Kezdődik.

Túl sok okosságot nem tudok mondani, amit mások már nem mondtak el. A Hatosfal megírta a vágyott, nagyon-nagyon optimista forgatókönyvet arról, hogyan lehetünk hetedikek, a SportGéza megírta ugyanazt egy fokkal realistábban, emlékeztetve a tisztelt elszállni hajlamos szurkolótábort arra, hogy a papírforma alapján a szakma a 10-11. helyre vár minket, ami ugye nem ér olimpiai selejtezőt.

Most én lehetnék még realistább és megjegyezhetném, hogy tulajdonképpen a továbbjutás se garantált, az izlandi-norvég páros bivalyerős és félig "otthon" játszanak (láttuk a nőknél mire jutottak a skandinávok a norvég-dán eb-n...), az osztrákok pedig az utóbbi időben elég fickósak. Ezen a vonalon továbbhaladva emékeztethetnék Nagy Laci és a sérültek fájó hiányára és eljuthatnék a szokásos földhözragadt következtetésre, miszerint örüljünk, ha továbbjutunk a csoportból.

Én örülni is fogok. Ugyanakkor van bennem valami apró kis reménysugár, hogy ez a társaság képes lehet többre annál, amit a papírforma diktálna.

Ez a csapat ugyanis egy poszton határozottan megerősödött. Nevezetesen az edzőre gondolok. Nem akarom a korábbi szövetségi kapitányokat leszólni: Skaliczkinek és Hajdúnak voltak jó eredményei, az előbbi pl. mostanában a Szegedet is mintha kezdené kihozni a gödörből. Mégis, azt kell mondjam, hogy Mocsaival egyikük sem ér fel. Mondom ezt egyrészt az eredménylista alapján (Mocsai ugyebár 3 db ezüstöt és egy aranyat bír különböző felnőtt válogatottakkal felmutatni és klubedzőként se mondanám sikertelennek), másrészt pedig az előjelek alapján.

Határozottan úgy tűnik ugyanis számomra, hogy kezd összeérni a Mocsai csapat. A keret hátrányát (a nagy klasszisok hiányát) igyekszik előnyére fordítani: ha nem lehet a terhet egy-két vezéregyéniség vállára rakni, akkor nincs más hátra, egy egységes csapatot kell építeni. Ennek látni a bíztató jeleit, mind a csapatszellem, mind a kiegyensúlyozott és kombinatív játékstílus tekintetében. A hiányzók helyett pedig főleg fiatalok jönnek, akik remélhetőleg "harapni" fognak.

Persze garancia semmire sincs. A válogatott pedig legalább öt nála pillanatnyilag magasabban jegyzett csapattal fog találkozni és ezek közül minimum kettőt, de inkább hármat kellene vernie ahhoz a bizonyos olimpiai selejtezőt érő helyezéshez. Ilyesmire az athéni olimpia óta egyszer, két éve volt csak képes, a jelenleginél jóval erősebb kerettel.

Ha most Mocsai bevezényelné ezt a csapatot az első hétbe, akkor az szerintem nem lenne sokkal kisebb fegyvertény, mint anno egyik-másik érme.

Nincs más hátra, mint kiszurkolni.

Szolgálati közlemény

Ha január, akkor férfi kézilabda világverseny. És persze promontorposztok, lelkesek és csalódottak, optimisták és és pesszimisták (bár szeretném hinni, hogy leginkább realisták), latolgatósak meg értékelősek.

Hagyományokat azonban nem csak teremteni lehet, hanem megszüntetni is.

Ezúttal ez fog történni, annak ellenére, hogy - mint látható - a szokásos versenyelőtti Promontor Most Jól Megjósolja posztot még megírtam. Nem mondom, hogy egyáltalán nem lesz többé kézilabda témájú írás. Lesz, ahogy mondjuk Jácint is ír néha hokiról, meg Pontilyen is pöttyent néha valamit fociügyben, de olyan tudósítás jellegű posztözön, amilyen egy-egy Eb-n vagy vb-n volt itt fordulóról fordulóra, olyan nem lesz.

Egyrészt talán egy picit bele is fáradtam. Úgy érzem, sok újat nem tudnék mondani. Jól látszott ez a decemberi női Eb-n ahol szinte végig csak ismételgettem a korábbi írásaimat.

Másrészt eddig nem volt igazi rendes kézilabda blog, mostanra azonban akadt, a Hatosfal. Még nem olyan jók, mint mondjuk a Jégkorong Blog vagy a rengeteg focisblog közül a krém, de annál sokkal jobbak, alaposabbak és hozzáértőbbek, mint amilyen én valaha is lehetnék. Meg hát idejük is nyilván több van, lévén - rendes szurkolói bloghoz méltóan - nem csak az évi kétszeri válogatott világversenyről kegyeskednek írni, mint azt én tettem volt, hanem elég folyamatosan nyomják a sódert.

Úgyhogy a magam részéről visszaveszek a tempóból és átvedlek átlagos Hatosfal olvasó és kommentelő szurkolóvá.