HTML

PromontorBlog

Mozik, utazások, fotózás. Budapest, Újbuda. Fogyasztóvédelmi füstölgések. Sportkommentárok. Sörélmények. Rendkívül eredeti, ugye...

Friss topikok

Ők meg látogatnak

free counters (2008 november 28. óta)

Őket hirdetem

Bloggerunió

Magamat hirdetem

Első Magyar Háromcsillagos SuperBlog!

Ezt szívom

Budapest szmogtérképe

Ehhez próbálom tartani magam

Ehhez próbáld tartani magad

Creative Commons Licenc

Férfi kézilabda EB 2012

Férfi kézilabda EB 2012

Férfi kézilabda VB 2011

Férfi kézilabda VB 2011

Női kézilabda EB 2010

Női kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda VB 2009

Férfi kézilabda VB 2009

Női kézilabda EB 2008

Női kézilabda EB 2008

Férfi kézilabda EB 2008

Férfi kézilabda EB 2008

Női kézilabda VB 2007

Női kézilabda VB 2007

Az én meccseim, 2012

2013.02.03. 09:28 promontor

Most, hogy lassan már a következő listába is gyűlhetett pár meccs, ideje összeszedni a tavalyiakat.

A 2012-es listában  kevesebb meccs szerepel, mint tavaly. Valószínűleg nem néztem kevesebb sportközvetítést, viszont határozottan kevesebbet "jegyzeteltem": míg a korábbi hasonló posztjaim általában úgy születtek, hogy évközben leírtam röviden a lényeget, év végén meg csak feltupíroztam kicsit a tartalmat, illetve kiselejteztem azt, amit pár hónap elteltével kevésbé éreztem fontosnak, ezúttal szinte semmit sem írtam fel év közben.

Nem hoztam focimeccset. Pedig nagyjából követtem a BL-t és sokszor belenéztem a Barca spanyol meccseibe, csakhogy ezek mind egy nagy katyvaszként szerepelnek a fejemben. Látványos, szép, de katyvasz. Ahogy ezt írom, eszembe ötlik, hogy volt egy Eb is, hát abból se sok maradt meg. Rémlik egy frenetikus orosz-cseh mérkőzés, ami után mindeki elkönyvelte az oroszokat favoritnak, meg egy orosz-görög, ami után a "favoritok" kiestek. Ja, és nyertek a spanyolok, naná. Mondjuk inkább, mint az olaszok...

Hasonló okok miatt nincs pl. Ebel hokimeccs: továbbra is rengeteg harmadot láttam, de nem volt igazából olyan Volán meccs, ami pár hét után ne keveredett volna össze a fejemben a többivel.

Így aztán az idei poszt alapvetően a kézilabdáról szól, bár,kakukktojásként vettem bele egy válogatott hokimeccset is.

Magyarország-Franciaország 26-23 (férfi kézilabda Eb, január 20.)

(Ha nem látszana, klikkide!)

Sokak szerint ez egy tét nélküli Eb volt számunkra, hiszen az olimpiai selejtezőtornára már az előző évi vb-n kvalifikáltuk magunkat. Ez azonban nem volt teljesen igaz, ugyanis a 2013-as vb európai play-off meccseire az Eb helyezések alapján születtek a kiemelések, így egy esetleges gyenge szereplés esetén nagyon kemény ellenfelek jutottak volna. (Az más kérdés, hogy kiemeltként is belehúztunk, a norvégok az egyik legerősebb lehetséges ellenfelek voltak...) Szóval a csoportból azért tovább kellett jutni.

Mire az utolsó csoportmeccsen a franciákkal játszottunk, addigra ez már megtörtént. Az oroszok elleni döntetlen ugyan aggasztó volt, mert benne volt a pakliban egy gólkülönbségverseny, de aztán a spanyolok elleni bravúrdöntetlen és két tisztelettudó orosz zakó bebiztosította a csapat helyét a középdöntőben. A franciák ellen tehát már csak az volt a kérdés, hány pontot viszünk magunkkal. A magam részéről meg voltam győződve róla, hogy a szokásos módon döcögve kezdő francia csapat felszívja magát erre a meccsre és behúzza a két pontot, már csak azért is, mert ők addig egy spanyolok elleni vereséget gyűjtöttek be, egy újabb zakó esetén búcsúzhattak érmes reményeiktől. Ami ugye egy francia válogatott esetén óriási blamázs.

Ehhez képest mi felszabadultan, szellemesen játszottunk, ők meg görcsösen. Bár egy francia csapat ellen elvileg mindig az utolsó pillanatig aggódni kell, mert a money time-ban képesek megrázni magukat, ezúttal éppen hogy mi voltunk azok, akik a végén a megalázó pofonokat kiosztották.

Ezt a meccset januárban kérdőjelesen az év meccsének tituláltam és bár szerencsére voltak ennél nagyobb és fontosabb meccseink is, tehát az ideiglenes címet mindenképp elvesztette, azért a bővebb listában semmi nem veszélyeztette a helyét. Csigazabálókat verni minden sportban nagy öröm, kézilabdában meg hatalmas bravúr.

A meccs után velem együtt mindenki az elődöntőről álmodozott, amiből persze nem lett semmi: a középdöntőben simán kikaptunk mind Izlandtól, mind Szlovéniától és a horvátok elleni döntetlen is inkább csak annak tudható be, hogy az utolsó csopormeccsüket a már elődöntős horvátok nagyívben letojták. Így aztán a középdöntő megmutatta a magyar csapat nagyonis valós korlátait és lehűtötte a vérmes szurkolótábort is egy kicsit.

Magyarország-Izland 34-33 (férfi kézilabda, olimpiai negyeddöntő, augusztus 8.)

(Ha nem látszana, klikkide!)

Na, ha nem a franciaverés, akkor ez. Hogy miért?

  • Mert 8 év után újra a legjobb 4 közé jutottunk az olimpián, ami ugye az olimpiacentrikus magyar sportközvélemény szemében minden nemzeti sorscsapásra időszakos gyógyírt kínál.
  • Mert igazi totógyilkos bravúr volt: az elmúlt években rendszeresen simán kikaptunk az izlandiaktól, akiket a mienknél tekintélyesebb eredménylistájuk - olimpiai ezüst 2008-ból, Eb bronz 2010-ből - és a pillanatnyi forma - ők franciaveréssel csoportelsők, mi elfogadható dán és némileg kiábrándító horvát és spanyol zakóval csoportnegyedikek voltunk - is esélyessé tett.
  • Mert jobbak voltunk, mint az izlandiak. A rendes játékidő nagy részében mi vezettünk, és bár a vikingek szívósan tapadtak és többször felzárkóztak, mindig volt válaszunk, valakinek mindig "elsült" a keze. Igazából 60 perc alatt meg kellett volna nyernünk ezt a meccset és ha a végén nem hagyunk ki néhány ordító ziccert kritikus helyzetben, akkor ez meg is lett volna.
  • Mert az elképesztő utolsó perces jelenet felejthetelen YouTube klasszikus lett (a lengyeleknel volt hasonló végjátékuk Norvégia ellen a 2009-es vb-n): Egygólos izlandi vezetésnél a vége előtt 14 másodperccel Fazekas Izlandölő Nándi hetest hárít, a kipattanó a mienk, két villámpasszal eljut Lékai Szintén Izlandölő Mátéhoz, aki a védőjét becsapva 2 másodperccel a vége előtt bevágja az egyenlítő gólt.
  • A dupla hosszabbításért, amit a végén heroikus küzdelemben egy góllal mi nyertünk.

Ez a meccs nem csak magyar szemmel volt kéziklasszikus, a semleges nézők is sokáig fognak rá emlékezni.

Magyarország-Svédország 26-27 (férfi kézilabda, olimpiai elődöntő, augusztus 10.)

(Ha nem látszana, klikkide!)

Hol van az megírva, hogy csak pozitív élmény lehet benne a listában? Sehol. Hát akkor vegyük bele ezt a meccset is.

A magyar csapat ugyanis megfogta az Isten lábát az elődöntő párosítással. A másik ágon két  favorit, a franciák és a horvátok nyüstölték egymást, a mi águnkon viszont két meglepetéscsapat küzdött, a svédek ugyanis elkapták az Európa-bajnok dánokat. Ezáltal lényegében a francia-horvát meccs az arany és bronz, míg a mienk az ezüst-negyedikhely sorsáról döntött.

A magyar-svéd tipiusan megjósolhatatlan meccs volt. Az előzetes vélemények megoszlottak, a Hatosfal esélylatolgató posztja szerint például a "svédek jobbak nálunk", ezt aztán kommentekben szétcincáltuk, amiből kb. az jött ki, hogy elvileg posztonkénti összevetésben valamivel jobbak, a mindenféle helyezéseik ugyanakkor ugyanazon a szinten vannak, mint a mienk (egy vb 4. helyük volt, de azt otthon szerezték, a többi világversenyen kb. ott voltak, mint mi, sőt picit még hátrébb is...), az egymás elleni tétre menő párbajok meg mindig nagyon szorosak voltak (a legutóbbi kettő egy döntetlen és egy egygólos magyar győzelem volt). Szóval lehetett reménykedni, mert egyáltalán nem voltunk esélytelenek.

A mérkőzés azonban sajnos nem a mi szájunk íze szerint alakult. Az első félidő második felében egy gyengébb magyar periódusban a svédek összehoztak egy négygólos vezetést és gyakorlatilag a meccs végéig ezt az előnyt őrizgették. Persze nem volt sima ügy, többször feljöttünk rájuk egy gólra, de egyenlíteni sose sikerült. Pedig a végén nagyon közel voltuunk hozzá, Harsányi és Iváncsik is ordító ziccert hibázott.

Egy ilyen eredményhez mindig kéféleképp lehet hozzáállni. Az egyik hozzáállás az, hogy nem volt szerencsénk, egy-egy véletlenül ki vagy bepattanó labda döntött. A másik meg az, hogy nincsenek véletlenek, a kimaradt ziccerek valamit jeleznek, a csatár fáradtságát, a kapus magabiztosságát, ilyesmi. Mindkét álláspontban van igazság. Egy-két gólos különbségnél gyakran érzem nevetségesnek a "megmagyarázó" álláspontot, ugyanakkor az is tagadhatatlan, hogy a "ha azt a ziccert Gerzson bedobja" mellett szinte mindig ott van a másik csapatból is egy hasonló helyzet, amire ugyanolyan jogosan mondhatják mások, hogy az is bemehetett volna.

Szóval én nem tennék igazságot, hogy most csak szimplán pechünk volt, vagy a vereség törvényszerű volt. Az biztos, hogy mindkét csapat gyengébben játszott, mint a negyeddöntőben, de a magyar egy árnyalattal még fáradtabb volt. Ha mindenáron racionális magyarázatot keresünk, akkor azt is mondhatjuk, hogy ezt a meccset azzal vesztettük el, hogy Izland ellen 80 percet kellett játszanunk. Na meg azzal, hogy a csoportban mi a dán-spanyol-horvát-szerb-korea meccseket játszottunk, ők meg francia-izland-angol-argentin-tunéz  sorozatot abszolváltak. A vastagon szedettek tekinthetők komoly ellenfélnek, hát ebből nekünk pont kétszer annyi volt.

Akármi is volt az ok, kikaptunk, ami nagy csalódás volt. Mert hiába csodaszép a 4 közé jutás, nem tudom mikor lesz legközelebb ilyen oltári szerencsénk, hogy nem csak a 4 között vagyunk, de ott kapunk egy magunkhoz hasonló outsidert.

Magyarország-Hollandia 6-7 (férfi jégkorong, olimpiai selejtező torna, november 11.)

(Ha nem látszana, klikkide!)

Ha már vereségek, itt egy másik.

Ez ráadásul még kellemetlenebb élmény, mint a kézisek olimpiai elődöntője. A kézisek ugyanis mindent megtettek a győzelemért. Kikaptak, de azt emelt fővel tették. Én, a szurkoló, nem bennük csalódtam, hanem az eredményben. A hokisokról nem mondhatom el ugyanezt.

Nagyon régen kapott ekkora pofont a magyar hokiválogatott. Vereségeket ugyan szenvedtünk el minden évben, de csak nálunk magasabban jegyzett csapatoktól. Olyan A csoportban rendszeresen játszó országoktól, mint az olaszok, szlovének, osztrákok, németek. A világranglistán mögöttünk szereplő csapatokat, ha néha nem is könnyen, de mindig vertük. Japántól pl. 2006-ban, Nagy Britanniától 2005-ben kaptunk ki utoljára világbajnokságon (illetve most tavasszal, de erre mindjárt visszatérek).

Ehhez képest most a még ezeknél a csapatoknál is lejjebb jegyzett hollandok vertek meg minket egy olyan meccsen, ahol mélyen a megszokott tudásunk alatt teljesítettünk. A támadásainkkal nem volt különösebb gond, 6 gól az teljesen rendben van, de a védelmünk egy átjáróház volt. Hátul sose voltunk egetverően stabilak, a csatárainkra mindig büszkébbek lehettünk, mint a védőinkre, de azért kapusposzton Szuper Levente divizió I-es szinten kiemelkedően megbízható és stabil teljesítményt nyújtott. Ő még egy viszonylag ingatagabb védelem mögött is képes volt lehúzni a rolót. Most viszont Bálizs Bence betlizett. Hogy ez mennyiben az ő rossz estéje és mennyiben az előtte játszó védelem hibája volt, azt nehéz megitélni. Énszerintem mindkettő, mert a gólok között volt ajtó-ablak ziccer, amiről nem ő tehetett, hanem a dekoncentrált védelem, és voltak becsorgó távoli lövések, amiket viszont szerintem illett volna kiszedni és jobb napjain (pl. az Alba Volán nem egy Ebel meccsén, sokkal erősebb csapatok ellen, mint a holland) ki is szedte volna őket.

Szóval Szuper után egyelőre űr maradt, annak ellenére, hogy amúgy elvileg Hetényi és Bálizs semmivel se kisebb tehetségek. Mégis, Hetényi már két sorsdöntő vb meccsen is hibázott csúnyán (2010-ben Szlovénia, 2011-ben Olaszország ellen), Bálizs pedig most. Hogy aztán ennek mi az oka, arra én csak tippelni tudok. Az egyik ilyen tippem, hogy "túl jó dolguk" volt az Ebelben, ahol sokkal erősebb védelem állt előttük. Eszerint nekik szokniuk kell a válogatott sajnálatos módon "szellősebb" védelmét.

De nem akarom csak a kapusokat hibáztatni. A gyenge védelmet már említettem, de azt hiszem itt az egész csapat küzdőszellemével és koncentrácójával gond volt. Én úgy láttam, hogy hányavetin, a hollandokat lebecsülve korcsolyázott ki a társaság. Szerintem egyszerűen nem hitték el, hogy itt gond lehet és azt gondolták, rutinból lehozzák a meccset.

Ráadásul ilyen volt már az idén, tavasszal a vb-n ugyanígy kaptunk ki a britektől. Nem vettük őket komolyan, ellazsáltuk azt a meccset is. (Amivel egyébként a fenti állításomat is pontosítanom kell, mert tavaly ilyenformán nem egy, hanem két váratlan pofont kapott nálunk lejjebb sorolt csapatoktól a válogatott.) A tavaszi fiaskóra még rá lehetett fogni, hogy az nem is volt igazi tétmeccs, hiszen az utolsó fordulóra biztossá vált, hogy mindenképp bronzérmesek leszünk, de az olimpiai selejtezős vereségnek tőbb komoly következménye lesz. Egyrészt lemaradtunk a jövő héten esedékes tavaszi selejtező tornáról. Az olimpiára ugyan valószínúleg nem jutottunk volna ki, de nagyon jó felkészülés lett volna az áprilisi vb-re. Ehelyett egy jóval gyengébb barátságos tornán tudunk csak részt venni. Másrészt az olimpiai selejtezőtorna világranglistapontokat is hoz, hát ezekből most nem sok jut majd nekünk. Ezek a pontok négy év alatt futnak csak ki a rendszerből, addig érezni fogjuk a hatásukat.

Én 2012-t emiatt a két vereség miatt egy korszak lezárásának érzem. Volt egy nagy nemzedékünk, de bennük talán már nincs meg a szükséges tűz. Vannak remek fiataljaink, de őbennük mintha még lenne meg elődeik mentalitása, ők még nem "a nemzedék" és még nem "a csapat". Ami azt is jelenti, hogy átmeneti korszak következik, a korábbinál rapszodikusabb teljesítményekkel. Szóval lehet, hogy áprilisban a legfontosabb meccseket nem a kazahokkal vagy az olaszokkal vívjuk majd a feljutásért, hanem mondjuk Koreával vagy Nagy Britanniával a bentmaradásért...

Ja igen, a másik ok, ami miatt ez év egyik meccse lett: Jácinttal együtt ültük végig a a BS nézőterén.

Magyarország-Románia 26-23 (női kézilabda Eb, december 11.)

(Ha nem látszana, klikkide!)

Igazából it nem egy meccsről, hanem egy menetelésről van szó.

A női kézisek egy igencsak siralmas olimpiai ciklust hagytak maguk mögött. A pekingi negyedik hely után Mátéfi Eszter korszaka következett, sajna a mélyrepülés korszaka, A 2009-es vb gyengébb szereplését még lenyeltük, mondván ez "átmeneti", meg "csapatépítési" időszak, de igazából a 2010-es Eb és az utána következő vb selejtező ráébresztett mindenkit, hogy nem épült itt semmi, inkább szétesik. Ennek eredményeképp a nagy múltú magyar női kézicsapat sem a 2011-es vb-n, se a londoni olimpián nem vehetett részt. Ami a játékosállományt figyelembe véve csakis a szakvezetés bazinagy kudarcaként értelmezhető.

Mátéfi tehát távozott, a szövetség pedig (ahogy erre ráéreztem én is) nem talált itthoni jelöltet a helyére. Jött Karl Erik Böhn, azaz KEB. A norvég csodaedző, aki majd megvált. A megváltásra persze sokat kellett várni, lévén se vb-re, se olimpiára nem voltunk hivatalosak, így KEB egy felemás győri vendészerepléssel múlatta idejét és borzolta a honi kedélyeket. Amiket a végre valahára elérkezett Eb nyitómeccse még tovább borzolt,lévén utolsó másodperces góllal kaptunk ki az előzetesen leggyengébbnek gondolt csoportellenféltől, a horvátoktól. Minden adva volt egy Csoknyai féle "már a csoportból is kiesünk" fiaskóhoz.

De nem ez jött, hanem egy szép sorozat. Kiemelhetném a németek elleni győzelmet, mert ugyan a németek messze nem egy világverő csapat, de mégiscsak ők  vertek ki minket csúnyán, volt mit törleszteni. Kiemelhetném a spanyolokat, mert ők voltak a csoportfavoritok, ehhez képest viszonylag simán, végig vezetve győztük le őket.

De én a románok elleni derbit választottam, két okból. Először is, egy román-magyar az román-magyar, mindig egy komoly érzelmi töltéssel bíró meccs. Másodszor is ezzel a meccsel jutottunk az elődöntőbe. Nem is akárhogyan. Az elején még a románok vezettek, de a félidő végére már fordítottunk. A második félidő magyar jutalomjáték volt. Simán vertük az egyébként addig magasabban jegyzett románokat és a 2008-as pekingi olimpia után újra elődöntőt játszhattunk.

A bronzérem pedig akkor is értékes, ha tudjuk, hogy az olimpiai utáni Eb mindig gyengébb, mint a többi világverseny, ez most is igaz volt. Éppen ezért a jövőre nézve nem kell csodákat várni. Ez továbbra sem egy világverő csapat, az első két helyezettől kikapott (a norvégoktól nagyon simán, Montenegrótól kicsit szorosabban) és legközelebb jó pár most gyengébben szereplő csapat "harapni" fog. Szóval újabb érmekért lehet szurkolni, de nem szabad elvárni.


<script src="http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/01/20/22/Ferfi_kezilabda_Europa_bajnoksag_2012__Magyarorszag_Franciaorszag.aspx/Embed"></script>

Szólj hozzá!

Címkék: sport kézilabda olimpia jégkorong 2012 női kézilabda férfi kézilabda évértékelő beszéd legjobb meccsek

A bejegyzés trackback címe:

https://jozsefbiro.blog.hu/api/trackback/id/tr1005014346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.