Húsz éve, a nagy változások korában mindennap vettem újságot, néha akár kettőt is, mondjuk hogy összevessem a Népszabit és a Magyar Nemzetet (nagyon más volt még akkor mindkét lap...). Faltam a híreket, elemeztem a kommentárokat, latolgattam az esélyeket. Manapság kicsit visszafogottabb vagyok újságvásárlás ügyben. Egyrészt van jobb dolgom is (pl. a családom), másrészt leggyakrabban az interneten tájékozódom, harmadrészt pedig kicsit elegem is van már a hírekből és az elemzésekből, a latolgatásokból meg pláne.
Két mohikán van, az egyik a csütörtökönként vásárolt HVG (ami általában egy teljes hétig ki is tart), a másik a szombati Népszabi. Ez utóbbi ebéd után kötelező olvasmányom, általában valamelyik benzinkútnál szerzem be, miután leadtam a nagyobbik lányomat az anyukámnál. Ma a Kőbányai úti Shell kúthoz ugrottam be a szombati szellemi betevőmért, sietős mozdulattal leemeltem az újságot a polcról, fizettem, majd beraktam a táskámba és irány haza.
Ebéd után letelepedtem a fotelbe, elővettem az újságot és elkezdtem átlapozni. Mindig a fontosabb híreknél kezdem, tehát hátulról: sport, tévéműsor (bár ez utóbbi a leányzók lefektetése miatt leginkább csak a késő esti filmek ellenőrzésére korlátozódik). Már az furcsa volt, hogy a csütörtöki UEFA kupa meccsekről szólt a sportoldal leghosszabb cikke, de a tévéműsornál esett le a tantusz: ez a pénteki Népszabi! A fenébe!
Nem tudom, hogy figyelmetlenségből hagyták-e kint a kedves kutasok a tegnapi újságot, vagy szándékosan, de igazából mindegy. Az újság ugyanolyan, mint a friss pékárú, tegnapi napilapot eladni nem illik. Nem a kidobott 150 forint bosszant, hanem az elrontott délutánom.
Ezen sajnos az se sokat segít, hogy most a mérgem egy részét kiírom magamból...
