Ma kirándulunk, a cél Nikko, egy kisváros Tokiótól kb. 140 kilométer északra, bő kétórás vonatút. Az itt található buddhista és sintóista szentélyek a világörökség részét képezik. Továbbá itt van eltemetve a Tokugava sógunátus alapítója, Tokugava Ieyasu, akiről annak idején a híres filmsorozat (illetve James Clavell bestsellere) szólt.
Megpróbáltunk viszonylag korán elindulni, valamennyire sikerült is, ez fél kilencet jelentett. Irány Shinjuku állomás, ahonnan megcélozzuk Asakusát, ez kb. 50 percnyi metrózás átszállással. Asakusán némi kerengés után megtaláljuk Tobu vasútállomást, majd további kerengés után azt az irodát is, ahol végül kapunk World Heritage jegyet (ez nem csak az oda-vissza utat fedezi, hanem több látnivaló belépőjegyét is). Viszont csak 10.50-kor indul a vonat, van előtte kb. 50 percünk.
Ami egyáltalán nem baj, Norbi éhes, én meg örülök, hogy kicsit sétálhatok a Nakamise piac és a Sensoji buddhista templom környékén. Igazi turistaparadicsom ez, keleti piac, színes forgatag, lampionok, szuvenírek, ráadásul valami eseményféle is készülődik, speciális ruhákba öltözött pasik gyülekeznek valami díszes láda körül (gondolom majd cipelni fogják valami körmenetszerűségben, ez nyilván a japán szent jobb lesz). A buddhista templom se rossz, előtte lacikonyhák, úgyhogy amíg én fényképezek, Norbi reggelizik. Aztán rohanás az állomásra, a vonatot szerencsésen elcsípjük.
A vonat személyvonat, majdnem három óra az út, de érdekes: lehet nézni a házakat, meg a tájat. Rengeteg ház, nagyon sűrűn: errefelé nem a magyar építési szabályok dívnak, valahogy egy ház sincs három méterre a telekhatártól. Ránézésre 70-80 % lehet a beépítettség. Eltelik egy óra is, mire a házrengetegben feltűnik az első rizsföld. Persze házak itt is bőven vannak még, inkább csak be-be szorítanak egy-egy rizsföldet a sok ház közé. Újabb egy óra elteltével látjuk meg az első hegyet, illetve inkább csak dombot.
Közben sokat fényképezek, a legérdekesebbek a temetők, némelyik nem több egy tízszer tíz méteres parcellánál a rizsföldek között.
Fél kettőkor érkezünk meg Nikkóba, itt egy apró repedés keletkezik a japán csodaszervezés mítoszán. Lenne nekünk egy speciális buszunk, amely a kedvezményes jegyünkhöz jár. Ez pontosan ugyanabban a percben indul, amikor a vonatunk megérkezik. Figyelembe véve, hogy kb. két perc, míg kiérünk az állomás előtt található buszmegállóhoz, ez azt jelenti, hogy ezt a buszt le is késtük. Aki ezt így kitalálta, az nem nagyon hallotta még a csatlakozás szót.
Na mindegy, most várhatunk a következő buszra húsz percet. Meg is jön, beáll két megálló közé, mi (és még vagy öt-hat hasonlóan bizonytalan turista) felszállunk. A busz elindul, és egészen jó irányba megy, kivéve a végén, amikor bizony nem arra fordul, amerre a térkép szerint kéne. Le is szállunk gyorsan a következőnél. Szerencsére nem kell nagy kitérőt tennünk, hamar megtaláljuk a szentélyeket. Beváltjuk a jegyeinket és irány az első szentély.
Igazából találomra választunk egy látványos kaput és bemegyünk rajta, utólag majd kiderül, hogy a Futurasan sintó szentélyt látjuk. Szép, de olyan nagy benyomást nem tesz rám. Később utánaolvasok, kiderül, hogy Nikko három szent hegyének szentélye és ez a legrégebbi a nikkói szentélyek közül (1617): ezzel szerintem összegezhetjük is az érdemeit.
Elég hamar továbbálunk és a Taiyuin-byo (Taiyuin mauzóleum) felé indulunk. Ez már impozánsabb, ráadásul itt nem akárki van eltemetve, hanem a harmadik Tokugava sógun, Tokugava Iemitsu. Ő építtette a nagyapja mauzóleumát, amit majd később látni fogunk, és az ő nevéhez fűződik Japán elzárkózása is a Nyugattól, amely két évszázadig meghatározta Japán politikáját és történelmét. Maga a szentély impozáns: kapuk és lépcsők sorozatán át jutunk el a tényleges mauzóleumig. Mindegyik rendkívűl díszes, sorozatban lövöm itt a képeket. Jó sok időt töltünk itt, sok kis részletet megcsodálva (és lefényképezve). Mire végzünk, az eső is csepregni kezd, hol jobban, hol kevésbé, ennek nem örülünk.
Irány a Toshogu szentély. Ez talán a leghíresebb, nem csak azért, mert itt van a bevezetőben már említett Tokugava Ieyasu sírja, hanem a díszítések gazdagsága, a faragások és színek burjánzó világa miatt is. (Persze Taiyuuin is sokkal díszesebb, mint egy átlagos japán szentély, legalábbis ezt olvastam: nem véletlenül nevezik Nikkót japán barokknak is.) Van itt néhány "kötelező" látnivaló, amit szerintem nem annyira a kiemelkedő művészi értek, hanem az ügyes turista-bolondító marketing emel ki: az egyik ilyen a három bölcs majom motívuma az egyik domborművön, a másik az alvó macska domborműve. Ez utóbbi már a sógun sírja felé vezető lépcső bejáratánál található, ahova szorgalmasan felcaplatunk Norbival. Mindenesetre nekem sok részlet nagyon tetszett (pl. a Yomeimon kapu és a Karamon kapu), itt is bőszen fényképeztem.
Mellesleg itt is happening volt, akárcsak Asakusánál és itt is valami díszes ládát cipeltek a szerzetesek, nem is egyet, hanem hármat, ezt is bámultuk egy darabig. Ezzel nagyjából le is járt az időnk, elvileg még hátra volt a Rinno-ji szentély, de ezt már nem értük el zárás előtt, csak kívülről néztük meg. Közben az eső is komolyabban rákezdett, az utolsó kötelező látnivalót, a Shinkyo hídat már zuhogó esőben nézegettük, az eső elől a fák árnyékába húzódva.
A visszaút majd három órás volt, közben be is sötétedett, kilenc után értünk vissza Tokióba. Asakusánál megint körbesétáltunk. A piac már zárófélben volt, de azért még sokan voltak, jó pár esti képet csináltam. Újabb ötven percnyi metrózás után máris Shinjukuban kerestünk vacsorázóhelyet, egy kifőzdében végül egy újfajta tésztalevest ettem, vastag tésztával, hidegen. Finom volt. Ízlett a Suntory sör is (Premium Malts, ha jól emlékszem), amit már a szobánkban ittunk meg. Vagy jók a japán sörök, vagy én vagyok túl engedékeny ízlés terén ejféltájban.
Ráadásul még nem is feküdtem le rögtön, előbb a fényképeket mentettem ki a laptopra. 244 kép egy napra, igazán impozáns termés! Sajna a minőség ezúttal nem lett túl jó. Amilyen elégedett voltam pl. az korábbi esti felvételekkel, annyira csalódott most. Kontrasztos képek, fakó színek, rengeteg beégett részlet. Később Norbi is megnézte saját képeit (egy Canon ??D-t, szóval egy komoly tükörreflexes gépet használt, igazából ő is hasonló képeket csinált, úgyhogy úgy döntöttünk, valószínűleg az adott fényviszonyok mellett (viszonylag sötét erdő, szürkés égbolt, pára) ezt lehetett kihozni csak. Lehet, de ettől még csalódott maradtam: nem jutok el mindennap Nikkóba.
FOLYT. KÖV.
Kapcsolódó blogbejegyzéseim:
- Tokióban jártam 1. (2008. május 12-14.)
- Tokióban jártam 2. (2008. május 15.)
- Tokióban jártam 3. (2008. május 16.)
- Tokióban jártam 4. (Asakusa és Nikko) (2008. május 17.)
- Tokióban jártam 5. (2008. május 18.)
- Tokióban jártam 6. (2008. május 19-20.)
- Tokióban jártam 7. (2008. május 21-22.)
Kapcsolódó linkek:
