Az ember álnaívan azt gondolná, a diplomácia arról szól hogy a felek finom körmondatokban kerülgetik a forró kását és egy-egy mellékesnek tűnő jelző használatával küldenek fontos üzeneteket a másiknak, ügyelve arra, hogy mindezt az udvariasság, a tisztelet, a jóindulat és az arcokról le nem olvadó mosolygás légköre vegye körül.

Nahát, errefelé ez nem így van. Hanem úgy, hogy olyanokat mondunk a másik ország köztársasági elnökéről, hogy az

szándékosan provokál... nem mond igazat... nem akar mást, csak provokálni és rosszat tenni.

Na most Sólyom László kitoloncolási ügyének sok vetülete van, amit majd sokan fognak elemezni, de számomra a kérdés a következő: vagy a magyar külügy követett el elképesztő bakit azzal, hogy valamilyen értesítést, kérést, levelet nem küldött el időben Szlovákiába, vagy a szlovák politikusok húztak be minket a csőbe, nem először és minden valószínűség szerint nem utoljára. A magam részéről egyelőre a második verziót tartom sokkal valószínűbbnek. A magyar külügy ugyan nem tekinthető a világ legprofibb és előrelátóbb diplomáciai testületének, de annak a valószínűségét, hogy ekkora bakit elkövessenek, elenyészőnek tartom. (Már csak azért is, mert kizártnak tartom, hogy ha augusztus 12-én már készpénznek vett hír volt a szlovákiai magyar sajtóban Sólyom tervezett útja, akkor a hivatalos magyar kérés csak 13-án érkezett volna meg a szlovákokhoz, ahogy azt Fico állítja) Nyilvánvalóan a másik magyarázat az igaz, miszerint a szlovák politika próbálja bemártani a magyarokat mind belpolitikai, mind külpolitikai okokból.

Nehéz higgadtnak maradni a legújabb szlovák-magyar vita kapcsán. Ugyanis a diplomácia nem teljesen véletlenül ügyel arra, hogy a vitákat az udvariasság, a tisztelet, a jóindulat és az arcokról le nem olvadó mosolygás légköre vegye körül. Egy államfő megsértése egy ország megsértését is jelenti. Márpedig a fent idézett mondatok egyértelműen és szándékosan sértők. Sértők önmagukban, és még sértőbbek a megalázás nyilvánvaló szándéka miatt.

Ha a magyar diplomácia előre bejelenti, hogy Sólyom szeretne ekkor és ekkor ide és ide menni, amit a szlovákok szép csendben tudomásul vesznek, majd a látogatás előtt váratlan nyilatkozatháborúba kezdenek, ami a látogatás napján látványos kiutasításba torkollik, oly módon, hogy kiküldik a helyi rendőrfőnököt egy államelnök elé, hogy ugyan zavarja már haza, hát azt nehéz másként értékelni, mint nyilvános szemenköpésként, előre megtervezett megalázásként.

Mert ugye azon lehet vitatkozni, hogy nem szerencsés a dátum a 68-as bevonulás évfordulója miatt (bár szerintem ez csak kifogás, érzésem szerint nem ez az atyafiak baja), meg azon is, hogy Szent István szobra és Sólyom jelenléte szlovák szemmel másképp néz ki, mint magyar szemmel (speciel szerintem tényleg piszkálja a csőrüket, és ha nem is fogadom el az álláspontjukat, az érzékenységet még akár meg is érteném). Csakhogy akkor a korrekt eljárás az, hogy a diplomáciai úton, diszkréten megküldött kérést diplomáciai úton, diszkréten elutasítom. Nyilván nem erősíti népeink barátságát, de senkit nem sért, senkit nem aláz meg, senki nem veszíti el az arcát.

Ha engem magánemberként hasonló módon megaláznának, akkor azt ugyan nem tudom pontosan, hogy az illetőt szemen köpném-e, szájon vágnám, vagy csak az anyját kurváznám le, esetleg mindhármat (szerencsére még nem volt ilyenben részem, remélem nem is lesz), de az biztos, hogy az illetővel többet nem állok szóba. Persze sem Sólyom László, sem a magyar diplomácia ilyesmit nyilván nem engedhet meg magának. Sajnos igazából mást sem nagyon, és ez a legelkeserítőbb. Jól mutatja ezt a magyar külügy tervezett "válaszlépése", a nemzetközi közvéleményhez, meg az uniós diplomáciához fordulás. Ez ugyanis nagyjából semmit se fog érni.

Ez ugye tipikusan olyan ügy, amiben valaki vagy az egyik érintett nemzet tagja, és akkor lesz egy markáns álláspontja (a sajátoldali média által kissé megszűrt információk alapján anyázza a másik felet), vagy kivülálló, akkor pedig valószínűleg a szörnyülködő értetlenkedés, a lemondó vállvonogatás és a kárörvendő kiröhögés közötti háromszögben fog elhelyezkedni.

Az értetlenkedés nem meglepő, lévén tök értelmetlen dolgokon mennek a heves anyázások. Nem fontos gazdasági, környezetvédelmi, biztonsági vagy éppen energiaproblémákról van szó, hanem valami érthetetlen szoboravatásról. Mi értjük ezeket a problémákat, persze, mert mi fülemülepereken szocializálódtunk, de racionális kívülálló ezt nem fogja fel. Szépen odasorol minket is abba a zavaros balkáni katyvaszba. Kabátlopásba keveredtünk, gyanús alakok vagyunk, ennyi.

Ha külföldi politikusról vagy diplomatáról van szó, akkor majd felkészülés gyanánt unottan átolvas egy kétoldalas összefoglalót a kérdésről, majd tesz egy nyilatkozatot, ami kellően ki lesz egyensúlyozva, hogy mindkét fél találjon benne kapaszkodót a saját álláspontjának további mantrázásához. Lesz egy-két politikus, aki kicsit markánsabban nyilatkozik, tipikusan olyanok, akiknek az égadta világon semmilyen gyakorlati hatalmuk nincs. Mi meg itt maradunk a szokásos frusztráltságunkkal, hogy már megint lábtörlőnek használtak minket.

Hogy a dolog még szomorúbb legyen, nézzünk szembe egy kicsit azzal a szokásos blablával, hogy ezeket a feszültségeket a politikusok keltik, a mindennapok szintjén nincs gond, a Zemberek jól megvannak egymással, nincs ellenségeskedés. Na persze. Mert Magyarországon nem szokták a tótokat meg a oláhokat, meg az ő anyjukat, meg Trianont  emlegetni. Mint ahogy Romániában se szokták hazátlanoknak gúnyolni az ottani magyarokat. Meg ha Szlovákiában tényleg csak az SNS hívei lennének vevők a Fico-féle magyaralázásokra, akkor Fico nem csinálná, mert nem lenne kifizetődő. Nagy lópikulát nincs feszültség, meg ellenségeskedés.

Van az, és minél inkább keltik, annál inkább lesz.