Igazából ez egy 2022 Első Félévének a díja lesz, mert a második félévben mindössze egyetlen, kellemes, de felejthető filmet láttam.

Az első félév viszont egész jól sikeredett, volt benne később némi meglepetésre Oscar díjat nyerő zseniálisan fura sci-fi melodráma, a Minden, mindenhol, mindenkor, vagy éppen egy "szokásosan" zseniális, érzékeny Almodóvar darab. Az előbbit különösen szerettem, szóval akár a Promontor díjra is esélyes lehetne, de ha már Oscart kapott, akkor inkább egy másik kedvencet választok.

Ami lehetne egy japán film, a Vezess helyettem: egy másik érzékeny darab, ami egyrészt nagyon más, sokkal visszafogottabb, mint Almadóvar kicsit mindig harsány stílusú története, másfelől viszont japános zárkózottsággal és szertartásossággal elfojtva mégis legalább ugyanannyira szenvedélyes, mint Almodóvar kicsit szappanoperás története.

De némi hezitálás után mindkettőt elvetem és inkább Kenneth Brannagh Belfastját választom:

A történet ugyan Észak-Írországban játszódik, de sajnos a világ tele van olyan hellyel, ahol hasonló dilemmákkal küszködnek az  ott élők. Az északír "bajok" kezdetét alulnézetből, egy család, illetve azon belül is leginkább egy kisfiú szemszögéből mutatja be ez a film.
Menni vagy maradni, ezt a kérdést járja körbe a film: maradjunk-e azon a helyen, ahol felnőttünk, ahol a szeretteink, barátaink élnek, ahol kedves számunkra minden tégla, ahol jól érezzük magunkat. Nem is lenne ez kérdés, ha tényleg jól éreznénk magunkat. De egyre kevésbé érezzük jól magunkat, mert egyre jobban félünk. Egyre több ismerősönkről derül ki, hogy már nem a barátaink, hanem az ellenségeink, akik gyűlölnek minket, a számunkra kedves téglákkal dobálnak meg minket, feldúlják az utcáinkat. Féltjük magunkat és féltjük a gyerekeinket kiengedni az utcára.

A történet hősei végül elmennek, máshol, egy biztonságosabb helyen próbálják meg felépíteni az életüket, de azt is látjuk, mennyire fájdalmas ez a döntés. A film egyszerre egy érzelmes, kedves, szeretnivaló visszaemlékezés a csodás gyerekkorra, a szerető családra és a fenti szörnyű dilemmának az érzékeny, árnyalt bemutatása. Brannagh egyik legjobb filmje!