Idén összel Sopronban jártunk. Nekem ez volt a harmadik soproni vizitem.

Először még 1991-ben jártam ott és mindössze négy órát töltöttem a városban. Egy három hetes nagy nyugat-európai InterRail vonatozás után, Bécsből érkeztünk ide, belga és holland utitársakkal. Bár ők szorgalmasan fotózgatták a belváros ódon épületeit, én bizony Delft, Brugge, Arles vagy éppen Assisi után Sopront egy álmos, poros kisvárosnak láttam, amely leginkább az elhanyagoltságával és szegénységével tűnt ki.

Azután hosszú szünet következett, legközelebb 2005-ben jártam errefelé. Ekkor a Lővérekben szálltunk meg és időnk nagy részét erdei sétákkal és a szálloda gyerekbarát intézményeinek (pancsolda, játszótér, játszószoba) intenzív használatával töltöttük. A belvárosba mindössze kétszer mentünk be egy-egy vacsora kedvéért, utána rövid babakocsis sétával. A szépen kivilágított esti Sopron sokkal szebbnek (mit szebbnek, csodaszépnek!) tűnt, mint a 14 évvel korábbi nappali verzió és én örömmel állapítottam meg, hogy Sopron igencsak kicsinosodott és ha talán Delfttel vagy Assisival még nem is veszi fel a versenyt, a szomszédos Burgenland hangulatos, tüchtig kisvárosaihoz azért már felzárkózott.

Idén már nagyobb gyerekekkel tértünk vissza és a Lővérek helyett a belvárosban foglaltunk szállást (a Hotel Palatinus egyébként kellemes, szinvonalas szálloda, ajánlom), azzal a határozott szándékkal, hogy ezúttal az erdő helyett a hangulatos soproni utcácskákban fogunk barangolni. Így is tettünk és bár egy kiadós utikönyves, templomokat, múzeumokat, Tűztornyot, várfalat alaposan végigjáró útra ezúttal még nem futotta (majd legközelebb, most már tényleg), az óvárost és környezetét azért elég alaposan végigspacíroztuk.

A mostani benyomásaim meglehetősen vegyesek voltak.

Egyfelől a húsz évvel ezelőtti állapotokhoz képest tagadhatatlan az előrelépés. Az óváros hangulata megkapó, a Széchenyi tér és a színház környéke elegáns, a Várkerület élénk, a poncichter-negyed (ahol a Jégverem Fogadót teszteltük, kellemes emlékekkel), vetélkedhetne az óvárossal, ha az autókat másfelé terelnék. Sopron tehát összességében joggal számíthatja magát Magyarország legszebb városai közé és egyáltalán nem véletlen kiemelt turisztikai szerepe.

Ugyanakkor bennem a második látogatás esti sétái után valamiféle idealizált kép élt arról, hogy Sopron már egy kis Ausztria tulajdonképp. Hát sajnos nem.

Talán a főszezonnak semmiképp sem mondható hideg, szürke november volt a bűnös.

Az értelemszerűen elhagyatott óvárosi utcákon így nagyon hamar feltűnt, mennyi elhanyagolt, jobb sorsra érdemes épület van még mindig az elvileg legfrekventáltabb városrészben. Utcánként van két-három frissen kifestett, szépen karbantartott ház, amik akár a szomszédos Ausztriában is állhatnának. A többi viszont, hát nem is tudom. Nézzünk néhány képet inkább:

Fő tér, omladozó vakolattal

Vajon meddig terjed a városszépítők hatóköre?

Ora et Labora, azaz Imádkozz és Dolgozz! Itt láthatólag az imán van a hangsúly...

És persze ezek csak a "legpoénosabb" képek, aki kiváncsi a többire, megnézheti a soproni albumomat.

Az elhanyagoltság mellett egyébként egy másik  illúziómmal is le kellett számolnom (a két dolog persze részben nyilván összefügg). Nevezetesen azzal, hogy a három oldalról Ausztria által határolt Sopron csak prosperálhat. A magyarok nyilván az ország minden sarkából özönlenek a soproni sokcsillagos szállodákba, az osztrákok meg átjárnak bevásárolni,vacsorázni,fogorvoshoz vagy éppen jogsit letenni. A soproniak meg szépen átjárnak Burgenlandba vagy akár az egyórányi autózással elérhető Bécsbe dolgozni.

Nos, valószínűleg mindez igaz, de ez az elképzelt prosperitás - legalábbis az óvárosban - olyan nagyon nem látszik. Az elhanyagoltság mellett vannak ennek más jelei is. Pl. az, hogy egy prosperáló város elvileg legértékesebb városzrészében nem lehetne ennyi eladó és/vagy kiadó ingatlan.

Nem számoltam össze, hány tace-paót láttam, fényképen tulajdonképpen nem sokat örökítettem meg (csak a fenti hármat) viszont a helyi ingatlanpiac valószínűleg ugyanúgy befagyott, mint máshol az országban, mert olyan láthatóan elhagyatott házat is láttam, amit már nem is hirdettek.

Az óváros kereskedelmi szempontból is láthatólag pang. A Fő téren van talán két üzemelő étterem meg egy elhagyatott; a környező utcákban talán még kettőt láttunk (az egyikben ettünk, elmegy, a másikon kint volt az eladó tábla). Ezenkívül volt még egy-két ajándékbolt és galéria. Az óvárost keletről határoló Várkerületben valamivel jobb a helyzet, láthatóan ide koncentrálódik a belváros kereskedelmi élete. Persze itt inkább a helyi lakosok kiszolgálására berendezkedett egyszerűbb boltok élnek meg.

Összegezve nekem úgy tűnt, hogy hiába számít Sopron Magyarország kiemelt turistacélpontjának és hiába a jómódú Ausztria közelsége, a turistaforgalom áldásaiból (ha vannak egyáltalán) az óváros nem nagyon részesül. Hogy ennek mi az oka, az általános válság, netán valamilyen városfejlesztési baki (Sopron Plaza elszívó hatása, túl szigorú autómentesítés, túl magas bérleti díjak vagy helyi adók), azt persze nem tudhatom biztosan.