A PromontorBlog fejlécképe öt fényképet tartalmaz. Csupa olyan helyről, ahol valamikor jártam. Nem teljesen lehetetlen kitalálni egyik helyszínt sem, de azért nem egyszerű. Ez a poszt lerántja a leplet a harmadik fénykép rejtélyéről. Ami kivételesen nem Finnországban készült.

Hanem a Snæfellsjökull felé vezető ösvényt ábrázolja és 1998 nyarán készült.

Egy amerikai barátom akkoriban Reykjavikban élt, az ottani egyetemen volt ösztöndíjas, én meg kihasználtam az alkalmat, és meglátogattam. Nagyjából két hetet töltöttem ott. Az első pár napban Reykjavik környékét fedeztük fel, majd egy hétvégi kirándulást tettünk a Snaefellness félszigetre.

Izland térképére ránézve azonnal látszik, hogy a sziget nyugati felét három félsziget uralja:

A déli félsziget Reykjanes, itt elsősorban rengeteg lávamező található. Ide érkeznek a turisták, ugyanis itt van a nemzetközi repülőtér, Keflavik, ahol szemérmetlen jutalékot kértek a valutaváltásért (10%). Ha átvágunk a lávamezőkön, akkor gyorsan eljutunk Reykjavikba, ami a főváros státuszon kívül nem sokat tud felmutatni, talán egy Alvar Aalto épület, meg egy érdekes templom ködlik fel, meg az, hogy tiszta, kellemes kisváros. A lávamező közepén itt található továbbá a Blue Lagoon nevű termálfürdő, ahol viszont nagyon jót pancsoltunk.

A középső félsziget a végén található impozáns vulkánról, a Snæfellnessről kapta a nevét. A vulkán tetejét pedig egy gleccser borítja. Tiszta időben Reykjavikból is látszik a nagy fehér hósapka borította hegy. Kicsit olyan, mint Japánban a Fuji lehet (bár ez utóbbit nem volt szerencsém látni). Illetve annyi a különbség, hogy ezt a hegyet a tengeren keresztül lehet látni, ami talán még látványosabb. A hegyet egyébként Verne tette igazán híressé az Utazás a Föld középpontja felé című regényében, amelyben a Snæfellness egyik kráterén keresztül ereszkednek le hőseink a Föld középpontja felé tartó kalandos útjukra.

Naszóval ide indultunk el egy helyi buszjárattal az amerikai haverommal. A hegy tetejére persze nem a busszal lehet eljutni, hanem motoros szánnal: az országúti buszmegállónál terepjárók várják a turistákat, ezekkel a gleccser aljáig visznek, onnan pedig indulnak a  túrák a csúcsra: a félősebbek egy nagy lánctalpas hóbusszal (vagy valami ilyesmivel) a bátrabbak meg saját maguk vezette motoros szánnal mehetnek fel, persze szigorúan csak kisérővel.

Én ugye bátrabbnak számítottam magam, így az egyébként nem hosszú, maximum két-három kilométeres utat motoros szánnal tettem meg. A közepe felé egy kicsit lemaradtam, hogy készíthessek egy fényképet a csúcsról és a hozzávezető útról: ez az a kép. A jobboldalon látszik az "út", ami igazából nem más, mint a motoros szánok és a hóbusz által rendszeresen használt, így jól "letaposott" nyomvonal. Ez azután elkanyarodik balra: a képen a balkanyar után látható néhány aprócska pont a karaván többi járműve. A felettük látható szikla pedig már a Snæfell csúcsa, ahova igyekeztünk. A kép egyébként csalóka, akár egy sík hómezót is ábrázolhatna, a valóságban ez a hegyoldal a képen láthatónál meredekebb.

A csúcsról nagyon szép, bár a felhők miatt nem teljesen zavartalan volt a kilátás. Az obligát fényképezkedés után szájtátva bámultam a tájat, e behavazott vulkánt, a félsziget partját, az óceánt. A túra végeztével a gleccser szélétől a barátommal gyalog ereszkedtünk le északi irányban, majd a tengerparti utat elérve stoppoltunk az egyik közeli halászfaluig, ahol a barátom izlandi ismerősei már vártak minket.

Aznap már csak egy vacsorára és egy esti beszélgetésre futotta az időnkből, másnap viszont egy hajókirándulást tettünk a tengeren. Olyan sziklákhoz vittek minket ki, ahol mindenféle tengeri madár tanyázott, a fajtákat persze azóta már elfelejtettem, de sokféle fajta ezernyi példánya repkedett és vijjogott a fejünk felett, a sziklákon pedig egymás hegyén-hátán üldögéltek illetve fészkeltek. Madárlakótelep, gondoltam, de azért tetszett. A hétvégi kirándulásunkba ennyi fért bele, én ebéd után már indultam vissza Reykjavikba, újfent stoppal, ami Izlandon bevett módszer. A forgalom ugyan nagyon ritka, viszont ha jön végre egy autó, az már szinte biztos felvesz.

Még nagyjából egy hetet töltöttem Izlandon és még rengeteg természeti csodát, gejzírt, vízesést, vulkáni szigetet, lávaszobrokat láttam, de ezek már nem férnek bele a mostani bejegyzésbe. Majd egyszer még írok róluk is.