Már elhatároztam, hogy leállok ezzel a szlovák-magyar vonallal (bár némi skandináv analógiákat még ki fogok elemezni egyszer), de a Balázs Péter interjú és persze a szlovák reakció után óhatatlan ujjhegybizsergésem van.

Szóval nézzük, miket is mondott Balázs:

"Magyarország Szlovákia  idősebb testvére. De a kisebb testvért európai modorra is tanítanunk kell"

"...ami Szlovákiában a nyelvtörvénnyel történik, az a Ceausescu alatti Romániára emlékeztet."

"Meg tudom érteni a szlovákokat. Most végre  – 1993 óta – van egy önálló államuk. Végre önállósággal és saját területtel rendelkeznek. Azután jön az Európai Unió a schengeni  megállapodással, és elveszi tőlük a szép, új határokat. Szegény szlovákok már megint nem vonhatják fel többé zászlójukat egyenruhában az országhatáron"

Hm. Arrogancia, túlzás, gúny. Mindezt egy ország külügyminisztere mondja így egy másik országról, egy harmadik ország jelentős lapjában.

Először el se hittem, hogy ilyeneket mondott. Rá is kerestem a gugliban, hogy eredetiben elolvassam, azonban sajna a Süddeutsche Zeitung fizetős tartalomnak tűnik. A keresője legalábbis nem dobta ki a cikket és az online politikai rovat eheti cikkei közt sem akadtam rá. (Megjegyzem, elég sokan kerestek rá a cikkre, a téma kulcsszavai az aktuális keresések top 5 kulcsszavából 4-et tesznek ki és a heti listán is előkelő helyet foglalnak el.)

Szóval az eredeti szöveg nincs meg. Viszont az a tény, hogy Balázs Péter illetve a magyar külügyminisztérium két napja hallgat, arra utal, hogy a szöveg pontos, a kijelentések elhangzottak, nem riporteri félrefordítás, vagy visszaélés eredményei. Sajnos.

Én eddig nem követtem különösebben Balázs Péter karrierjét. Arra emlékeztem, hogy ő volt az első EU biztosunk, ennek alapján profi diplomatának könyveltem el. Ezt eleinte  külügyminiszteri tevékenysége is alátámasztotta, meggondoltan nyilatkozó, csendes háttérembernek tűnt. Ezen a képen egy kicsit rontott a Sólyom Lászlót kritizáló nyilatkozata (legalábbis az én szememben), de a Fico-Bajnai találkozó (amit én az Index vonatkozó cikkével egyetértve abszolút pozitívan ítéltem meg) ezen sokat javított, feltételeztem ugyanis, hogy Bajnai mellett a találkozót előkészítő külügyminisztériumi stábnak is dukál az elismerés.

Az, hogy a találkozó sikere után újabb hullámvölgy következhet a kapcsolatokban, és hogy a találkozón megigért lépések végrehajtása akadozhat, az nem lepett meg, ez gondolom a politikai és diplomáciai játszmák szokásos része. Arra viszont nem gondoltam, hogy saját magunknak fogunk újabb öngólt lőni, méghozzá a "profi diplomata" fogja ezt tenni.

Nem is tudom, mit mondjak még, azon túl hogy a fent idézett kijelentések fényében kifejezetten szánalmasak az interjúban ugyancsak megjelent újabb kritikus megjegyzései Sólyom Lászlót illetően. Mert ha feltesszük a kérdést, hogy kinek a lépései "nem segítik" a magyar diplomácia dolgát, akkor a jelöltek listáján most már Balázs Péter is igen előkelő helyen szerepel.

Azt nem tudom, hogy egy ilyen ügy elegendő-e Magyarországon egy külügyminiszter lemondásához. Azt se, hogy elegendő-e egy bocsánatkéréshez. Pedig az utóbbira mindenképp szükség lenne: egy nagyvonalú ország nagyvonalú diplomáciája nem szégyellne bocsánatot kérni, ha hibázott. Csak hát hol van az a nagyvonalú ország?