A Fűvészkertben jártunk a hétvégén. Villámlátogatás volt, épp csak az anyósnál elköltendő obligát ebéd előtt ugrottunk be két órácskára, hogy lekössük a lányok túláradó energiáját.

Ahhoz képest, hogy irodalmilag mennyire kultikus helynek számít, be kell valljam, hogy még soha nem jártam a Fűvészkertben, ami márcsak azért is ciki, mert amúgy tinédzser koromban még laktunk is a közvetlen közelében két évig, a nem túl bíztató nevű Kálvária ucában (elég jól jellemezte amúgy a név azt a két viharos évet...).

Amit gyerekként az ember elmulaszt, azt szülőként még bepótolhatja és mi ezúttal ezt tettük. Viszont amit gyerekként egy hatalmas buja erdőségnek képzelünk, az felnőtt korunkra már csak egy kicsi, a nagyvárosi környezetbe beékelődött parkocskává válik (ebben persze szerepet játszik az is, hogy a Molnár Ferenc által megírt korhoz képest a ténylegesen is alaposan "összement" a Fűvészkert), amelynek szinte minden pontjáról jól látszanak a körülötte magasodó bérházak.

A szűkösség érzetét növeli, hogy éppen egy  EU pénzekből (naná, mi másból) finanszírozott felújításba botlunk, emiatt többfelé ideiglenes kül- és beltéri lezárások állják utunkat. Nem jutunk el a "nagy" tóhoz és a pálmaházat is zárva találjuk, éppen a tetejét cserélik.

Ha nagyon kekeckedő kedvemben lennék, éppen kihegyezhetném arra is a posztot, hogy vajon a felújításra és az ezzel kapcsolatos lezárásokra miért nem hívják fel a figyelmet a Fűvészkert honlapján, de igazából a betervezett két órát a látogatható maradék is bőségesen kitölti. Mi kényelmesen sétálgatunk, el-el olvasva és gyorsan elfelejtve egy-két tájékoztató táblát, a gyerekek rohangásznak, pár percre lecövekelnek a teknősöknél, majd többször visszarángatnak minket a kaktuszházhoz.

Ezt nem is bánom, a kaktuszok beindítják Promontor se-lát-se-hall-csak-fényképez-ész-nélkül üzemmódját (kár, hogy csak a kis kompakt van nálam, ez meg is látszik a képminőségen).

Van itt kövérkaktusz, soványkaktusz, bolyhoskaktusz, pöttyöskaktusz és csíkoskaktusz, hogy csak néhányat említsek; ezeket ugyebár mind le kell fényképezni. Meg persze egy-két csadaszép virágzó kaktusz is akad, ezeket aztán végképp muszáj megörökíteni, már csak a filmtörténeti kapcsolat miatt is.

A terem másik felét  "meztelenkaktuszok" foglalják el és a folyami kavicsra, szőlőre vagy éppen marcipánvirágra emlékeztető formák újabb fényképezési rohamot váltanak ki belőlem. Akkor még nem tudom, hogy itt már nem is kaktuszokat, hanem pozsgásokat fényképezek, ami egy bővebb rendszertani besorolás, azaz minden kaktusz egyben pozsgás is, de nem minden pozsgás kaktusz.

(Klikkaképre!)

Összességében nagyon kellemes hely a Fűvészkert, biztos vissza fogunk még ide térni a felújítás végeztével.