Brüsszeli beszámoló három tételben:
Munka - Városnézés 3:1
Brüsszeli utam majdnem olyasmi volt, mint Mátyás király ajándéka: voltam is, meg nem is. Ugyan négy éjszakát töltöttem ott, munka utáni városnézésre mégis csak az utolsó nap sikerült sort kerítenem: a három nap megbeszélései olyan sűrűek voltak, hogy esténként a szállodai szobában püföltem a billentyűzetet, másnapi anyagokat és demókat előkészítve. Így ebben az időszakban csak a hotelszoba és a metróállomás közti kb. 100 méterről tudtam megállapítani, hogy Brüsszel egész párizsias, illetve ha nem lenne távolabb néhány undorító egyen-üvegpalota, akkor egészen az lenne.
Az utolsó este azért kiszabadultam egy kicsit és az obligát Grand Placc - Manöken Pisz - Passzázs du Akármi trió megtekintését sikerült is abszolválnom. Ezeket persze már mind láttam korábban, de valahogy akkor is, most is maradt bennem hiányérzet. Eddig mindhárom alkalommal éppen csak átrohantam Brüsszelen, anélkül, hogy lett volna időm különösebben előre felkészülni, illetve anélkül, hogy lett volna időm egy kicsit alaposabban magamba szívni a város hangulatát.
Ami benyomás ezek után mégis maradt bennem, az valahogy nem igazán markáns és nem igazán szerethető. Brüsszel túl sokféle egyszerre, de összességében valahogy mégis semmilyen: flamand ékszerdoboznak gyengébb mint Gent vagy Brugge, francia könnyedségben és eleganciában alulmarad Párizzsal szemben, kozmopolita Bábelnek meg túl belga.
De persze tudom, hogy igazságtalan vagyok és bennem van a hiba, hogy bevallottan felületes benyomások alapján ítélkezem.
Csapvíz - Westmalle Dubbel 0:1
A viszonylag mérsékelt városnézési aktivitás oka a munka mellett egy kiadós gyomorrontás volt, ami a második nap reggelén kapott el és napközben ugyan enyhült, de este és harmadnap reggel újult erővel támadt rám. Eleinte arra gyanakodtam, hogy biztos valami romlott dolgot ehettem, de a második hullám annyira gyanúsan egybeesett a szállodai szobában elfogyasztott pohár csapvíz okozta gyomorháborgással, hogy végiggondolva az étel- és folyadékfogyasztási előzményeket, azt a bizonyos csapvizet tettem meg fő gyanusítottnak: az első rohamot az előző esti lefekvés előtti pohár okozhatta, aztán napközben az irodai tea és ásványvíz enyhülést ozott, majd este jött a második pohár csapvíz...
Persze nem állíthatom mindezt teljes bizonyossággal, az viszont biztos, hogy az ezután alkalmazott csapvízbojkott után a tünetek viszonylag gyorsan megszűntek.
Így aztán az utolsó este már meg mertem kockáztatni egy kis üveg trappista sör elfogyasztását is. A Westmalle Dubbel régi kedvencem, de a "régi" egyben azt is jelenti, hogy már nagyon régóta nem volt hozzá szerencsém. Annyira régóta, hogy most igazán kellemes meglepetést okozott. A friss, kiegyensúlyozott, kicsit talán az édes felé bilenő ízre nagyjából így emlékeztem, de az illata, az valami csodálatosan üde, gyümölcsös, virágos illat volt, amit nagyon nehezen tudtam beazonosítani: leginkább málnás, vaníliás vonásokat véltem felfedezni, de lehet, hogy valami virág pontosabban illene hozzá, csak azokban nem vagyok annyira szagértő.
Akárhogy is, az az ötperces dubbelillatszippantgatás nagyjából az utazás fénypontja volt, már legalábbis a civil részének.
Leonidas - Godiva 1:0
Aki járt már Belgiumban, azt tudja, hogy amit Magyarországon a Szamos lassan terjeszkedő üzlethálózata csinál, az tulajdonképp a "belga modell" kicsiben. Brüsszelben rengeteg csokibolt van, ahol az itthon a Szamosnál megismert módi szerint állíthatjuk össze a pult mögött kirakott pralinékból a saját válogatásunkat és ezeket az bolti eladó akkurátusan (és természetesen kesztyűs kézzel) bepakolgatja az elegáns emblémásdobozkába, majd a végén leméri és mi súlyra fizetünk.
Belgiumban persze nem egy Szamos van, hanem sok. A legismertebbek talán a Neuhaus, Godiva, Leonidas, Cote d'Or, Galler, de rengeteg kisebb gyártó is van. A választék tényleg zavarbaejtő. Csokiboltból szeintem több van Brüsszelben, mint közértből és a számuk alapján a belgáknak a világ legkövérebb nemzetének kellene lennie.
Az árak borsosak, nekem még a Leonidas tűnt a legolcsóbbnak, náluk egy félkilós saját válogatású pralinésdoboz kb. 10 euróba került. E ehhez képest pl. a Godiva ugyanezt a kiszerelést 25 euró körüli áron vesztegette. Én végül két doboz pralinét vettem. Az elsőt még az utolsó esti séta során egy "olcsó" Leonidas boltban, a másodikat elutazásomkor a reptéren, ez egy előrecsomagolt Godivás doboz volt.
Összességében mindkettő nagyon finom volt, nálam mégis a Leonidas nyert, ugyanis ugyanazt a színvonalat a fentebb említett sokkal olcsóbb árból is kihozta. Csak ezért nem állítom 100%-os bizonyossággal, hogy a Godiva magasabb árai csupán az előkelőbb márkanévnek szólnak, mert a "mérési feltételek" nem voltak teljesen egyenlőek.A reptéren ugyanis nem volt már időm válogatni, viszont az előrecsomagolt Godivás dobozban jóval kevesebb fajta praliné volt.
Ezért az eredményt egyelőre csak "odavágónak" tekintem. Ha legközelebb arra járok, majd sort kerítek a visszavágóra is.
Esetleg újabb szereplőket is bevonva...
