HTML

 

PromontorBlog

Mozik, utazások, fotózás. Budapest, Újbuda. Fogyasztóvédelmi füstölgések. Sportkommentárok. Sörélmények. Rendkívül eredeti, ugye...

Friss topikok

  • Wormie: Bocs, csak egy kiegészítés: a currywurst szósz nem egyszerűen ketchup + curry.... (2019.07.03. 12:31) Berlini benyomások - kaja és sör
  • promontor: Kis frissítés balti porter fronton: 1) A Gdansk már nem hoz be lengyel söröket... (2019.06.15. 22:52) A Nagy Balti Porter poszt
  • promontor: @Árpa Jankó: Köszönöm a dicséretet és az fb megosztást! (2019.06.06. 20:05) Promontor kedvenc sörei
  • promontor: @megamovieboy: Ha a "normális" a viszonylag széles áruválasztékot jelenti, akk... (2019.04.08. 08:39) Sparcédula avagy a 13 forintos poszt
  • Csaby75: Sajnos én csak utólag találtam meg ezt a bejegyzést... Az Ibrahim étlapot sem ... (2019.03.19. 07:49) Trükkös kis Ibrahim

Ők meg látogatnak

free counters (2008 november 28. óta)

Őket hirdetem

Bloggerunió

Magamat hirdetem

Első Magyar Háromcsillagos SuperBlog!

Ezt szívom

Budapest szmogtérképe

Ehhez próbálom tartani magam

Ehhez próbáld tartani magad

Creative Commons Licenc

Férfi kézilabda EB 2012

Férfi kézilabda EB 2012

Férfi kézilabda VB 2011

Férfi kézilabda VB 2011

Női kézilabda EB 2010

Női kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda EB 2010

Férfi kézilabda VB 2009

Férfi kézilabda VB 2009

Női kézilabda EB 2008

Női kézilabda EB 2008

Férfi kézilabda EB 2008

Férfi kézilabda EB 2008

Női kézilabda VB 2007

Női kézilabda VB 2007

Berlini benyomások - a fal

2019.02.22. 14:13 promontor

Folytatódjon akkor a Berlin sorozat.

Némi gondolkodás után úgy döntöttem, másodjára a berlini falról fogok írni. Van Berlinben sok más érdekes látnivaló is, de a fal (amit keleten hivatalosan Antifaschistischer Schutzwall, nyugaton egyszerűen Die Mauer névvel illettek) még ma, leomlása után 30 évvel is Berlin egyik meghatározó objektuma.

Illetve pontosítok: a város szerencsére elég jól összenőtt, én már egyre kevesebb helyen éreztem úgy, hogy "na ez biztosan Kelet-Berlin volt". Persze én ismertem a várost korábbról, így én általában az "érzésektől" függetlenül tudtam, hogy éppen a város melyik felében voltunk, de a lányaim ezt már egyáltalán nem tudták és nem is érezték, nekik Berlin egyszerűen egy nagy, nyüzsgő, modern, de egyben nagyon is szerethető város volt, ami számomra azt mutatja, hogy Berlin jó úton jár.

A világ (szerintem) második leghíresebb fala persze azért jelen van, két okból is. Egyrészt a németek a tőlük megszokott precizitással dolgozták fel múltjuk ezen szomorú szakaszát, így Berlin tele van emlékhelyekkel, múzeumokkal, másrészt ezek némelyike ma igazi turistamágnes, ahol az alapos és méltóságteljes emlékezés mellett jelen vannak a szokásos giccses turistaattrakciók és szuvenírek is.

Amikor még állt a fal...

Ahogy az előző posztban is írtam, többször jártam Berlinben, de a korábbi vizitjeim mind '89 előttre datálódnak. Nézzük ezeket egy kicsit részletesebben:

  • 1987: Első vizitem Kelet-Berlinre korlátozódott, a társaság több tagjának (beleértve engem is) akkor még csak piros útlevele volt, azaz Nyugat-Berlinbe nem tudtunk átmenni. Persze első alkalommal a keleti városrész is érdekes volt. Az egynapos vizit obligát célpontok (Brandenburgi kapu, Alexanderplatz) mellett bementünk a Pergamon Múzeumba, este pedig felmentünk a TV toronyba, ahol meg is vacsoráztunk. Említésre méltó még, hogy aznap tartottak egy ünnepi kosztümös felvonulást, amellyel Berlin alapításának 750. évfordulójára emlékeztek. Ez elég színes és érdekes, persze keletnémet módra államilag szervezett esemény volt, amelyen a korhűnek mondott kosztümökben masírozó statiszták a város 750 éves történelmének jelentősebb korszakait és eseményeit elevenítették fel: voltak hugenották, poroszok, Napóleon katonái, I. és II. világháborús egyenruhák, persze a végén az obligát munkás-paraszt-értelmiségi blokk, amely az aktuális rezsim dicséretét "zengte". Ugyanebben az évben (szintén az évforduló alkalmából) adták át a Nikolai Viertel-t, ott is körbesétáltunk, tetszett is.
  • 1988: Másodjára már készültünk, mindenki csináltatott kék útlevelet, így kétszer is átkeltünk Nyugat-Berlinbe. Először S-Bahn-nal a hírhedt Friedrichstrasse-i állomásról indultunk és a Nyugat-Berlin központját, a Kurfürstendammot néztük meg. Itt jó nagyot sétáltunk, élveztük (én életemben először) a "Nyugat csillogását", vettünk hamburgert (Burger King, ha jól emlékszem), dobozos Pepsit, nézegettünk BMW-ket és Mercedeseket a csilivili autószalonokban. Még egy könyvesboltba is beszabadultunk, ahol iziben megvettem Orwell 1984-ét, németül, mivel akkoriban még nem tudtam angolul. (A könyv egyébként nehéz dió volt németül, hónapokig tartott, míg átrágtam magam rajta, rengeteg szótárazás kellett hozzá...) A második átmenetel helyszíne a Checkpoint Charlie volt, ez talán csak egy félnapos séta volt, pár sarok után egy nyugatnémet lakótelepre jutottunk, ahol a sok zöld, a keletinél láthatóan gazdagabb állapotok és a sok török járókelő kivételével túl sok látnivaló nem volt. De amúgy se azért mentünk, hanem a Checkpoint Charlie mellett található Falmúzeum miatt, ami nyugati szempontból mutatta be a fal történetét. Ezt ráadásul annak idején bárki, aki a keleti blokkból származó útlevelet tudott felmutatni, ingyen megnézhette. Maga a múzeum emlékeim szerint kifejezetten érdekes volt, konkrétan két dologra emlékeztem: egyrészt volt egy Wallenberg sarok, másrészt meg rengeteg furfangos szökési kísérletet mutattak be, amelyekkel a keletnémetek próbáltak átjutni az egyre szigorúbban őrzött falon.
  • 1989: Fontos tisztázni, hogy nyáron voltunk. A fal még állt, sejtelmünk se volt arról, ami pár hónappal később bekövetkezett. Ezúttal megint csak egy napra mentünk, sok újdonságot nem láttunk, sétáltunk, egy-két "nyugati" cuccot vásároltunk, én pl. egy Adidas hátizsákot, amivel aztán évekig jártam. Ha jól emlékszem, belebotlottunk a berlini Pride-ba is, ez nagy újdonság volt, elég sokáig nézegettük az extravagáns felvonulókat.

(Megjegyzem, nem garantálom, hogy mindegyik vizit pont úgy történt, ahogy leírtam, összekeveredhettek azért az évek, főleg a két nyugat-berlini vizit egyes eseményei, illetve talán a Pergamon látogatás is eshetett '88-ra...)

Nos, akkor nézzük részletesen, mit is láttunk:

Checkpoint Charlie és a Mauermuseum

A Checkpoint Charlie-nál minden a turistacsábításról szól:

  • Ott van az eredeti "objektum" másolata, az ellenőrzőpont egyszerű bódéja, amerikai zászlóval és pózoló amerikai "katonákkal" (a valóságban ezek statiszták, az "attrakció" részei), meg a szokásos négynyelvű figyelmeztető tábla is ("Figyelem, Ön elhagyja az amerikai szektort..."), ami ugye szintén kötelező fényképtéma minden turistának.
  • Ott van kicsit hátrébb a nyugati zóna területén az 1962-ben alapított Falmúzeum/Mauermuseum.  Ez az a múzeum, amit '88-ban is láttam és amit ezúttal is megnéztünk, de erről majd később.
  • A "keleti oldalon" két foghíjtelek is volt, mindkettőre a fallal kapcsolatos látványosság települt. Az első egy körkép, az asisi Panorama Berlin. Ezt nem láttuk, de amúgy érdekes ötlet, hogy egy alapvetően XIX. századi műfajt újítottak fel.
  • A másik foghíjtelken a BlackBox Kaltter Krieg (szó szerinti fordításban Fekete Doboz Hidegháború) található, ez egy történeti kiállítás, amely a hidegháború eseményeit mutatja be. Ide se mentünk be, viszont a területet határoló kerítés fala maga is egy kiállítás, remek korabeli fotókat tartalmazó informatív tablókkal, erre érdemes időt szánni, nem is keveset.

Alapvetően egy délutánt szántunk a Checkpoint Charlie-ra, ebbe egy fért bele a fentebbi három látnivalóból és mivel jó emlékeket őriztem a Falmúzeumról, ezért egyértelmű volt, hogy azt mutatom meg a családnak is.

Ezt nagyon megbántam. Az emlékeim ugyanis megcsaltak. A Falmúzeum arra példa, hogyan lehet egy hihetetlenül gazdag anyagot teljesen logikátlan, rendszertelen, áttekinthetetlen módon, a nézőt a rengeteg részlettel agyonterhelve bemutatni. Bár elég sok fénykép is van, az anyag nagyja szöveg, jobb esetben újságkivágás. Rengeteg szöveg, rengeteg felesleges részlettel.

Az áttekinthetetlenségnek részben valószínűleg az is az oka, hogy az épület eredetileg egy bérház volt és a múzeum az évek során lassacskán bővült, ahogy az épület lakásait felvásárolták és egybenyitották. Ennek egy labirintusszerű berendezés lett az eredménye, amit ugyan a padlóra festett nyilakkal próbáltak oldani, nem sok sikerrel.

A másik ok az lehet, hogy ez egy magánmúzeum, lelkes amatőrök alapították, hogy dokumentálják a keletnémet és általában a kommunista rezsimek elnyomását, illetve az elnyomott népek szabadságvágyát. Azonban a lelkesedés nem pótolja a szakmai tudást. Ennek a kiállításnak nincs logikai íve, vezérfonala, mondanivalója. Belekap témákba, aztán a következő teremben belekap egy másikba, majd a harmadikban mondjuk visszatér az első témához.

Valószínű, hogy az emlékeim részben azért csaltak meg, mert annak idején kisebb lehetett a kiállítás.  Ez a fajta csapongás és túlzsúfoltság elviselhető és megbocsátható egy kisebb méretű kiállításnál. (Vagy talán végig se néztük, végülis ingyen volt, amikor meguntuk, kijöttünk.) Időközben azonban a Falmúzeum meglehetősen nagyra nőtt, a szobák labirintusa több emeletet behálóz. Ha mindent szorgalmasan végigolvastunk volna, egy egész nap elment volna, de a vége felé már csak "átrohantunk" az anyagon, egy-két percre megállva egy-egy érdekesebbnek tűnő tablónál.

A Falmúzeumból lehetne egy jó múzeumot csinálni, de ahhoz az anyagot alaposan át kéne szűrni, egy jó koncepciót kitalálni és a jelenlegi teret teljesen átszervezni. De persze minek fáradnának ezzel, ha a lokáció és a hírnév eladja a múzeumot. A turisták jönnek és perkálnak így is...

Nos, az én tanácsom mindenkinek az, hogy ne menjen, ne perkáljon! A Falmúzeum egyszerűen szar, helyette nézzen meg valami mást, van jobb ajánlat Berlinben bőven!

Gedenkstätte Berliner Mauer

Itt van pl. mindjárt a fal Bernauer Strasse környéki szakasza, ami ma  szabadtéri múzeummá alakítva a Berlini Fal Emlékhely nevet viseli.

Na ezt viszont maximálisan ajánlom mindenkinek, akit érdekel a fal. Egy kb. másfél kilométeres falszakasz lett részben megőrizve és emlékhellyé-múzeummá fejlesztve. A szabadtéri létesítmények mellett van egy látogatóközpont (ez nem olyan érdekes, ode leginkább információs brosúrákért érdemes beugrani), egy dokumentációs központ (itt viszont vannak kiállítások, amiket okvetlenül ajánlok) és egy kápolna (Kapelle der Versöhnung, azaz a Megbékélés Kápolnája, ami egy - a fal miatt - lerombolt templom helyére épült) is. 

Illetve fedettnek tekinthető még a Nordbahnhof metróállomáson berendezett kiállítás, ami az ún. szellemállomásokról szól és szintén kihagyhatatlan. Illetve ezzel érdemes kezdeni, hiszen ennél a metróállomásnál kezdődik az ominózus falszakasz és itt van a kijárat közelében a látogatóközpont is.

Szellemállomás

Szellemállomásnak általában az elhagyott, használaton kívüli állomásokat hívjuk.

Berlinben ennek a szónak speciális jelentése van: azokat az állomásokat nevezték így, amelyek az alapvetően nyugati kezelésben lévő S-Bahn illetve U-Bahn vonalak keleti zónájába estek. Ezeket a keletnémet határőrség lezárta, befalazta, illetve őrizte. (Lévén a nyugatra igyekvő keletnémetek ezeken az állomásokon keresztül is próbálkoztak nem egyszer...) A nyugati metrószerelvények pedig megállás nélkül haladtak át rajtuk.

Az Emlékhely megmutatja, hogyan lehet megoldani azt a problémát, ami a Falmúzeum számára kezelhetetlennek bizonyult. Itt képesek voltak a hatalmas információmennyiséget megfelelően csoportosítva a látogató számára emészthető és áttekinthető formában bemutatni. A kb. másfél kilométeres falszakaszt négy kisebb szegmensre osztották, négy különböző téma-nézőpont szerint. Mindenhol részletes tablók mutatják be az adott témakört, amelyek jól egyensúlyoznak a szöveg és a képanyagok mennyiségével. Aki akar, belemerülhet a szövegekbe, aki nem, átfuthatja a képeket. A szöveges részek is jól szegmentáltak, jól látható bevezetőkkel és részletezőkkel, megint csak jól vezetve a látogatót, aki eldöntheti, mennyire akar belemenni a részletekbe.

A hatalmas tudásanyag átadása mellett az érzelmekre is hat a kiállítás. Már említettem a Megbékélés Kápolnáját, emellett van egy emlékfal a falnál elesettek fényképével. Emellett rengeteg személyes történetet elevenítenek fel a tablók, illetve ide tartoznak az ún. eseményjelzők (Ereignismarken) is, amelyek a talajba ágyazott fémkorongok, rajtuk egy név, egy szám és egy dátum. Ilyen jelzőkorongból meglehetősen sok van, ezzel is érzékeltetve a fal hatását az emberi sorsokra. Aki akar, utánanézhet, milyen esemény történt pont azon a helyen, sikeres, vagy sikertelen menekülési kisérlet, netán haláleset.

Összegezve, az Emlékhelyet (Gedenkstätte Berliner Mauer) mindenképp érdemes felkeresni és rászánni több órát is. Ja, és amit még nem is mondtam: az egész, beleértve a csatlakozó fedett kiállításokat is, ingyenes.

East Side Gallery

A fal derűsebb oldalát mutatja be az East Side Gallery.

Ez a Spree partján húzódó falszakasz az eufórikus 1990-es év emléke, amikor a már "leomlott", átjárható fal egy szakaszát művészek "szállták meg" és festették fel saját alkotásaikat, tipikusan a falra, politikára, szabadságra reflektáló művekkel, köztük pl. az átalunk is jól ismert Honecker-Brezsnyev csókkal, de van itt Trabant, vörös csillag, CCCP is. Meg persze van itt más is, absztrakt, pszichedelikus, naív, meg mindenféle. A legjobbféle street art, amit egészében átjár az öröm és a szabadság hangulata.

Egy jó kilométernyi  szakaszt festettek be, nagyjából 100 alkotás készült így el, Ezeket az első években jól telegraffitizték, de aztán némi vita után 2009-ben felújították a képeket és ma nagyjából ismét az eredeti "fényükben" láthatóak. Ma egy alapítvány próbálja megőrizni és szükség esetén megtisztítani/restaurálni a képeket, az általam látottak alapján nagyjából sikeresen.

Mondanom sem kell, az East Side Gallery is ingyenes és (egyáltalán nem csak ezért) kihagyhatatlan.

Egyébként, ha már erre járunk, érdemes kiülni a Spree partjára is, illetve átsétálni Berlin legszebb hídján, az Oberbaumbrückén a szomszédos, igen hangulatos Kreuzbergbe, de erről majd még lesz poszt...

Potsdamer Platz és a Kémmúzeum

A Potsdamer Platzról először Wim Wenders filmjéből hallottam. A Berlinben játszódó 1987-es filmben - amelyben meglehetősen gyakran tűnik fel a fal - van egy bő két perces jelenet, (sajna csak olaszul találtam dedikált videót, mondjuk aki emlékszik a filmre, annak elég; aki meg nem látta, az nézze meg az egész filmet, na jó, az ominózus jelenet 41.10-től kezdődik...) amely a Potsdamer Platzon játszódik. Akkoriban a Brandenburgi Kaputól mindössze 750 méterre található tér egy hatalmas kietlen, romos, gazos grund volt, amelyet a fal kettévágott.

Aztán a '90-es években többször olvastam róla, hogy beépítik, hatalmas, modern toronyházakkal a teret, amely Berlin újjáéledésének egyik jelképe lesz.

Na, hát most megnéztük. A falra mindössze pár mutatóba meghagyott faldarab emlékeztet, rajtuk az obligát fényképes-szöveges tablók, amiket, mint mindig, érdemes átböngészni. Egyébként egy tágas, hipermodern toronyházakkal övezett, nem túl izgalmas térre jutunk, talán a Sony Center nagy, fedett aulája tekinthető érdekesnek, itt van egy IMAX mozi, egy szökőkút, egy LEGO-ból épült óriászsiráf, meg ilyesmik. Olyan nagyon jelképesnek nem mondanám, de talán nem is kell ide jelkép, elég egy normális nagyvárosi tér, annak meg jó.

Fel lehetett volna menni a Kollhoff toronyba, a tetején van egy kilátó, de mivel a TV toronyban már voltunk és egyébként is siettünk, ezt kihagytuk. (Itt egyébként van egy érdekesnek ígérkező kiállítás a Potsdamer Platz történetéről is, szóval legközelebb nem fogom kihagyni...)

Amit jól tettünk. Mármint nem a kihagyást, hanem a sietést. Ugyanis a következő napirendi pontunk a Kémmúzeum (Deutsches Spionagemuseum) volt, ahol a vártnál jóval hosszabban időztünk. Ez a múzeum egyébként nem a Potsdamer Platzon, hanem mellette, a nyolcszögletű alakja miatt berlini Oktogonnak is tekinthető Leipziger Platzon található. (A mi Oktogonunk szebb egyébként...)

A Kémmúzeum persze már nem kapcsolódik szorosan a falhoz, de azért végső soron ugyanazt a korszakot mutatja be és itt-ott azért a fal is szóba került. Ha kicsit rugalmasak vagyunk, akkor pl. a kiállított Glienicke híd modell is a fal része, elvégre az egy "nemhivatalos" határátkelőként szolgált Nyugat-Berlin és a Kelet-Németország között, ahogy az a Kémek hídja című filmből is kiderül.

De a múzeum ettől függetlenül is rendkívül érdekes volt. Kapunk egy remek bevezetőt a kémkedés történetéről, fajtáiról, az alkalmazott technológiákról, aztán egy részletesebb anyag jön Berlin "kémkorszakáról", a megosztottság évtizedeiről. Kémkütyük dögivel, kémsztorik részletesen. Gazdag anyag, remekül megszervezve. Egyike volt azon múzeumoknak, ahol nem tartottam fel a családot az aprólékos "apa már megint mindent elolvas és megnéz" hozzáállásommal, mert a gyerkőcök is mindent elolvastak és megnéztek. Meg ki is próbáltak egy csomó mindent: volt ugyanis jó pár interaktív elem, a "kémöltözékek" felpróbálásától a lézersugarakkal védett folyosón való átlopakodásig.

Szóval a Kémmúzeum remek hely, nem kell sajnálni rá a pénzt.

Ami kimaradt

Figyelembe véve Berlin méretét és a téma fontosságát, biztos vagyok benne, hogy rengeteg helyen találkozhatunk még a fal emlékeivel. A lista tehát biztosan nem teljes, mindössze azokat a helyeket tartalmazza, amelyekről én hallottam valamit, leginkább a felkészülés során. Aki alaposabb nálam, biztosan ki tudja egészíteni.

  • Tränenpalast: Ezt nagyon sajnáltam. Ez egy pavilonszerű épület a Friedrichstrasse S-Bahn állomás mellett, amely határátkelőként szolgált '89 előtt: Kelet-Berlin területén itt lehetett egyedül a nyugat-berlini S-Bahn-ra átszállni, természetesen csak útlevéllel. '88-ban és '89-ben magam is használtam. A nevét ("Könnyek palotája") persze nem a hozzám hasonló szerencsés külföldiekről kapta, hanem a kettévágott német családokról: a keleten ragadt hozzátartozók itt búcsúzhattak el az őket néha meglátogató nyugati rokontól. Ma ez is múzeumként szolgál, az Emlékhelyhez hasonlóan ingyenes. Voltunk is itt egyszer, de épp zárva volt, később pedig már nem fért bele a programba. Legközelebb biztos sort kerítek rá. 
  • Mauerpark: Ezt is sajnáltam, a beszámolók szerint ez egy kellemes park, ami egy hajdani falszakasz mentén jött létre és egyáltalán nem számít turisztikai látványosságnak, viszont van egy tipikus, kedves berlini hangulata, plusz bolhapiacként is üzemel.
  • Az East Side Gallery mellett is van egy falmúzeum. Mivel a német nevet (Mauermuseum) a már említett - és ellenjavallt - Checkpoint Charlie melletti múzeum használja, az itteni múzeum a keresztségben angolul kapta a nevét: ők a The Wall Museum. Ezt kihagytuk, fogalmam sincs róla, megéri-e a pénzét.
  • Ha már szerepelt a posztban a Kémmúzeum, akkor persze rengeteg, a falhoz csak lazán kapcsolódó múzeum található Berlinben, ezek közül a DDR múzeum jelentett komolyabb csábítást, de végül időhiány miatt kihagytuk. Talán legközelebb.
  • A Glienicke híd makettjét láttuk, az igazit is megnéztem volna...

Anziksz

Végezetül álljon itt egy lassan szokásossá váló kedvcsináló anziksz a poszt végére:

berlinwallpano_478x710.jpg

Legközelebb a "maradék" látnivalókkal folytatom. Lesz Reichstag, Museuminsel, pandamaci...

Frissítés (II. 22, este): egy másik beszámoló a falról, érdemes elolvasni...

Szólj hozzá!

Címkék: utazás németország fal mauerpark berlini fal 2018 checkpoint charlie potsdamer platz east side gallery Berlin falmúzeum mauermuseum Gedenkstätte Berliner Mauer nordbahnhof szellemállomás kémmúzeum Deutsches Spionagemuseum tranenpalast Glienicker Brücke Tränenpalast

A bejegyzés trackback címe:

https://jozsefbiro.blog.hu/api/trackback/id/tr6614590020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.