"Biciklizni kezdtem" - nyilatkoztattam ki tíz éve. Aztán megosztottam a további évek tapasztalatait. Azóta is biciklizem, ez a poszt a tizedik évről szól.

"Tartalomjegyzék"

1. Menetteljesítmény, azaz mennyit bicikliztem egy év alatt.
2. Merre tekertem?
3. Jubileum
4. Szervízcunami
5. Bébi vs. Bubi

Na, akkor kezdjünk is bele.

Mennyit bicikliztem?

Itt a válasz: a 2021-22-es szezon eredménye 6873 km:

A tavalyi 6843 km után 30 km növekedés. Ez ugye mindössze 0,4%, azaz lényegében azonos a tavalyival.

Ez így azonban egy picit csalóka. Ugyanis valójában szinte minden hónapban többet bicikliztem, mint az előző évben, kivéve a júliust, amikor viszont majd 300 kilométerrel kevesebbet. Ennek az az oka, hogy jól elkaptam egy keményebb nyári megfázást, ami azon túl, hogy levert egy jó hétre a lábamról, még további két hétig tartott, mire a kondimat visszanyertem valamennyire. (Ez így leírva egyébként jó eséllyel koronavírusnak hangzik, akár az is lehetett...). Ha ez nincs, akkor viszont valószínűleg simán mentem volna júliusban is annyit, mint az előző évben.

Ha így nézzük, akkor a 30 km lehetett volna 300 is, azaz egy olyan 3-4% növekedés bőven benne volt a pakliban.  Illetve benne lesz idén, ha ezúttal megúszom hasonló lebetegedés nélkül. Ez a 300 km persze már nem olyan sok, mint korábban, szóval azért az látszik, hogy tényleg közelítek egy felső értékhez. 

Ezzel együtt itt van pár tényező, ami befolyásolta még a dolgokat:

• Megint enyhe telünk volt. Bár idén nem írtam fel, hogy hány hóeséses napunk volt, túl sok alkalom nem lehetett, mert januárban 4, februárban pedig 3 hétköznap volt csak bringamentes és ezek egy része valószínűleg nem a téli útviszonyok miatt lett kihagyva.
• A hétvégi bringázások továbbra is rendszeresek. Nyáron ugyan rövidebb ideig lehetett a pesti alsó rakpartot használni hétvégén, viszont volt pár hétvége, amikor a budait meg lehetett. Amikor meg egyik se volt elérhető, akkor kerestem más útvonalat.

A fentiek alapján egyértelmű, hogy a jövő évre nézvést nincs növekedési célkitűzés.

Merre tekertem?

Budapesten a szokásos útvonalak mellett az északi kalandozások említhetőek, amelyek egyrészt webes vásárlásokhoz illetve másrészt a szokásos alsó rakparti tekerésekhez köthetőek, ugyanis ezek keretében párszor egészen az Északi összekötő vasúti hídig is eljutottam.

(A teljes szezon budapesti heatmap-je)

Budapesten kívül kifejezetten mérsékelt teljesítményről számolhatok be. Családi bringatúra lényegében nem volt, a szokásos Velencei-tavi "túrát" azért egyedül lenyomtam. Emellett augusztusban Bécsben jártunk és az ottani közbringarendszert is kipróbáltuk, de erről majd lentebb...

A jövő évi tervek változatlanok, ez elmaradt családi tókerüléseket kéne abszolválni, illetve izgat az új BuBa is. Emellett még Szentendre is lehet egy jó kirándulócélpont.

Jubileum

Azért a tízéves bringázási évforduló mellett ne menjünk el szó nélkül.

Az alábbi heatmap sorozaton jól látszik, milyen nagy utat tettem meg. Az első évben szinte teljes egészében csak a munkába járásra használtam a bringát. (Egy vagy két csepeli beszerzőkörútat abszolváltam mindössze, emlékszem hazafelé az első alkalommal be is görcsölt a lábam. Egyébként az a csepeli kitérő volt az első alkalom, hogy a Lágymányosi hidat használtam dunai átkelésre.) A későbbi évek térképein pedig jól látszik, ahogy a kezdeti limitált "akciórádiuszom" fokozatosan terjedt ki egyre távolabbi célpontokra.

Kb. ugyanez látható az évente megtett kilométereken is:

Végül álljon itt néhány "highlight" az elmúlt tíz évből:

• 46863km, 6612 alkalom, 3256,5 óra menetidő.
• A leghosszabb egyvégtében megtett út: 36,73 km (hétvégi bringázás a pesti alsó rakparton, 2021)

(36,73km-es kör a pesti Duna part mentén, 2021)

• Az egy nap alatt megtett legtöbb kilométer: 64,5 km (Tisza-tó megkerülése, 2014)
• Külföldi helyszínek:
  • Krk (2018)
  • Wachau (2019)
  • Bécs (2019 és 2022)
  • Bled (2021)

(Külföldi bringázások)

Szervízcunami

A szervízcunami igazából már tavaly elkezdődött, csak a tavalyi posztban még nem írtam róla.

Először eltört a hajtókar. Ez nem volt újdonság, az első alkalomról még írtam is, de igazából ez egy kb. 3-4 évente előforduló rendszeres hiba volt. Ezt kezdtem unni, ezért úgy döntöttem, hogy kellene egy másik hajtókar. Ez nem bizonyult egyszerű menetnek, ugyanis a bringám tengelye valami régi amerikai szabvány szerinti vastag tengely volt, jóval nagyobb átmérővel, mint a ma szokásos vázak. Ehhez a szokásos törékeny hajtókaron kívül más nem volt kapható. Végül a szerelőm hosszas keresés után talált egy régi mountain bike-os hajtókart, ami sokkal masszívabbnak tűnt, ezt szereltettem be. (Ez egy 24 ezer forintos kiadás volt, amiről később kiderült, hogy nagyrészt kidobott pénz volt...)

A második nagy szervíz a hátsó tengely cseréje volt. Ez az idők során elmaródott. Itt is próbáltam minőségibb darabra cseréltetni, így ez is egy 25 ezres tétel lett.

Még nem volt vége, nem sokkal ezután megadta magát a váltó. Ezen kevésbé bosszankodtam, mert ellentétben az előző két alkatrésszel, ez egy eredeti alkatrésze volt még a bringának, végülis 24 év (ebből 12 év intenzív használat) után megbocsáthatónak éreztem, hogy nem bírta tovább a gyűrődést. Ettől még persze fájt a 40 ezres szervízköltség, igaz, ebben benne volt a lánc és egy új fogaskeréksor is.

Az (eddigi) utolsó csapás egy szép májusi napon kovetkezett be: békésen gurultunk a lányokkal a Dunaparty Megálló felé, amikor egyszerre csak azt vettem észre, hogy a váz a felső rúdján körbe egy spirális repedés látható. Hogy pontosan mikor keletkezett, azt nem tudom, mert nem hallottam-láttam, amikor történt. Mindenesetre azonnal megálljt vezényeltem és rövid hezitálás után hazaindultam. Csigatempóban tekerve sikeresen hazajutottam, szerencsére a váz nem tört teljesen szét alattam, de a diagnózis egyértelmű volt, a váz kuka.

Itt ugye az egyik lehetséges döntés az új bringa. Ehhez azonban nem nagyon volt kedvem. Egyrészt a sajtó folyamatosan arról írt, hogy hiány van, lassan érkeznek a megrendelt alkatrészek, a jobb bringákra várni kell. Másrészt három költséges csere után, továbbá figyelembe véve azt, hogy a korábbi években pl. a kerekek is lecserélődtek, úgy éreztem, hogy a beépített újabb részegységek menthetőek, nem kéne kidobni vagy akárcsak a pincébe száműzni őket.

Úgyhogy némi konzultáció után a szerelőm nekilátott a vázvadászatnak, azzal, hogy a jelenlegi bringa minél több alkatrészét mentsük át. Ez végül nagyjából sikerült is, egyedül a frissen cserélt hajtókar volt menthetetlen, de ezt azzal a vigasztaló gondolattal vettem tudomásul, hogy ennek fejében viszont egy sztenderd tengelyátmérőjű vázhoz jutottam, amihez majd könnyebb lesz alkatrészeket találni. Most már csak abban kell reménykedni, hogy az új váz sokáig bírja.

Mindenesetre ez a négyes cseresorozat összességében majdnem 130 ezer forintba került másfél év leforgása alatt, ami már egy olcsóbb új bringa ára. Ami persze nem meglepő, mert tulajdonképpen az eredeti bringából már csak hírmondónak maradt pár alkatrész, nagyjából a kormány, a sárhányó, meg a csomagtartó jut eszembe így hirtelen.

Mindazonáltal nagyon remélem, hogy most egy ideig alacsonyabb szervízköltségekkel számolhatok...

Bébi vs. Bubi

Bécs vs. Budapest, ősi vetélkedés. Melyik a szebb, melyik a fejlettebb? Na jó, ez utóbbi egyértelmű, de attól még Bécs viszonyítási alap marad Budapest számára mindig is. Nézzük most meg ennek a kérdéskörnek egy mellékhadszinterét, a közösségi kerékpárrendszert. Azaz melyik a jobb: a Bébi vagy a Bubi? 

Vágjunk is akkor bele:

Idén augusztus elején bécsi utunkra készülve nem voltam benne biztos, hogy használható lesz számunkra a bécsi közbringa (az okokról lásd a későbbi keretes anyagot), de azért a méregdrága tömegközlekedésre való tekintettel ellenőriztem a 2019-ből származó regisztrációnkat. Meglepetten tapasztaltam, hogy ezek eltűntek. Mint ahogy eltűnt a Citybike Wien honlapja is. Lett helyette WienMobil Rad. Azaz némileg meglepő módon nemcsak nálunk alakították át teljesen a közbringát, hanem Bécsben is.

Az átalakítás lényege az volt, hogy megszűnt az ingyenes használat az első órára. Megszűnt viszont a progresszíven emelkedő díj is. Ehelyett bevezettek egy félóránként 60 centes díjat. Tekintettel arra, hogy korábban 1 eurós regisztráció fejében az első óra ingyenes volt és nyilván a felhasználók többsége ezen belül leadta a bringát, ez elég komoly emelés volt. (Lehet  persze éves előfizetést venni 49 euróért, de az turistáknak pár napra már biztosan nem éri meg.) 

Ugyanakkor az alkalmanként 60 cent, illetve akár egy hosszabb tekerésre az 1,20 még mindig olcsóbb, mint a normál 2,40 eurós bécsi buszjegy, szóval némi hezitálás után újraregisztráltam az új bécsi közbringára és azt használtuk a lányokkal az augusztusi bécsi vizit során, nagyjából elégedetten. A korábbi bécsi rendszerrel ellentétben ráadásul nem kellett személyenként külön regisztrálni, így egyetlen regisztráció (azaz egyetlen mobiltelefon és egyetlen bankkártya) is elegendő volt hármunknak.

A nagy kérdés persze az, hogyan teljesített a Bébi a Bubival szemben:

• Használat terén mindkettő rendben van, a mobilapp  és a bringák is alapvetően megbízhatóak, ami persze nem meglepetés, mert lényegében mindkét város a német nextbike rendszert használja, a mobilapp a városspecifikus színezéstől eltekintve ugyanaz, a bringák nagyjából szintúgy. Talán az állomássűrűség Budapesten egy árnyalatnyival jobb, de ebben tévedhetek, mert Bécsben azért jóval szűkebb területen mozogtam, mint Budapesten.
• Amiben szintén jobb a Bubi, az az angol nyelvű elérhetőség. A molbubi.hu egy kétnyelvű honlap, minden információ megtalálható rajta angolul is. Ezzel szemben a WienMobil Rad csak egy német nyelvű honlappal kedveskedik a felhasználónak. (Esetemben ezzel is boldogultam, de azért ez rossz pont...)
• A Bubi lényegesen olcsóbb. Az éves bérlet itt 5000 forint, Bécsben 49 euró, azaz kb. 20000 forint. A Bubinak van 500 forintos havibérlete, ami a turisták számára is tökéletes, és amivel minden bérlés első félórája ugyanúgy ingyenes, mint az éves bérlettel. Ennyi pénzért Bécsben csak 1 óra jár. (Mi végül 3 nap alatt 3 főre összesen 13,8 euróért bébiztünk...)
• Egyetlen apró előnye van a bécsi rendszernek, bár ez tulajdonképp csak az alapvetően előnytelenebb tarifarendszer következménye: egy kisebb társaság vagy egy család egy regisztrációval is használhat több bringát, ami azért kényelmesebb, mint fejenként regisztrálni. (Persze a Bubi esetében is lehet egy regisztrációval több bringát bérelni, de a havijegy csak az első bringának ad ingyenes első félórát, a másodikra már nem, szóval a kényelemnek ára van...)

Összességében tehát szoros versenyben, pontozással a Bubi 2.0 legyőzte a Bébi 2.0-át, Budapestnek (szerintem) jelenleg jobb közbringarendszere van, mint Bécsnek.

Bébi 1.0 sucks, azaz a láthatatlan led a dokkolón

Na de mi volt a helyzet korábban?

Már legutóbb, 2019-ben is azzal az elhatározással mentünk Bécsbe, hogy közlekedésre elsősorban a helyi közbringát (ami Citybike Wien névre hallgatott) fogjuk használni.

A rendszer akkoriban jóval olcsóbb volt, mint a pesti: 1 eurós regisztrációs díj fejében lehetett használni a rendszert a pestihez nagyon hasonló díjszabásrendszerrel, de annál jóval kedvezőbb ingyenes időkerettel, azaz az első óra ingyenessége után óránként emelkedett a tarifa. Mivel természetesen mi ingyenes időkereten belüli használattal számoltunk, ez mindenképp kedvezőbb volt, mint az akkori Bubi, ahol még egy 72 órás alkalmi jegy is 1000 forintba került, az éves bérlet pedig 12000 forintba. Igaz, a Bubi éves bérletet egyszerre négyen is használhattuk, Bécsben ezzel szemben mindannyiunknak külön regisztrálni kellett, ami nem is volt olyan egyszerű, mert ehhez 4 telefon illetve 4 bankkártya is kellett és ugye az utóbbival a kisebbik gyerek még nem rendelkezett.

Mindazonáltal a regisztrációt megejtve az első nap elégedetten használtuk a Bébit. A gond a második nap délutánján, illetve estéjén következett be. Délután az Operánál letettük a bringákat, majd egy kiadós belvárosi séta után a Hofburg környékéről szerettünk volna hazajutni. Amikoris kiderült, hogy az egyik "leadott" bringa sajnos valójában mégsincs leadva. Rohantunk vissza az Operához, ahol ugyan ott volt a leadott bringa, de a dokkolón lévő led valóban nem világított. Némi rángatás után sikerült elérnünk, hogy kigyulladjon, de addigra a délutáni leadástól számítva több óra is eltelt.

Ekkor felhívtam a telefonos ügyfélszolgálatot. Ez nem volt túlzottan gyümölcsöző beszélgetés, ideges is voltam, nyelvi nehézségek is voltak. Valami olyasmit mondtak, hogy tizenvalahány euróba fog kerülni ez a bérlés, amit ők nem tudnak törölni és a rendszer a legközelebbi használatnál fogja levonni. Némi hezitálás után aznap már nem vettünk ki bringát, inkább hazasétáltunk.

Végül másnap se bringáztunk, az utolsó napunk volt és inkább az autóval mentünk be a megtekintendő múzeum melletti mélygarázshoz, a múzeumozás után meg már rögtön indultunk haza, így a Bébi-kérdéssel már csak otthon foglalkoztam újra.

Ekkor visszagondolva az eseményre, továbbra is úgy éreztem, hogy mi alapvetően helyesen jártunk el, rendesen visszatoltuk a bringát a dokkolóba, ami lezárt. A telefonon az ügyfélszolgálatos valamit magyarázott a dokkolón lévő ledről és persze a használati utasítás is írta, hogy a dokkoló lámpáját ellenőrizni kell, mert az jelzi a sikeres visszaadást. A baj csak az, hogy aznap délután verőfényes napsütés volt, a dokkolón lévő aprócska led pedig egyáltalán nem látszott. Persze kétségtelenül ellenőrizhettük volna a visszaadást az applikációban is, de mivel addig semmi gondunk nem volt a visszaadással, ezt elmulasztottuk.

Ha szigorúan vesszük, hibáztunk, viszont ez tipikusan az az eset, amikor a rendszer tervezési hibáit (kis méretű, erős fényben láthatatlan lámpa + megbízhatatlanul működő dokkoló) a felhasználó nyakába varrják.

Ennek megfelelően írtunk is egy szívhezszóló levelet a Citybike Wiennek, hogy legyenek szívesek eltekinteni ennek a "bérlésnek" a díjától, de az udvarias válaszukban csak azt magyarázták el újra, hogy az eset nem az ő hibájuk és nem törlik a kivetett díjat.

Ugyanakkor a helyzet az volt, hogy a rendszerük nem terhelte meg az érintett kártyát. Ahogy a telefonos ügyfélszolgálatos munkatársuk mondta, erre csak a következő bringabérlésnél került volna sor, mi viszont már nem voltunk Bécsben, nem volt következő bérlés. Persze a banki kivonatokat figyeltem, hogy esetleg nem vonják-e le mondjuk a hónap vagy az év végén, de semmi. A következő évben pedig le is járt a kártya, azaz akkor már le se tudták volna vonni.

Ez valahol elég vicces. Nyilván ők a rendszeres, bécsi illetőségű felhasználókra tervezték a rendszert, akik előbb-utóbb újra béreltek volna. Így viszont mi megúsztuk.

Persze gondolom a rendszer nem feledkezett el a tartozásunkról, ezért idén, amikor újra Bécsbe készültünk, akkor fontolóra vettem, hogy mi legyen ennek a három évvel ezelőtti összegnek a sorsa. Mivel ezúttal csak hárman utaztunk, azzal is számoltam, hogy esetleg nem is lesz szükségünk a tartozással megterhelt negyedik regisztrációra, csak persze arra nem emlékeztem, hogy az melyikünk telefonjához tartozott.

Amikor viszont ezt ellenőrzendő megpróbáltam belépni a Citybike Wien rendszerébe, meglepve tapasztaltam, hogy a honlapnak nyoma veszett. Némi nyomozás után sikerült kiderítenem, hogy a Citybike Wien teljesen megszűnt és a helyébe lépő új rendszerben tiszta lappal indulhatunk.

Az élet apró örömei, gondoltam, kuruc diadal az idióta, igazságtalan, elnyomó császáriak felett. Aztán persze regisztráltam a WienMobil Rad új rendszerébe és indultunk az elnyomó császárvárost gazdagítani pár napra.

 A zárszó a szokásos: balesetmentes közlekedést kívánok mindenkinek!