Zseniális újítás következik.

Na jó, tulajdonképpen nem lehetek biztos abban, hogy a blogoszférában valahol a nagyvilágban valaki nem találta már ki azt, ami most következik, de az általam néhanapján olvasgatott sörblogokban ilyen még nem volt.

Szikra

Szóval amikor Ausztriában jártunk a nyáron, az ottani közértekben jópár ismerős sörmárkanév köszönt vissza a polcokról. Normális esetben ezeket elkerülöm, hiszen külföldön olyat érdemes venni-kóstolni, amit otthon nem lehet (pl. Stiegl-t). De aztán egyszer csak kipattant az isteni szikra (vagy inkább az álnaív kérdés): hoppá, hát biztos, hogy ugyanaz a cimke ugyanazt a sört rejti? Bár a választ sejtem, mégis az az ötletem támadt, hogy érdemes lenne összevetni az eredeti osztrák változatot azzal, amit nálunk árulnak.

Ehhez az kellett, hogy kint beszerezzek egy-egy palack "kaiserlich" verziót, hazahozzam és összevessem az itthon főzőtt "königlich" változattal. Namármost, otthon három olyan osztrák alapsört lehet gyakorlatilag mindenütt kapni, amiről úgy tudtam, hogy licenszfőzet: a Gössert, a Kaisert és a Stefflt. Elkezdtem hát keresni őket a polcokon, illetve az utóbbi kettőt, mert a Gössert nem szeretem.

Stefflt nem találtam az istennek se. A poszt megírása előtt aztán kutakodtam egy kicsit és annak alapján, hogy a Google a "Steffl Bier site:at" keresésre első találatként egy "Bierdosen as Ungarn" című honlapot hoz ki, meg merem kockáztatni, hogy a Steffl "osztrák" sörként már csak Magyarországon létezik.

Kaiser

Kaisert viszont találtam. Többfajtát is. Az itthoni "sima" Kaisert viszont pont sehol. Aztán némi hezitálás után úgy döntöttem, hogy a Fasstyp névre hallgató palack olyan kisértetiesen hasonlít az itthoni "névtelen" változatra, hogy az idétlen ("hordótípus", nemá') márkanév biztos csak egy marketingfogás volt a kissé már megkopott termék újracsomagolására. Így a KuK sörpárbaj osztrák versenyzője a Kaiser Fasstyp lett.

A "hazai" kihívó természetesen "a" Kaiser, amit a címke nemes egyszerűséggel Kaiser Biernek titulál. Amennyire emlékszem, a Kaiser a rendszerváltás után "tört be" a magyar piacra és a kilencvenes évek derekán én is kifejezetten kedveltem. Aztán megkopottt a varázsa, méghozzá nemcsak az én szememben. Sokat elárul a Kaiser mai presztizséről, hogy a márkatulajdonos Heineken még csak egy önálló oldalt sem hajlandó szentelni neki a Heineken honlapon (v.ö. Steffl és Gösser), mindössze a cég "prémium" márkáit felsoroló oldalon jut neki egy semmitmondó bekezdés. (Mellesleg elég röhejes 10 márkát is "betuszkolni" a prémium kategóriába, de ez legyen a Heineken baja.)

Azt nem tudnám megmondani, Ausztriában mekkora a Kaiser presztizse, a "Hast ein Kaiser - bist ein Kaiser!" reklámszlogen nagyjából az "élet habos oldala" színvonalát képviseli és a bolti kínálatban elfoglalt helye alapján sem hinném, hogy bárki komolyan prémium sörnek tartaná.

A csomagolás se nagyon utal erre. Az magyar változat festetlen kupakjával és téglalap alakú címkéjével kifejezetten fapadosnak mondható. (Ha már a Heineken istálló többi osztrák származású versenyzőjét annyit emlegettem: a Steffl festett kupakos, a Gösser pedig be is csomagolja a palacknyakat, arról nem is beszélve, hogy eleve formatervezett palackról beszélünk.) Az osztrák Kaiser változat egy fokkal igényesebb, a címke például ovális.

Ugyanakkor kifejezetten megrökönyödve tapasztalom, hogy ez az ovális címke a tartalomról mindössze ennyit mond: "enthält Gerstenmalz".

Azaz "árpamalátát tartalmaz". Hm, ez nem túl bizalomgerjesztő, legalábbis a piszkos gyártói és kereskedői trükkök százaival edzett magyar fogyasztó szemében semmiképp sem az. Ugyanis arról nem árul el semmit a szűkszavú félmondat, hogy ezen kívül mit tuszkoltak még bele. Élek a gyanúperrel, hogy van abban valami olyasmi, ami túllép az "árpa, komló, víz" sörszentháromságon, amit nem feltétlenül akarnak bevallani.

Azon viszont igencsak csodálkozom, hogy egy ilyen sunyi megfogalmazást (és persze magát a sört) az osztrákok lenyelnek. Őket nem érdekli, miből főzik a sörüket? Nincs arra előírás, hogy minden összetevőt fel kell tüntetni? Nos, valószínűleg nincs, mert a hazahozott osztrák palackokat megvizsgálva pl. a Puntigameren is ugyanezt a lakonikus feliratot találtam csak.

Persze elvileg lehet. hogy rémeket látok és csak azért nem írják rá az összes összetevőt, mert amúgy is egyértelmű. Pl. lehet, hogy van osztrák sörtövény (tud róla valaki?), tehát felesleges feltüntetni a részleteket, az általam kifogásolt mondat pedig csak egy suta marketingmegfogalmazás. Hát, a fene tudja. Én maradok gyanakodó.

A magyar címkén ezzel szemben minden egyértelmű: víz, árpamaláta, kukoricagríz, komló. Hát igen, kukoricagríz, a magyar sörök "kedvelt" hungarikuma. Hát, kellett nekem ilyen zseniális ötletekkel előjönnöm, most kóstolhatok kukoricatápot.

Ráadásul - hacsak nem feltételezzük, hogy az osztrákok a kasierlich Kaiserbe is tesznek kukoricát - egyben meg is válaszoltuk azt a költői kérdést, hogy vajon azonos sört iszunk-e azonos címke alatt. Ezzel tulajdonképpen a poszt alapfeltételezése is okafogyottá válik, hiszen bebizonyosodik, hogy a két palack hivatalosan is különböző sört is tartalmaz - mellesleg még az alkoholtartalom is eltér pár tizeddel, de Promontor nem az a fajta, aki könnyen eltéríti magát az eredeti szándékától: a poszt be lett tervezve, akkor pedig meg lesz írva, punktum.

A hosszúra nyúlt bevezető után ideje nekilátni a kóstolásnak.

Királyi Kaiser

A királyi Kaiser sajnos a honi sörök átlagszínvonalát hozza, vagy tán még azt se. Kitöltéskor az amúgy se túl sok a hab gyorsan eltűnik, az illatok zavarosak (mondjuk megérdemlem, minek a sört szagolgatni, nem bor az!), az íz helyett a szénsav dominál, de tulajdonképp addig jó, amig az dominál, mert amint eltűnik, csak valami arrogáns kellemetlen utóíz marad, aminek se a maláta kellemes édeskésségéhez, se a komló friss keserűségéhez semmi köze.

De azért kortyolgatom rendületlenül, hiába na, a posztot meg kell írni. Meg persze reménykedem, hátha jobb lesz. Nem lesz, legfeljebb annyiban, hogy az utolsó kortyokban már megtalálni vélem a Kontár Komlókutató által említett édességet. Mondjuk ő azonnal támadó "vad" édességről beszél, amit nem igazán tudok visszaigazolni, hiszen én csak a végére tudtam felfedezni benne a kockacukrot, igaz, akkor viszont tényleg markánsan megjelenik, sőt, tekintve, hogy más értékelhető ízt továbbra se produkál termékünk, mondhatom azt is akár, hogy uralkodóvá válik.

Persze minden viszonylagos, mert ausztriai sörkóstolásaim mélypontját (figyelem, közérdekű közlemény!), a hihetetlenül édes, ihatatlan lötty kategóriába tartozó Kaiser Doppelmalzot meg se közelíti az így tapasztalt édesség: abba a szarba löttybe szerintem minimum 4-5 darab kockacukrot kevertek palackonként. Akkor már inkább a kóla!

Na de térjünk vissza a KuK sörversenyre! Lássuk az osztrák versenyzőt!

Császári Kaiser

Kiöntéskor hab-szín-illat fronton nagyjából ugyanazt kapjuk, mint a honi változatnál, legfeljebb annyi különbséget lehet találni, hogy a hab talán még hamarabb elenyészik.

Az első kóstolás élménye azonban határozottan kellemesebb. Bár ez se lesz életem kedvenc söre, mégis sokkal elfogadhatóbb egyensúlyban vannak az ízek. Sok keserűt ebben sem érzek, viszont a szénsav nem nyomja el az édeskés ízt, ami halványan (és persze elképzelhető, hogy csalókán) emlékeztet arra az ízre, ami miatt több mint egy évtizede még kedveltem a Kaisert. Az utóíz itt se túl kellemes, az édes mellé valahonnan előkerül a magyar változatból már ismerős kellemetlen íz, ám szerencsére egy fokkal enyhébb változatban: a rokonság tagadhatatlan, de nem ikertestvérekről van szó. Ha nagyon megeröltetem magamat, akár keserűnek is nevezhetem ezt a bizonyos ízkomponenst, bár cseh sörökhöz szokott ízlelőbimbóim most erősen tiltakoznak e kijelentés ellen. A közepesen kellemes élmény nem tart sokáig, a korsó vége felé kezd szétesni a sör és egyre jobban emlékeztet hazai párjára.

Eredményhirdetés

Na, essünk túl rajta. A császári változat tagadhatatlanul ihatóbb egy picit. Megkockáztatom, hogy nincs benne kukoricadara és egy fokkal összerakottabb főzet, mint a kellemetlen ízektől hemzsegő, kedvetlen elsőéves élelmiszeripari szakmunkásképzős nyári gyakorlatán produkált, összecsapott magyar változat.

Ugyanakkor pirruszi a győzelem. Sajnos abszolút mércével mérve az osztrák Kaiser is csak egy igen gyenge próbálkozás. Figyelembe véve az ausztriai Doppelmalzos rémálmot is, valószínű, hogy Kaiser címkét viselő palackot igen-igen hosszú ideig nem fogok a kezembe venni.

A teszt tehát visszaigazolta azt a tulajdonképpen ismert tényt, hogy a multik a márkaneveket elsősorban eladási céllal aggatják a termékekre, minőséget csak akkor adnak hozzá, ha azt a piac kikényszeríti. A mi kis árérzékeny és sörügyekben nem túl igényes piacunk pedig ezt nem kényszeríti ki. Az már picit meglepőbb, hogy az osztrák piac se kényszerít ki túlzottan magas színvonalat, de ez legyen a sógorok baja.

Szóval a lényeg: ne igyunk Kaiser sört, mert nem jó. Se itthon, se Ausztriában.