HTML

PromontorBlog

Mozik, utazások, fotózás. Budapest, Újbuda. Fogyasztóvédelmi füstölgések. Sportkommentárok. Sörélmények. Rendkívül eredeti, ugye...

Friss topikok

Ők meg látogatnak

free counters (2008 november 28. óta)

Őket hirdetem

Bloggerunió

Magamat hirdetem

Első Magyar Háromcsillagos SuperBlog!

Ezt szívom

Budapest szmogtérképe

Ehhez próbálom tartani magam

Ehhez próbáld tartani magad

Creative Commons Licenc

Férfi kézilabda EB 2012

Férfi kézilabda EB 2012

Férfi kézilabda VB 2011

Férfi kézilabda VB 2011

Női kézilabda EB 2010

Női kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda VB 2009

Férfi kézilabda VB 2009

Női kézilabda EB 2008

Női kézilabda EB 2008

Férfi kézilabda EB 2008

Férfi kézilabda EB 2008

Női kézilabda VB 2007

Női kézilabda VB 2007

Film Színház Muzsika

2008.12.29. 16:58 promontor

Évvégi vegyes kultursaláta, a lista végén egy olyan színházi élménnyel, amit mindenkinek feltétel nélkül ajánlani tudok:

Karinthy-Bor-Lénárt: Micimackó (Karinthy Színház, 2008. december 28.)

Eszter lányomat vittük színházba a "kis bolhásba". A "Kis bolhás" elnevezés abból az időből származik, amikor alig voltam pár évvel idősebb, mint ma Eszter és a mai Karinthy Színház még Haladás mozi volt. Alsó tagozatosként havonta két-három filmet garantáltan megnéztem ott - sokszor egyedül is, ami jól mutatja az akkori közbiztonsági állapotokat - és bár igazából bolhát sosem találtam ott, az elnevezés akkoriban mégis közkeletű volt. Talán azért, mert a Haladás elhanyagolt külvárosi mozi volt, szemben a három megállónyira levő, sokkal előkelőbb - premiermozinak számító - Bartókkal, ahova viszont sokkal ritkábban jutottam el.

Amúgy azért nosztalgiázok ennyit, mert a bő egy órás darabról sokkal kevesebbet lehet mondani: minimáldíszlettel, minimáljelmezekkel, ismeretlen (és ami sokkal fontosabb: nem sokat mutató) színészekkel, közepes színvonalú dalbetétekkel adják elő a Micimackó néhány ismertebb történetét, úgymint Füles farkát, Füles születésnapját, az Északi Sark felfedezését és még néhány másikat. Nekem nagyon vérszegénynek tűnt az egész, de talán annyira mégse lehetett rossz: a lányomnak tetszett.

Ja, és visszafele megmutattam neki, hova jártam óvodába.

Ghymes: Álombálom

Karácsonyra kaptam meg a Gyhmes legújabb lemezét. Azóta már meghallgattam párszor, teccik. Na nem annyira, mint a "klasszikus" Ghymes lemezek (ezek számomra a Rege és a Smaragdváros), de azért ez is nagyon jó. A régi lemezek nekem "tisztább", "eredetibb" hangzásúak , ez a mostani kozmopolitább, sokkal több a más zenei stílusokból átszivárgó elem, ezek néha jók, néha az én ízlésemnek kicsit kommerszek, poposak.

A szövegekhez idő kell, mint mindig Szarka Tamásnál, de némelyik már most nagyon tetszik, pl. Hova, hova nagyon megfogott (persze a zene is passzol), hét sorban kifigurázni a globalizált rohanós életstílust nem semmi.

Szóval jó kis lemez ez, köszi Jézuska!

Valami Amerika 2. (december 27.)

Érdekes, hogy annak ellenére egész jól szórakoztam ezen a filmen, hogy egyetlen eleme sem lépte túl a középszerűt: kiszámítható sztori, rutinból hozott figurák, vegyes színvonalú, de átlagban közepesnél gyengébb gegek. Talán az elfogultság tette a hazai termék iránt, talán az első rész iránti nosztalgia, talán a mozikiéhezettség, ki tudja. Valószínűleg közrejátszott az előzőleg látott film (lásd kicsit lejjebb) még ennél is szerényebb színvonala.

Amikor megállt a Föld (december 19.)

Ezt a filmet igazából csak azért említem meg, mert eltanácsolnám tőle olvasóimat. Kiszámítható sztori, gyenge szereplők, totál érdektelenség. Ha scifit akarsz, költsd Galaktikára a belépőjegy árát!

Spiró György: Koccanás  (Katona József Színház, 2008. október 6.)

Spiróról a Csirkefej óta tudjuk, hogy kegyetlenül őszinte tükröt képes elénk állítani. Őszintét és vigasztalant. Mert ugyan a Koccanás sokkal több nevetést hoz, mint a Csirkefej, de igazából kínunkban nevetünk, mert mi mást tehetnénk, amikor szembesülünk azzal, milyenek vagyunk. Kisstílűek, érzéketlenek, agresszívek. Becsapjuk egymást, átgázolunk egymáson és nem vesszük észre, hogy ezzel magunkat is becsapjuk és a saját magunk világát (vagy inkább országát) tesszük tönkre. Pedig észrevehetnénk, hogy a másik ember nem az ellenségünk, (pontosabban nem kellene azzá tennünk) és tulajdonképp működhetnének másképp is a dolgok, mint a másik letaposása és becsapása által. Észrevehetnénk, de nem vesszük, vagy ha egy pillanatra mégis, akkor se vagyunk képesek kilépni a rendszer csapdájából.

Keserű és kilátástalan képet mutat rólunk a Koccanás, ugyanúgy, ahogy keserű és kilátástalan képet mutatott a Csirkefej is. A rendszer változott, a karakterek talán színesebbek lettek, de a kilátástalanság és a keserűség ugyanaz.

Szólj hozzá!

Címkék: zene film mozi színház micimackó ghymes koccanás spiró györgy valami amerika 2 amikor megállt a föld álombálom

A bejegyzés trackback címe:

https://jozsefbiro.blog.hu/api/trackback/id/tr13846088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.