Nem lettünk okosabbak ma se. Folytatódhat a nagy esélylatolgatás, hogy vajon a legszebb játékot mutató franciák vagy a hazai pálya minden előnyét élvező horvátok nyerik a vb-t. Ma mindkét csapat sima papírforma győzelmet aratott, a franciák már az első félidőben felőrőlték a dánokat, míg a horvátok a második félidő elejére hagyták a lengyelek megroppantását. A leggyakrabban elismételt közhely ma is megerősítést nyert: bár a franciák szemre tetszetősebb és magabiztosabb játékot nyújtanak, a fanatikus horvátok ellen nem mehetnek biztosra.

Az okos újságírók ilyenkor előveszik az ismert mondatpaneleket, egyrészt-másrészt érvpárokat sorakoztatnak fel, majd a végén kifejezik meggyőződésüket (és egyben reményüket) hogy a két legjobb csapat döntője igazi ínyencfalat és drámai csata lesz. Eközben persze ügyesen kikerülik az állásfoglalást. Én viszont egy laikus kézilabdaimádó vagyok, nem szégyen, ha esetleg tévedek, ime a jóslatom: szerintem a horvátok fognak nyerni.

Tény, hogy a franciák eddig magabiztosabb győzelmeket arattak (a csoportbeli horvát-francia meccs nyilvánvalóan nem mérvadó: tét nélküli meccs volt, amelyen pihentek és titkolóztak a csapatok), általában már az első félidőben biztos ötgólos előnyt felhalmozva. A horvátoknak ehhez több idő kellett, példa erre akár a mai elődöntő, akár például a mieink elleni összecsapás, ahol sokáig piócaként tapadtunk rájuk.

Ugyanakkor szerintem ennek a magabiztosságnak a franciák védekezésében rejlik a titka. Ők ugyanis egy viszonylag ritkán játszott nyitott védekezést mutatnak be, amire a csapatok nagyobb része nincs megfelelően felkészítve. Persze a tudósítók, a szakértők, az edzők mind úgy beszélnek a nyitott védekezésről, mint egy ismert védekezési mrendszerről, aminek magvan az egyszerű ellenszere: sok befutás, több irányból lehetőleg, és akkor ziccerből lehet lőni a gólokat.

Az én tapasztalatom nézőként azonban az, hogy a csapatok többsége alapvetően hatos falat védelkezik és a többi védekezési rendszert leginkább csak kiegészítő fegyverént vetik be: mondjuk egy-egy kritikus időpontban megpróbálják vele megzavarni az ellenfelet. Ennek megfelelően egy átlagos csapat is védekezik néha nyitottan (mi is megpróbáltuk pl. tegnap a németek ellen, nem is jött be), de azért olyan nagyon nem gyakorolják ezt be. Viszont ezért a támadásoknál sem gyakorolnak túl sokat ezek ellen a ritkán használt védekezések ellen: felesleges erőfeszítés volna. Így aztán az szokott történni, hogy egy nem túl összeszokott nyitott védelem ellen egy nem túl összeszokott támadó csapat próbál valamit kitalálni, aztán valami csak kisül belőle. Aztán egy idő után a támadó csapat is valahogy összeimprovizál néhány gólt és ezután a védekező csapat visszaáll a szokásos hatos falra, meg lehet nyugodni.

Na ez az, ami a franciák ellen nem megy. Ők ugyanis mindig ezt védekezik, ennek megfelelően nagyon olajozottan működik a gépezet, nem lehet csakúgy összehaknizni ellenük valami kis befutást, mert azt simán lekapcsolják. Így nem is nagyon tudnak a középmezőny csapatai mit kezdeni ezzel az egésszel. Mi vagyunk erre a legjobb példa: egy félidő alatt nyolc gólt bírtunk ellenük összekaparni: a második félidő már jobb volt, de akkor már csak a különbséget akarták tartani, nem koncentráltak annyira.

Persze mondhatná valaki, hogy akkor a koreai védekezést miért törte fel mégis mindenki, ők is nyitottan védekeznek. Hát, ez az a pont, ahol az egyéni képességeket kell összevetni: nagyon lelkes kis csapat a koreai, de a játékosok nem említhetőek egy napon a franciákkal, akik mnden poszton mindig joggal pályáznak az all-star csapatba. (megjegyzem, mi a koreai védekezést is elég nehezen törtük fel, de ezt írjuk a fáradtság számlájára...).

Ezzel szemben a horvátok általában hatos falat védekeznek, amire mindenki fel van készítve. Nekünk például kifejezetten fekszik, jól ismerjük és általában jól is játszunk ellene. Így viszont tovább tart döntésre vinni a meccset. Ők nem azzal gyűrik le az ellenfelüket, hogy nem megszokott támadásépítésre kényszerítik, hanem azzal, hogy egyénileg nagyon képzettek és persze csapatként is meglehetősen olajozottan működnek. A horvát hatos fal általában jobban fog működni, mint az ellenfeleké, ritkábban maradnak le szélsőkről, gyakrabban és jobban lépnek ki az átlövőkre, stb. Előbb-utóbb ők is felőrlik az ellenfelet, de a franciákhoz képest kicsit lassabban.

Na de ha így van, akkor miért gondolom mégis, hogy a horvátok megverik a franciákat? Egyrészt szerintem egyéni képességekben nagyjából hasonló szinten állnak, mint a franciák. Továbbá csapatként is vannak annyira érettek, hogy át tudják játszani a francia védelmet: a nyitott védekezés nagyon jó gyengébb csapatok ellen, de azért nem csodaszer. Egy azonos szintű játékosokkal rendelkező, összeszokott és nem utolsósorban türelmes csapat előbb utóbb megtalálja a réseket azon a védelmen is. A horvátok is meg fogják.

Ettől még én is a franciákat tartanám esélyesebbnek valamivel: elképesztően összeszokott csapat, elképesztően jó képességű játékosok, elképesztően jó edző, mi kell még? Hát a hazai pálya. Vagy legalábbis egy semleges. Ha eltekintünk az esetleges bírói nyomásgyakorlástól, tizenötezer horvát néző akkor is olyan eksztázisba fogja belehajszolni az erre egyébként hajlamos horvátokat, hogy az egyéni képességeik maximumát fogják nyújtani. A közönségük szerintem győzelemre fogja vezetni őket.

Vagy nem. Vasárnap meglátjuk.

P.S.: a lengyel-dánra ugyanaz áll, mint a tegnapi meccsre: az nyer, aki kevésbé fáradt, jobb tartalékjai vannak és jobban motivált. Remélem ezek a lengyelek lesznek.