Olvasom a Zindexen, hogy "Története legnagyobb sikerének kapujában áll a magyar férfikézilabda-válogatott, amely eddig háromszor játszhatott olimpiai elődöntőt, de nyernie még nem sikerült soha.". Aztán olvasom a Zorigón, hogy "Mocsai Lajos szövetségi kapitány, akinek a férfi válogatott élén ez már a második elveszített olimpiai elődöntője volt az 1988-as szöuli torna után".

Biztos fiatalok ezek még, gondolom megbocsátóan, nem emlékezhetnek a régi dolgokra. És persze hanyagok, mert nem néznek rendesen utána a régi dolgoknak, hamár a korukból fakadóan nem emlékezhetnek rá. Ugyanis marhaságokat írnak: a magyar válogatott másodszor játszott elődöntőt olimpián, Mocsaival meg még soha.

A tisztelt újságírók addig nyílván eljutottak, hogy eddig három negyedik helyünk volt az olimpiákon, de annak már nem néztek utána, hogy milyen rendszerben zajlottak a versenyek. Kezdjük a Zorigó hibájával, arra valószínűleg többen felfigyeltek. 1988-ban, a szöuli olimpián ugyanis a csoportküzdelmek után rögtön helyosztók következtek, a csoportelsők a döntőt, a csoportmásodikok a kisdöntőt játszották egymással, és így tovább. Mocsai tehát nem vesztett elődöntőt Szöulban, mert ott olyan nem volt. Bronzmeccset vesztett a jugoszlávok ellen.

Értelemszerűen a Zindex számai sem stimmelnek, de ha már itt tartunk akkor azt is elmondom, hogy az első 4. helyünket az 1936-os berlini olimpián szereztük, de elődöntő ott se volt, a négy legjobb csapat körmérkőzéses formában döntötte el az érmek sorsát és a magyar csapat mindhárom ellenfelétől kikapott.

Kb. három perc volt összeszedni a fenti információt...

Igazából egyébként nem erről kellene írnom, hanem arról a csalódottságról, ami a mai elvesztett elődöntő után van bennem. Mert hiába csodaszép a 4 közé jutás és hiába küzdöttek mai is csodálatosan, bár fáradtan a fiúk, nem tudom mikor lesz legközelebb ilyen oltári szerencsénk, hogy nem csak a 4 között vagyunk, de ott kapunk egy magunkhoz hasonló, verhető outsidert.

Meg hiába tudom, hogy nyílván az izlandi meccs extra húsz perce okozta igazából a rengeteg kihagyott helyzetet, nem csak a vakszerencse (meg persze a csoportmeccsek közti különbség is sokat számított: nevezetesen a szerencsésebb sorsolású svédek sétagalopp meccsei az angol, argentin vagy éppen a tunéziai válogatott ellen), mégis nehéz megemészteni, hogy ott volt a kezünkben az egyenlítés, máskor simán bevágott ziccerek maradtak ki.

Persze vigasztalhatnám magam a szerbek vagy még inkább az izlandiak nagyszerű legyőzésével, mert ezek tényleg csodálatos pillanatok voltak, de az igazi "hollywoodi" sikersztorihoz csak kellett volna ez a mai győzelem is.

Szóval szomorú vagyok, nagyon.

Javítás (2012. augusztus 12.), Izé, jó hogy ekéztem a hanyag újságírókat, közben meg én is elnéztem egy negyedik helyet, nevezetesen a moszkvait, ahol a szöulihoz hasonló rendszerben játszottunk, azaz a csoport második helye rögtön kisdöntőt ért. (Azaz elődöntő itt se volt...) Szóval az idei már az ötödik negyedik helyünk, amihez viszont "csak" két elvesztett elődöntő tartozik.