2009 megint nem a mozi éve volt.
A 2008-as összesen nyolc film után idén tizennégyszer tizenötször ültem be elsötétített termekbe bazinagy vásznakra vetített mocorgóképeket bámulni. Ez akár jelentős bővülésnek is tűnhet, de ha levonjuk a négy gyerekfilmet, amit Eszter kedvéért néztem meg, akkor igazából az eltérés 2008-hoz képest nem jelentős.
Ez van, ebből a tizennégy, illetve tíz filmből kell kiválasztani a díjazottat. Mondjuk lehet, hogy ezt az ódivatú "mozit a moziban" elvet, illetve a Promontor-díj moziban látott filmekre korlátozását fel kellene végre adni. Meg talán lehetne egy Családifilm kategóriája a díjnak, ha már az esztermozizás így kezd meghonosodni nálunk. Talán 2010-ben...
Nagyon nehéz dolgom nem lesz, mert a tíz filmből öt jöhet szóba érdemben (ezekről az év során írtam is) a másik öt (A nő másik arca, Harry Potter 6, Star Trek, Terminator 4, Isten hozott az Isten háta mögött) a "felejthető" kategóriába tartozik. Na jó, mind az Isten hozott az Isten háta mögött, mind A nő másik arca kifejezetten jó film volt, talán még jobb is, mint a Vicky Christina Barcelona, de ez igazából csak annyit jelent, hogy az utóbbit is kiejtem a versenyből. A maradék néggyel viszont nehéz dolgom van, mert mindegyik jó film volt. Egyik se tökéletes, de valami miatt mindegyik nagyon megfogott.
Igazából ilyenkor azt a kérdést kell feltennem magamnak, hogy melyik filmnek halványult el a hatása és melyik él bennem még mindig ugyanolyan elevenen, mint amikor kijöttem a moziból. Nos, a válasz az, hogy igazából mindegyiket továbbra is ugyanolyan markáns filmnek tartom, így aztán nem könnyű kiválasztani a kedvencet. Felmerült bennem az is, hogy mind a négyet meghagyom, végülis ha jók, akkor jók.
Ezen persze sokat hezitáltam. Mégis kéne egy nyertes.
A végén egy nagyon egyszerű és nem is feltétlenül igazságos szempont alapján döntöttem: legyen a legkisebb tesvér az én nyertesem, az elnyomott, elfeledett, borsószemválogatásra ítélt mostohatestvér. Tehát nem lehetett a Clint Eastwood nevével remekül eladható, Golden Globe díjas Gran Torino vagy az Oscar-taroló Gettómilliomos. Nem lehetett a remekül marketingelt, a sci-fi rajongók pusmogó propagandája által sztárolt District-9 sem.
Csak Mike Leigh elfeledett, művészmozikban havonta egyszer, kedden délután ötkor, tizenhárom fős termekben vetített filmje lehetett. Mike Leigh sokadik hétköznapi története hétköznapi emberekről. Zseniálisan egyszerű film, amely ráadásul idegbajos, agressszív és intoleráns magyarok számára különösen tanulságos kellene, hogy legyen.
2009 Promontor díjas filmje tehát a Hajrá, boldogság!
(Itt egy link, ha nem működne a beágyazás...)
Arról nem is beszélve, hogy ezt a címet egyben újévi jókivánságaim közé is be tudom csempészni. Minden kedves olvasómnak
Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet Kívánok! Hajrá Boldogság!
(77,4)
Frissítés (január 17.): Hoppá, egy filmről teljesen megfeledkeztem, pedig a jobbak között volt. A Welcome című filmhez hasonlót többet láttam már: az Európát elárasztó és igencsak elutasítóan fogadott menekültek sorsát sok film mutatja be, ez a francia alkotás valószínűleg nem a legjobb, de mindenképp figyelemre méltó darab, engem legalábbis megrázott (épp ezért furcsa, hogy feledkezhettem el róla az összegzés során). A Promontor-díj sorsát nem veszélyeztette volna, ha korábban figyelembe veszem, de mindenképp megér egy rövid dicséretet!