A helyzet az, hogy a mai meccset nem láttam. Egy régi kollégám jött haza pár napra Japánból, a kedvéért jó pár ismerős összegyült: először az irodában beszélgettünk, aztán egy kocsmában. Amikor az irodából elindultunk, félidő volt, a csapat 12:6-ra vezetett.

Fél tíz fele értem haza, segítettem Csillát elaltatni, aki mostanában az istennek se akar időben lefeküdni (lehet, hogy kényelmesebb lenne belátni, hogy nő és hagyni tovább fent maradni). Aztán jött Eszter, fürdés, mese, kis dúdolás.

Csak ezután ülök le a gép elé és csak ezután jön a sokk. Nem vertük meg Szlovákiát, döntetlen lett. Az utolsó másodpercekben egyenlítettek.

Ülök a számítógép előtt. A Sport 1-en megy az ismétlés, nézhetném, de nem. A mazochizmust nem nekem találták ki. Inkább nem akarom tudni, ki mindenki játszott siralmasan, adta el, dobta fölé a labdát, nyúlt mellé, állíttatta ki magát, cserélt rosszul, stb. A szlovákokat meg kellett volna vernünk. A magyar csapat egyénileg sokkal jobb játékosokból áll, ha rendesen fel van készítve, a játékosai kellően motiváltak, koncentrálnak, akkor a szlovákokat egyszerűen meg kell vernünk. Ha nem tesszük, ha öt másodperccel a végén kapunk egyenlítő gólt, akkor valami baj van.

Nem elsősorban az a baj, hogy vesztettünk egy pontot, bár az is az: ha netán a szlovákok jutnak a középdöntőbe, akkor elvesztettünk egy nagyon sokat érő pontot. Lehet szerencsénk, ha a románok megverik Szlovákiát (meg persze a franciák is), akkor valószínűleg a románok ellen elért győzelmet visszük tovább és meglesz a vágyott két pontunk.

Sokkal nagyobb baj, hogy már a második alkalommal játszunk fél meccset egy egész helyett. Ha marad ez a forma, akkor nem lesz legjobb nyolc. Ez egy tehetséges csapat, tehetséges játékosokkal, de ez nem elég. Nem elég csak kimenni, azt' majd lesz valahogy. Motiváció kell és szervezettség, összehangolt csapatjáték és szívvel-lélekkel való hajtás. Meg alázat, az ellenfél tisztelete. Ami esetünkben azt jelenti, hogy Szlovákiát tönkre verjük, mert végig hajtunk ellenük, mert koncentrálunk és nem engedünk ki se három gólnál, se hatnál, se kilencnél. (Na jó, lehet, hogy nem verjük őket tönkre, de nem rontunk el egy meccset hétgólos vezetésről....)

A mai eredmények legfontosabb következménye, hogy Argentína a mai veresége után (26:30 a románok ellen) pontszámban már nem hozhat be minket, és egyben ki is esett. Mi is nagyon közel vagyunk a továbbjutáshoz, Argentína ellen egy pont már bebiztosítja azt. Veszve tehát nincs semmi, ha magukhoz térnek a fiúk, lehet itt még nagyokat alkotni.

De maradjunk a földön, egyelőre: hol is az az egy pont? Most mondhatnám, hogy a papírforma, meg a tudás, meg hogy nem lesz gond, győzünk. Lehet, hogy így lesz: én még most is arra fogadnék, hogy az argentínok ellen végre összeszedjük magunkat és viszonylag simán megverjük őket. De ha megint egy félidőt játszunk csak, akkor ez megint egy körömrágós meccs lesz. Ami nem azért gond, mert izgulni kell, hanem azért, mert megint egy nálunk gyengébbnek tartott csapat ellen kell izgulni.

Meg azért is baj, mert egy hosszú tornán csináltunk magunknak egy extra meccset. Ha ma nyertünk volna, akkor a szerdai meccsünk edzőmeccs lett volna, minimum két középdöntő ponttal, függetlenül attól, a szlovákok vagy a románok jönnek  még tovább. Lehetett volna pihenni, gyakorolni, amit akarunk. Rápihenni a franciák elleni meccsre, meg a középdöntőre. Hát ezt most nem lehet. Erre még ráfizethetünk.

Egyébként nem csak mi kaptunk ma pofonokat. A lengyelek kikaptak Macedóniától, végig a macedónok vezettek, az utolsó percben egyenlítettek a lengyelek, de volt még fél perc, az elég volt a győztes macedón gólhoz. A szerbek pedig a braziloktól kaptak ki két góllal. Ezt se gondoltam volna.

Na, megyek aludni, holnap is kell dolgozni.