Moziposzt következik, kicsit késve.
A késés a "kézilabdás januárnak" köszönhető. 2010 első mozifilmjét ugyanis még a kézi Eb alatt láttam. Több filmnek is esélye volt erre a címre, végül a filmvetítések és meccsközvetítések közti egyeztetések nyertese a Báthory lett.
Pedig hezitáltam rajta, szinte minden kritika lehúzta. Zsuzsa hamar le is mondott róla, én azonban ragaszkodtam hozzá. Történelmi film, márpedig a történelmi témák tekintetében mindenevő vagyok. (Most, hogy belegondolok, ez történelmi érdeklődés a blogomból nem nagyon derülhetett ki eddig: érdekes, hogy még egy énblog is milyen felemás és hamis képet ad a tulajdonosáról. Na mindegy.) Ráadásul külön érdekelt, hogy bepillantást adhat a film abba is, hogyan látják a mai szlovákok a magyarokat és a magyarokkal közös történelmüket.
Van egy harmadik ok is arra, miért nem akartam kihagyni, ez pedig a Hídember-effektus. Sajna manapság a monumentális kosztümös film nem a szegény közép-európai országok műfaja. Hollywood olyan magasra tette a mércét látványosságban, tőkeerőben és marketingben, hogy ezzel se mi, se a szomszédaink nem tudnak versenyezni. Ami nagy kár, mert jó lenne néha minket érdeklő történelmi eseményekről is látni egy-egy nézhető feldolgozást. Időnként születik egy-egy heroikus kisérlet, úgy évtizedenként egy. Ilyen volt nálunk a Hídember, a lengyeleknél a Tűzzel-vassal és ilyen most a szlovákoknál a Báthory. Namármost én úgy vagyok vele, hogy ha már megszületik egy-egy ilyen film és egyáltalán bemutatják nálunk (ami sajnos egyáltalán nem természetes), akkor megtisztelem azzal a készítők küzdelmét, hogy megnézem, mit csináltak. Ezt általában nem is szoktam megbánni (a Honfoglalást és a Sacra Coronát borítsa a feledés jótékony homálya), a Tűzzel-vassal az egyik kedvencem volt és ugyan a Hídember eredetileg nem tetszett olyan nagyon, azóta kétszer is láttam tévében is és azt kellett megállapítanom, hogy vagy az első értékítéletem nem volt pontos, vagy az idő jót tett neki, mindegy is, egyáltalán nem rossz film az se.
Ezt a filmet se bántam meg, annak ellenére, hogy a különböző kritikákban megfogalmazott kifogások legtöbbjével egyetértek. Elsősorban is túl hosszú. Szerintem legalábbis túl sok volt benne az üresjárat, amit simán ki lehetett volna vágni. Ugyanakkor ennek ellenére néhol igencsak megdöccen a sztori, némelyik karakter indokolatlan átalakuláson megy keresztül. Szóval túl sokat markol és nem koncentrál eléggé a fő történetszálakra. Tipikus problémája ez a magyar filmeknek is, úgy látszik a szomszédban is gond: lehet, hogy forgatókönyvírókat is kellene importálnunk nyugatról...
A történet két sokat kritizált epizódja (az ezermester szerzetesek és Caravaggio) szerintem is sokat rontanak a filmen. Az ezermester motívum - amellett, hogy erős Rózsa Neve lenyúlásnak tűnik, ami önmagában még nem lett volna baj, ha jól sikerül - a levegőben lóg és komikus helyett sajnos nevetségessé tesz egy amúgy nem annak szánt történetet. A Caravaggio-motívumot érteni vélem: azt akarhatta kifejezni vele a rendező, hogy Báthory érzékeny és az extremitások felé hajló személyisége megfoghatta akár még az öntörvényű Caravaggio zsenijét is. Sajnos azonban a filmben egy szimpla jóképű olasz sármőrt látunk (akit Derek Jarman Caravaggioja legfeljebb egy megvető ajakbiggyesztésre méltatna) és a filmbeli Báthory Erzsébetből is hiányoltam az egyéniségnek azt az átütő erejét, ami legalább egy icipicit hihetővé tette volna az egészet.
Pedig nagyon jó kis film lehetett volna a Báthory. A történet fő szála ugyanis, amely azokat a korabeli hatalmi harcokat mutatja be, amelyeknek Báthory Erzsébet vélhetőleg ténylegesen áldozatul esett, kifejezetten jó filmalapanyag. Izgalmas karakterek, váratlan fordulatok, egyéni érzelmek és politikai törekvések ideális egyvelege van jelen. Csak fel kellett volna nőni a feladathoz. Talán elsősorban itt is a forgatókönyv lehet a hibás, csapongó sztorival a színészek se tudnak mit kezdeni. Vagy az lehetett a baj, hogy túl sok szereplőt vontak bele a történetbe, netán az, hogy túl hosszú időszakot mutat be a film: így korabeli történelmi panorámának jó lett, de a elmosta a fő konfliktust. Persze lehet, hogy tévedek, végül is a Shakespeare-i királydrámák közt is vannak ilyen tablószerű darabok, szóval meg lehet ezt oldani, ha amúgy a történeten végighúzódik egy kiemelkedő motívum, ami összeköti a szereplőket és az eltelt éveket is. Akárhogy is, ennek a filmnek érzésem szerint ez nem jött össze.
A történelmi panoráma viszont - hogy végre dicsérjem is a filmet - határozottan tetszett. Nem tudom mennyire csak az én belemagyarázásom, mennyire tényleges szándék, de a film nagyon is reálisnak tűnő képet mutat a korabeli Magyarországról. Egyfelől rokonszenvvel mutatja be a a nagyhatalmak között őrlődő országot, benne az országát védő magyar arisztokráciát. Másfelől érezhető némi egészséges plebejus távolságtartás is: pont annyi, amennyi ahhoz kell, hogy hús-vér - azaz néha kegyetlen, hatalomvágyó vagy éppen élveteg - főurakat lássunk. Eléggé nyilvánvaló, hogy a távolságtartás forrása a szlovák történelmi tudat: végülis ők nem voltak részei ennek a bizonyos arisztokráciának, így jobban észreveszik a hibáit. (Mondjuk a mai magyarság se volt igazán része: a feudális arisztokrácia mindenütt egy meglehetősen kozmopolita, származásában igencsak vegyes réteg volt. Csak hát a mi történelmi tudatunk sokkal inkább magáénak vallja ezt a feudális arisztokráciát, mint a szlovákoké.) A filmnek azonban ez a távolságtartás jót tett: a magam részéről már elég idealizált, sematikus történelmi alakot láttam magyar történelmi filmekben és drámákban, üdítő volt ezúttal valami valóságosabbnak tűnőt nézni.
Ha már a történelmi szemléletnél tartunk, az is mindenképp javára írandó a filmnek, hogy semmiféle történelmietlen szlovák nemzetieskedő szemléletnek nincs nyoma: bár (Asanisima állításával szemben) szerintem érezhető, hogy míg a nagyurak egyértelműen magyarok, addig a köznép nem feltétlenül az, ez nincs túlhangsúlyozva. Nagyon helyesen, hiszen a bemutatott korban nemzeti érzés és nemzetiségi konfliktusok még nem léteztek.
Összességében a film történelmi érdeklődésű nézők számára mindenképp élvezhető - azonban ennek ellenére sajnos leginkább a kihagyott lehetőségek filmje: érezhető rajta a alkotók görcsös erőfeszítése, hogy most aztán mindent megmutatnak. Kevesebb több lett volna. Talán legközelebb. Reméljük lesz még legközelebb.
Utóirat: Ezúton szeretném a Cinema City Allee mozi vezetőségének figyelmét felhívni arra, hogy ha már az épület tervezője képtelen volt úgy megtervezni a mozi termeit, hogy a légkondi ne közvetlenül a nézőkre fújja a hideg levegőt, akkor legalább január havában próbálják kikapcsolni, vagy esetleg melegebbre állítani. Így ugyanis a magamra húzott sapkában és kabátban is szinte végig dideregtem. Persze ha az a cél, hogy ezentúl más moziba üljek be, az megoldható...
(72,3)
