HTML

 

PromontorBlog

Mozik, utazások, fotózás. Budapest, Újbuda. Fogyasztóvédelmi füstölgések. Sportkommentárok. Sörélmények. Rendkívül eredeti, ugye...

Friss topikok

  • Wormie: Bocs, csak egy kiegészítés: a currywurst szósz nem egyszerűen ketchup + curry.... (2019.07.03. 12:31) Berlini benyomások - kaja és sör
  • promontor: Kis frissítés balti porter fronton: 1) A Gdansk már nem hoz be lengyel söröket... (2019.06.15. 22:52) A Nagy Balti Porter poszt
  • promontor: @Árpa Jankó: Köszönöm a dicséretet és az fb megosztást! (2019.06.06. 20:05) Promontor kedvenc sörei
  • promontor: @megamovieboy: Ha a "normális" a viszonylag széles áruválasztékot jelenti, akk... (2019.04.08. 08:39) Sparcédula avagy a 13 forintos poszt
  • Csaby75: Sajnos én csak utólag találtam meg ezt a bejegyzést... Az Ibrahim étlapot sem ... (2019.03.19. 07:49) Trükkös kis Ibrahim

Ők meg látogatnak

free counters (2008 november 28. óta)

Őket hirdetem

Bloggerunió

Magamat hirdetem

Első Magyar Háromcsillagos SuperBlog!

Ezt szívom

Budapest szmogtérképe

Ehhez próbálom tartani magam

Ehhez próbáld tartani magad

Creative Commons Licenc

Férfi kézilabda EB 2012

Férfi kézilabda EB 2012

Férfi kézilabda VB 2011

Férfi kézilabda VB 2011

Női kézilabda EB 2010

Női kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda VB 2009

Férfi kézilabda VB 2009

Női kézilabda EB 2008

Női kézilabda EB 2008

Férfi kézilabda EB 2008

Férfi kézilabda EB 2008

Női kézilabda VB 2007

Női kézilabda VB 2007

Az én meccseim, 2018

2018.12.29. 08:40 promontor

Kerek évforduló következik. Itt a tizedik év végi összefoglaló a kedvenc meccseimről.

Viszont ezúttal lesz némi módszertani újdonság. Eddig minden ide bekerült meccsről viszonylag részletesen írtam. Most viszont valahogy nem éreztem magamban erőt, hogy a szokásos számú mérkőzésről a szokásos terjedelmeben írjak. Ezért most lesz két kategória. Az elsőbe a legfontosabb meccsek kerültek, amikről ezúttal is részletesen írok. Itt most nagyon szerény lesz a felhozatal, összesen két meccs fért ide, igaz, ezekről azért jó sokat írok. A második csoportba több meccs is belefért, viszont ezekről csak pár mondatra futotta, hasonlóan a mostanság megszokott mozinaplóimhoz.

Na kezdjünk is bele: 

Kiemelt meccsek

Magyarország-Nagy Britannia 2-3 (jégkorong, divízió 1/A vb, 2018. április 28.)

Tizenhat ki*****tt másodperc. 16. Ennyi hiányzott. És akkor most azon morfondíroznék, hogy talán a szomszédba, az atyafiakhoz akár át is ugorhatnék egy meccsre a "nagy" vb-re. Merthogy 2019-ben Szlovákia rendezi az A csoportos vb-t. Nélkülünk. Helyettünk a tizenhat ki*****tt másodperccel a vége előtt egyenlítő britek mennek Szlovákiába. A lesajnált, kiesőjelölt és egyébként egyénileg eléggé favágó britek...

Szóval itt van ez az átkozott meccs, amiről most kénytelen vagyok írni. Nem nagy örömmel teszem, mert ugyan a drámaisága maradéktalanul méltóvá teszi arra, hogy bekerüljön az év végi válogatásba, a szurkolóként átélt csalódást nem szívesen idézem fel.

De kezdjük egy idézettel tavalyról. Nézzük mit vártam a magyar válogatottól egy évvel ezelőtt:

"Nincs nagy elvárásom, szerintem az 5. hely felett bármilyen eredmény siker. Ha a papírformát nézem, akkor a briteket kell verni a bentmaradásért az utolsó meccsnapon. Ha optimista vagyok, akkor egy jól sikerült csapatépítéssel esetleg elkapható Lengyelország és/vagy Olaszország. Kazahsztán és Szlovénia szerintem túl nagy falat."

Nos, az utolsó napig abszolút bejött az optimista (de egyben realista) jóslatom: az elkaphatókat elkaptuk, a kazah-szlovén párost viszont nem. Papírforma, kis szerencsével. Ha a vb többi meccse is az elvárásaim szerint alakult volna, akkor ezután a magyar-brit meccsnek túl sok jelentősége nem lett volna, mi eddigre már biztosítottuk volna a stabil középmezőnyös helyezést, a britek meg már lényegében kiestek volna.

Csakhogy ez a vb valószínűleg minden idők egyik legdrámaibb, legfordulatosabb világversenyeként vonulhat be a történelembe: a torna többi meccse ugyanis igazi hullámvasutat hozott a résztvevőknek, váratlan bravúrokkal és betlikkel, többrendbeli körbeverésekkel. Aminek következtében vb utolsó mérkőzésén a 6 pontos magyar csapat azzal léphetett pályára az alsóbb osztályból friss feljutóként négy meccsen már 9 (!!!) pontot elért brit csapattal szemben, hogy egy rendes játékidős győzelemmel elérhető a feljutás a vágyott A csoportba. Csak hogy illusztráljam a drámaiságot: magyar győzelem esetén 4 kilenc pontos csapat (kazah-olasz-magyar-brit) lett volna, akik közül a már említett körbeverés miatt a magyar és a kazah lett volna a feljutó. Ezzel szemben brit pontszerzés esetén nem csak a tornagyőztes britek, hanem a kazahok helyett az olaszok örülhettek volna a feljutásnak.

Illetve nem csak volna.

A magyar csapat ugyanis nem győzte le a briteket. Akiket kutya kötelessége lett volna legyőzni. Valószínűleg tízből hétszer viszonylag simán legyőznénk őket. Kétszer meg nyögvenyelősen. Hát április 28-án volt a tizedik alkalom, amikor ők győztek.

Pedig a harmadik harmad elején 2-0-ra vezettünk és ugyan nem játszottunk túl jól, "kézben" volt a meccs. Én persze lerágtam a körmöm, mert tudtam, hogy 2 gól nem sok hokiban, rádásul látszott, hogy a britek mentálisan nagyon erősek: elképesztő elánnal és hittel jöttek előre, mi meg elbizonytalanodtunk. Lőttek is egy szépítő gólt, amitől ők még lelkesebbek, mi meg még bizonytalanabbak lettünk. Még így is meglehetett volna a meccs, pl. akkor, ha Hári kegyeskedik pár perccel a vége előtt nem elszórakozni egy büntetőt. De elszórakozta és a feketeleves megjött tizenhat ki*****tt másodperccel a vége előtt: egy kiszorított helyzetből eleresztett brit lövés becsorgott valahogy Vay hóna alatt vagy a fene tudja hol...

Mondtam már, hogy csak tizenhat ki*****tt másodpercet kellett volna kihúznunk?

Ennek a vb-nek alapvetően két olvasata van. Az egyiket megírta Gromov a Jégkorongblogon:

" Először is rögzítsük: a negyedik hely nem kudarc. A negyedik hely a realitás. Kudarcnak huszonnégy órával a történtek után kizárólag a dramaturgiai hullámhegyek és -völgyek miatt érezhetjük."

És persze igaza is van. A statisztikák nem hazudnak: kevés gólt lőttünk, sokat kaptunk, kevés pontot szereztünk, stb. Szavunk nem lehet, a negyedik hely a reális eredmény. A feljutás mázli lett volna, a körbeverések szerencsés együttállásnak eredménye. (Ha mondjuk a magyar-brit meccset megelőző olasz-szlovénon nem egy utolsó másodperces olasz, hanem szlovén győzelem születik, akkor számunkra már ott elúszott volna a feljutás...)

Ez mind igaz. De azért a "nem kudarc" megállapítással vitatkoznék, méghozzá egy ezzel kapcsolatos kommentemet idézve:

"Igazából feszül itt egy ellentét aközött, hogy az egész tornán mutatott teljesítményünk alapján nem érdemeltünk feljutást..., meg aközött, hogy egy hajszál (=16 másodperc) választott el minket mégis a feljutástól. Az előbbi esetben ha nem is boldogan, de viszonylag nyugodtan tudomásul lehet venni a tényeket, a másik esetben viszont érthetően nehéz feldolgozni a történteket.

Ezt az ellentétet legtöbben úgy próbálják feloldani, hogy kizárólagosan az egyik (ld. Gromov) vagy a másik (Ld. "károgók") nézőpontot teszik magukévá.

Szerintem pedig érdemes azért mindkét megközelítést érvényesnek elfogadni. Ugyanis függetlenül attól, hogy milyen teljesítménnyel érkeztünk meg az utolsó meccsre, a lehetőség a feljutásra megvolt. Tökmindegy, hogy csak szerencsénk volt a körbeverésekkel: volt egy abszolút reálisan teljesíthető feladat, meg kellett verni a briteket. Ráadásul 10 perccel a vége előtt két góllal vezettünk, teljesen megérdemelten.

Innen lett döntetlen. Úgy, hogy az egy nappal kevesebbet pihent, szinte kétsorozó britek szorítottak minket a kapu elé. Úgy, hogy kihagytunk egy büntetőt. Úgy, hogy többször simán kiüthettük volna a korongot az utolsó percben, csak elbénáztuk.

Szerintem emiatt a végjáték miatt volt kudarc ez a vb. Mert volt egy esély, egy legyőzhető ellenféllel szemben, és elqrtuk. Fel lehetett volna jutni, 16 másodperccel a vége előtt feljutók voltunk; és elqrtuk.

Tehát nálam kiindulásként a pohár üres. Minden más értékelés, statisztikaböngészés, egyéni teljesítmények, csapatjáték értékelése, stb. ezután jön. Ezek valamennyire megtöltik a poharat, hiszen voltak jó teljesítmények, volt fejlődés is tavaly óta (az olaszok és a lengyelek legyőzése azért szép fegyvertény), az előzetes elvárásaimat is (ne essünk ki) hozta a csapat. De nálam ezek nem töltik meg a poharat, se teljesen, de még félig se.

Ez szerintem nem "károgás". Nem temetem a magyar hokit, nem keresek bűnbakot, reménykedem és bízom a jobb jövőben. De attól még nálam ez a vb kudarc volt, minden előrelépésével és pozitívumával együtt is.

 

Idekívánkozik még egy régi kommentem:

Sokan szeretik egy-egy világverseny eredményét kontextusba helyezni. Építjük a csapatot, előreléptünk, ha okosan folytatjuk, jövőre jobb lesz. Ez a szemlélet alapvetően rendben van, különösen azok között, akik felelősek a csapatért, hiszen az ő dolguk, hogy ezekért az előrelépésekért dolgozzanak.

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy rengeteg tényezőn múlik a tényleges siker és a jövő kiszámíthatatlan. A hosszú távú építkezés szép dolog, de semmi nem garantálja, hogy bármennyit lépünk előre, annak egy konkrét világversenyen meglesz a vágyott eredménye. Egyrészt ott vannak azok a fránya ellenfelek, ők is igyekeznek előrelépni. Aztán ott van a szerencse-balszerencse kérdése: ki sérül meg, ki játszik még a bajnokságában, ki milyen formában van. Merre pattan a korong a kapuvasról egy kulcshelyzetben. Stb. Szóval dolgozhatsz iszonyú keményen és jól, garancia nincs semmire.

Épp ezért kell megragadni minden esélyt, akkor is, ha egyébként "nem érdemled meg" a teljesítményed alapján. És épp ezért nehéz feldolgozni az elszalasztott esélyt. Mert ami most ott volt 16 másodpercnyire, az lehet, hogy mostantól 10 évig nem jön el megint, bármennyire keményen és jól dolgozol érte.

... 

 A beigért szép jövő bizonytalan igérete nem kárpótol a múlt elszalasztott esélyeiért."

És még egy megjegyzés a kudarc vagy nem kérdésében: sajnos nem vonatkoztathatunk el attól, hogy az a bizonyos esély ki ellen adódott. Ha egy olyan csapat ellen adódik, amelyik a papírforma alapján előttünk van (ld. Szlovákia a 2009-es hoki vb-n), akkor bármilyen fájó is az utolsó pillanatokban veszíteni, hajlamos vagyok elfogadni, hogy az nem egy kudarc, hanem egy hősies helytállás volt. De ha egy papírforma (és tényleges hokitudás) szerint egyértelműen mögöttünk álló csapat (ld. "abszolút reálisan teljesíthető feladat") ellen csúszik ki a kezünkből a győzelem az utolsó pillanatban, akkor az az én véleményem szerint kudarc.

Szóval a britek elleni vereség egy nagyon fájó kudarc. Fájt áprilisban, fáj most és tutira fájni fog jövő májusban, amikor a britek Szlovákiában fognak vitézkedni az A csoportos vb-n...

Ha már "fájdalom". Van itt szégyen is.

Mi "híresen" jól rendezünk világversenyt. Kb. úgy, ahogy a boraink is világhíresek. Hát most szembesültünk azzal, hogy rendeztünk egy hoki vb-t jég nélkül. Mert az, amin az Arénán korcsolyáztak a csapatok, minden volt, csak rendes jég nem. És ez olyannyira egyértelműen zavaró volt, hogy nem is mulasztotta el szinte minden nyilatkozó (legyen az edző vagy játékos) megemlíteni.

Az biztos, hogy ez a vb nem erősíti az esélyeinket a közeljövőben újabb budapesti vb rendezésre...

Szlovénia-Magyarország 24-29 (kézilabda, vb selejtező play-off, 2018. június 9.)

 

Négyévente nemcsak szökőév van, hanem szlovén-magyar playoff meccs is a kézi vb részvételért. Ezek mindig fontos és emlékezetes párbajok voltak, már csak azért is, mert mindig az olimpiai kvalifikációs vb-re kellett kijutni a szomszédaink testén keresztül. Illetve kijutni csak 2010-ben sikerült meglehetősen drámai körülmények között, az utolsó tíz percben a sírból visszahozva az elúszni látszó továbbjutást. Ez volt Mocsai Lajos utolsó kapitányságának dicső nyitánya, hogy aztán négy évvel később egy nem annyira dicső, ugyancsak egy drámai hajrában (csak éppen most az ellenkező irányban) eldőlő szlovén playoff meccsel végződjön. Azaz másodikra éppenhogy a szlovének jutottak ki a mi testünkön keresztül.

Miután pedig az elmúlt négy év a szlovéneknek sokkal fényesebbre sikerült, mindenki felszisszent, amikor a sorsolásnál őket kaptuk. Nagyon elégedetlenek így se lehettünk, mert miután a januári Eb-n három vereséggel elég dicstelenül búcsuztunk, nem kiemeltként kaphattunk volna még a szlovéneknél is nehezebb ellenfelet (horvátokat, svédeket).

Ezzel együtt túl sok esélyt nem adtam a mieinknek. Hanyatló íven vagyunk már egy ideje, van egy kiöregedő nagy generációnk akiknek valahogy nem akaródzik megérkezni az utánpótlása. (Persze mondjuk Nagy László szintű játékos nem minden bokorban terem, szóval azért őt nálunk jobb utánpótlással megáldott válogatottak se tudnák könnyen pótolni.) Ráadásul a Mocsai már említett távozása után időszak külföldi edzői nemigen váltották meg a világot. Az érkezésekor szerintem kicsit indokolatlanul megváltóként fogadott Vranjes pl. a már fent említett három sima vereséggel abszolválta az Eb-t, amiből kettő mondjuk elfogadható papírforma volt, de a csehektől elszenvedett igen sima zakót a magam részéről zokon vettem. Már csak azért is, mert ha akkor nyerünk, akkor a kiemeltként várhattuk volna a play-off sorsolását és nem kaphattuk volna Szlovéniát.

Szóval egy remek eredménysort produkáló, topbajnokságokból összeszedett sztárokkal felálló csapat várt ránk Koperben azon a júniusi estén. Simán benne volt a pakliban, hogy már az első meccsen akkora zakót kapunk, hogy eldől a párharc. A kezdés is ezt támasztotta alá, 4-1 és 5-2 is volt a szlovéneknek. Persze rutinos szurkolóként tudtam, hogy a jó kezdés egy dolog, a végeredmény meg egy másik, de azért magam is meglepődtem, hogy a szlovénok gépezete megtorpant némileg és igazából a félidő hátrelévő része arról szólt, hogy tapadtunk rájuk: bár általában vezettek, az előnyük inkább csak 1-2 gólos volt és többször egyenlítettünk is.

A védelem kifejezetten remekül összeállt és bár támadásban nagy érvágás volt Bánhidi majd később a helyette beküldött Sipos végleges kiállítása, azért valahogy tartottuk a lépést a szlovénekkel. Illetve a második félidőben már vezettünk is egyszer-egyszer, de ahogy korábban a szlovének előnye, úgy a mi 1-2 gólos előnyeink is elfogytak mindig a nagy csatában. Egészen a 48. percig tartott a meccsnek ez a szoros szakasza.

Ami utána jött, azt nyugodtan hívhatjuk Koperi Csodának.

Hat gólt lőttünk ezután úgy, hogy egyet se kaptunk. Székely szenzációsan védett, hetest is fogott ebben az időszakban, miközben mi demoralizáló gólokkal soroztuk meg őket: volt egészpályás üreskapus gól, volt kínai, volt Nagy és Bodó bomba, öröm volt nézni. A legvégén azért csak kaptunk egy gólt, így végül "csak" öt góllal nyertünk, de ez akkor is egy hatalmas meglepetés és egy hatalmas bravúr volt.

Persze hátra volt még a visszavágó, amit ismerve a szlovének képességeit és elszántságát, egyáltalán nem lehetett lefutottnak tartani. Nem tűnt egyáltalán lehetetlennek, hogy itthon is képesek lesznek legyőzni minket a nekik kellő gólkülönbséggel, ha nem koncentrálunk eléggé. De a visszavágó már egy másik történet, arról csak annyit mondanék, hogy ugyan a végén nyertek Veszprémben, a továbjutásunk nem igazán forgott veszélyben.

Szóval nagy bravúr volt ez, a play-off sorozat nagy meglepetése.

Ljubomir Vranjes nagy sikere volt ez a meccs. Illetve az egyetlen, amit a magyarországi csapataival elért, mert hát azóta ugye távozott. Így aztán nem igazán derült ki, mire lett volna képes, ha megkapja azt a bizalmat, amit az elején megigértek neki. Rövid regnálása alatt mindenesetre nem sokat sikerült felmutatnia:

  • A Veszprémmel elég komolyan betlizett tavasszal, a bajnokságot elbukták a Szegeddel szemben, a BL-ben pedig egy "nevenincs" skandináv csapattal szemben estek ki már a nyolcaddöntőben. Komoly blama volt mindkettő.
  • A válogatottal árnyaltabb a kép, ahogy a fentiekből már kiderült: kudarcos Eb után javítás, bravúros szlovénverés. Lényegében ez utóbbi azt is jelentette, hogy az olimpiacentrikus magyar sport "időarányos terve" teljesítve van, hiszen kijutotttunk arra a vb-re, ahonnan aztán az út továbbvezethet az olimpiára.

Nem diadalmenet, az kétségtelen, de én azt hittem, a válogatott sikere ad neki egy kifutást a következő szezonra.

Nos, tévedtem. Vranjest az idény legelején, két BL vereség után kirúgták a Veszprémtől, majd rögtön utána a válogatottól is. Bár a bennfentesnek tűnő Hatosfal blog ekkor már kongatta a vészharangot a Vranjes által tönkretett veszprémi csapat (és szezon) miatt, a magam részéről ezt kicsit furcsának tartottam. A kirúgás előzménye két BL vereség volt, amit erősen erőltetettnek éreztem. Először idegenben kapott ki a csapat Barcelonában, hát ez nálam nem edzőrepítő tényező. Az otthoni vereség a Vardartól már kellemetlenebb, de azért mégiscsak egy topcsapat az is, két éve megnyerték a BL-t, tavaly is F4-ben voltak, gyengültek, az igaz, de azért az első soruk még mindig F4 közeli szint, szóval azért egy vereség ellenük még nem lett volna a világ vége. Hisztinek éreztem én ezt menesztést akkor. 

Félreértés ne essék, lehet, hogy Vranjessel tovább szenvedett volna a Veszprém (már persze nélküle is szenvedett, de ez érthető egy ilyen edzőváltás után), de a történet szerintem nem arról szól, hogy Vranjes miyen rossz edző, hanem inkább arról, hogy lehet, eleve nem őt kellett volna Veszprémbe hozni. Ha egy csapat éveken át a masszív spanyol stílus mellett teszi le a voksot, akkor mit keres itt egy tempohandballra szakosodott északi edző? Ha viszont elfogadjuk, hogy új stilus kell, akkor ne lepődjünk meg, hogy ez átmeneti visszaeséssel jár, különösen akkor, ha a csapat tele van öregedő sztárokkal, akik egyáltalán nem biztos, hogy alkalmasak erre az új stílusra.

Ha meg rájövünk, hogy hibáztunk, akkor ez tényleg a szezon elején három meccs után történik meg? Amiből egyet megnyertünk, egy totál papírforma vereség, tehát max. a harmadik bírhat némi relevanciával arra nézvést, hogy valami tényleg nincs rendben. Nekem ez így nem kerek. Inkább azt gondolom, hogy itt a döntés már megszületett a szezon végén, csak töketlenkedés folyt. Vagy netán a győztes szlovén párbaj után nem merték felvállalni az azonnali menesztést, kellett egy elfogadhatóbb ürügy.

Ez persze csak tipp, a fene tudja, mi hogy volt. Mindenesetre az ügy egyik tanulsága (bár ezt illett volna már korábban tudni, mert volt már ezügyben tapasztalat), hogy nem szerencsés egy klubedzőnek adni a válogatottat is. Már legalábbis ha az a klub a Veszprém vagy a Szeged.

Mindenesetre búcsúzzunk azzal Vranjestől, hogy elismerjük azt az egy eredményét, amire tényleg büszke lehet, a szlovének elleni diadalt.

Meccsnapló

Magyarország-Olaszország 3-2 (jégkorong, divízió 1/A vb, 2018. április 23.)

A magyar-olasz nem a legfontosabb és nem a legdrámaibb meccse volt ennek a vb-nek, így elsősorban személyes szempontok miatt került be: ugyanis ezt az összecsapást a helyszínen láttam. Nagy élmény volt 5 év után újra egy nagy magyar győzelmet látni az Arénában. Ennél többet most nem mondok, tessék elolvasni a beszámolómat, vagy megnézni a meccs végén lejátszott magyar himnuszt:

Aznap vidáman mentem haza. A remény élt, egészen vb utolsó utolsó meccséig.

Veszprém-Szeged 29-26 (kézilabda, bajnoki döntő visszavágó, 2018. május 20.)

A meccset a Veszprém nyerte, a bajnokságot a Szeged. Amit a Szeged őszi bukdácsolása után aligha várt bárki. (Ez intő jel annak, aki bármit jósolni akarna az idei őszi "fordított" szereposztésból...) De nem bánom, kell néha őrségváltás az élen. A Szeged egyébként is jelenleg egy hangyányival rokonszenvesebb nekem, leginkább azért, mert az elmúlt években Pastor felépítette "nekünk" Bodót és Bánhidit. És hát Baloghot, aki ugyan nem a csapat aduásza, de egy totál megbízható átlövő lett belőle, szintén a válogatott nagy hasznára. A Veszprém hasonló teljesítménye nem meggyőző, náluk a fiatalabb magyarok kevés kivétellel mellékszereplők, akiket vagy kölcsönadnak, vagy a magyar bajnokikon villoghatnak. 

Németország-Svédország 2-1 (labdarúgás, vb, 2018.  június 23.)

Jöjjön akkor a nyár nagy dobása, a focivébé. Sok meccsbe néztem bele, kevés maradt meg. Az egyik ezek közül a német-svéd, ami akár a szokásos Lineker bölcsesség klasszikus igazolása lehetne: a németek mindig nyernek. Kiegészítve a Promontor-féle megfigyeléssel: amikor igazán fontos, akkor a nagycsapatok mindig bedarálják a rokonszenves kicsiket. Lehetőleg az utolsó pillanatban, már csak a drámaiság kedvéért.

Persze a Lineker-féle bölcsességnek jól keresztbe tett a németek következő meccse, ahol viszont simán kikaptak Koreától. Amivel szégyenszemre ki is estek.

Belgium-Japán 3-2 (labdarúgás, vb, 2018.  július 2.)

A vb legjobb meccse, saccperkábé. A szimpatikus vesztes szerepében Japán, akik már 2-0-ra is vezettek. Ami ugye bombameglepetés lett volna. Helyette lett egy bombameccs, mert a belgák egy nagy rohammal egyenlítettek. Amikor meg már mindenki a hosszabbítást várta, akkor egy halálos kontrából megszerezték a győztes gólt.

A lendületük egyébként kitartott a következő meccsig is, ahol  brazilokat ejtették ki, szintén egy frenetikusan jó meccsen. Az biztos, hogy a vb legjobb meccseit ők játszották.

Franciaország-Horvátország 4-2 (labdarúgás, vb döntő, 2018.  július 15.)

Ahhoz képest, a vb-döntők mennyire gyengék tudnak lenni, ez nem volt annyira rossz. Mondjuk izgalmas nem nagyon volt, de legalább volt sok gól. Ezért persze nem került volna ide be, viszont mi éppen Horvátországban voltunk a döntő idején. Egy ország csendesedett el arra a két órára. Utána pedig ugyan érezhető volt a csalódás, de alapvetően inkább ünnepelték a csapatukat, mint búslakodtak.

Na de váltsunk sportot, fociból ennyi elég.

Magyarország-Németország 26-25 (női kézilabda, Eb, 2018. december 9.)

Na, az ilyen meccsekért érdemes kézilabdát nézni. Izgalom, látványosság, küzdelem, és a végén még győzünk is!

Magyarország-Románia 31-29 (női kézilabda, Eb, 2018. december 12.)

Na, az ilyen meccsekért érdemes kézilabdát nézni. Izgalom, látványosság, küzdelem, és a végén még győzünk is! Nem is akárkit, hanem az egyébként a vereségük ellenére elődöntőbe jutó románokat! 

Ha már női kézilabda, akkor értékeljük Kim Rasmussent is.

Röviden: Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.

Kicsit hosszabban: tavaly elég hosszan írtam Rassmussenről, annak kb. az volt a lényege, hogy ha olimpiai ciklusokban gondolkodunk, akkor butaság lenne őt kirúgni két olyan világverseny után, amelyek az esetleges olimpiai részvétel szempontjából lényegtelenek. Az idei Eb már nem volt az, ha szerencsénk van, akkor az itt elért 7. hely akár elég is lehet az olimpiai selejtezőbe való bejutáshoz. Persze ez csak a jövő évi vb után fog kiderülni és az elsődleges cél amúgy is az, hogy az ottani helyezésünk kvalifikáljon a selejtezőbe és akkor nem kell számolgatni.

Ami a fenti eszmefuttatásnál fontosabb, az a válogatott szereplése és a mutatott játék. Ami alapvetően rendben volt. Ugyan Rassmussen is hozta az évtizede "kötelező betlit" a norvégok ellen, ettől eltekintve egy nagyon markáns kis csapatot hozott össze. Volt tartása, helyenként kifejezetten szépen játszott és a középdöntőben képes volt a "money time"-ban meccseket nyerni. Mindezt úgy, hogy komoly hiányzók voltak, a korábbi évek klasszisai közül lényegében csak Kovacsics volt jelen (és "nagy öregként" valódi vezére volt a csapatnak!). Viszont most végre a többen felnőttek hozzá, vannak remek szélsőink, Háfra már húszévesen is kulcsember lett, a kapusaink kulcspillanatokban remekeltek, de alapvetően szinte mindenki maradandót alkotott. Ebben pedig nézetem szerint Rasmussennek nagy szerepe volt. A korábbi döcögősebb kommunikációja a csapattal sokat javult, pontosan érezte, kit hogyan motiválhat, kire mekkora terhet rakhat (szemben mondjuk a kizsigerelt román sztárokkal) ls persze nagyon jól összerakta a csapat játékát is.

Nem akarok abba a szokásos hibába esni, hogy akkor majd jövőre biztosan még jobb lesz, mert az ilyesmi sose biztos. De azért optimista vagyok: van egy fiatal, tehetséges csapatunk és egy láthatóan jó edzőnk: két távollét után jó lenne újra olimpián látni a csapatot és ez  nem tűnik egy reménytelen küldetésnek.

Reméljük a legjobbakat.

Mi lesz jövőre?

Hát, nyilván sok izgalmas meccs és esemény.

  • Férfi kézilabda vb januárban, Csoknyai második debütálása. Remélem, jobban sikerül, mint az első. A hivatalos elvárás az első 7 hely egyike, lévén ez kell (értsd: szükséges, de nem elégséges) az olimpiához. Ez ambíciózus cél, nem lehetetlen, de bravúrok kellenének hozzá, elsősorban a skandináv trió (svéd, dán, norvég) jelent komoly akadályt, plusz nem tudom, hogy a zsoldosokat foglalkoztató Katar épp mennyire erős. De persze a csoportbéli gyengébb ellenfelek, vagy a másik ágról Ausztria ellen se mehetünk biztosra. A magam részéről nagyon örülnék már egy 8. helynek is, az a korábbi olimpiákon általában elég is volt a selejtező elérésére.
  • Fehérvár meccsek az Ebelben: vajon bejutunk a rájátszásba? Nem tippelek, a fene tudja. Gyanítom, hogy a középszakaszt az alsóházban húzzuk le, az meg megjósolhatatlan. 
  • Szlovák extraliga MAC és Miskolc részvétellel: vajon bejutunk a rájtszásba? Az attól is függ, mit értünk rájátszás alatt. A jelenlegi formátum az, hogy a 7-10 helyezettek nyolcaddöntőt játszanak, a két győztes pedig csatlakozik az 1-6. helyezetthez a negyeddöntőkben. Ha a nyolcaddöntő már rájátszás, akkor szerintem a Miskolc biztosan, a MAC nagy valószínűséggel ott lesz. A negyeddöntőben meg szerintem már csak egy csapatunk lesz.
  • Férfi hoki vb áprilisban Kazahsztánban, félelmetes ellenfelekkel. Nincs nagy elvárásom. Ha a papírformát nézem, akkor a litvánokat kell vernünk a bentmaradásért. Ugyanakkor azt gondolom, a koreaiak legyőzése - ha nem is papírforma - de reális cél. Ez gyakorlatilag a 4. helyre lehet elég. A fehérorosz, szlovén, kazah hármas ellen bármilyen pontszerzés óriási siker lenne.
  • Női kézilabda klubcsapatok: Vajon nyer megint a Győr BL-t és bejut végre a Fradi a négyes döntőbe? A Fradi biztos nem, ez gyakorlatilag már az ősszel eldőlt. A Győr nem esélytelen, a nagy riválisok a Rosztov és a Bukarest, az utóbbiban viszont nem lesz Neagu, de még így is ez nagyjából háromesélyes játszma lesz. A nagy ismeretlen a "zöldfülű" edző, Danyi Gábor. Kérdés, ő tudja-e azt a szakmai pluszt hozni, ami a Győr javára billentheti a nagy rangadókat.
  • Férfi kézilabda klubcsapatok: ugyanez férfi vonalon: vajon bejut a Veszprém vagy a Szeged a kölni négyes döntőbe? Talán. A Szeged erősebb lett, közelebb van a F4-hoz, mint valaha, de kérdés, az "újonc" csapat bírja-e a lélektani terhet. A Veszprém jobb annál, amit ősszel mutatott, de hogy ez elég-e a visszatéréshez, azt nem tudom. Tudom, kegyetlen, de talán az lenne a legjobb, ha összefutnának a negyeddöntőben, akkor az egyikük ott lenne.
  • Női kézilabda vb decemberben, a kijutás tuti (play-off Ausztria ellen, ezt féllábon, hátrafele biciklizve is hoznunk kell), a többit majd meglátjuk. Csak emlékeztetőül, a hivatalos elvárás az első 7 hely egyike, lévén ez kell (értsd: szükséges, de nem elégséges) az olimpiához. 

Végezetül jó szurkolást kívánok mindenkinek 2019-ben is!

Szólj hozzá!

Címkék: sport foci magyarország vb franciaország horvátország románia japán szlovénia németország szeged svédország veszprém kézilabda jégkorong belgium női kézilabda férfi kézilabda évértékelő beszéd vb selejtező 2018 legjobb meccsek Nagy-Britannia Eb

A bejegyzés trackback címe:

https://jozsefbiro.blog.hu/api/trackback/id/tr2214090045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.