HTML

PromontorBlog

Mozik, utazások, fotózás. Budapest, Újbuda. Fogyasztóvédelmi füstölgések. Sportkommentárok. Sörélmények. Rendkívül eredeti, ugye...

Friss topikok

Ők meg látogatnak

free counters (2008 november 28. óta)

Őket hirdetem

Bloggerunió

Magamat hirdetem

Első Magyar Háromcsillagos SuperBlog!

Ezt szívom

Budapest szmogtérképe

Ehhez próbálom tartani magam

Ehhez próbáld tartani magad

Creative Commons Licenc

Férfi kézilabda EB 2012

Férfi kézilabda EB 2012

Férfi kézilabda VB 2011

Férfi kézilabda VB 2011

Női kézilabda EB 2010

Női kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda VB 2009

Férfi kézilabda VB 2009

Női kézilabda EB 2008

Női kézilabda EB 2008

Férfi kézilabda EB 2008

Férfi kézilabda EB 2008

Női kézilabda VB 2007

Női kézilabda VB 2007

Karamell

2008.06.20. 13:14 promontor

Láttunk egy francia-libanoni filmet, a Karamellt. Igazából libanoni történet, francia minták alapján. A szereplők, a környezet, a sztori libanoni, de a filmkészítés stílusa alapján lehetne egy francia film is, mondjuk Eric Rohmer vagy Agnes Jaoui rendezésében. Ami persze nem baj, sőt.

A film további nagy előnye a lokális ízek és az időtlen témák keveredése. Egyfelől olyan női dilemmákat testesít meg az öt női főszereplő sorsa, amelyek bárhol előfordulhatnak (és elő is fordulnak), ezért aztán a néző a számára is ismerős helyzet miatt könnyebben azonosul hőseivel (a női nézők mindenképp: a pasiknak talán inkább a sármos rendőr ajánlható erre a célra...;-) Másfelől viszont a libanoni környezet kellően egzotikus ahhoz, hogy önmagában is újat mondjon.

Egy ország, amely a hírekben polgárháborús harcok, külső megszállás és vallási-politikai megosztottság okán szerepel, ebben a filmben egy kicsit más arcot mutat. Egy olyan országét, ahol ugyan létezik a megosztottság keresztény és muzulmán, hagyományos és modern, arabul beszélő és francia anyanyelvű polgárok között, ahol sok a fegyveres rendőr az utcán, de ahol ezek az ellentétek megférnek egymással és egy élhető, szerethető ország képét mutatják, ahol a szereplők természetesen élnek együtt mindezekkel. És ahol a bajaik forrása talán nem annyira a fent említett megosztottság, hanem sokkal inkább az örök női sors, a magány, a szerelem illetve annak hiánya, az öregedés.

Persze azért a helyi társadalmi környezet nagyon is meghatározza azt, hogyan élik meg ezeket az örök helyzeteket, és ez is igencsak benne van a filmben. Az európai emancipáció nem járta még át a libanoni társadalmat, hogy finoman fogalmazzak. A fiatal menyasszony pl. azon aggódik, mi lesz, ha megtudja a vőlegénye, hogy ő már nem szűz (mellesleg az anyja elől is titkolja ezt). Sőt, láthatólag törvényi szabályok is hivatottak a jó erkölcs (főleg persze a nők jó erkölcsének) őrzésére: a szállodában szobát foglaló fiatal párnak igazolvánnyal kéne igazolnia házasságukat. Szóval a női rendező (Nadine Labaki) finoman panaszkodik egy kicsit a nőket illető állapotok miatt.

De persze nem ez a lényeg, hanem az, hogy egy nagyon jól élvezhető, szerethető film kerekedik a Karamellből nem túl könnyed, nem túl komoly, kicsit közhelyes, de azért annyira talán mégse. Nem gondolkodtat el túl mélyen, nem fogom katartikus élményként számon tartani, de arra jó, hogy az úri pesti közönség beüljön rá egy art mozi kora esti előadására.

Szólj hozzá!

Címkék: film mozi libanon bejrút szépségszalon sukkar banat nadine labaki

A bejegyzés trackback címe:

https://jozsefbiro.blog.hu/api/trackback/id/tr17512876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.