Egy nemdohányos kocsmajáró monológja 2010-ből
Kocsmázni jó!
Összejövünk a haverokkal és egy korsó sör mellett kitárgyaljuk egymás és a világ dolgait. Lehet sztorizgatni a nyaralási élményekről, a gyerekek aranyköpéseiről vagy éppen kitárgyalni munkahelyi viszontagságokat. Közben kikérjük az újabb korsót a pincértől. Kellően szilárd ismeretség és főleg azonos de legalábbis hasonló politikai beállítottság esetén remekül lehet politizálgatni: szidni kormányt, ellenzéket, kommunistát, fasisztát, kurucot, labancot, moszkvát, brüsszelt, karvalytőkét, mucsaiakat, demokráciát eltiprókat. Ezekre jól csúszik egy újabb sör. Lehet aztán összeesküvés-elméleteket kitárgyalni, megváltani országot, világot, felfedezni fúziós erőművet, örökmozgót. Utóbbit talán ünnepeljük egy újabb sörrel és együnk hozzá valami sörfalatot, én mostanság a hermelint meg a kvarglit favorizálom, de persze ez ízlés kérdése. Lehet filozófálgatni az élet értelméről, a boldogságról, szerelemről, családról, válásról, öregedésről, elmúlásról. A szomorú gondolatokat pedig jobb elűzni egy újabb korsóval.
Közben bámészkodik az ember, nézegeti a szomszédos asztalok közönségét, eleinte azt a csinos szőkét balra, akivel csak az a baj, hogy nem velem flörtöl, hanem valami toplák egyetemistával, aztán azt a két kirobbanó önbizalmú harmincas juppit, akik biza a kelleténél kicsit hangosabban tárgyalják ki ibizai élményeiket és jutnak arra a megállapításra, hogy legközelebb valami izgalmasabb helyre mennek, bár nem tudják eldönteni, hogy ez Tahiti, Mauritius vagy a Bahamák legyen-e. De van ott a sarokban egy csendes öregúr is, szomorú szemekkel, mély ráncokkal, csendesen szemlélődve, ötpercenként egyszer belekortyolva egyet a sörébe. Ha festő vagy fényképész lennék, biztos megörökíteném ezt a tekintetet.
Szóval kocsmázni jó!
Persze nem minden tökéletes. Itt van például a dohányzás.
Én nem dohányzom és nagyon zavar a dohányfüst. Sajnos akárhova ülünk be, mindenütt dohányoznak és előbb-utóbb vágni lehet a füstöt. Egy-két óra múlva már alig kapok levegőt. Másnap kapar a torkom, a ruháim meg büdösek. Az orromban még órákig érzem a maró dohányszagot.
Menjek nemdohányzó helyekre, mondják a dohányosok erre.
Na persze, ha lennének. De nincsenek, mert a kocsmárosok tudják, hogy a nemdohányzók is beülnek a füstös kocsmákba, viszont ha ők betiltanák a dohányzást, a dohányos vendégek iziben átmennnek a dohányzó versenytárshoz a szomszéd utcában. Vannak persze nemdohányzó helyek, hogyne. A Mekiben sem lehet dohányozni, meg a teaházakban, cukrászdákban sem. De tud valaki nemdohányzó kocsmát? Persze, biztos van vagy öt darab a városban.
De miért nem ülök a nemdohányzó részbe?
Hm, nézzük a kedvenc kocsmáimat, háromból kettő egyetlen aprócska helyiségből áll, nemdohányzó helyiség kilőve.
De ahol van nemdohányzó rész, ott sincs benne sok köszönet. Sokszor ugyanúgy egy légtér van, csak a hátsó részre kiírják, hogy nemdohányzó. A füst meg persze meglátja a táblát és nem gomolyog tovább. De mondjuk van több terem, van köztük fal meg ajtó, ott valamivel jobb a helyzet. Persze az ajtót folyton nyitogatják, tehát a füst így is átszivárog, de talán a kés nem áll meg benne, mit akarok még?
Hát, megnézte már egy dohányos valaha, hogy néz ki általában a nemdohányzó helyiség a dohányzóhoz képest? A nemdohányzó az mindig a hátsó, a külső, a mostohahelyiség. Ablak nincs. Vagy van, de akkor az egész helyiség hideg és huzatos, a vendégek rajtad keresztül járnak ki-be. A dekoráció kevésbé hangulatos, a pult a dohányzórészben van, a pincér óránként egyszer bekukkant, addig várjak.
Szóval szögezzük le, a kocsma az ma Magyarországon egy dohányos műfaj. Nem kellene, hogy így legyen: jó pár országban betiltották már teljesen a dohányzást és minden előzetes riadalom ellenére túlélték a kocsmák a nagy csapást, a kocsmakultúra pedig továbbra is virágzik.
Ha rajtam múlna, nálunk is betiltanák a dohányzást, de az eddigi gyengécske próbálkozások mind füstbe mentek: a dohánylobbi minden próbálkozást elfojtott.
Ez van, sajna.
De félre bú, álljunk pozitívan a dologhoz!
Dohányfüst ide, kaparó torkok oda, kocsmázni jó! Én nem hagyom magam eltántorítani és továbbra is el fogok járni a kedvenc és kevésbé kedvenc kocsmáimba, iszogatni a frissen csapolt söröket és beszélgetni a haverokkal.
A dohányfüstöt meg kibírom valahogy.
Egy dohányos kocsmajáró monológja 2012-ből
Kocsmázni jó!
Összejövünk a haverokkal és egy korsó sör mellett kitárgyaljuk egymás és a világ dolgait. Lehet sztorizgatni a nyaralási élményekről, a gyerekek aranyköpéseiről vagy éppen kitárgyalni munkahelyi viszontagságokat. Közben kikérjük az újabb korsót a pincértől. Kellően szilárd ismeretség és főleg azonos de legalábbis hasonló politikai beállítottság esetén remekül lehet politizálgatni szidni kormányt, ellenzéket, kommunistát, fasisztát, kurucot, labancot, moszkvát, brüsszelt, karvalytőkét, mucsaiakat, demokráciát eltiprókat. Ezekre jól csúszik egy újabb sör. Lehet aztán összeesküvés-elméleteket kitárgyalni, megváltani országot, világot, felfedezni fúziós erőművet, örökmozgót. Utóbbit talán ünnepeljük egy újabb sörrel és együnk hozzá valami sörfalatot, én mostanság a hermelint meg a kvarglit favorizálom, de persze ez ízlés kérdése. Lehet filozófálgatni az élet értelméről, a boldogságról, szerelemről, családról, válásról, öregedésről, elmúlásról. A szomorú gondolatokat jobb elűzni egy újabb korsóval.
Közben bámészkodik az ember, nézegeti a szomszédos asztalok közönségét, eleinte azt a csinos szőkét balra, akivel csak az a baj, hogy nem velem flörtöl, hanem valami toplák egyetemistával, aztán azt a két kirobbanó önbizalmú harmincas juppit, akik a kelleténél kicsit hangosabban tárgyalják ki ibizai élményeiket és jutnak arra a megállapításra, hogy legközelebb valami izgalmasabb helyre mennek, bár nem tudják eldönteni, hogy ez Tahiti, Mauritius vagy a Bahamák legyen-e. De van ott a sarokban egy csendes öregúr is, szomorú szemekkel, mély ráncokkal, csendesen szemlélődve, ötpercenként egyszer belekortyolva egyet a sörébe. Ha festő vagy fényképész lenék, biztos megörökíteném ezt a tekintetet.
Szóval kocsmázni jó!
Persze nem minden tökéletes. Itt van például a dohányzás.
Mert azért az egyszerűen nem fér a fejembe, hogy lehetett megtiltani a dohányzást a kocsmákban. Hát mi van itt? Mi köze ahhoz bárkinek, hogy én hol gyújtok rá? Ja, hogy egészségtelen? Persze, mert az az alkohol egészséges, ugye, meg a kipufogógázok is azok. Miért pont a dohányosokat pécézték ki?
OK, a nemdohányzók védelme, rendben, dehát akkor miért nem mentek nemdohányzó helyekre? Akit zavar a füst, menjen oda, ahol nem dohányoznak. Hogy alig volt ilyen hely? Ugyanmár, hiszen ott vannak a... Izé, hát nem is tudom, a Mekiben biztos nem lehetett, meg volt egy csomó teaház is, nagyon divatosak lettek mostanában. Csak voltak kocsmák is ilyenek... Hm, nem voltak? Hát, lehet, de akkor most az a megoldás, hogy átesünk a ló túloldalára és most a dohányosoknak ne legyen hová menni? Persze, bosszú, ha eddig én szívtam, szívjál mostantól Te! (Illetve ne szívj!) Jellemző, tipikus magyar mentalitás!
Menjek ki az utcára elszívni a cigit, aha. Minusz öt fokban. Nem tüdőrákban halnak majd meg az emberek, hanem tüdőgyulladásban, az sokkal jobb. Ja, hogy felvehetem a kabátom, ha hideg van, biztos abban jöttem, hát persze. Egy óra kocsma akkor úgy néz majd ki, hogy tíz perc beszélgetés, öt perc öltözködés, öt perc cigiszünet, három turnus pont pelefér. Persze az asztalnál mindig kell maradjon valaki, hát majd beosztjuk, lesz ügyeletes. Hát, az se normális, aki ezt kitalálta!
Szóval szögezzük le, a kocsma ma Magyarországon nem az igazi. Nem kellene, hogy így legyen: jó pár ország ellenál az agyatlan nyugati trendnek és csakazérse tiltották be a dohányzást! Ott vannak a csehek, meg a törökök, például! Ők tudják, hogy a cigi meg a kocsma elválaszthatatlan egymástól!
Ha rajtam múlna, nálunk se tiltanák a dohányzást, de nekünk persze muszáj mindig a hülye jenkiket majmolnunk!
Ez van, sajna.
De félre bú, álljunk pozitívan a dologhoz!
Agyatlan dohánytilalom ide, fagyoskodós utcai cigizés oda, kocsmázni jó! Én nem hagyom magam eltántorítani és továbbra is el fogok járni a kedvenc és kevésbé kedvenc kocsmáimba, iszogatni a frissen csapolt söröket és beszélgetni a haverokkal.
A cigimet jobb híján elszívom az utcán. A nemdohányzó haverom meg unatkozzon csak addig odabent.
(Bár ahogy ismerem, úgyis azt a szőkét fogja fixírozni addig...)
Zárszó
Mi ez a marhaság, hé! Nehogymá' egyenlőségjelet tegyünk a két vélemény közé! Tessék állást foglalni! Most akkor cigipárti vagy tiltáspárti a posztoló?
Nos, Promontor nem cigizik és egyetért a bevezetett törvénnyel. Az első monológ tehát az én monológom, a második meg nem.
Ugyanakkor egy nagyon fontos ponton azonos platformon vagyok a második monológ előadójával is: kocsmázni annyira jó, hogy némi kellemetlenséget be lehet vállalni érte.