Nagyon belejöttem a régi utazásaim felidézésébe, jöjjön hát egy extra darab, szintén északi tájakról, némi orosz beütéssel. A szövegek nagyjából eredetiek, tehát az "aktuálpolitikai" megjegyzések az 1999-es állapotokat tükrözik, ami orosz (és talán észt) viszonylatban meglehetősen különbözött a maitól. Bár azt nem hiszem, hogy Vyborg sorsa sokat változott volna...
Viipuri, 1999 szeptember 1.
1999 őszén Vyborg/Viipuri városában voltam egy egynapos kiránduláson. A városról azt kell tudni, hogy 1291-ben alapították a Finnországban berendezkedő svédek, amolyan végvárként a terjeszkedő orosz fejedelemségek (akkor éppen Novgorod) ellensúlyozására. Az idők során a város Karélia "fővárosává" vált. 1710-ig volt a svédek kezén, ekkor az erősödő orosz birodalom (Nagy Péter) kezére jutott. 1812-ben csatolták vissza újra Finnországhoz (amikor maga Finnország orosz uralom alá került). 1918 és 1939 között a független Finnországhoz tartozott és az ország második legnagyobb városa volt. A Téli Háborúban vesztették el a finnek, azóta a Szovjetunió illetve Oroszország egy kis határmenti városa. A háború előtt túlnyomó többségében finnek által lakott város ma etnikailag szinte teljesen orosz (a finnek egész Karéliából mindenkit kimenekítettek annak idején). A finnek ezzel együtt hasonlóan siratják, mint mi mondjuk Kolozsvárt és ma is sok finn turista fordul meg itt, aminek a nosztalgia mellett az olcsó vásárlási lehetőség is az oka talán.
Számomra a rendelkezésre álló rövid időben (mindössze 4 óra) nem annyira a vásárlás (bár teát azért beszereztem) volt a lényeg, mint a városnézés. Vyborg szomorú látvány. A teljes lerobbantság és lepusztultság állapotában van, az óváros szebbnél szebb középkori és századfordulós házainak jelentős része elhagyatottan áll, ablakok kitörve, minden mozdítható elhordva. Az oroszok által épített újabb épületektől az ember legszívesebben elhányná magát (amihez a városban uralkodó szagok amúgy is hozzásegítenének). Bár már jártam Oroszországban és Erdélyben is, sehol sem csapott meg még annyira az elhanyagoltság és romlás állapota, mint Viborgban. Elgondolkodtató, hogy míg Tallinnban, ahol kilenc év óta megszabadultak a szovjet uralomtól, gőzerővel folyik a város kicsinosítása és jó úton haladnak afelé, hogy tíz (na jó, inkább húsz) éven belül az óvárosban nyugati állapotok uralkodjanak, addig Vyborgban láthatólag semmi sem történik.
Jó példa erre a modern finn építészet egyik előfutárának, az Alvar Aalto által a harmincas években tervezett és épített hires könyvtárnak a sorsa. Bár a finnek évek óta rendszeres pénzügyi támogatásban részesítik a felújítási munkálatokat, ennek láthatólag semmi jele: néhány tessék-lássék módon felállított állvány hivatott jelezni a munkálatokat, dolgozni azonban senkit sem láttam, és az épületben uralkodó állapotok alapján nem is hiszem, hogy bármi is történne ott. Ezek után igazán nem tudom, Oroszország mire számíthat: saját magára biztosan nem. És persze a finnek oroszokkal szemben tanusított nem túl gyakran hangoztatott, de erős ellenérzéseit is megmagyarázzák a látottak: egy finn módra rendben tartott Viipuri manapság Finnország fő büszkesége és turistaattrakciója lehetne, mig orosz kézben csak tengődik és pusztul.
Egyébként a történethez még az is hozzátartozik, hogy a viipuri kirándulás bázisául Lappeenranta városa szolgált, amely a határ túloldalán található (és ahol egyébként kilenc évvel korábban két hónapig gyakornokoskodtam az egyetemen, úgyhogy ez egyben egy nosztalgialátogatás is volt), ahol három éjszakát egy kedves idős hölgy vendégeként töltöttem el, aki, (mit tesz isten) Viipuriban született és egyike a háború alatt/után átmenekült félmilió karéliainak. Vele aztán jókat beszélgettünk az egyébként számára nyilván nem túl vidám témáról, meg egyebekről, pl. a Kalevaláról, amelynek anyagát szintén Karéliában gyüjtötték a XIX. században. A vendéglátóm nagyon jól alátámasztotta azt a Finnországban elterjedt nézetet is, hogy a karéliaiak az átlagfinnél vidámabb és élénkebb természetűek (hogy egy újabb analógiát mondjak, mint nálunk a székelyek).
Narva, 1999. október 2.
Október elején egy hosszú hétvégét töltöttem Tallinnban, ami lehetővé tette, hogy az egyik nap Narvát is meglátogassam. Narváról hasonló dolgokat kell tudni, mint Viipuriról, azaz középkori alapítású, az orosz terjeszkedést megállítani hivatott végvár volt a Narva folyó partján. A különbség csupán annyi, hogy míg Viipuri a Finn-öböl északi oldalán svéd területet védett, addig Narva a déli oldalon eleinte a dánokat, később a Lovagrendet óvta. Az oroszok állhatatosan ostromolgatták az idők során, Rettenetes Iván a Livóniai Háború során (XVI. sz. vége) egy időre el is foglalta, de akkor végül a svédeké lett. Tartósan csak Nagy Péter tette rá a kezet Narvára 1704-ben a Nagy Északi Háborúban, aminek a végén egyébként az egész mai Észtország is Oroszországhoz került. A NOSZF után Narva a független Észtországhoz tartozott húsz évre, majd a Molotov-Ribbentrop paktum eredményeképp ötven évre a Nagy Testvér birtokolta. Ma az újra független Észtország határvárosa, a folyó túlpartján fekvő Ivangorod már Oroszország része.
Bár a XVII. századi történeti belvárost az oroszok '44-ben szétbombázták, a folyó partján álló vár megmaradt illetve viszonylag tisztességesen fel is újítottak. Ugyancsak áll vele szemben Ivangorod vára, amelyet még III. Iván (nem a Rettenetes, hanem az elődje) épített, a már akkor is határként funkcionáló folyó orosz oldalán. A két vár a közte kanyargó folyóval gyönyörű látvány, több mint egy tekercs filmet használtam el megörökítésére (a fenti kép is ekkor készült). Nagyon érdekes továbbá a várban levő kiállítás, amelyet ugyan még a szovjet időkben állítottak össze, de viszonylag tárgyilagos, meg persze azóta néhány angol nyelvű kiírással is kiegészítették. Mivel csak négy óránk volt Narvában, tulajdonképp "szerencse" is, hogy a történelmi óváros már a múlté, mert nem nagyon jutott volna rá időnk, a kiállítás, a vár és környéke a fényképezgetéssel bőven kitöltötte az időnket.
Maga a város egyébként 96 %-ban orosz lakosságú, így tudtam egy kicsit gyakorolni halódó oroszomat (tri bileti pazsalszta!). Narva már a második orosz kisváros, amit Viipuri/Viborg után láttam idén, és a különbség megrázó: míg Viipuri az orosz oldalon elhanyagolt, piszkos, és szegény; addig Narva tiszta, rendes és (relatíve legalábbis) jómódú. Azt hiszem ez a tény meg sokáig visszatartja a narvai oroszokat attól, hogy az Észtországtól való elszakadást erőltessék.
