Úgy látszik, ez már csak így lesz: rohanó világban rohanó mozijelentés, immáron harmadszor:
Sherlock Holmes Zwei (február 2.): Sherlock Holmes Guy Ritchie módra, ez nagyjából mindent elmond. Barokkos látvány, jópofa (vagy nem) humor, egy-két vad csavar a sztoriban. Rágógumi a szemnek, de a jobbik fajtából. Ami nem jelenti azt, hogy két hónap után bármire is emlékszem belőle...
Utódok (március 3.): Családi dráma, azt hiszem, így szokták hívni ezt az Amerikában igencsak bevett és profi szinten művelt műfajt. Jellemzői a remek színészi játék, a magánélet illetve elsősorban a családi élet konfliktusainak ábrázolása, kicsit néha (illetve elég gyakran) didaktilkus formában. Alapműfaj, ami gyakran kap Oscarokat is. Ez a darab a mondanivaló súlyossága és a végkifejlet szempontjából is a könnyedebbek közé tartozik (remélem nem kell majd tíz év múlva visszanéznem, hogy leckét vegyek Clooney-tól elhanyagolt-elidegenedett lánygyermekek újraszelidítéséről), de ez végülis megbocsátható: nyilván a film készítőit is átjárta a hawai életöröm. Bár a filmben elhangzik, hogy a földi paradicsomok lakói is hús-vér emberek, hétköznapi problámákkal, fájdalmakkal, innen Budepestről nézve azért én úgy látom, a földi paradicsom valahogy azért a problémákat is segít sokkal könnyedebben venni és megoldani. Hiába, az a bizonyos életöröm...
Az ajtó (március 11.): Szabó és Szabó. Míves-neves regényhez míves-neves rendező hozott míves-neves színészeket. Nem tudom, ez mennyire tette külföldön eladhatóvá, de én örülök, hogy elkészülhetett egy ilyen film: a brit feldolgozásokra emlékeztető, nagyon korrekt "jól megcsinált" kis alkotás kerekedett belőle. Volt már jobb filmje Szabónak, de ez is bátran mutogatható lesz tíz, húsz vagy harminc év múlva is a tévében, talán néha nem csak itthon. Nekem mindenesetre kedvet csinált a regényhez, már csak be kellene ütemezni...
Superclasico (április 14.): Dánok hihetetlen kalandjai Buenos Airesben. Illetve nem is annyira hihetetlen, de elég mókás. Argentin anziksz dán szemmel: foci, macsók, szerelem, temető, borok, melankólia meg ilyesmik.
Asszonyok kútja (mikoris....): Görög ballada berber környezetben a nők sorsáról és lázadásáról. Lassú folyású festői film, sok szép jelenettel és értékes gondolattal bár számomra legemlékezetesebb jelenete mégiscsak a szárítókötéllel az udvar közepére akasztott mobiltelefon, amelyet nem szabad a kiföggesztés helyéről elmozdítani, mert fél méterrel arrébb már elfogy a térerő...
Életrevalók (április 30..): Szegény-gazdag, fekete-fehér, egészséges-fogyatékos, kifinomult-bunkó. Összeillő pár egy frenetikus francia filmben. Ha a színészi játék kapcsán dicsértem az amcsikat, akkor viszont meg kell jegyezzem, hogy a történeteik eredetisége nyomába se ér a franciákénak. Tényleg, miért is nézek ilyen kevés francia filmet mostanában?
Prometheus (mikoris....): A kicsit szereptévesztő Alien előzményfilm, amelyben Ridley Scott megpróbál versenyre kelni az Űrodüsszeiával meg a Solarissal, de persze esélytelen (és nevetséges). Ettől még nézhető és élvezhető is a darab, kb. Alien XVII-ként.
Együtt élhetnénk (mikoris....): Két egyidőben futó öregedéssel foglalkozó film közül ez tűnt komolyabbnak, és nem bántam, hogy ezt választottam.Tipikus öregkori problémák és atipikus megoldások francia és nemfrancia szinészlegendák jutalomjátékaként előadva egy remek rendezés keretében. Tényleg, miért is nézek ilyen kevés francia filmet mostanában?
