Ausztriában jártunk a nyáron. Pontosabban Salzburg tartományban. Namármost Promontor mindenütt törekszik a helyi kultúra és a helyi specialitások megismerésére: következésképpen Ausztriában osztrák sört iszik, Salzburg tartományban pedig lehetőleg salzburgit.

Tehát Stiegl-t.

Jöjjön tehát egy amúgy elég értelmetlen (hogy miért, az majd a végére kiderül) kalandozás a sörblogok felségterületére. Ilyen volt már. pl. cseh sörök kapcsán és lesz is még, nemcsak cseh sörök kapcsán. A mai posztban a három Stiegl terméket fogok bemutatni, amit az Ausztriában eltöltött egy hét alatt sikerült beszereznem és esténként elkortyolgatnom.

Szívesen megkóstoltam volna egyébként egy negyediket is, a Spezialt. Promontor ugyanis készült az útra, többek között lelkiismeretesen átbogarászta a szakirodalmat, ahol a fenti gyártó sörei közül a Stiegl Spezial kapta a legjobb osztályzatot. Sajnos azonban a fent nevezett egyed sehol sem volt megtalálható az általunk meglátogatott boltokban. Jópárban megfordultunk, de még az igazán tekintélyes méretű saalfeldeni Interspar sem rendelkezett e speciális nedűvel. Itthon aztán a gyártó honlapját is alaposan átnéztem, ott sem szerepelt: valószínűleg megszűnhetett a gyártása. Kár, illetve az alábbiak fényében ki tudja.

Akárhogy is, következzen a megkóstolt nedűk értékelése.

Goldbräu

Mind a gyártó honlapja, mind az átlagos bolti Stiegl kínálatban betöltött domináns szerepe arra utal, hogy ez a Stiegl alapsöre. Ami a csomagolást illeti, a honlapon egész jól néz ki, a valóságban KK-nak nagyon igaza van, amikor azt írja, hogy süt róla a "Wie ein durchschnittliches Bier ist verkauft", azaz az átlagossör életérzés. Pedig KK az itthon néhanapján forgalmazott 0,33-as palackról írta, ami a maga szándékosan retrora hangolt címkéjével szerintem két kategóriával felülmúlja a félliteres üveg színvonalát.

Elvileg persze az összes manapság elvárt márkaépítési elvnek megfelel a csomagolás:

• Van egy egyszerű logó, a stilizált piros lépcsőcske felette az emelkedő Stiegl felirattal (A Stiegl szó amúgy nyilvánvalóan lépcsőt jelent: bár a szótárban csak a Stiege forma szerepel, a hozzácsapott -l végződés osztrák beütés lehet.)
• Van egy erre rímelő jelmondat, "Braukunst auf höchster Stufe", azaz nyersfordításban "Sörfőzőművészet a legfelső fokon".
• Még a vonalkódot is lépcsősen nyomtatták a hátsó címkére, hiába, szellemes nép az osztrák, ugye.
• Végül pedig bearanyozza az erőfeszítéseket, illetve érzékelti a minőséget a Gold szócska, amely következetesen megtalálható mindhárom termék nevében. (Hm, ez mondjuk véletlen egybeesés, a gyári honlapon felsorolt többi termékben nem szerepel...)

Ennek ellenére a csomagolás valahogy mégis idejétmúlt, évtizedekkel ezelőtti színvonalat idéz. Nem tudom megfogalmazni pontosan, hogy mi hibádzik, talán a színek, talán a betűtípus, talán a vastag keret, a fene tudja. Nem véletlen, hogy eddigi ausztriai útjaimon nem éreztem késztetést arra, hogy kipróbáljam, más palackok eddig mindig hívogatóbbnak bizonyultak. Ez persze - bár igazolja azt az ősi marketingbölcsességet, miszerint minden terméknek kell a jó cégér - könnyen bizonyulhatott volna súlyos tévedésnek, mert hiszen mégiscsak a belbecs a lényeg. Amely belbecs a Stiegl esetében kissé meglepő módon a sokszor emlegetett tisztasági törvény szerint készül, ahogy a címke ezt büszkén hirdeti. Azért kissé meglepő módon egyébként, mert az osztrákok nem szoktak a bajor sörtörvényre hivatkozni: gondolom a német szomszéd közelsége okán tett kivételt a Stiegl.

Szóval belbecs: térjünk most már át a csomagolásról a sörre. Rendes sörkritikák meg szoktak emlékezni a sör színéről, állagáról, illatáról, a hab milyenségéről. Na, ezekre több mint két hét távolából már egyáltalán nem emlékszem, legfeljebb talán a nem túl markáns, hamar elfogyó habra. Ez amúgy nem okozott nálam lelki törést, habügyben a szokásos világos lágerektől amúgy sem várok sokat. Én a sűrű, tejszínes, kávés állagú habot szeretem, azt inkább barnasörök szokták hozni, azok közül is inkább a felsőerjesztésűek.

A következő obligát kritikai témakör (a lényeg, amúgy!) a sörben megtalálható ízek beazonosítása: itt is halványuló emlékeimre fogok hagyatkozni, így túl pontos leírásra ezügyben se számíthat az olvasó. Promontor rendkívül amatőr sörbesorolási módszere alapvetően három ízmeghatározó tényezőt különböztet meg sörügyileg, nevezetesen a komló keserűségét, a maláta édeskés, (barnák esetében netán pörkölt) ízét és az elvileg frissítő jelleget biztosító szénsavasságot. Ez utóbbi persze nem íz, inkább ízelnyomó, ezért én ennek a túlzásba vitelére vagyok a legháklisabb, így a Goldbräu rögtön begyűjt egy rossz pontot, mert az első kortyokat eluralja a domináns szénsavasság. Ilyenkor már csak az utóíz marad, ami viszont tesztnedűnk esetében valahogy igazán kellemetlen. Nem is nem nagyon tudom besorolni a fenti két alapíz egyikébe se. Édesnek semmiképp sem édes, ha nagyon megerőltetem magam, akkor keserűnek gondolható, de leginkább kellemetlen, mint amikor egy orvosság íze előtör a cukormáz alól.

A második és harmadik pohár se sokkal jobb. A szénsavasság kicsit alábhagy, de ez csak arra jó, hogy a már említett kellemetlen alapíz rögtön a kortyolásnál érezhető legyen. Kétségbeesett erőfeszítéseket teszek arra, hogy pontosabban meghatározzam, mire is emlékeztet, de csak olyan semmitmondó jelző jut eszembe, hogy "vegyipari". Végül feladom, kellemetlen vegyipari, és kész.

Harmadnap egy éttermi vacsora során teszek egy kisérletet a csapolt verzióval, sajnos ugyanaz a túlzott szénsavasság és ugyanaz az utóíz uralja azt is. A Stiegl Goldbräu nem az én világom.

Herbst-Gold

Nem sokat bajlódtak a Herbst-Gold címkéjével Salzburgban: vették a Goldbräut, átírták a nevet és rápöttyintettek néhány falevelet, érzékeltetendő az őszi fílinget. Mivel az alapcímke igénytelen volt, ezáltal sikeresen átörökítették ezt az igénytelenséget. További malőr, hogy a vonalkód se lépcsőzetes, amivel vagy valami rejtett üzenetet akart közvetíteni a márka brand-felelőse vagy egyszerűen szabadságon volt, amikor ezt a címkét elfogadták. Akárhogy is, a csomagolás érzésem szerint nem szerencsés: egy idénysört én megpróbálnék kiemelni a szokásos szortimentből, hogy ezáltal is felkeltsem a reménybeli fogyasztó figyelmét és kedvet csináljak az "új" ízhez.

Persze kérdés, mennyire új az íz. A hátoldalon található ismertető szerint a főzet árnyalatnyival erősebb, mint a Goldbräu (4,9% helyett 5,2%), íze pedig "vollmalzig", azaz "teltmalátás". Ez utóbbira várok, de nem jön az istennek se: helyette megkapom ugyanazt a túlzott szénsavasságot és kellemetlen vegyipari utóízt, amit elődjétől. Már elsőre se szerettem, másodikra aztán kifejezetten mérges vagyok tőle. Mivel láthatólag a gyárban se sokat bajlódtak ezzel a sörrel, én is gyorsan elintézném: pontosan ugyanolyan ramaty a Herbst-Gold, mint testvére, a Goldbräu. Nagyon.

Weizengold

A Weizengold viszont új ruhát kapott, ami talán érthető is, lévén búzasörről van szó. (A hátlap szerint búza és árpamaláta keverékéből készült, na ennek utána kéne járni, hogy ez mennyire általános...) Tudjuk be Promontor kekeckedésének és  következetlenségének, netán az előző két sör miatti felpaprikázottságának, hogy míg a Herbst-Gold esetében az előző design fantáziátlan megismétlésén akadt ki, most a forradalmian új címke se tetszik neki. Ha már termékcsalád és egységes kinézet, akkor mire fel ez a formailag és színvilágban teljesen eltérő stíl? Míg a korábbi címkében a keret volt domináns grafikai elem, addig ebben középre vonzza a tekintetet a a kicsinyített Stiegl lépcsőt körbezáró fekete gumiabroncs, ami ráadásul önmagában semmivel se vonzóbb, mint az alapváltozat: csupán csak egy kettes számú középszerű próbálkozás. Roppantul tehetséges grafikusuk van ezeknek Salzburgban, na. Biztos a főnök fia.

A sör ezzel együtt is előrelépés: eltűnt a kellemetlen utóíz. Sajna nem lépett a helyére semmi, legfeljebb az itt is erős szénsavasság. A honlapon emlegetett fűszerességet és gyümölcsösséget egy enyhe savanykásság képviseli. Mindazonáltal ez a legihatóbb sör a három közül, bár ez is legfeljebb csak egy közepes osztályzatra jó. Illetve elégséges.

Azt már csak a hátlap utólagos tanulmányozása során fedezem fel némi meglepetéssel, hogy ez tulajdonképp bajor sör, egy augsburgi főzdében készül, persze Stiegl recept szerint, Stiegl "felügyelet alatt". Hm, lehet, hogy jobban jártunk volna, ha a felügyelet kevésbé alapos?

Zárszó

Elolvastam az eddigieket és meg kell állapítsam, túl sok hasznos információ nem derül ki belőle. Ez egy zsenge (és persze erősen modoros) sörblog-utánérzés, leginkább a Kontár Komlókutatóhoz közelítő stílusban, ami nem meglepő, mert egyrészt őt olvasom a legrendszeresebben sörügyileg, másrészt az ő körülményeskedő, terebélyes, csapongó, túlburjánzásra és elkalandozásra hajlamos stílusa amúgy is közel áll hozzám. Egyébként akik szerint a fenti jelzők negatívak, az gondoljon Hrabalra, hogy szerényen egy másik túlburjánzásra hajlamos szerzőre utaljak... ;-).

A sok csapongás és burjánzás lényege ugyanakkor egyetlen mondatban összefoglalható:

Stiegl sört ne igyunk, még akkor se, ha éppen Salzburg környékén járunk, mert nem jó.