Megüt a guta! Itt van egy válogatott, amelyik hatodik lesz a vébén. Amelyiknek a gerince a Bajnokok Ligájában edződik. Amelyik itthon megverte Horvátországot. Amelyikről azt nyilatkozta az edzője, hogy a következő eb-n még jobb helyezést is elérhet, akár éremért is mehet.
Ehhez a kijutáshoz persze meg kellene verni Szlovákiát, legalább egyszer. Mondjuk ma délután, az itthoni meccsünkön. Na hát ez az, ami nem jött össze. Ez a válogatott ugyanis ma délután hazai pályán kikapott Szlovákiától. Félidőben még vezettünk, de már akkor idegesítő helyzeteket és heteseket hagytunk ki. A második félidőben pedig szétesett az addig stabil védelem, bejött a sajna gyakran látott sematikus és bátortalan alibitámadás, amikor se fantázia, se vállakozókedv (kivétel Nagy László) és a szlovákok szépen elpáholtak minket. Én meg itt állok frusztráltan és dühösen.
Na jó, a szlovákokat láttuk a vébén, nagyon jó kis masszív csapatuk volt. Meg is leptek minket, verejtékes döntetlenre voltunk csak jók ellenük. Ennek komoly figyelmeztetésnek kellett volna lennie. De nem, úgy látszik nem volt elég komoly.
Hát ez most remélem elég komoly figyelmeztetés lesz. Ezután a vereség után ugyanis már nem mi vagyunk a továbbjutás várományosai. Papírforma eredményekkel számolva ugyanis Szlovákia meg fog minket előzni. Ebbe persze beleszámolom azt is, hogy ha egy csapat itthon elver minket, akkor attól nyilván idegenben is kikapunk. Nevezetesen a szlovákoktól, akikkel a mostani sorozat végén, tizenegy nap múlva még egyszer összecsapunk. Ez persze nincs így, hiszen akár győzhetünk, még idegenben is. Ahhoz azonban valamit mutatni kellene, valami olyasmit, amit ma nem mutattunk.
Normál esetben most jönne a szokásos esélylatolgatás, hogy mi van, ha esetleg pontot szerzünk Zadarban a horvátok ellen, vagy mi van ha a szlovákok szereznek pontokat, meg ilyesmik. Nahát ez az, amitől a mai meccs alaposan elvette a kedvemet. Mert nem érdekel, hogy a szlovákok feljövőben vannak, nem érdekel hogy hiányzik a Gál Gyula, meg a Laluska, meg az akárki. Nem érdekelnek a kifogások. Szlovákiától férfi kézilabdában itthon tétmeccsen kikapni szégyen. Na jó, nem annyira, mint Máltától fociban. Illetve rosszul mondom. Nem szégyen, legalábbis nem olyan értelemben, mint volt mondjuk Máltától kikapni fociban (ha már szóba hoztam), amihez hasonló az lenne, ha ez a kézicsapat kikapott volna a finnektől.
Szlovákiától férfi kézilabdában itthon tétmeccsen kikapni fáj. Mint ahogy fájt először kikapni Romániától fociban, vagy fájt, amikor a Hypo elkezdte agyonverni a női kézicsapatainkat, (Milyen jó, hogy a Győr jól elpáholta őket tavasszal...). Fáj a szurkolói önérzetemnek.
Érdekes lenne elgondolkodni azon, mennyi köze van ennek szurkolói önérzetnek a nemzeti önérzetemhez. Racionálisan biztosan semmi. Racionálisan tudom, hogy ez sport, aminek semmi köze se történelmi, se politikai konfliktusainkhoz. Továbbá azt is szeretném leszögezni, hogy nincs énnekem mondjuk a szlovákokkal vagy a románokkal mint néppel semmi bajom, még a történelmi vagy politikai konfliktusok ellenére sem. Olyanok, amilyenek. Leginkább olyanok, mint amilyenek mi magunk is vagyunk: ha pedig valaki ez utóbbira egyszer rájön, akkor talán az már utálni se fogja őket. Legalábbis nálam valahogy így működik ez. Ebből egyébként - hogy visszatérjünk a szurkolói síkra - már az is következik, hogy ha nem ellenünk játszanak, simán szurkolok a szomszédoknak. De ha minket megvernek, az fáj.
Ha belegondolok, akkor ez nemcsak ellenfél, hanem sportágfüggő is. Az pl. nem fájt ennyire, amikor a hokivébén drámai csatában kaptunk ki az atyafiaktól. Az az ő sportáguk, az a dolgok rendje, hogy ők nyernek, még büszke is voltam, hogy azért egy kicsit - nem kis szerencsével, egyébként - rájuk ijesztettünk. A kézilabda viszont a mi sportágunk, legalábbis az én szurkolói fejemben, úgyhogy kézilabdában a szlovákoknak kötelességtudó vereséggel kell hazautazniuk. Ha meg kiderül, hogy ez csak az én fejemben van így, a valóságban viszont jól elvernek minket, na akkor van ez a frusztrált, sérült önérzet.
Úgyhogy latolgatásként csak annyit mondanék, hogy ezek után szinte biztos, hogy ki-ki meccsre utazunk Szlovákiába. Lehet, hogy elég lesz majd egy döntetlen (én erre tippelnék a papírforma alapján), lehet hogy győzni kell, de az biztos, hogy nem lehet majd kikapni. Már persze ha ki akarunk jutni az eb-re. Meg ha nem akarunk megint a önérzetünkbe taposni.
