Már régóta irogatok egy posztot, amiben fontos szerep jut Mannerheimnek. Ehhez megpróbáltam röviden összefoglalni, ki is volt ő, de a tömör fogalmazás sosem volt erősségem: a szöveg kezdett elburjánzani és egy idő után feladtam. Úgy döntöttem, megérdemel egy külön írást.
Magyarországon valószínűleg nem tudnánk megegyezni arról, ki a legnagyobb államférfink. Az erről szóló felmérések jó pár jelölt között megoszló közvéleményről szoktak beszámolni. (Az persze történelmi önértékelésünk súlyos zavaraira utal - és egyben szegénységi bizonyítványunk is - hogy a jelöltek között Kádár vagy éppen Horthy is a leggyakrabban emlegetett jelöltek között lehet.) Finnországban a helyzet ezzel szemben teljesen egyértelmű: az átlagfinn és a történészek szerint is a finn történelem legnagyobb alakja vitathatatlanul Mannerheim.
Szóval ki is volt Carl Gustaf Emil Mannerheim? Ezt a rövid magyar nyelvű összefoglalót szegedi Egyetemi Könyvtár honlapján találtam:
Finn marsall, politikus. A cári hadsereg tisztje volt, 1917-ben hazatért Finnországba, és győzelemre vezette a fehér csapatokat a helyi Vörös Hadsereg ellen. 1931-39 között a haditanács elnökeként kiépítteti az ún. Mannerheim-vonalat. Az 1939-40-es szovet-finn háborúban a finn hadsereg főparancsnokaként a hagyományos stratégiát a gerilla-hadviseléssel ötvözve sok kellemetlenséget okozott a támadóknak. Amikor Finnország Németország szövetségeseként csatlakozott a Szovjetunió elleni háborúhoz, (1941-44) ismét főparancsnok lett. Időlegesen sikerült visszaszereznie a korábban elvesztett területeket, de később újra fel kellett adnia azokat. 1944-ben fegyverszünetet kötött a szovjetekkel. 1944-től 1946-ig államfő volt. Katonaként és diplomataként is kiváló teljesítményt nyújtott.
Ez a pár száraz mondat nem magyarázza meg, miért van Mannerheimnek akkora kultusza Finnországban.
Mert van, ez elég hamar feltűnhet a látogatónak. Helsinki egyik legfontosabb sugárútját nevezték el róla, a Parlamenttől nem messze pedig ott áll méltóságteljes lovasszobra.
(A képen látható épület az ezredfordulón épült a "szobor köré", Kiasma névre hallgat és funkciója szerint modern művészeti múzeum. A tervezésénél kiadták az építészeknek, hogy a Mannerheim szobor ott marad és az épület nem nyomhatja el. Ez nagyjából sikerült is, remek találka- és sütkérezőhely lett belőle.)
Mannerheim helsinki villája ma múzeum, csakúgy, mint az udvarház Turku közelében, ahol született és nevelkedett. Emellett időszaki kiállítások "hőse" is. Kintlétem alatt pl. igen népszerű volt az 1906-08 között tett távol-keleti utazásáról szóló kiállítás a Tennispalatsiban (igen, egy korábbi teniszcsarnokból csináltak a finnek egy kulturális központot). Majd fél napot elbóklásztam ott a Mannerheim által Ázsiában készített fényképeket és az általa gyűjtött tárgyakat böngészve.
Maga a történet is érdekes volt: Mannerheim Taskentből indulva két év alatt jutott el Pekingbe, lóháton, esetenként gyalogosan, bejárva a mai Kirgizisztán és Nyugat-Kína akkoriban még európaiak által kevéssé ismert területeit. "Hivatalosan" Mannerheim civilben egy tudományos expedíción vett részt, elsősorban néprajzi, antropológiai és földrajzi ismereteket gyűjtve. Rengeteget fényképezett, helyi kézműves tárgyakat vásárolt és rendkívül alapos, részletes jegyzeteket készített. Akár igazi tudós is lehetett volna.
Ugyanakkor mindez fedőtevékenység volt. Mannerheim ugyanis az orosz hadsereg tisztje volt ekkor (jó sokáig amúgy, 1889-től 1917-ig) és ezen az útján katonai információgyűjtést is folytatott: térképvázlatokat készített és a modernizálódó kínai hadseregről gyűjtött adatokat.
Amennyire több mint tíz év távlatából visszaemlékszem, a cári hadsereg számára gyűjtött információkból nem sok szerepelt a kiállításon (gondolom a jelentéseket orosz archivumokban olvasgatják az egerek), viszont a néprajzi anyag és a fényképgyűjtemény (amit eredetileg is saját magának illetve finn múzeumi gyűjteményeknek szánt) több termet megtöltött: rendkívül részletes és alapos képet adott a bejárt tájegységekről és a megismert népcsoportokról, a nyelvükről, szokásaikról, öltözködésükről, népművészetükről.
Ebből persze legfeljebb az derülhet ki Mannerheimről, hogy Stein Aurél vagy éppen Germanus Gyula méltó finn párja volt, az azonban nem, hogyan lett a finnek legismertebb és legtiszteltebb nemzeti hőse. Ehhez az kellett, hogy a XX. századi finn történelem két kritikus időszakában is kulcsszerepet töltsön be.
Az első időszak 1918-ban következett be. Finnország 1917-ig az Orosz Birodalom része volt. A Birodalom azonban összeomlott és 1917 december 6-én a finnek kikiáltották a függetlenségüket. Ez utólag sima ügynek tűnhet, de nem volt az. A finnek a kor szelleme szerint kétfelé szakadtak, vörösökre és fehérekre, akik szépen egymásnak estek és 1918. januárjában kitört a finn polgárháború. Véres és tragikus háború volt, két nagyjából 90000 fős hadsereggel, körülbelül 35000 halottal (az akkori hárommilliós finn népesség kb. 1 %-a), kemény harcokkal, fehér- és vörösterrorral.
Mannerheim a fehér hadsereg vezéreként robbant be a finn történelembe. Egyszerű lenne azt mondani, hogy ő mentette meg Finországot a vörös veszedelemtől. Kétségtelen, hogy az általa vezetett fehér hadsereg nagy győzelmeket aratott, először Tamperét, majd Viipurit vették be. A valóság ezzel együtt is inkább az, hogy bár az ő katonai tapasztalata és tehetsége is nyilván fontos szerepet játszott, a döntő tényező sokkal inkább a német beavatkozás lehetett. A polgárháború elején még jelentős számú orosz csapatok folyamatosan vonultak ki és csak minimális támogatást nyújtottak a vörösöknek. Ezzel szemben a fehérek hathatós segítséget kaptak a németektől, akik 1918 áprilisában Finnországba küldtek egy nagyjából 13000 fős hadtestet. Figyelembe véve a csapatok harci értékét, ez döntő erőfölényt alakított ki a fehérek oldalán. (Másfelől valószínűsíthető, hogy a fehérek német segítség nélkül is legyűrték volna a vörösöket, még ha lassabban is...)
Mannerheim nemcsak katonaként, hanem politikusként is bemutatkozott ekkor. Megérezte ugyanis, hogy a német segítség ugyan nagyon hasznos volt rövid távon, Finnország azonban nem maradhat meg a várható világháborús vesztes oldalán. A polgárháborús győzelem után lemondott a hadsereg parancsnokságáról, majd Svédországban, Franciaországban és Angliában lobbizott a finn függetlenség elismertetéséért.
Valószínű, hogy ebbéli tevékenysége önmagában megintcsak nem volt döntő, viszont "jó lóra tett". Így amikor 1918 végén Németország veresége után visszatért Finnországba, őt választották kormányzónak - ekkor az ország hivatalosan még monarchia volt - németbarát elődje (az egyébként szintén jelentős és az utókor által is tisztelt politikus, Pehr Evind Svinhufvud) helyett. Rövid kormányzósága alatt az újdonsült állam helyzete gyorsan konszolidálódott: parlamenti választásokat tartottak, Finnországot elismerték az antant hatalmak, nyugati élelmiszersegélyt kapott, ugyanakkor - bár rokonszenvezett a fehérekkel és reménykedett a bolsevik hatalom bukásában - végül távol tartotta az országot az orosz polgárháborútól.
Szemben Magyarországgal, Finnország nem maradt monarchia és szemben Horthyval, Mannerheim nem maradt hosszú ideig kormányzó. 1919 júliusában a parlament elfogadta a köztársasági alkotmányt és megválasztotta a Finn Köztársaság első elnökét. Bár Mannerheim is indult, a parlamenti többség egy liberális jelöltet (Kaarlo Juho Ståhlberget, a XX. századi finn Pantheon másik megbecsült tagját) támogatott. Ekkor Mannerheim, több más prominens "fehér" politikussal egyetemben visszavonult az aktív politizálástól.
A két háború között Mannerheim többé-kevésbé távol tartotta magát a napi politikától. A többé-kevésbé valami olyasmit jelent, hogy ugyan nem töltött be állami vagy párttisztséget, nem politizált aktívan, viszont éppen azzal, hogy nem folyt bele a napi politikai veszekedésekbe, lassan, de biztosan növelte tekintélyét. Ehhez hozzájárult az is, hogy ugyanakkor közéleti szerepet vállalt, pl. a Finn Vöröskereszt elnökeként és egy máig létező jótékonysági egyesület alapítójaként. Korábbi párthívei még jobban tisztelték, korábbi ellenfelei kezdtek lassan megbocsátani neki. Így már ekkor kezdtek rá jelentős történelmi személyiségként tekinteni.
Valószínűleg meg is maradt volna marad ezen az "egy a sok közül" szinten, ha nincs újabb világháború. Világháború azonban volt és benne - legalábbis finn szempontból - Mannerheimnek is óriási szerepe. De mára ennyi elég, a II. világháborús szerepről majd lesz újabb poszt nemsokára.
Zárásként az apropó: Mannerheim ma 143 éve, 1867. június 4-én született.
Ez a nap egyben (1942 óta) a finn fegyveres erők hivatalos ünnepnapja (Puolustusvoimain lippujuhlan päivä, pontos fordításban "zászlóünnep"). Ilyenkor a hadsereg az ország egy kiválasztott városában tart katonai díszszemlét. Idén Kotka lesz a helyszín.
