Reggel hat óra huszonöt. Kilépek az ajtón, lesétálok a lépcsőn. Öt perc a megállóig, a villamos nagyjából nyolc perc múlva érkezik. A három perc pont elég ahhoz, hogy az újságosnál megvegyem a Magyar Nemzetet. (Hacsak nem állnak túl sokan sorba, akkor lemaradok róla, de erre az esetre mindig van nálam egy régebbi HVG.) A villamoson van kb. húsz percem, ilyen korán ráadásul ülőhely is van, lehet kényelmesen olvasni. Ha volt valami meccs előző este, akkor a sportrovattal kezdek, egyébként politika. Mit mondott Kónya Imre, hogy reagált Pető iván, milyen hülyeséggel állt elő már megint Torgyán? Aztán továbblapozok a külpolitikai rovathoz, hol lőnek éppen a Balkánon meg a Kaukázusban, mikorra igérte Kohl az EU bővítését vagy mit mondott John Major az európai közös valutáról.

Azt hiszem, mindenki sejti minek a bevezetése a 90-es évekből származó fenti jelenet. Igen arról lesz szó, hogy adjunk-e pénzt internetes újságért?

A 90-es években nem voltak internetes újságok, csak nyomtatottak, azokért kellett pénzt adni. Persze meg lehetett úszni pénz kiadása nélkül is a hírfogyasztást, ha megelégedtünk a TV vagy a rádió követésével. A köztévé (sokáig nem volt más, az RTL Klub és TV2 párosa csak '97-ben indult) például, bár messze állt a tökéletestől és némileg valóban "húzott" az egyik irányba, összehasonlíthatatlanul megbízhatóbb, alaposabb és tárgyilagosabb hírforrás volt, mint manapság. Ezzel együtt nemcsak nekem volt természetes a kis reggeli kitérő az újságárus pavilonhoz: még 2003-ban is majd' 400 ezer ember vásárolta meg a négy országos napilap valamelyikét és akkor a vidéki megyei napilapokról még nem is beszéltünk.

Na de ez "régen" volt, ma már a régi nyomtatott lapok szerepét nagyrészt átvették az internetes hírportálok, azért meg eddig nem kellett fizetni, akkor most minek fizessek? Na ez az, amiről ez a poszt nem fog szólni: a helyzet adott, nyilván van, aki szerint nem kell és nem is érdemes fizetni, mert ő megtalálja a neki megfelelő hírforrást ingyen is és van, aki szerint meg érdemes. Én mostantól az utóbbi körbe sorolom magam, elsősorban azért, mert ugyan van még olyan ingyenes hírportál, amit viszonylag olvashatónak (értsd: viszonylag megbízhatónak, alaposnak és tárgyilagosnak) tartok, de a számuk a korábbi állapotokhoz képest erősen fogyóban van.

Mellékszál: egyéb adományozásra érdemes szervezetek

Sokáig a "jótékonykodásom" mindössze az szja 1%-ának felajánlására terjedt ki, de ez szintén változóban van, két szervezetnek is adakoztam az utóbbi időben:

• Nem állítom, hogy a Wikipédia tökéletes forrás lenne minden esetben, pl. magyar történelmi témákban nem árt az óvatosság, de összességében egy remek "intézmény", nem nagyon van olyan hét, hogy nem keresek rá valamelyik szócikkükre. Így aztán az utóbbi időszak pénzgyűjtő kampányaiban egy kisebb összeget mindig megajánlottam nekik.
• Globális után lokális téma, nevezetesen a Járókelő. Remek kezdeményezés, a lényege az, hogy ha bármilyen közterületi problémát (szemetes park, kidőlt Kresz tábla, kátyús utca, stb.) be lehet náluk jelenteni, ők továbbítják az illetékeseknek, akik remélhetőleg megoldják. Vagy nem. De akármi is történik, a bejelentés és a sorsa követhető a honlapon. Szuper kezdeményezés: nem az egyszeri polgárnak kell kitalálnia, melyik hatóság vagy szervezet az illetékes az adott ügyben, megteszi ezt helyette a Járókelő. Amiért különösen kedvelem őket, az az, hogy valahol itt kezdődik a demokrácia és a polgári mentalitás: nemcsak a parlament összetétele határozza meg azt, milyen az ország, ahol élünk, hanem az is, hogy törödünk a közvetlen környezetünkkel. És bizony itt is van tere a fejlődésnek...

A poszt ezek után nem arról szól, hogy fizessünk-e az internetes sajtóért, hanem arról, hogy mennyit.

Merthogy egyelőre azok a hírportálok, amelyek az olvasók pénzéből próbálnak részben vagy egészben működni, még csak most alakítgatják az üzleti-előfizetési modelljeiket, így egyelőre inkább csak adományokat gyűjtenek és gyakran ránk, olvasókra bízzák, mennyit adunk. Amivel nekem az a bajom, hogy az egész egy kicsit a levegőben lóg. Ha azt nézem, hogy mennyi pénzt tudnék adni anélkül, hogy anyagilag ez megrendítene, akkor elég magas összeg is szóba jöhetne. Legalábbis alkalmilag. De ha azon gondolkodom, hogy hosszabb távon, rendszeresen mennyit kellene adnom, akkor mégiscsak egy olyan összeget választanék, ami valamilyen módon annak az értékét fejezné ki, amit kapok.

Ezért némi fejtörés után arra jutottam, visszanyúlok ahhoz az időszakhoz, amikor még papíralapú újságokat vettem reggelenként és az akkor kifizetett összegek mai megfelelőjét próbálom megtalálni.

Azaz először nézzük meg, milyen újságokat vettem meg rendszeresen a 90-es években:

• Átlagosan heti 5-6 napilap: ez persze változó, a nagyjából '85-től a kilencvenes évek közepéig ez több is volt. (Izgalmas idők voltak és néha napi két újság is belefért, mondjuk a Magyar Nemzet mellé egy Népszabadság is, hogy lássam több oldalról is a dolgokat.) Később már gyakran kimaradt egy-egy nap: bizonyos napilapok a hét bizonyos napjain a szokottnál soványabb tartalommal jelentek meg, ezeket a napokat egy idő után kihagytam.
• Átlagosan havi 5-8 hetilap. Itt a HVG volt a "kötelező" példány szinte minden héten és amellé vettem meg időnként valami mást. Ez a más sok minden lehetett, Magyarország, Élet és Irodalom, Magyar Narancs, Figyelő, stb.
• Ekkortájt havilapokat is vettem, mondjuk havonta átlag egyet. Itt nem volt kiemelt kedvenc, az alábbiakból választottam: Mozgó Világ, 2000, Valóság, História.
• A fenti átlagokat csökkentette az utazások és kirándulások időszaka: se egy bakonyi turistaházban, se egy külföldi hostelben nem jutottam hozzá hozzá a napisajtóhoz, hosszabb utazások esetén a heti sajtóhoz sem, ezeket általában nem is pótoltam...

Ez persze tényleg a hírlapfogyasztási csúcsidőszak volt, ma már ennél kevesebb újságot olvasok, nézzünk egy reálisabb "portfóliót" most már mai árakkal:

• Egy Népszava manapság 340 forint az újságosnál, havi 25 példánnyal számolva ez 8500 forint.
• Egy HVG az újságosnál 750 Forint, havi 4 példány az 3000 forint.

Ebből tehát 11500 forint jönne ki havonta. Persze lehet azon morfondírozni, hogy az internetes sajtónak nincs anyagköltsége, meg azon is, hogy előfizetéssel minden újság jelentősen olcsóbb, de egy felső határnak ez elfogadható. Az alsó határ meg lehet mondjuk a fele, kicsit lefele kerekítve 5000 forint.

A nem túl tudományos becslés alapján tehát havi 5-12 ezer forintnyi összeggel nem fizetjük túl az internetes sajtót. A magam részéről ebbe a tartományba fogom belőni azt, amit erre a célra fordítok.

Abban persze csak reménykedni lehet, hogy elegendő számú fizető olvasó lesz ezen újságok hosszú távú fennmaradásához...