A második müncheni napom egyben az utolsó is volt ezúttal, így reggel ki is kellett jelentkeznem a hotelből. Délelőtt a minikonferencián ültem, félig az előadásokat figyeltem, félig a sajátomra készültem. Ez utóbbi ebéd után volt esedékes és végül is nem sikerült rosszul. Nagyjából elmondtam, amit kellett, az időből nem futottam ki, a demo működött.  Még kérdést is kaptam, ami azt mutatja, hogy nem volt teljesen érdektelen a dolog.

Három körül léptem le, a pályaudvar mellett volt egy áruház, ott vettem az első adag játékot a csajoknak (ez egyik, egy kínai fajáték azóta már el is törött, ennyit a kínai játékokról - mondjuk a Made in China jól el volt rejtve rajta, amikor vettem, németnek hittem, én balga), utána egy közértet is találtam, na ott vettem mindenféle desszerteket ajándékozgatási célokra (az munkahelyemen pl. szoktunk minden hivatalos útról vinni egy tábla csokit, vagy egy doboz desszertet körbekínálásra a kollégáknak) meg rámtört az elmezavar és vettem két üveg sört is, mondván, jó lesz az majd otthon.

Aki utazott mostanában repülővel, az már röhög a markába és érti, miért beszélek elmezavarról, aki meg nem, annak elmondom azt, ami egy órával később a reptéren hasított belém: nem lehet folyadékot felvinni a gépre. Pontosabban lehet, de csak kis mennyiséget, egy-két decis adagokban, ebbe olyasmi fér bele, mint az arcszesz vagy a fogkrém - ami szintén folyékonynak számít. Egy félliteres sörösüveg már kilóg az engedélyezett keretből, és nekem ezt tudnom is kellett volna, mert amikor ezeket a rendszabályokat jó pár éve bevezették (hála az átkozott Oszamának és társainak), akkor már egyszer elvettek tőlem így egy üveg italt. És persze tudtam is, mert eredetileg a tranzit-beli boltban akartam sört venni (ott lehet, mert az ellenőrzött forrásnak számít), csak én marha, a közértben rámtört a pilanatnyi elmebaj.

Na, most mit csináljak? Sok-sok éve láttam egy olasz vígjátékot, Mortadella volt a címe, arról szólt, hogy egy olasz turistát karanténba zárnak Amerikában a reptéren, mert van nála egy rúd mortadella és nem hajlandó odaadni a vámosoknak, akik egészszégügyi okok miatt nem engednek be húsféléket az országba. A mortadella-tulajdonos főhős aztán inkább szépen megeszi a kérdéses felvágottat, minthogy veszni hagyja.

Némi hezitálás után én is így tettem: szépen visszafordultam, és egy félreeső padon elfogyasztottam a két üveg Hacker-Pschorr sört. Nem volt túl finom, illetve a sörökkel (Münchener Gold és Anno 1417) semmi baj nem lett volna, ha rendesen be vannak hűtve. Ezzel szemben eléggé felrázódtak a hátizsákomban, sajna. Ha nagyon nem is ízlett a sör, a tudat, hogy nem hagytam veszni őket, na meg persze nyilván a bennük lévő alkohol felvídított kissé, így jó hangulatban estem át a biztonsági ellenőrzésen és jó hangulatban egészítettem ki az ajándékokat a reptéri boltokban.

A müncheni reptéren azt is szeretem, hogy a tranzitban, a kapuknál mindenféle míves újságok vannak kitéve, angol és német nyelven, vettem is vagy háromféle német újságot a páromnak, magamnak meg Herald Tribune-t és Financial Times-t. Ez utóbbi igazán szerencsés fogás volt, ugyanis az aznapi számban éppen volt egy Hungary melléklet, ez ki is tartott az egész útra.

Mondjuk sok jót nem írtak rólunk. Nagy adósság, nagy deficit, magas adók, alacsony növekedés, béna és gyáva politikai elit. Azért volt pozitív cikk is, Polgár Juditról és Palya Beáról, illetve a Fornettiről.