Szóval Prága után Csehország. Illetve instant felderítés a "megállunk hazafelé egy icipici városnézésre aztán megebédelünk" műfajban.
A kiválasztott helyszín korábban mindig alapos előtanulmányok és komoly mérlegelések eredményeképp alakult ki. Ezúttal azonban a szombati kocsmatobzódásra való felkészülés illetve az ezzel kapcsolatos lobbizás teljes mértékben lekötötte energiáinkat, így vasárnap reggel azt vettük észre, fogalmunk sincs, hová is kéne menni. Én nagyjából emlékeztem a korábbi évek kiselejtezett jelöltjeire, pontosabban néhány városnévre, mert arra, hogy miért lettek jelöltek és miért estek ki, arra már nem. A többiek még kevesebbre emlékeztek, ráadásul vasárnap reggel valami különös álomkór vett erőt a társaságon, így a nálunk lévő cseh sörbédekker átolvasására se igen jutott energia.
Így elindultunk hazafelé azzal, hogy a többiek rám bízzák, hol állunk meg.
Én meg némi hezitálás úgy döntöttem, hogy akkor megállunk Humpolecben, aztán ha nagyon ronda, akkor, még mindig ott van a szomszédban Havlíčkův Brod, ha meg az se jó, akkor továbbmegyünk Jihlaváig: valamelyik csak megfelel.
Humpolecről egy dologra emlékeztem, hogy ott főzik a Bernardot, aminek több igen remek sörét időről időre fogyasztom, a kedvencem a Sváteční ležák, itthon is kapható (pl. a csakajósörtől), csak ajánlani tudom. Titkon reménykedtem, hogy esetleg nyitva lesz a főzde vagy legalább az ajándékboltja, de sajnos bejött a novemberi papírforma, "természetesen" zárva voltak. Nagy kár, mert az ajándékbolt kirakata igencsak csábító sörereklyékkel volt tele, Bernardos korsók, poharak, alátétek, pólók, sapkák stb.
De térjünk rá Humpolec turistalátványosságaira. Van pl. egy nagyon szép gótikus temploma egy még szebb toronnyal (négy szép fiatoronnyal, ahogy dukál), amit két oldalról két tér határol, az Alsó és a Felső. Az utóbbi olyan határozottan kellemes kisvárosi főtér hangulatot áraszt. Illetve áraszthat tavasszal vagy nyáron, novemberben leginkább "hol vannak a zemberek és miért van ilyen rohadt hideg" hangulatot áraszt. A templomba nem lehetett bejutni, a két teret kb tíz perc alatt bejártuk, tehát akár jöhetett volna a B (azaz Brod) Terv, de felfigyeltünk egy várostérképre a téren, amin rövid tanulmányozás után egy várromra és egy zsidó temetőre való utalásokat találtunk, így rövid tanácskozás után inkább ezek nyomába eredtünk.
Először a temetőt találtuk meg, ez a város határában állt, egy nagyjából négyzet alakú, magas téglafallal körülkerített elzárt terület: a novemberi papírforma itt is érvényesült, a kapu zárva. Na jó, akkor keressük meg a várat. Itt már elértük az erdőt, több ösvény is nehezítette a navigációt, végül a haverom bevetette az iPhone-ját és így sikerült a megfelelő ösvényt kiválasztanunk. Ha őszinte akarok lenni, az odavezető út sokkal szebb volt, mint maga az Orlik névre hallgató várrom: gyönyörű, mesebeli fenyőerdő, sejtelmesen átszűrődő napsugarakkal, néhol pedig mohaborított, fenséges sziklákkal.
Ehhez képest a humpoleci Orlik egy magyar szemmel nézve tizenkettő egy tucat várrom. Persze lehet, hogy cseh szemmel nézve meg unikum, arrafelé sokkal inkább az épen maradt, szépen berendezett kastélyok a jellemzőek, mint a nálunk megszokott romok. (Itt most ízlés szerinti hosszúságban mindenki idegondolhat rutinszerű búsmagyar történelmi sirámokat...). Mindazonáltal, ha már ott voltunk, bemásztunk, merthogy egyébként - novemberi papírforma, ugyebár - a kapu itt is zárva volt.
Szóval bemásztunk, fényképeztünk, kimásztunk: kedves hely, de hamar elintézhető.
Visszafelé viszont nagy mázlink volt: időközben kinyitották a zsidó temető kapuját, így ide nem kellett bemászni. Fényképezni lehetett és érdemes is volt, ezeknek a temetőknek megvan a maguk hangulata, amihez ezúttal egy közlékeny helyi fiatalember is hozzátett, aki lokálpatrióta büszkeséggel közölte, hogy Gustav Mahler innen származott el és a Mahler család több tagja is itt van eltemetve. Akkurátusan végigmutatta a rokonság egyes tagjainak sírköveit, azt is tudta, melyik nagyapa és melyik nagynéni; ezeket aztán persze már a következő pillanatban elfelejtettem, de pár Mahler feliratú sírkő így is megörökítésre került.
A nap záróakkordja egy ebéd volt a Fekete Ló étteremben. A sört természetesen a helyi Bernard főzde szolgáltatta, sofőrként meg kellett állapítsam, az alkoholmentes félbarna egy tévedés: talán a gyümölcsös változatokat kellett volna választani. A kaja felejthető volt, valami piritós köré applikált indiaicsípősmártásos izé.
Havlíčkův Brod legközelebbre maradt.
Lusták helyben böngészhetik a képeket:
Szorgalmasabbaknak nagyobb méretekért és a képfeliratokért klikkide!