Kicsit elkésve - na ja, Promontor sose volt egy villámgyors típus - folytatódik a magánpénztársirató posztsorozat (aztán majd lassan be is fejezem, még egy záróposztot tervezek róla...). Ezúttal arról lesz szó, mi minden kellett a magánpénztárak bukásához.

Természetesen adódna a gyors válasz, miszerint a Zorbánmatolcsyselmeczi triumvirátus a felelős, ki más? Nos igen, ez tulajdonképpen igaz is. Matolcsy vagy éppen Selmeczi arrogáns és hazug mondatai, a decemberi nyugdíjtörvény egészen pofátlan "trükkjei" nehezen védhetők.

Ugyanakkor a nyugdíjpénztári rendszer végromlásához ennél jóval hosszabb út vezetett, a "szétverők" listája pedig jóval hosszabb. A rendszer még a mostani védelmezői szerint is távol állt a tökéletestől és ha valaki képes a fekete-fehér helyett kicsit árnyaltabban szemlélni a "manyupok" 13 éves történetét, akkor könnyen belátható, hogy létrehozói és működtetői is követtek el nem kevés hibát.

Ezúttal a "létrehozókról", azaz a politikusokról lesz szó. (Lesz még egy poszt a működtetőkről, azaz a pénztárakról is.) Nem állítom, hogy az alábbi lista az általuk elkövetett hibákról teljes lenne, de szerintem ezek voltak a legfontosabbak.

Túlméretezés

Az első hiba elkövetésével a Horn kormányt "vádolom". A pénztári rendszer kritikusai nyilván egyetértenek ezzel: ki más is lehetne a főbűnös, mint az, aki ezt az elfajzott rendszert ránk oktrojálta, szerencsétlen magyarokra. A hívek meg csodálkoznak, mi a bajom a Hornékkal.

Nos, az a bajom, hogy hagyták túlméreteződni a rendszert. Az nagyjából rendben van, hogy a pályakezdők esetében kötelezővé tették a tagságot, hiszen ők a magánpénztári rendszerrel gyakorlatilag garantáltan jól jártak volna (ahogy ez elég pontosan kiderült a múltkori posztból), még konzervatívan becsült (azaz akár nulla) reálhozamokkal is.

Viszont teljesen felesleges volt a már dolgozó korosztályokat ilyen magas arányban átterelni a rendszerbe. Persze, tudom, ők szabadon választhattak, csakhogy felelőtlenség volt hagyni, hogy 40+ éves emberek lemondjanak az állami nyugdíjuk egy részéről, amikor nyilvánvaló volt, hogy túl rövid idejük van a nyugdíjig ahhoz, hogy behozzák a veszteséget.

Igazából már a harmincasokat (azaz pl. engem) se kellett volna beengedni: ők azok, akik viszonylag magas hozamok esetén esetleg pár ezer forinttal magasabb nyugdíjat kaphattak volna. Nekik talán egyénileg logikus döntés volt belépni. Csakhogy ez az amúgy sem biztos kis nyugdíjplussz a társadalomnak túl sokba került. Az illetők nyugdíjjáruléka rövid távon kiesett az állami rendszerből, a jövőbeli plusznyugdíjuk mértéke pedig hosszútávon semmit nem enyhített a majdani nagy társadalmi problémán: hiszen aki mondjuk 857 forinttal kap többet a magánnyugdíjából, mint teljesen állami nyugdíjon "tengődő" sorstársa, az ugyanúgy az állam szociális problémáit fogja szaporítani.

Tehát a Horn kormánynak sokkal alacsonyabban kellett volna meghúzni a szabad választás korhatárát. Így kisebb lett volna a kieső nyugdíjjárulék miatti rövidtávú eladósodás és csak azok kerültek volna bele a rendszerbe, akik tényleg jóval magasabb nyugdíjra számíthattak, mint a kieső állami 25%.

És az ő esetükben az államnak is megérte volna a rendszer, mert ezek a magánnyugdíjasok nem szorultak volna állami segítségre öregkorukra.

Aránytologatások

Az első Orbán kormány nem rejtette véka alá ellenszenvét a magánpénztári rendszerrel szemben. Meghosszabbította a visszalépés lehetőségét, csökkentette a magánpénztári járulék mértékét, ezzel az állami rendszert választókat hozva kedvezőbb helyzetbe. Ez utóbbi igazságtalan volt, hiszen az előre meghírdetett járulékarányokkal elvégzett kalkulációkat minden kompenzáció nélkül felborította (pontosabban, az egyetlen kompenzáció az volt, hogy vissza lehetett lépni az állami rendszerbe, végülis ezt vérmérséklet szerint lehet akár igazságosnak is tartani.)

Ami ennél nagyobb baj, hogy a lépés megmutatta, mind a politikai elitnek, mind a társadalomnak, hogy a nyugdíjrendszerrel szabadon lehet játszadozni az aktuális politikai érdekeknek megfelelően. Hasonló játszmákat ugyanis a szoci utódok is ejátszottak: a 13. havi nyugdíj pl. ugyanúgy a két ág egyensúlyát borította fel és ugyanúgy elgondolkodtatta a magánpénztári tagokat, hogy vajon az eredeti becsléseiknek mennyire tett keresztbe az aktuális politikusi játszadozás.

Az eladósodás

Sokszor elhangzott, hogy a magánpénztári rendszer miatt nyakig eladósodott az ország, ezért kellett megszüntetni. Nos, ez így legfeljebb féligazság. A kieső járulékok miatt valóban évről évre százmilliárdokat kellett felvenni, azaz ez valóban az államadósságot növelő tényező volt. Az is tagadhatatlan tény, hogy a jelenlegi 80 %-os államadósság nagyon magas és komoly gazdasági veszélyforrás. Ennek az adósságnak a csökkentése mindenképpen üdvözlendő.

Ugyanakkor kapargassuk meg egy kicsit a konkrét számokat.

Jelenleg a magyar államadósság nagyjából 20 000 milliárd forint. Ez a GDPnek kb. 80 %-a. Ezzel szemben a magánpénztári vagyon nagyjából 3000 milliárd forint, azaz a GDP-nek nagyjából 12 %-a. Értelemszerűen a magánpénztárak által generált államadósság nagyjából ugyanekkora (lehet értekezni kamatokról, hozamokról, tagdíjkiegészítésből származó vagyonrészről, ezek a tényezők pár százalékkal befolyásolják azt, hogy ténylegesen mekkora adósságrészt okozott a magánpénztári rendszer, de ez a lényegen nem változtat), azaz kb. 12%. Tehát a magyar államadósságnak jelentős, de egyáltalán nem domináns részét okozta a magánpénztári rendszer.

Jó, mondhatja erre valaki, de a már amúgy is eladósodott országnak az utolsó csepp volt a magánnyugdíj miatti eladósodás. Ez azonban megintcsak részigazság. Az ominózus Bokros csomag után a magyar államadósság évekig folyamatosan csökkent, egészen 2001-ig. Ekkor az államadósság kb. a GDP 50%-a volt és mindenki további csökkenést várt. Holott ekkor a magánpénztári rendszer már négy éve üzemelt. Az adósság mégsem nőtt, mert Orbán Viktor első kormánya rendben tartotta a költségvetést, bebizonyítva, hogy normális állami gazdálkodás mellett az ország elbírja a magánnyugdíjrendszert.

Csak aztán jöttek a szocik. Medgyessy a "jóléti rendszerváltásnak" nevezett ámokfutásával, amit Gyurcsány is gőzerővel folytatott: 8 év alatt növekedett az adósság  a GDP 50 %-áról nagyjából 80 %-ra. Ezt a 30 %-os növekedést nem okozhatta csak és kizárólag a 12%-nyi magánnyugdíjvagyon. Hozzájárult ehhez a 113. havi nyugdíj, az 50 %-os közalkalmazotti béremelés, a lakáshiteltámogatási rendszer elszállása, az autópályaépítések és még sok más "jóléti rendszerváltó", meg "dübörög a pannon puma" jellegű pénzszórás. Szóval amikor bármely szocialista politikus a magánpénztári rendszert siratja, netán a "jövő felélésével" vádolja a mostani kormányt, akkor valahogy hiteltelenül hangzanak ezek a mondatok azokból a szájakból.

Akárhogy is, az így elköltött pénz már rég nincs meg, azt tehát nem lehetett visszavenni.

Szemben a nyugdíjvagyonnal.

És azokkal a brüsszeli idiótákkal mi van?

Felmerülhet az is, hogy az EU mennyiben hárult hozzá a pénztárak sorsához.

Néha ugyanis felvetődik a kérdés, mi lett volna, ha Brüsszel elfogadja azt a kezdeményezést, miszerint a Szent Három Százalék Hiányt a magánpénztári rendszert üzemeltető tagállamok túlléphessék annyival, amennyibe nekik a pénztári rendszer miatt kieső járulékok pótlása került. Ezzel a kéréssel Magyarország nem volt egyedül, ráadásul példa nélkül állónak sem lehetett mondani, hiszen - ha csak átmenetileg is, csökkenő mértékben - korábban el lehetett számolni a magánnyugdíj miatti kiadásokat.

Egy pozitív brüsszeli válasz megmenthette volna a pénztárakat, hszen megteremtette volna azt a pénzügyi mozgásteret, amelyre az Orbán kabinetnek szüksége volt.

De vajon reális elvárás volt-e, hogy az EU egy hatalmas pénzügyi válság közepén járuljon hozzá hiánynövelő engedményekhez, akkor, amikor a görög és ír államot súlyos eurószázmilliárdokkal kellett lélegeztetni és a spekulánsok bőszen mutogattak a több más összeomlani készülő EU tagállamra és nem mellékesen az euró összeomlását vízionálták. És vajon reális elvárás volt-e, hogy mindezt olyan "nótorius" hiánytúllépő országnak engedjék meg, amely emlékeim szerint az EU belépés óta egyetlenegy évben sem teljesítette a Szent Hiánycélt és amelyet a görögöket és íreket megelőzve már 2008-ban pénzügyi infúzióra kellett kapcsolni?

Brüsszelből nézve Magyarországnak nem volt már több "dobása". És ezen az se változtatott, hogy Orbánék a korábbi kormányokra mutogattak. Egyrészt a Fidesz ellenzékben minden volt, csak a felelős költségvetési politika bajnoka nem, másrészt kormányként is az első dolga volt már azelőtt adócsökkentéseket bejelenteni, mielőtt azoknak tényleges költségvetési fedezete lett volna.

Úgyhogy én a magam részéről nem gondolom, hogy Brüsszel ezügyben sáros lenne. Jobban tesszük, ha a magunk portája előtt sepergetünk, ahelyett, hogy rájuk mutogatunk.