányába, sőt egy fél percre magát Stockholmot is láthatom a Gamla Stannal, a Södermalmmal és pl. a Globen sportcsarnokkal. Kisvártatva Svédországot elhagyva az Öresund látható: bár Koppenhága és a nagy híd belevész a párába, a Helsingborg-Helsingőr szoros (ahol 1997-ben kompoltam a barátaimmal) azért egész jól látszik. Továbbrepülünk a különböző dán szigetek között, később látok egy másik nagy hidat, aztán jön az Északi-tenger egy kis csücske és Németország. Innentől megint nem túl izgalmas a dolog, és Párizsból se igen látni semmit a leszállásnál.

Két óra várakozás a CDG-n, amiből az utolsó félóra érdekes, mert összefutok Kövi Andrissal. Ő egy másik géppel jött Tokióból, de Pestre már ugyanazzal a géppel repülünk. A váróban mindenesetre megbeszéljük az ISAS-os és SAF-os tapasztalatainkat. Aztán irány a gép, megint ablak mellé kerülök, de megint nem nagyon látni semmit. Mindegy, eszem, olvasok. A vége felé átsejlik valami a Fertő-tóból a nagy Pannon Párában, de nem fényképezhető.

Ferihegyen már Schengen van, a hátizsákom pedig öt perc alatt megvan, ilyen gyorsan se jutottam még ki. Jó háromnegyed órával az igért időpont előtt már otthon voltam, Zsuzsa nagy örömére.

Kapcsolódó blogbejegyzéseim:

Kapcsolódó linkek:

Szólj hozzá!

Címkék: sör utazás japán docomo tokió shinjuku narita express harakuju oriental bazaar tokyu hands sapporo sör kishor trivedi software rejuvenation japán 2008

A bejegyzés trackback címe:

https://jozsefbiro.blog.hu/api/trackback/id/tr63481117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.