Ötvenes elvált vidéki asszony, tanítónő, két gyerekkel, az egyik egyetemista, a másik most érettségizik. A család távfűtéses lakótelepi lakásban lakik, a rezsi bőven az asszony nettó bérének a fele fölött van. A maradékból kéne hármuknak megélni. Nem is lenne képes mindig az asszony kifizetni a rezsit, ha nem lenne egy másik lakásuk, amit kiadnak. A befolyó bérleti díj pedig felszínen tartja őket.
Tartaná, ha lenne bérlő. Bérlő hol van, hol nincs. Néha abban sincs köszönet, ha van, mert nem fizetnek. Ilyenkor persze a második lakás nem hozza, hanem viszi a pénzt. Így aztán az asszony egyre inkább el van adósodva. Tartozik a közművállalatoknak, tartozik a bankjának, illetve most már nem is egynek. Így is kénytelen néha a rokonoktól kölcsön kérni (főleg, amikor valamelyik hitelező elkezd végrehajtással fenyegetőzni), ezeket általában nem tudja megadni, emiatt szégyelli magát, ráadásul egyesektől már nem is kap újabb kölcsönt. Másoktól még kap. Az állásáért is remeg: az igazgatója többször célzott rá, hogy "túl idős", ugyanazt a munkát egy fiatal olcsóbban is elvégezné (a közalkalmazotti bértábla kötelezően nagyobb fizetést ír elő a kor növekedtével, azaz a munkáltató olcsóbban kijön egy fiatalabb munkaerővel).
Ez az asszony versenyt fut az idővel: ha kihúzza, amíg a gyerekei dolgozni kezdenek, megúszhatja összeomlás nélkül. A helyzete azonban egyelőre folyamatosan romlik: egyre több adóságot görget maga előtt és a hitelezői is egyre gyanakvóbban nézik.
Vidéki házaspár két középiskolás gyerekkel. Valaha kifejezetten jómódúak voltak, a háztájiból szép házat (illetve házakat) építettek a városban és a közeli tó partján is. Ez utóbbi újabb bevételi forrásuk volt, ki lehetett nyáron adni külföldi turistáknak. Ez jó régen volt.
Azóta a mezőgazdasági tevékenységeik befuccsoltak, se a háztáji, se az állattenyésztés (nyúl, liba, malac) nem ment: senki nem veszi át a terményeiket, vagy csak olyan alacsony áron, hogy abból ők képtelenek jövedelmet termelni. A nyaralójukra ráférne egy felújítás, erre nincs pénzük, így viszont nem jönnek a vendégek, bár azok máshova se nagyon mennek már a környéken, kiment a tó a divatból. Próbálkoztak kisboltot üzemeltetni, ideig-óráig ment, de saját tőke híján mindig csak a tulajdonostól bérbe vett boltokkal tudtak próbálkozni és hosszabb távon (értsd, két-három évente) mindig be kellett dobniuk a törülközőt. Időnként persze kölcsönöket is kellett felvenniük, ezek tovább terhelik a családi költségvetést és persze a házukat is. Legutoljára egy kocsmát béreltek, ez egész jól ment, olyan jól, hogy a tulaj fel akarta emelni a bérleti díjat, azt viszont már nem tudták kigazdálkodni. Ekkor a tulaj kirakta őket és ők jövedelem nélkül maradtak. A férj kiment Ausztriába egy sípanzióba pincérkedni, onnan utalja haza a pénzt. Az asszony a háztáji romjain próbál valamit alkotni. Abban reménykednek, hogy ha a nagyobbik gyerek befejezi a szakácsiskolát, kimehet az apja mellé és akkor talán egyenesbe jönnek.
Harmincas fővárosi mérnök, informatikus, multinál dolgozik. Feleség, óvodás korú gyerek, egy újépítésű budaörsi ikerház egyik fele. Jól keres, amióta dolgozik sose volt anyagi gondja. Mégis panaszkodik: három éve nem kapott fizetésemelést, a telekom szektorban jó pár éve tart a visszaesés, a cég inkább veszteséges, mint nyereséges. Nemrég elővette a banki kimutatásait és arra lett figyelmes, hogy a megtakarított pénze tavaly óta fogyott, azaz a család már többet költött, mint amennyi jövedelme volt. Ilyen még nem volt, eddig mindig félre tudtak tenni valamennyi pénzt.
Ez egyelőre nem gond, mert még vannak tartalékaik, de a férfi aggódik, hogy ez így nem fenntartható: vagy többet kéne keresniük, vagy kevesebbet költeniük. Az is aggasztja, hogy ő a család egyedüli keresője (a - szintén diplomás - felesége három év GYED/GYES után visszamenne dolgozni, munkát azonban már egy éve nem talál) és a munkahelyén lassan már leépítésekről kezdenek beszélni. Eddig ez drágább bérű országokra vonatkozott, de nincs kizárva, hogy előbb-utóbb Magyarországra is sor kerül.
A fenti állapotjelentések korcsmai beszélgetésekből származnak, az elmúlt pár hónapban hallottam őket (némi változtatással lettek közreadva). Volna még több is.
Eszembe jutott ezek kapcsán a Fidesz négy évvel ezelőtti választási szlogenje: "rosszabbul élünk, mint négy éve". 2006-ban ez még nem volt igaz, a Medgyessy féle 200 napos Nagy Demagóg Osztogatás hatását a rákövetkező három és fél év stagnálása még nem inflálta el teljesen, ezért akkor a szlogen visszaütött. Sokan találták úgy némi számolgatás után, hogy ők jobban élnek, mint négy évvel azelőtt és ennek megfelelően szavaztak.
Vesztes szlogent nyilván nem vesz elő egy párt se a ládafiából, ezért idén új jelszót kellett kitalálni. Pedig ma minden bizonnyal elenyésző azoknak a száma, akik nem élnek rosszabbul, mint négy éve.
Természetesen nem állítom, hogy ez lesz az egyetlen szempontom vasárnap, amikor elmegyek szavazni. De nagy súllyal fog latba esni, az biztos.
