Apróságok, innen-onnan.
Főleg útdíjügyben:
- Pénteken dolgom volt Budaörsön úgyhogy nagy fogcsikorgatások közepette megvettem a Pest megyei matricát. Nagyon remélem az illetékesek csuklottak: emlegettem őket szép szavakkal.
- Hogy miért vettem matricát, amikor az első letérőnél lejöttem, azaz egészen pontosan két kilométeres fizetős szakaszról volt szó, ráadásul nem a bevásárlóközpontokhoz menvén az utam a Budaörsi úton még icipicit rövidebb is lett volna (legalábbis távolságban, időben nem)? Egyrészt valami ilyesmiért. Másrészt meg azért, mert nem akarom szembeköpni magam azzal, hogy miközben az új rendszertől a párhuzamos utak lakóit féltem elsősorban, addig magam is azokat az utakat használom nyavalyás ötezer forintért.
- Fónagy János eddig is mondott "okosakat", de a nol-nak adott interjúja igazi díszpéldány:
- "Én már december elején felvetettem, életszerűbbnek tartanám, ha a matrica mindig a következő megye első útba eső autópálya-lehajtójáig lenne érvényes." - Ezzel a mondattal nehéz helyzetbe kerültem, mert egyszerre két kategóriában is díjazhatnám. Adhatnék érte egyfelől Pinokkió díjat. De talán még találóbb lenne a Gerinc-díj, amivel arra az igazán karakán politikusi magatartásformára emlékeztetünk, amely sziklaszilárdan képes mindig arra fordulni, amelyről a szél fúj.
- "Az álegyeztetés amúgy is felesleges." - erről nem írok részletesen, itt van egy jól megírt vélemény.
- "Vannak tanulmányaink, de ezeket később hozzuk nyilvánosságra." - Aha, vannak, persze. Ha tényleg vannak és tényleg igazolják az új rendszer előnyeit, akkor csak egy hülye titkolja ezeket, hiszen cáfolhatnák a kritkákat. Úgyhogy ez is inkább egy Pinokkió-dijas mondat csak. Mindenesetre remélem, hogy legalább Fónagy emlékirataiban szerepelni fognak azok tanulmányok...
Biciklis ügyek:
- Szervízigényes őszöm volt a bicajjal, három belsőcsere (két defekt plusz egy lassan eresztő belső), támaszcsere, fékpofacsere mellett az egyik szervíznek a váltóbeállítás is gondot okozott. Pedig egy második esélyt is adtam nekik, egy hónap után visszavittem nekik, hogy állítsák újra, részletes listával, hogy hol kattog, hol ugrik, stb. Nem sikerült. Harmadjára máshova vittem, ott rögtön klappolt minden.
- Viszont a defektek fájtak. Az első két évben egy defektem se volt, így kissé csodálkozva hallgattam másik ezirányú panaszait, illetve gratuláltam magamnak a bumfordi, de igen vastag abroncshoz. Mint kiderült, naív voltam, a vastag külső se véd meg mindentől. Ha a következő félév is ilyen szerencsétlen lesz, meg kell tanulnom belsőt cserélni.
- A támaszcsere is vicces történet volt: a Csepelemen ugyanis nem lehetett cserélni a támaszt, sőt, leszerelni sem. Be volt építve, javíthatatlanul és levehetetlenül. Ez eddig nem volt baj, mert jó volt, de tél elején valami rigó tönkrement benne és nem támasztott többé. Három szervízben is széttárták a karjukat, még a Csepelesek márkaszervízében is. Végül le kellett fűrészelni és egy hátsó támaszt feltenni a bicajra. Remek konstrukció, a tervező büszke lehet rá.
Forma 1:
A hónap autóversenyzője a fehér furgon kategóriában a HAP-810-es rendszámú gépjármű sofőrje, aki impozáns precizitással tartotta mögöttem Lágymányosi hídon a kb. 87 cm-es követési távolságot, majd a Dombóvári útra kanyarodva Schumacher fénykorát idéző gyorsasággal ugrott ki a szélárnyékból és húzott el mellettem. A szép manőver jutalma 15 másodperc extra várakozás volt a Fehérvári úti piros lámpánál.
