Az érzés valószínűleg nem egyedi, legalábis remélem, hogy mások is élvezik, ha hasonló helyzetbe kerülnek. Arról van szó, hogy apának lenni jó. Szuper jó.

Azt a részt, amikor van az embernek egy kétéves meg egy hatéves lánya, azt kifejezetten élvezem. Azt nem tudom, mennyire fogom élvezni, amikor mondjuk 14 és 18 évesen hozzák majd haza a szörnyűbbnél szörnyűbb hippiket, meg éjjel fél tízkor a körmömet fogom rágni, hogy hol a francban csábítják el őket valami idétlen kamaszok vagy sima mosolyú liliomtiprók, de az biztos, hogy most élvezem. Egyelőre ugyanis én vagyok az egyetlen pasi az életükben.

(Illetve nem. Mert van a Kisádi a szomszédból. Meg az óvodából a Marci. Meg a párom barátnőjének a gyereke, a Gergő. És akkor azt a szőke kissrácot még nem is számoltam, akivel ma ismerkedett össze Eszter a játszótéren. De ez mellékszál, amit ezennel lezárok. Én vagyok A Pasi, az Egyetlen, és kész. A dedósok nem számítanak, egyelőre.)

Ennek a kiemelt pasi-státusznak egyébként egyenként is számos jelét adják, Csilla pl. rendszeresen odajön hozzám egy kis simogatásért, pusziért, csikizésért, Eszter imádja, ha este palacsintát csinálunk egymásból (ő mákos lesz, mert én azt szeretem, én meg nutellás, mert ő meg azt) és általában zokon veszi, ha az esti fogmosás-mese-dudolás feladat akármelyik elemét le akarom passzolni az anyukájának.

De amiről ez a mai poszt szól, az a testvérek közös találmánya, az apanyúzás. Az apanyúzás szombat-vasárnapi program. Hétközben korán kelek és vagy lelépek mielőtt egyáltalán felébrednének, vagy én ébresztem őket (illetve egyelőre csak Esztert) olyan csúnya hírekkel, hogy irány az ovi. Hétvégén viszont szeretek az ágyban heverészni jó sokáig. Ezt a heverészést Csilla viszonylag korai órában történő megjelenése még nem szokta megzavarni, Csilla ugyanis elősorban Zsuzsára pályázik ilyenkor. Eszter később ébred, de aztán ő is átszivárog hozzánk. Miután megérkezett, általában öt percen belül elhangzik részéről a csatakiáltás: Apanyúzás! Ezt aztán Csilla lelkesen visszhangozza és diadalittas üvöltéssel vetik rám magukat.

Két nyúzási formáció létezik, az egyik a lovaglós, a másik a "kicsi a rakás". A "lovaglós" esetén lovaglóülésben helyezkednek el rajtam, Csilla közvetlenül Eszter mögött, neki még általában kapaszkodni kell Eszterbe, hogy ne essen le, Eszter viszont már stabilan ül, így szabad kezeivel csiklandozni és gyömöszködni próbál. Ez néha túl jól is sikerül neki, ilyenkor az apaló megvadul és leveti a lovasokat a hátáról.

Ők persze újabb rohamot indítanak, mondjuk ezúttal a "kicsi a rakást". Ekkor Eszter egyszerűen elterül rajtam, Csilla meg Eszteren. Ilyenkor mindkettejüknek van szabad keze, ami értelemszerűen újabb csiklandozási és gyömöszkölési próbálkozásokhoz vezet, a végén újabb apamegvadulással.

Én próbálom a rohamokat minimális mozgással, becsukott szemmel, félálomban abszolválni, ez egy darabig megy. Néha a csajok is lehiggadnak egy időre, ilyenkor (kb. félévente egyszer) még az is előfordulhat, hogy mindenki visszaalszik. Az sajna sokkal gyakoribb, hogy félóra konstans gyömöszkölés és ellengyömöszkölés után feladom. Felkelek, kezdődhet a nap

Hogy ez az egész pontosan miért is olyan jó, annak a magyarázatát ráhagyom a lélekbúvárokra. Abban viszont biztos vagyok, hogy tíz év múlva, ha kinőnek belőle a csajok, nagyon fog hiányozni.