Sok a dolgom, így most rendes kritikák helyett jöjjön néhány szösszenet:
Feleségverseny, avagy Jégmadár 2.0
Volt Spiró Györgynek egy Jégmadár című regénye. Ez egy szatírikus antiutópia volt, aminek a képzeletbeli országában nagyon is felismerhetőek voltunk mi magyarok. Maró gúnnyal megírt sötét és keserű mű. Nem tökéletes persze: részleteiben frenetikus, de egészében kicsit vontatottnak, szétesőnek és túlburjánzónak is találtam. Ezzel együtt abszurd, félelmetesen szellemes, találó ötletein sokat nevetem, leginkább kínomban. A legelkeserítőbb az volt benne, hogy éppen az abszurd túlzásokkal tudta megragadni a nagyon is valós problémáinkat, ráadásul mindezt olyan kíméletlenül, hogy szinte minden együttérzést kiölt belőlem: igen, ilyenek vagyunk, és igen, meg fogjuk érdemelni sorsunkat.
Amennyire tudom, ez a regény nem lett nagy siker, pedig ráférne az országra, ez a fajta kíméletlen és őszinte szembenézés önmagával. Talán Spiró is ezt gondolta, úgy érezte hiába mondja Kasszandraként a magáért, senki se figyel rá. Ezért most megírt egy nagyon hasonló regényt, a Feleségversenyt. Kicsit könnyedebb, kicsit rövidebb, kicsit szájbarágóbb, de a maró gúny, a találó ötletek és a végtelenül kétségbeejtő látlelet ugyanaz. (Sajna szerintem ez is részleteiben kiváló inkább, mint egészként) Talán ezt felfogják, talán erre felfigyelnek, gondolta Spiró.
Nos, félek attól, Spiró Kasszandra marad, akire továbbra sem fogunk odafigyelni.
Micmacs - (N)Agyban megy a kavarás
Jean-Pierre Jeunet kultikus rendező, legkésőbb az Amelie óta, de az igazi mozihabzsolók szemében már a Delicatessen óta (Mondjuk az én kedvencem Az elveszett gyerekek városa). Alapvetően a mostani filmjében sem csalódtam, bár picit több rutint éreztem benne a kelleténél. Talán a történet volt túl egyszerű és kiszámítható, talán a karakterek túl ismerősök, talán a képi világot szoktam meg túlságosan, a fene tudja, valami hiányzott egy igazi nagy filmélményhez.
Ez persze viszonylagos, azért még bőven az ajánlott kategória, aki meg még nem ismeri Jeunet filmjeit, annak különösen: a képi világ, a hangulat elvarázsol.
A filmet egyébként az egyik haverommal láttam, utána beültünk a Ferdinándba. Érdekes, hogy ezúttal a félbarna ízlett jobban és a világos kevésbé, nagyon hígnak találtam. Barna sajna nem volt. A Hermelin viszont továbbra is kiváló.
Ismerős alaphelyzet, egy eldugott kis falu reményvesztett világának lepusztult, de azért szerethető egyéniségei közé bedobunk egy városi filoszt, egy sokat tanult, de sorsával elégedetlen és végső soron ugyanolyan tanácstalan figurát (Tanulság: minek tanulni...;-). Spiró könyvéhez hasonlóan ezen a darabon is kínunkban nevetünk. Csuja Imre, Pelsőczy Réka, Bán János és különösen Szirtes Ági szenzációs alakításai töltik meg élettel a darabot.
Készült belőle film is, valaha láttam is, érdemes vadászni rá.
Egyik nap kiugrottunk ide egy ebédre, nagyon ízlett a lecsójuk. Majdnem olyan jó volt, mint anyukámé.
