Idén talán valamivel kevesebb meccset tudtam zavartalanul végignézni, ez meg is látszik a válogatáson.
Nem került bele pl. Ebel hokimeccs, pedig rengeteg félharmadot láttam, csak éppen ezek a töredékek ritkán álltak össze egész meccsé: sajna a Volán fürdetési és meseidőben játszik. Aztán nem került bele a női kéziválogatott két vb-selejtező meccse sem, pedig tulajdonképp a negatív élmény is élmény, de aztán némi hezitálás után mégis kihagytam őket: ne tépjük fel a fájó sebet!
Ami maradt, az sem rossz azért:
A nagy menetelés (Férfi kézilabda vb, január)
Nehéz kiválasztani a magyar válogatott legjobb meccsét a januári kézilabda vb-ről. Nem is fárasztom magam ilyesmivel. Olyan csodálatos tornát produkáltak és három olyan skalpot gyűjtöttek be, hogy bűn lenne bármelyiket is kihagyni.
Magyarország-Norvégia 26:23 (január 15.)
Elég foghíjas összefoglaló itt.
Ez a meccs nagyjából úgy indult, mintha nem a férfi, hanem a női válogatottunk játszott volna a norvégok ellen, ami ugye mostanában általában 20 közte, nem nekünk. Férfi vonalon viszont a két válogatott kb. egy szint: volt fájdalmas, de szoros vereség vb play-off meccsen, volt szoros magyar győzelem vb csoportmeccsen, szóval lehetett izgulni, illetve kellett is, mert Izlandtól a nyitómeccsen kikaptunk, ezután szükség volt nagyon a két pontra.
Ehhez képest egy 0-6-tal indítottunk, mondom, mintha a csajok játszottak volna az északiakkal. Aztán Mocsai időt kért és a csapat is lassan összeszedte magát, a félidőre -2-n álltunk, a második félidőben pedig irtózatosan idegtépő, irtózatosan harcos küzdelemben ledaráltuk őket. Ha úgy vesszük, -6 után sima ügy volt, de persze ez nagyon sokáig egyáltalán nem így nézett ki. A 40. percben még -4-en álltunk (16-20), onnan lett az 50. percben egál és a végére 3 ide.
Akárhogyis, norvégokat verni mindig nagy öröm, megvolt az első nagy skalp!
Magyarország-Németország 27:25 (január 24.)
Zenés diadalklip itt.
A németekkel már a középdöntőben találkoztunk, ahol a francia-német-spanyol hármas tornyosult előttünk: mindnek volt világverseny aranya a 2000-es évekből, a spanyol és német klubcsapatok lényegében kisajátították a kézi BL-t, szóval itt mi az esélytelenek nyugalmával készülhettünk. Illetve az volt az általános vélemény, hogy a németek elkaphatók. Az ő vb-aranyuk eleve a hazai pályának volt betudható és az utóbbi években érezhetően hanyatlott a csapatuk, szóval, ha valaki verhető volt ebben a csoportban, azok ők voltak.
Ez meg is történt, egy újabb idegtépő, ordítozós (mármint én ordítoztam a tévé előtt) meccsen, ahol megint az ellen vezetett sokáig (36.perc: 12-14), de megint a végén fordítottunk. A "nagy" német sztárok csődöt mondtak, mi meg újabb nagy skalpot gyűjtöttünk be.
Magyarország-Lengyelország 31:28 (január 24.)
Rövid összefoglalók a két félidőről itt (vagy itt)
Végül itt van a helyosztó a lengyelek ellen. Nálunk magasabban jegyzett, az utóbbi években többször elődöntős csapatot vertünk lényegében simán: a végén a meglehetősen egyoldalúan bírásodó sípmesterek hozták csak fel a lengyeleket, nélkülük 6-8 gól is lehetett volna közte. Fontos meccs volt, mert a 7. helyezett kvalifikálta magát az olimpiai selejtezőtornára, míg a 8. (egyelőre) nem, szó sem volt tehát tétnélküliségről.
Ferencváros-Viborg 33:32 (február 12.)
Az utolsó hat perc itt.
Amikor a Fradinak a KEK-ben már a legjobb 16 között a BL-ből éppen csak kiesett Viborgot sorsolták, "a francba" felkiáltással fogadtam a hírt. A Viborg az előző két évben ugyanis megnyerte a Bajnokok Ligáját (az egyik döntőt a Győr ellen, amúgy) és ugyan a mostani idénynek gyengébb csapattal futottak neki, azért még mindig bőven voltak világsztárjaik, pl. Grit Jurack, vagy a vb-n is brillírozó Skov és Frafjord. Szóval elkönyveltem, hogy a Fradinak pechje volt és talán majd jövőre.
Tulajdonképp azért lehettem volna kicsit optimistább, végülis a Fradi Zácsik-Szucsánszki-Tomori belső sora potenciálisan igencsak sokra lehet hivatott és a kiegészítő emberek közt is akad válogatott, szóval nem volt azért teljesen lefutott ez a párosítás elsőre sem. Még kevésbé lehetett annak tekinteni az mindössze egy góllal elvesztett odavágó után (34-33 oda), bár persze láttunk mi már bőven olyat északi csapattól, hogy egy szorosabb otthoni meccs után idegenben gázolták le az ellenfelüket.
Gázolás nem volt, elképesztően izgalmas és szoros meccs viszont igen, a különbség szinte sosem volt egy-két gólnál nagyobb (na jó, egyszer talán elment a Viborg 4 góllal), bár az igaz, hogy általában a Viborg vezetett és állt továbbjutásra. Sokáig azon is lehetett izgulni, hogy elég lesz-e az egy gólos győzelem, nagyon termelték a gólokat a lányok. Aztán az 50. perc táján kezdtek megremegni a kezek (vagy összeállni a védelmek) és lelallsult a gólgyártás: innentől minden gólnak óriási jelentősége volt.
Ehhez képest 32-31-re még a dánok vezettek másfél perccel a vége előtt: de aztán jött egy remek Szucsánszky bejátszás Szamoránskynak, aki bevágta. Aztán ugyanezt (okos passz a beállósnak) lemásolták a dánok, azzal a különbséggel, hogy a ziccer hőse magyar kapus lett, aki hatalmas bravúrral kivédte azt. Negyven másodperc volt még egy Fradi támadásra, amit góllal kellett befejezni. Sokáig nem úgy tűnt, hogy lesz gól, a dánok szorosan védekeztek, a magyarok nem találtak rést, pörögtek a másodpercek.
Végül Tomori ment neki a falnak, amolyan nem sok jót igérő mohácsi lovasroham ez, aztán lelépett az egyik védőről, nekiment-lökték a másiknak, láss csodát, hetes. Merthogy a második védő belül védekezett. Hát, végülis talán igaz, a védő éppen a vonalon állt. Nem odarohant, hogy elzárja Tomori útját, hanem eleve ott állt, sőt, tulajdonképp az is határeset, hogy tényleg belül állt-e vagy Tomori tolta be. Szóval ez az a szitu, amelyikben az esetek nagyobb részében szerintem inkább szabadot fújnak: igazi gólhelyzet nem volt, a fal zárt, azt az éppenhogy vonalra lépést meg tipikusan akkor veszik észre - vagy nem - a sporik, amikor úgy tartja kedvük.
Most így tartotta, örüljünk! De persze egy hetest is ki lehet hagyni. De nem most: jön Zácsik bevágja, vége!
Akárhogyis, dánokat verni mindig nagy öröm, megvolt az első nagy KEK-skalp!
Magyarország-Korea 6:3 (április 18.)
Összefoglaló itt.
Tekintve, hogy Promontor igen ritkán látogat el személyesen sporteseményre, ezt a meccset nem lehetett kihagyni a válogatásból, bár talán szigorúan véve a meccs maga nem feltétlenül éri el a bestof szintet. Nem mintha rossz meccs lett volna: az elején nagyon szép gólokat lőttek a fiúk, aztán a meccs közepén kicsit meghaltak a szépségben, a koreaiak meg a harmadik harmadban nagy tartással visszajöttek a meccsbe. Ekkor volt pár kritikus percünk, de a végén szerencsére egy huszáros hajrával érvényesítettük a papírformát.
Ugyanakkor ez a meccs csak előjáték volt az év igazi jéghokis meccse elé.
Magyarország-Olaszország 3:4 (április 23.)
Összefoglaló itt.
Hát, erről a meccsről sokan és sokat beszéltek. Általában a magyar válogatott hősies helytállását emelik ki a nálunk esélyesebb olaszok ellen, hangsúlyozva, hogy már a szoros eredmény és a hosszabbítás kiharcolása is hatalmas fegyvertény volt. Ezzel nem is akarok vitatkozni: hatalmas élmény volt a tévé előtt végigszurkolni a meccset. Az ilyen élményekért érdemes magyar hokit nézni, ezért a látványért, küzdésért, feszültségért és drámáért. (Na jó, egy győzelemért még érdemesebb lett volna...)
A szokásos "mi lett volna" is gyakran előkerült: mi lett volna, ha Hetényi nem betlizik az elején (illetve Ted Sator kapásból Szupert teszi be), vagy ha 3-3 után, amikor az olaszok megroppantak egy kis időre, valamelyik ziccert benyomjuk. Nos, egyfelől a fene tudja, ez a szép a sportban, ezek a centik, ezek a másodpercek, a nüanszok. Tényleg lehet, hogy most az A csoportos vb-t várnánk, ha akkor ott valami máshogy pattan.
Ugyanakkor (majdnem) végig a meccsen volt bennem egy olyan érzés, hogy itt csak az olaszok nyerhetnek. Mit is írtam a koreai meccsről? Írjuk ezt át egy olasz szurkoló szemével az olasz meccsre:
...az elején nagyon szép gólokat lőttek a fiúk, aztán a meccs közepén kicsit meghaltak a szépségben, a
koreaiakmagyarok meg a harmadik harmadban nagy tartással visszajöttek a meccsbe. Ekkor volt pár kritikus percünk, de a végén szerencsére egy huszáros hajrával érvényesítettük a papírformát.
A hasonlóságot még jobban kiemeli az olaszok fociban is gyakran látható mentalitása, a "pont annyit adok ki magamból, amennyit kell, nem többet". Ez nagyon látszott ezen a meccsen is: kétszer nyomtak igazán, az elején (hogy kiépítsék a megnyugtató előnyt) és a végén (hogy meglegyen a döntő gól). Amikor megvolt a kétgólos előnyük, visszaálltak tartalék üzemmódra, bekkelgettek, mondván, majd csak kihúzzák egy kis alibihokival a végéig.
Erre persze már fociban is ráfizettek párszor, most is majdnem, ami persze tényleg minket dicsér. És tényleg volt a harmadik harmadban pár perc, amikor megzavarodtak, akkor esetleg el lehetett volna kapni őket. (Pont úgy, ahogy a koreaiak is elkaphattak volna minket pár nappal korábban.) De nem sikerült, utána meg már nagyon látszott, hogy mi csak a hokiban szokásos "támad az ellen, mi meg találunk egy gólt" sémában reménykedhetünk, netán a szétlövésben. Sajnos nem jött be.
Pedig olaszokat verni mindig nagy öröm, kár, hogy ez most elmaradt!
Magyarország-Svédország 2:1 (szeptember 2.)
Összefoglaló itt.
Nézzük, mit is írtam egy éve a finn-magyar után:
Hogy aztán a válogatott idén mire jut, az persze nyitott kérdés: én a magam részéről tökéletesen elégedett lennék, ha csoporthamadiknak befutna. Ha pedig netán a svédeket végre egyszer elpáholnánk itthon (függetlenül attól, hogy megelőzzük-e őket a végén) akkor a "boldogságom" maradéktalan lenne.
Szavam nem lehet. Megvertük a svédeket és csoportharmadikok lettünk. Az, hogy a csoport második helye milyen messze volt tőlünk, azt azért az is mutatja, hogy utána a finneket már nem bírtuk megverni és végül a svédek öt ponttal előztek meg minket. A finn meccs ráadásul nagyon is jól megmutatta a magyar válogatott előrelépésének határait.
De vissza a svéd meccshez, ünnepeljünk egy kicsit! Nem mondhatjuk, hogy hadilábon álltunk a szerencsével, az első gól nagyon jókor jött, meg hát persze a második is. Ráadásul előtte volt egy időszak, amikor a svédek nagyon nyomultak és bizony nem annyira a roskatag védelmünk érdeme, hogy nem rámoltak be nekünk több gólt, mint inkább a jó nagy szerencsénké.
Ugyanakkor két utolsó perces "basszameg" Ibra-gól után ennyi szerencse "járt" nekünk és persze az a csapat érdeme, hogy ezzel élni tudott: pl. rúgtak két gyönyörű gólt a svédeknek. Erre évtizedek óta nem volt példa, az utolsó pontszerzésünk 1-1 (Gelleivel) volt, az utolsó győzelmünk 1-0, de ez is még az előző évezredben volt.
Hogy aztán az észt-román-török hármassal mit kezdünk a következő selejtezőcsoportban, az már nagy kérdés. Én egy újabb harmadik helynek és egy románverésnek nagyjából ugyanúgy örülnék, mint a svédek legyőzésének.
De addig is: svédeket verni mindig nagy öröm, élvezzük ki a diadalt!
Real Madrid-Barcelona 1:3 (december 2.)
Összefoglaló itt.
Megtörik-e a Barca varázs végre, kérdezték sokan. Voltak jelek, amelyek arra mutattak, igen. A Barca elég sok pontot elszórt, a Real vezet a bajnokságban és nagyon magabiztos játékot mutatott. Ráadásul tulajdonképp a tavaszi négy (!) összecsapás is azt mutatta, hogy a Madrid lassan feljövőben van, szoros meccseket vívtak, még egy Real győzelem is összejött (igaz, hosszabbításban, a talán legkevésbé fontos meccsen).
Az első percben ráadásul a Barca összeszedte az év legbutább Barca gólját, máris vezettek a madridiak. Szóval lesz "végre" Barca-verés? Nem lett. A Barca-boa összeszedte magát és a szokásos, lassúpasszos, cselezgetős stílusában fojtotta meg a Realt.
Ez annyira rutinszerű, hogy tulajdonképpen nem is írtam volna bele ebbe a posztba, ha nem akarnám elmondani azt a kellemetlen érzésemet, hogy egy idő után minden csoda unalmassá válik és számomra nagyjából ez történik a Barca (és nem mellesleg a spanyol) csodával.
Hiába szemet gyöyörködtető a Barca labát eldugó, technikás, fineszes, ritmusváltásos stílusa, egyre többször veszem észre magamon, hogy kezdek az ellenfélnek drukkolni (nem, a Realnak még nem drukkoltam, az a "nem, nem, soha" kategória, hogy egy El Clásico-n a Realnak szurkoljak). Vegye már el tőlük valaki azt a labdát végre, plíz! Egy kis rohanós focit, pályát átívelő átadásokat, gyors kontrákat szeretnék végre látni! Meg azt, hogy valaki már az első csel után szereli Messit, netán Puyol vagy Piqué mellett lazán elviszik a labdát. Meg hogy egy meccsen a Barca labdabirtoklása csak 49%.
(Na, ez a fenti bekezdés egyben egy jó kis teszt lesz: lemérjük, Pontilyen reakcióidejét, mert ugye az nem lehet, hogy ő egy ilyen Barca-ellenes kirohanást szó nélkül hagyjon... ;-)
Szóval ilyesmiket gondoltam, miközben nyugtáztam, hogy Mourinho és céRonaldo megint nem képes hozni azt, amiért őket idehozták. És bár nem bánnám, ha idén nem a Barca nyerne mindent, amíg a spanyol bajnokságban a Real lenne az alternatíva, addig a hazai porondon maradjon csak katalán hegemónia.
De akkor kinek szurkoljak a BL-ben?
