Nemrég rendeltem egy DVD-t.
Roy Andersson Du levande (azaz Te aki élsz) című filmjét nem lehet itthon kapni, így egy volt kollégám segítségét kértem, aki jelenleg Londonban dolgozik és amúgy már hozzászokott a rendeléseimhez. Amellett, hogy jelenleg ő Promontor Udvari Teaszállítója (gondoskodván mindennapi Tetley adagomról), hozott már nekem haza memóriakártyát, UV-szűrőt és villanykörtét is. És most ezt a DVD-t.
Miért is vetemedtem arra, hogy egy nagyjából ismeretlen svéd rendező filmjét külföldről hozassam be? Az ok ugyanennek a svéd rendezőnek egy másik filmje, amit viszont pár éve bemutattak nálunk is:
(itt a link, ha nem működne a beágyazás...)
Sånger från andra våningen, azaz Dalok a második emeletről. Valószínűleg bekerülne az első három közé, ha a kedvenc filmjeimet kellene kiválasztanom. Ezt írtam róla még 2002-ben:
Szomorú, felkavaró mozi az emberi élet reménytelenségéről és magányosságáról, meg arról a modern társadalomról, amely az emberi lét eme örök problémáiban nemhogy semmilyen segítséget nem nyújt az egyén számára, hanem még fel is erősíti ezeket. A film alapja (a számomra egyébként sajnos ismeretlen) Cesar Vallejo költészete, így az sem meglepő, hogy a film is inkább egy költemény: nem egy klasszikus lineáris történet, inkább képek, jelenetek összessége, amelyek az érzékeinkre és az érzelmeinkre hatnak. Embereket látunk, akik elveszetten és reménytelenül élik életüket, szembesülnek bűneikkel, de legfőképpen szembesülnek azzal, hogy életük kilátástalan és a legnagyobb tömegben is magányosak. Ahogy haladunk előre, a jelenetek egyre szürreálisabbak, bár ezt a szürrealizmust tekinthetjük úgy is, mint a társadalmunk igazi természetét bemutató képeket. Talán csak a Brazil emelkedik hasonló következetes szintjére a furcsa, fantasztikusan egyéni látomásoknak, amelyek mégis valami nagyon alapvető és valóságos dolgot mondanak el a világunkról. Ritkán nézek meg moziban másodszor is egy filmet, most megtettem, nem csak azért, hogy jobban megértsem a képekben, jelenetekben megbúvó szimbolikus üzeneteket, hanem azért is, hogy újra átéljem a film által keltett az érzéseket. Sötét és reménytelen képet fest társadalmunkról Roy Andersson, de talán ezentúl több együttérzéssel közeledünk másokhoz, legyenek azok alkoholisták, koldusok, bevándorlók, elmebetegek, vagy bármelyik unalmas, szürke utitársunk egy buszon.
Szóval volt ez a csodálatos, zseniális film, máig a legmeghatározóbb filmélményeim egyike. És volt a svéd rendező, aki előtte harminc évig nem rendezett semmit, aztán előrukkolt a Dalokkal, rögtön begyűjtve egy Cannes-i különdíjat is. Aki belekerült a Promontor Által Megfigyelt Filmrendezők Körébe is.
2008-ban hallottam, hogy újabb filmet rendezett, Du levande címmel. Aztán az év vége felé ráakadtam a filmre a port.hu-n (Te, aki élsz címmel), a 2009 elején várható bemutatók listáján szerepelt. Csakhogy nem mutatták be, se 2009 elején, se később. (Megjegyzem, nekem általában is nagyon úgy tűnik, a nem hollywoodi filmek forgalmazásán és az artmozik műsorán nagyon meglátszik a gazdasági válság.) Az év vége felé még egy email-t is küldtem a Budapest Filmnek, érdeklődvén, hogy mikor tervezik bemutatni a filmet, de persze nem válaszoltak.
Nem tudom, hogy akadtam ismét bele a filmbe és hogyan jutott eszembe, hogy ha már moziban nem tudom megnézni, akkor rendeljem meg DVD-n, mindenesetre megtörtént. Múlt héten hozta meg a haverom az újabb adag villanykörte és pendrive szállítmány mellett a várva várt DVD-t is. Már csak egy nyugodt estére volt szükség, amikor a gyerekek viszonylag korán elalszanak és én még nem vagyok hullafáradt egy tartalmas mozihoz. De aztán ez is elkövetkezett. Hiába na, be voltam sózva.
Most kéne következnie a lelkes filmkritikának, de rájöttem, hogy elég hosszú ez a poszt anélkül is. Majd legközelebb megírom a kritikát, addig álljon itt a film bemutatója kedvcsinálónak:
(itt a link, ha nem működne a beágyazás...)
